Irodalom        Színház        Film        Képzőművészet        Lexikon        Mitológia        Nobel-díj        Rockzene

A
Literatura
világirodalmi vers-antológiája

Szergej Jeszenyin
Ősz

Csönd lepi borókás partok meredélyét.
Az ősz, a pej kanca, fésüli sörényét.

Folyamszegély hűs leple felett
patkói kék csengése lebeg.

Remete szél, óvakodva, lassan
avart tapos útkanyarulatban.

Égő-piros csipkebokorra hajolva
láthatatlan Krisztus sebeit csókolja.

Weöres Sándor fordítása

Szergej Jeszenyin:
Porhó kavardul

Porhó kavardul, szél sodorja,
száguld a pusztán idegen trojka.

Más ifjúsága röpül a szánon.
Hát az enyémet merre találom?

Fölkapta szellő, hajtotta orkán -
épp így repült el, száguldó trojkán.

Rab Zsuzsa fordítása
 

Archibald MacLeish
Ars Poetica

Legyen a vers tapintható
s néma mint egy dió
titok
mint a kéznek régi pénzdarabok
csöndes mint egy kopott szegélyű kő
egy párkányé ahol moha nő -

legyen a vers szótlan
mint a szárnycsapás
legyen a vers látatlan mozdulat
ahogy a hold halad
tünékeny, mint ha leoldja
az éjt a fákról, gallyaként a hold
tünékeny, mint ha eltűnik a tél mögött
a lélekből, emlék emlék után, a hold -

legyen a vers látatlan mozdulat
ahogy a hold halad

legyen a vers ugyanaz
ne igaz

a minden fájdalmak láncolatára
egy üres kapualj
meg egy cserfa ága
a szerelemre
a meggyűrt füvek
és két fény a tengeren -

ne szóljon a vers
de legyen

Várady Szabolcs fordítása

Vicente Huidobro
Külső kapcsolat

Szemem köztér
szemem csönd és sivatag
az édes belső forgatag
az ébredő egyedüllét
mikor az illat elválik
a virágtól és utazásba kezd
és a lélek folyója végtelen végtelen
nincs ideje és nincs tere sem

Eljön egy nap már el is jött
az erdő csodaszert tárol
köhög a hold
a tenger leszáll kocsija bakjáról
Un jour viendra est déja venu
és nem mondok többé
sem tavaszt sem telet

Ki kell ugranunk szívünkből
a világba
egy kis végtelent kell teremtenünk
az ember feje fölé

Orbán Ottó fordítása

Hernán Valdés
III. zsoltár

A sebzett ember tüskéket növeszt,
mint a rózsa.
Titokba burkolózik,
bezárul, mint egyes virágok,
ha jön az este,
hanem ő mindörökre.

A szíve befelé száll,
az árnyak közt elrejtezik,
és csak a bor s a kedélyes lélek melege
tér vissza olykor.

De ha le nem rombolod
a menedéket, melyet a sötétben
talál az ember,
egyszer örök börtönévé lesz az,
és, akkor, a halála is,
jóvátehetetlen.

Tótfalusi István fordítása

Armand Bernier
Szólnak hozzám...

Szólnak hozzám, és ismétlik nevem.
És mégsem tudja senki, ki vagyok.
Apám és anyám, kevésbé
ismernek engemet,
mint rózsáját a rózsafa.
A szél az arcomat feldúlja,
meghalok minden zajban,
minden álomban,
minden szóban, amit kiejtek.
Jaj, nem bízom már semmiben:
megfáradtam, megfáradtak a dolgok,
isten belefáradt isten voltába.

Fordította Tóth István
 

René Meurant
Trombitás a platánfa alatt

Az éjféltől nem remeg,
Sem lándzsákon hordott éjtől,
Csak fénytől, mi fészkeket,
Sok hajnali emléket szül.
A nesztelen szökevény
Simít egyet a tőrhegyén,
Elindul visszafelé,
És elnyeli a végtelen.
Ha most fújnál ébredőt?
Zablára húz a nap nagyon...
Az üres őrház előtt
Őrt állna az aggodalom.

Fordítottta Tóth István

Lucian Blaga
A holtak vonata

Nagy az éj és nagy a csend,
kutya sem ugatja meg.
Csupán a tüskés csalit
fénybogara csillan itt
föl a szomszéd csillagig.

Fénybogarak zöldje fénylik,
messzi városok felé int
egy vonatnak - s jön a vonat,
a nagy hideg légbe tolat.
Hogyha majd elér ide,
meg se hallja senki se.

Garai Gábor fordítása

William Butler Yeats
A dooneyi hegedűs

Mikor Dooneyben hegedülök,
táncol a nép, mint tengeren a hab.
Bátyám pap s unokaöcsém is.
De én vagyok köztük legboldogabb.

Ők imakönyvüket lapozzák,
belémerülnek, mint a holdasok.
Nekem daloskönyvem imakönyvem,
Sligóba vettem, abból olvasok.

Ha véget ér a földi élet,
Szent Péter áll künn a menny küszöbén,
hármunkra néz majd mosolyogva,
de én jutok hozzá először, én.

Mivel a jók mindig vidámak,
kiket sosem gyötört a lánc sokat,
szeretik ők a hegedűszót
és szeretik nagyon a táncokat.

Tudom, ha meglát ott a népem,
mind fölkiált és mind felém szalad:
"Itt a dooneyi hegedűs is!"
S táncolni kezd, mint tengeren a hab.

Kosztolányi Dezső fordítása

Maurice Maeterlinck
Hiába vár a lány...

Barlangba láncolták a lányt,
jel őrködött az ajtaján.
Ott fényt feledni megtanult,
a kulcs a tengermélybe hullt.

Várt, várt soká, a nyárra várt
s a jel mellett hét év alatt
hét vándor némán elhaladt.

Várt, várt soká, a télre várt,
várt, várt, amíg hajszálai
megkívánták a napsugárt.

Elindultak, hogy meglelik,
kikúsztak a kövek közén
s világítottak, mint a fény.

Egy vándor téved arra még.
A furcsa fényre megremeg,
a furcsa fényt nem érti meg.

Gondolja: rossz varázsu jel,
arany-forrás a föld alatt,
incselkedő tündéri csel,
és megfordul és elhalad.

Áprily Lajos fordítása

Ana Blandiana
Bújócska

És íme, templomok
indulnak, hogy elterüljenek az aszfalton,
mint félelemmel
telepakolt bárkák,
tornyos árboccal,
púpos vitorlákkal,
mit szél feszít, ver mindig
más irányból,
úgyhogy
óvatlanul ne sétálj utcáidon,
bármikor eltaposhat egy tébolyult
templom
igyekezetében, hogy elrejtőzzön végre.

Fazakas Attila fordítása

Gabriela Mistral
Én nem vagyok egyedül

Puszta az éj, árvasága
vízre, hegyre ráterül.
De én, aki elringatlak,
én nem vagyok egyedül!
Az égbolt is olyan árva:
a hold tengerhabba dűl.
De én, aki átkarollak,
én nem vagyok egyedül!
A világ is olyan árva:
tespedt testen bánat ül.
De én, aki megölellek,
én nem vagyok egyedül!
 

Jánosházy György fordítása

Borisz Paszternak
Hamlet

Elcsitult a lárma. Színre léptem,
ajtófának döntve vállamat
füleltem: a zajló messzeségben
mi történik életem alatt.
Rám irányul a komor, vak éjnek
ezer és ezer látcsöve már.
Múljon el, óh, atyám, arra kérlek,
tőlem ez a keserű pohár.
Tetszik terved céltudatossága,
játszanám ezt a szerepet is.
Ámde zajlik most másféle dráma.
Ments ez egyszer föl, ne kényszeríts.
Ámde futja minden itt az útját.
Magam vagyok. Jó, rossz egyre jut.
Elúrhodott a farizeusság.
Az élet nem lakodalmas út.

Illyés Gyula fordítása

Paul Geraldy
Negyven év

Negyven év - az már érettség!
Több erő - kisebb egészség.
Több allűr - kevesebb szépség.
Nagy dölyf - kis önérzetesség.
Kis étvágy - nagy igényesség.
Kis iram - nagy eltökéltség.
Kis hit - nagy tekintélyesség.
Kevesebb szív - több emberség.
Több erény - kisebb tisztesség.
S bárki bárhogy vélekedjék:
több bér - kisebb jelentőség...
Nyári, tündöklő sötétség!

Baranyi Ferenc fordítása

Victor Hugo
E város

Hosszu fütty
fonja át
füstezüst
homlokát,
karcsu, rőt
háztetők
s csengettyűk
Párizsát.

Baranyi Ferenc fordítása

Vicente Aleixandre
Vársz

A mélyben a szélre vár a város.
Te vele suhansz. Aki lát, becsapja magát,
aki nem néz, azé a megismerés.
Sokat néztél, ez volt a fény:
most vak a szemed.

Halgass. Az árnyék előrébb tart.
Ez az alvó város legújabb álma.
Éjszakai por és szemek,
szemek a sötét ködben.
Odafönn éjszaka.
Halgass. A kiterített magány is alszik.
Magadban, csupaszon,
vársz.

Orbán Ottó fordítása

Octavio Paz
Két test

Két összesímuló test
van hogy két lomha hullám
s az éj az óceán.

Két összesímuló test
van hogy két puszta szirt és
az éj sivatag.

Két összesímuló test
van hogy két vén gyökér mely
belemélyed az éjbe.

Két összesímuló test
van hogy két mennydörgés és
a villámlás az éj.

Két összesímuló test
két csillag mely lefut
az üres ég alá.

Somlyó György fordítása

Jean Follain
A titok

Miben rejlesz, világnak titka,
te oly átható illatú?
A lázas városokban
olykor egy szelíd munkás
lezuhan az állványról
s a szél tovább is orgonaillatot sodor;
a leggyönyörűbb testekben is
makacs baj lakozik
este a kezek egybefonódnak
az állat elalszik
egy emberek ácsolta ólban
a béke mindíg megromlik valamitől
s a háború
már kortalan.

Somlyó György fordítása

Vasko Popa
Mese egy meséről

Volt egyszer egy mese
A kezdete előtt ért véget
És a vége után kezdődött el
Hősei haláluk után léptek fel benne
És születésük előtt léptek ki belőle
Hősei a földről és az égről beszéltek
Beszéltek erről-arról
Csak egyetlen dologról nem beszéltek
Amit nem tudtak
Hogy ők egy mese hősei
Egy meséé amely a kezdete előtt ér véget
És a vége után kezdődik el

Somlyó György fordítása

Charles Dobzynski
Hol az idő?

Hol az idő? Egy végnélküli falról
mállik a kő s alázuhan a mélybe,
s halálának nem lesz visszhangja sem.

Hol az idő? Mint alvó, aki még
azt hiszi, álmodik, a kábulatból
ocsúdó idő nincs többé, a jelző-
karók törnek, s lábunk alatt a percek
kristálya nyí, mint taglózott barom.

Az idő fut, s értelme semminek sincs,
mióta nem jár vele változás.

Itt az ember már semmi, csak penész
a múltját egyre rothasztó jövőn,
veszteglő tettek s eszmék lápja, egy
villámsújtott fáról lehullt levél.

Somlyó György fordítása

Elvio Romero
Keblek

Szerelmem szép halmai, a kegyetlen
és kihívó, homályos ormoké ti,
tűz-fennsíkok, melyekhez csókkal érni
úgy vágyna a száj tiszta hevületben.

Már kigyúlok, ha csak szemembe rebben
e gyönyörűség, mit a kéz becézni
úgy sietne, míg sötét fény igézi
éberen őrködő tekintetetben.

Szerettem volna érezni a keblek
langymelegét, lágy rózsa-ragyogását,
mint két gyümöcsöt, tenyerembe ejtvén.

De nem lehetett, mert a hirtelen fény,
mely szemedből villant, jegesen átjárt,
s visszavonulást parancsolt kezemnek.

Somlyó György fordítása

Stefan George
"Vagyok az egy..."

Vagyok az Egy s vagyok a Kettő
Vagyok a fa s a tűz-elem
Vagyok az íj s vagyok a vessző
Vagyok a jel s az értelem

Vagyok az öl s vagyok az ágyék
Vagyok a hüvely és a kés
Vagyok a test s vagyok az árnyék
Vagyok az áldozat s döfés

Vagyok a látás és a látó
Vagyok a dús és semmiség
Vagyok az oltár és imádó
Vagyok a kezdet és a vég.

Áprily Lajos fordítása

Eduard Mörike
Kit ami illet

Táncolt Aninka
nekünk a fűben
élénk dalokra.
Gyönyörű volt!
Szemét szerényen
földre sütötte
a halk teremtés -
megőrjített!
Feszült a pruszlik
s egy gomb lepattant,
egy szép aranygomb,
elkaptam én.
Csoda-jelentést
vittem a kincsbe.
Kaján mosollyal
figyelt Jegor.
Minthogyha szólna:
Enyém a pruszlik,
s amit takargat,
enyém Aninka
s tiéd - a gomb!

Áprily Lajos fordítása

Guillevic
Ars Poetica

Nem önmagamért szólok én,
Nem a magam nevében,
Nem énrólam szól a mese.
Mi vagyok én?
Egy csepp élet, halomnyi gőg.
Mindenért szólok ami van,
Minden formátlan és minden formás nevében,
Arról, aminek súlya van
És arról, ami súlytalan.
Tudom én, hogy minden körös-körül
Messzebb menne és többet élne
És szebben halna meg, ha már
Meghalni kell.
Ne higgyétek, hogy Guillevic
Szava és Hangja szól tibennetek.
A jövőbe tartó jelen szavát,
Azt lopja ő a bőrötök alá.

Somlyó György fordítása

Maurice Gilliams
Búcsú

Már az est uralkodik fölöttünk,
Csavargók bús furulyaszó mellett
kószálnak a tikkadt Scheldeparton.
Költők tudják, mi az első csillag.
Rőt parasztok jönnek rőt bikákkal.
Kikötői csapszékekben véres
bika-szem mered mindenkire.

Pallón sötét asszonyok merengenek
három eltűnő hajó után,
hallgatják a csobogó vizet,
a korláton áthajolva némán.
De szívük, mely zokogásra kész,
tudja, mint rejtse egy megkövült, vak
pillantásba sóvárgásukat.

Somlyó György fordítása

Charles Baudelaire
De profundis clamavi

Hozzád könyörgök, óh,
Hozzád, kit még imádok,
az örvényből: ide, ide zuhantam én.
Zord táj, szűk láthatár nehezedik körém,
s éjjel a borzadály röpköd itt és az átok;

félévig nap süt, óh, melegnélküli fény,
a másik féléven át sötét fed, örök éjfél;
meztelenebb ez a világ a sarkvidéknél;
se állat, se patak, se erdő, se növény!
Nincs hát, nincs borzalom,
amely túltenne dermedt
dühén ennek a jég-napos, vad végtelennek,
s ezen a megujúlt fekete káoszon.

Boldogabb nálam a leghitványabb barom:
irigylem, amiért nehéz álmába dőlhet,
olyan lassan pereg orsaja az időnek!

Szabó Lőrinc fordítása

Tadeusz Rózewicz
Egy idő óta

Egy idő óta
a költészet halálos nyavalyája
rohamosan rosszabbodik

Vettétek észre
az új versek
amiket a hetilapok közölnek
két-három óra alatt
elrohadnak

A halott költők
futva távoznak
az élők okádják
az új könyveket
mintha papírral akarnák begyömöszölni
a léket az új
meg a régi hajóján

Somlyó György fordítása

Robert Sabatier
Vérfertőzés

Egy fát szerettem, lombjával fülembe
suttogott, s én vérfertőzésbe estem
testvéremmel, jeges szélben, a fával.

Seregnyi madár született belőle
s furcsa gyümölcsök, melyek viszonoztak
az ajkaknak csókot és harapást.

Már nem tudom kit várok s kire vágyom,
a természet örökre fogva tart.
A nők változnak, mint az évszakok.

Én fa vagyok és faként tűnök el
rendhagyó szerelmeim erdejében.

Somlyó György fordítása
 

Nerio Tebano
Elég volt tudni

Elég volt tudni, hogy miért halunk meg
s minden panasz lecsöndesült közöttünk.
Az emlékek felgyúltak olykor-olykor
- mint puskavillanások - pillanatra.
Majd meneteltünk, gépies menetben,
súgó sirámát hallgatván a szélnek,
miként lágy altatódalt.
Néma bajtársakat takart a sátor.
Önkívületben jajgatott a rokkant,
miként visong a fecske. Még az első
estén bukott a házfalak tövén fel.
Amott kiégett kávéskandli árvult
a száradó avarban elfeledve.
Az ólomszín égről ravatalunkhoz
virrasztani a csillagok lejöttek.

Baranyi Ferenc fordítása

Giuseppe Zagarrio
Csend

Fehér vászonra rótt kuszált sorokra
az idő üt pecsétet, hogy parányi
sugár ragyogjon majd, midőn az árnyak
sötét sértése szálanként csírázik
az ég talajából köves talajra.
A megszületett csönd órája ez már,
a pihenésé, mikor a folyónak
megbékítő partján - csöpp zajt se csapva -
hullám csitul. Tűhegyén a füveknek
jelek borzongnak át. A szél csomónkint
a tág derűnek hő lehelletével
festi be őket, ím, a fű felenged,
s dacos tartást feladva dúsan árad
száradt pillán a várás zokogása.

Baranyi Ferenc fordítása
 

Gyerekszerelem, télidő szülötte,
elfojtott láng, mely perzselőn nem égett,
elnyeltek a keserű messzeségek,
évekig éltél - s megmaradsz örökre.

A mélabú keresztszülője voltál,
vétó, amely nemet mondott a csöndre,
tanítód, Érosz küldött le a földre,
áltattál minket, majd tovább osontál.

Nem voltunk felvértezve még a harcra,
az érzést nem tudtuk kezelni jobban,
félénk voltam - te meg mulyácska, révedt.

Kezünk segítő kéz meg nem ragadta,
kicsik, árvák voltunk a fájdalomban -
és most adósai Aphroditének.

Baranyi Ferenc fordítása

Judith Wright
Asszonyi dal

Ó, mozdulj bennem, édes,
mert most kel föl a nap,
a nap, mely tágra nyitja
lezárt szemhélyadat.

Ó, mozdulj bennem, édes,
a napfény kése már
elvágja azt a szálat,
mely a hús-éjbe zár.

Elhagysz ma, s megtalállak,
kit vérem féltve óv,
köréd fonna s dalolna
bűvigét s altatót.

Csak én ismerlek eztán,
akárcsak ezelőtt;
de egy lány s egy halál vár,
és csak rád várnak ők.

Mozdulj hát, édes, ettől
meg nem válthatlak én.
Magának kér az éj, kín,
a szenvedély s a fény.

Kálnoky László fordítása

Allen Ginsberg
A leples bitang

Csontjaimon csupasz hús
Ha tüzes Apolló sarkantyúz
Ha Fagyjankó kirúg rám
Zsákvászon a lábkapcám

Hamu hús és hó pofa
Sinek közt lötyögök ide-oda
Hulla a város az út kopár
Levesem bádog csajkában
Cukrom a mások markában
Közel a sithez a Tigris-sor
Jól élek a szemetes kannákból

Korom az éj és vakul a szem
A gyár belében odalenn
Mezítláb rovom a puszta követ
Gyere és hallgasd nyög az öreg
Futok és félek pucér srác
Szívem hidege híd alatt ráz
Visítok rakpart parazsadon
Testem egy gáztartálynak adom

Lángol a hajam álmomban
Tüzel a karom és karmom van
Vas-királyé a törzsem
Szárnyam lecsüng törötten
Kurválkodók az éjben
Vak úton csontos holdfényben
Szűzek szajhák férfiak
Vétkezhettek leplem alatt

Ki tapad rám ha nő a sötét
Hashoz a has és térdhez a térd
Ki tekint csuklyás szemembe
Ki tapad zúzos ölemre?

Orbán Ottó fordítása

Paul Claudel
Gondolat a tengeren

A hajó szigetek közt kanyarog, a tenger oly csöndes, szinte megszűnt létezni. Délelőtt tizenegy óra van, fogalmunk sincs, esik-e vagy sem.
Az utazó gondolata visszaröppen a tavalyi évre. Újra látja, amint éjszaka, szélverésben átkel az Óceánon, látja a kikötőket, a pályaudvarokat, amint megérkezik farsang vasárnapján, gördül a ház felé, míg a sárral befröcskölt szélvédőüvegen át hűvös pillantásokat vet a visszataszító ünneplő tömegre. Megmutatták neki szüleit, barátait, a régi helyeket, s máris mennie kell. Keserűen rövid viszontlátás! Mintha valakinek csak annyit engedélyeznének, hogy egyszer átölelje múltját.
Ezért fájdalmasabb a visszatérés, mint az indulás. Az utazó úgy tér haza, mintha vendégségbe jönne, mindenhol kívülálló, s mindent különösnek talál. Kis cselédlány, akaszd csak fel az útiköpenyt, ne tedd el sehová! Útra kell kelni megint! Íme, most ül le a családi asztalhoz e gyanús, futó vendég. Hát nem, kedves rokonok! Ez a vándor, akit vendégül láttatok, akinek fülében még ott a vonatok zakatolása és a tenger lármája, aki még remeg, mintha éberen álmodna, mert talpában érzi a mélységes lendületet, mely majd továbbsodorja, nos, ő nem ugyanaz az ember többé, mint akit ama végzetes pályaudvarra egykor kikísértetek. Egyszer s mindenkorra elszakadt tőletek, és bármerre járjon is, a számkivetettség mindenüvé követi.

Lackfi János fordítása

Tótfalusi István fordítása

 

Leconte de Lisle
Sarkvidék

Halott világ, tajték köröskörül,
fölötte rézfény, örvényszáj alatta,
forrongó bércek szürke kör-csapatja,
min a magasba bús, fanyar köd ül.

Tömbök közé gyűrt ég, rideg pokol,
a vak-sötétbe sok bús síri hang van,
éles sikoly, kacaj sír fájva, halkan,
a szél vaskürtjét fújva bujdokol.

Hullám-mosott hegyormon ősi gyászba,
a régi ködnek istenei fázva,
megfagyva alszanak hideg odúkban.

Jön a hótól fehérült szörnyű medve,
nehézkóros nyakával integetve
és nyálaz a kéjtől elittasultan.

Kosztolányi Dezső fordítása

Théophile Gautier
Kínai szerelem

Ó, asszonyom, nem önt szeretem én,
de még a bájos Júlia se bájol,
nem félek a fehér Opheliától
s nem gyulok fel Laura szemén.

A kedvesem ott él Kínába kinn;
agg szüleivel lakik ő nyugodtan
egy hosszú, vékony porcelántoronyban
a Sárga-folyó zúgó partjain.

Ferdült szemében álmodó szigor,
tenyérbe vágyik karcsú, könnyű lába,
a bőre villog, mint rézfényű lámpa,
hosszúkás körme kármintól bíbor.

Olykor kibukkan a fátyol alól,
fölötte Csendbe csicsereg a fecske
s ő minden este álmodón, repesve
barackvirágról, fűzfáról dalol.

Kosztolányi Dezső fordítása

Richard Dehmel
Arató-dal

A föld határáig körül
arany kalásztenger terül.
Őrölj, malom, őrölj!

A nagy rónán nincs fuvalom.
Ég alján malmok, sok malom.
Őrölj, malom, Őrölj!

Sötétvörös az estifény.
Kenyér! - kiáltja sok szegény.
Őrölj, malom, őrölj!

Az éj vihart hord. Rejtve vár.
Holnap indul a munka már.
Őrölj, malom, őrölj!

Vihartól tisztul a mező?
és nem lesz többé éhező.
Őrölj, malom, őrölj!

Áprily Lajos fordítása

Mihail Lermontov
Álom

A dagesztáni déli nap tüzében
feküdtem némán, égetett a seb:
a mellemet golyó találta mélyen
és lassan folyt a vérem, cseppre csepp.

Feküdtem árván, perzselő fövényen,
vad katlanszirtek bámultak felém,
csúcsok ragyogtak sárgán fenn a fényben,
s halálos álomban feküdtem én.

S egy estélyt láttam, messze fenn, hazámban:
víg társaság, a fény kápráztató,
virággal ékes ifjú nők - s vidáman
közöttük éppen rólam folyt a szó.

De a vidám beszédre nem figyelve,
közülük egyik eltűnődve ül,
s az Isten tudja, hogy miért, a lelke
baljós álomlátásban elmerül.

Dagesztán látja - völgye mély ölében
látása ismerős halotthoz ér,
a mellén mély sebszáj tátong sötéten
s hülő sugárral csordogál a vér.

Áprily Lajos fordítása

Guido Cavalcanti
A hölgy tündöklő megjelenése

Ki ez, ki jön, hogy minden őt csodálja,
mert fényességétől a lég remeg fel,
s Ámor vele, s megnémul minden ember:
nem szóra nyílik, csak sóhajra szája?

Mit mondjak, ó, ha szép szemét kitárja!
Segíts, Ámor, mert gyönge rá a nyelvem:
olyan szelidség rajta, hogy közelben
mindenki mást dühösnek vél, ki látja.

Hiú vágy bűbáját úgy elbeszélni,
hogy minden jó erény az ő erénye,
s a szépség - mintha istennője lenne.

Hisz oly fennen nem járt még ember-elme,
s oly nagy tehetség nem szállt még beléje,
hogy el bírt volna lényegéig érni.

Csorba Győző fordítása

Yvan Goll
Tavasz

A rét farsangol s itt állok vigasztalan
fakó kalap fejemben és fejem
régi világfájdalommal teli

Ma reggel az akácfa mint a bomba
széjjelrobbant ezer fehér virágba
s a szántókon pipacs-fáklyásmenet

Illat csepeg kamasz gliciniákból
a déli rózsák tágra nyitják keblüket
a szomjas méhrajoknak

Víz ömlik sziklák közt állat kiált
Az Isten nyitva tartja a teremtést
nyolctól nyolcig naponta

És csábít szenved megadja magát
minden csak én élet s halál tudója
félek már most örömtelen az ősztől

Csorba Győző fordítása

Jean Richepin
Szilaj szerelmek

Szerelmesek, csak csókolódzatok!
Bús gombolyag te, mellet mellel össze:
Mint hogyha kígyók gyűrűje kötözne,
harapjátok parázsló szájatok!

Egyétek egymást, míg csak vér pirul!
Hörgésetek halálotok jelentse!
Az ágyatok, ez a tüzes szelence,
izzék a kéj gyilkos csodáitul!

Pusztuljatok egymásba. Szív a szívnek,
és folyjon össze dúlt haj, vad tekintet,
könny és verejték, nyál! Szegény szivek.

Eggyé akartok olvadni, ti ketten ?
Elvesztitek egymást az őrületben
és összeestek... És: minek, minek ?

Kosztolányi Dezső fordítása

Gonosz, bolondos,
akár egy méhe,
ajakam csókdos
égő fülébe.

Szeretem bágyadt
döbbeneted,
semmi kis vágyat
vegyítve veled.

Meglepetések...
Véred zsibongott,
én adok hangot
s nevet a szélnek...

Hajad takar,
s józan és részeg
lelkem idézhet
amit akar.

Szegzardy-Csengery József fordítása

Eugenio Montale
Ott lenn

A Földre majd
űrállomások vigyáznak
Több esélyük lesz - vagy kevesebb -
ott lenn a vágóhidaknak
Eltűnnek próféták és próféciák
ha voltak valaha
Az én a te a mi a ti a használatból
végleg kivész
Mondani: születés halál kezdet vég
lesz mind ugyanaz
Remélni - flatus vocis mit
senki sem ért
A Teremtőnek kevés dolga lesz
ha volt is valaha
A szenteket ott kell majd keresni
ahol a kutyák
Az angyalok maradnak kitörölhetetlen
sajtóhibák.

Szkárosi Endre fordítása

Eugénio de Andrade
VI

A gólyák.
Felidézik a templomot,
a két vagy három talán fehér házat,
a tornyot, ahová leszálltak

pihenni, akkor a rózsák
korszakában voltam,
fojtogatta a nap az arcom,
emlékezel? vagy a másik száj,

a másik ész súlya, már nem tudom melyik,
megdobta kővel
a kutyákat, akiktől féltél,
és elfutott tőled, hogy dédelgesse

titokban
azt a vörösesbarnát, akit akkor szeretett.

Mohácsi Árpád fordítása

Émile Verhaeren
A házban, hol szívünk

A házban, hol szivünk szerelme lángra lobbant,
s hol kedves bútorok töltik meg a szobát,
ketten lakunk mi most, s az ablakokon át
rózsák néznek be ránk a nyári hónapokban.

S vannak napok, olyan vigasszal édesek,
s oly csenddel ittas és gyönyörű nyári órák,
hogy megállítom ott, a tölgyfa-ingaórán,
a gyors időt, amíg aranykorongja leng.

S akkor a perc, a nap s az éj miénk titokban,
s a boldogság, ha jő suhanva s meglegyint,
szívedet hallja csak, s a szívemet, amint
ütésük hirtelen egy csókban összedobban.

Szegzárdy-Csengery József fordítása
 

Jules Laforgue
Túltengés

Távoli csillagok, végtelen zenetenger,
egyetemes szivem édes kéj árama
dagasztja. Egy a Föld, az álmatlan, szivemmel.
A bűvös, balzsamos, örök melódia
Föld-húgotok ringassa ma.

Átjárta édesen az Ostya vére vérem,
én hintem szét a bús alkonyati bíbort,
magánytól reszketek a csillagok szivében,
a nagy fellegeket spleen-em hajtja, a zord
viharszélben hangom sikolt.

Lágyan ringassatok. Enyém a mérhetetlen
mű szíve, mely felé az óceán eped.
A Világszív vagyok, elvérzem őrületben,
s mint csillagos egén szétömlő szeretet,
vigasztalok mindeneket.

Kálnoky László fordítása

Conrad Ferdinand Meyer
Michelangelo és a szobrai

Rabszolga, kinyitod a szád,
de nem nyögsz. Ajkad szótlan.
Töprengő, a te homlokod
nem nyomja a nehéz sisak.
Mózes, a szakálladba kapsz,
de sose kell fölugranod.
Mária, fiad temeted,
sírsz, de könnyed nem csorog.
Fájdalom nélkül jelzitek
a fájdalmat, gyermekeim!
Szabadult szellem nézi így
az élet legyűrt kínjait.
Amitől megszakad a szív,
az kőben szép és üdvözít.
Öröklétű pillanataok:
halál nélkül haltok, ha kell.
Rám Cháron vár a nád között,
idehallom sípja szavát.

Szabó Lőrinc fordítása

Hart Crane
Melville sírjánál

A szírt túlján, a hullámok alatt
Hányszor látott üzenő csontokat;
Fúltak kockázását. Nézte, a partra
Verődtek, számlálatlan, szét e porba.

S roncsok tűntek, nem szólt harangszó;
A halál-bőségpohár-visszaadta
Dúlt fejezet, ónszínű rejtjelek,
Baljós seb körül: folyosónyi kagyló.

Akkor a nagy zajlás körkör nyugalmán,
Korbács-békültén, rontás-csillapultán
Oltárokat emeltek fagy-szemek;
Csend-válaszok jártak csillag-eget.

Kompasz, kvadráns, szektáns nem képzeleg
Több árapályról... Azúr-fokú lépcsőn
A tengerészt nem keltik énekek.
E mesés árnnyal csak a víz megy és jön.

Tandori Dezső fordítása

Kosztandinosz Kavafisz
Az Isten elhagyja Antoniust

Ha éjféli órán hirtelen hallatik
egy láthatatlan kórus bevonulása
kényes zenék, hangok kíséretében -
mert a szerencséd immár alászáll, tetteid
kudarcba fúltak, életed tervei
mind tévelygésre váltak - hiába ne panaszkodj.

Mint aki készen áll régóta, mint aki mer,
üdvözöld búcsúzóul Alexandriát, a tűnőt.
Főleg ne csald magad, ne mondd, hogy mindez úgyis
csak álom, a füled csalódás martaléka:
ily léha reményeket magadba ne fogadj.
Mint aki készen áll régóta, mint aki mer,
mint aki e városhoz méltónak ítéltetett.
Lépj hát erős léptekkel ablakodhoz,
és halld megrendüléssel, de a gyávák
könyörgő jajveszékelése nélkül,
a végsőül adatott gyönyört, a hangokat,
a misztikus kórus kényes fuvoláit,
s vesztett városodat üdvözöld búcsúzóul.

Vas István fordítása

Mielőtt felkötöm magam,
Mester, mielőtt fölveszi
a bevégző bogot nyakam,
vágyom dalod is zengeni.
Gyöngyházgombra jár gomblyukam -
Haj, éltem kedvemre sokáig.
De letörtem, le, csúfosan,
én, a vén diák, Róbert Dávid.

Zárjam tán zordan ajakam
s gebedjek éhen, dac-teli?
Férfi vagyok, de se fiam,
se munkám - más rég lopna, mi?
Mondom is: csönd, lesz dics, arany,
lesz, mucus, holtomban rogyásig
s megpaskolom arcát vígan,
én, a vén diák, Róbert Dávid,

Szemétdombok rongyaiban
így ébredek, s míg hajnali
álmom, mint lepke, átsuhan
tilalmak zord palánkjai
fölött - bámulom hangtalan
a kölykeket, nem értve váltig:
rajtunk csodák varázsa van
én, a vén diák, Róbert Dávid.

AJÁNLÁS
Halódom; virág verdesi
orrom, míg gyomrom hányni vágyik.
Légynek nem tudtam ártani,
én, a vén diák, Róbert Dávid.

Illyés Gyula fordítása

Mihelyt az első fény villódzik a falon,
Mit dús szőlő övez, repkény és rózsalánc,
Egy barátságos fakopáncs
Kopogjon ébresztőt a kicsi ablakon.

S majd darázsderekú hitvesed csendesen
Lefejti nyakadról leányos karjait,
S már hallhatjátok is, amint
Zümmögni kezd a légy fenn a mennyezeten.

Langyos szobádon át, mely szundít könnyedén,
Igyekszel mezítláb az ablakhoz, ahol
A harmat szobádba hatol
Pompázó kertből, mit fürdet a szűzi fény.

Ámulva nézed, hogy zöld almafák között
Párázó köd ragyog nyújtózó ágakon,
S fény csillan sok paszulykarón
A harmattól, amely kelyheket gyöngyözött.

De feküdj oda még, hol elaludt Lizád,
Ne tedd be ablakod, s az ajtót be ne hajtsd,
Csak ha a hajnal belehalt
Abba, hogy szobádba lehelte illatát.

Tóth István fordítása

Nicholas Breton
Szerelmes bölcsesség

Volnál rút vagy ne volnék esztelen,
ne volna orcád, vagy nekem szemem,
volnál te balga, vagy én józanabb,
ne volnék rab, vagy te ily szabad.

De sajna szép vagy, én meg esztelen,
orcád fényétől elvakul szemem.
Nem lehetsz balga, s én se józanabb,
csak rab lehetek én, s te csak szabad.

Oly szépnek látlak - hogy volnék okos?
Szememre üdvöt orcád harmatoz.
S hogy balga - látván okosságodat?
S mert szabad vagy - nem vagyok én se rab.

Okossá hát a szépséged tegyen,
a Gráciák igézzék rád szemem.
Okos vagy - nézz balgaságomra hát!
Szabad vagy - hát csak tarts rabul tovább!

Maradj te szép csak, én meg esztelen,
tisztuljon orcád fényén csak szemem,
okosságodban lásd, ilyen vagyok,
szabadságodban csak legyek rabod.

Légy hát te szép és én okos - legyen
orcád neked, s legyen nekem szemem,
légy hát okos te, s én józanabb,
légy hát szabad te, s én örökre rab.

Lator László fordítsa

Verseket írsz, vagy rövidebb hosszabb lélegzetű történetekkel, novellákkal örvendezteted meg ismerőseidet? Szívesen osztanád meg írásaidat, gondolataid másokkal is? Nyitva áll előtted a lehetőség kapuja! Nem kell mást tenned, csupán írásaidat elküldeni az  
www.maskepplatok.hu szerkesztőinek.