|
Robusztus termetű, joviális férfi volt, inkább
breton tengerészhez ha- sonlított mint „festőművészhez". Nyílt
szelleme teljes mértékben elismerte, hogy az igazságot nemcsak egy
úton lehet megközelíteni, az övével néha homlokegyenest ellenkező
törekvé- seknek is elismerte a jogosságát.
A harc volt az igazi
eleme, állandóan tettre kész temperamentuma a küzde- lemből merített
új erőt. Kezdetben Monet hatott rá, aki akkoriban még koránt sem volt
elismert festő. Signac 1884-ben, huszonegy éves korában már részt vett
a Société des Artistes Indépendants megalapításában, velük állított ki
először, és itt került kap- csolatba Georges Seurat-val. Nem sokkal
később Seurat és Signac szoros együttműködéséből születtek meg a
századvég legfontosabb és legradikálisabb mozgalmának, a neo-
impresszionizmusnak elméleti alap- jai.
Hamarosan sikerült egy kis
csoportot szerveznie. Közöttük volt Camille Pissarro és fia, Lucien,
Henri- Edmond Cross, Maximilien Luce, Charles Angrand, Hippolyte
Petitjean, Théo van Rysselberghe, Albert Dubois-Pillet és még
néhányan. Signac volt a társaság motorja. Seurat korai halála után,
1891-ben vállalta a nehéz feladatot, hogy a barátok élére álljon, és
folytassa eszméikért a harcot. Signac, mint szenvedélyes hajós,
felkereste és lefestette Franciaország valamennyi kikötőjét,
elvitorlázott Hollandiától egészen Korzikáig, beu- tazta az Alpokat,
Olaszországot, eljutott Konstantinápolyig.
Utazásainak minden
állomásán szám- talan sziporkázó akvarellt rögtönzött, melyeken a
gyorsan odavetett ce- ruzavonalak vibráló színfoltokkal ke- verednek;
csodálatosan tudta megra- gadni bennük a dolgok változó arcu- latát.
Ezeknek a természet után ké- szült feljegyzéseknek alapján festette
azután műtermében a gondosan ki- dolgozott, nagy kompozíciókat, sokat
töprengve, hogy a természet külön- féle elemeit minél tökéletesebben
ki- egyensúlyozza, és elérje a kívánt e- redményt, amit ő így
nevezett: „a lehető legteljesebb harmónia, leg- több fény, legnagyobb
színesség".
Félix Fénéon, a festő hű barátja a következőképpen írja
le Signac képeit: „Színei széles hullámokban áradnak, apadnak,
összecsapnak, áthatják egymást, s az így keletkezett sokszínű együttes
a vonalrendszer arabeszkjeivel párosul.
Palettája, mellyel ezt a
játékot, ezeket az ellentéteket kifejezi, csak a tiszta színeket
ismeri. Képzeljük el, hogy ezek a színek a spektrum meg- határozott
rendjében sorakoznak egy- más mellett: a festő fokozatos átme- neteket
teremt a szomszédos színek között, s ily módon, amennyire csak lehet,
létrehozza a prizma színeit, amelyeket azután fehérrel kever, hogy
megteremtse közöttük a szük- séges tónusfokozatokat. A színek apró
ecsetvonásokban sorakoznak egymás mellé a vásznon, s heves vetélkedé-
süket a helyi szín, a megvilágítás szí- ne és az adott körülményeknek
meg- felelő reflexek határozzák meg. A szem érzékeli a színek optikai
ke- veredésének létrejöttét. A kolorit vál- tozatosságát ezeknek az
apró ele- meknek az egymásmellettisége, fris- seségét tisztaságuk,
fényerejét pedig optikai keverésük biztosítja, mert az optikai keverés
hatása, ellentétben a pigmentek keverésével, mindig a világos felé
tendál."
|
