Fazekas Mihály
|
Fazekas Mihály neve általában főművét, a Lúdas Matyit idézi
fel az olvasók tudatában. Kétségtelen, hogy ezzel a nevezetes elbeszélő
költeménnyel írta be nevét irodalomtörténetünkbe, és ez az a műve, amelyet az
iskolába járt emberek ismerni szoktak. De Fazekas Mihály valójában több, mint a
Lúdas Matyi költője. Annak a Debrecenben kivirágzó irodalmi kultúrának, amely a
felvilágosodásból vezetett a romantika felé,
Csokonai után ő a legjelentékenyebb alakja, és még a hazai
tudománytörténetet sem lehet úgy elmondani, hogy kimaradjon belőle Fazekas
Mihály, a botanika tudósa, a hazai növénytan tudományának egyik fontos
előfutára. De ha történetesen nem ő írja a Lúdas Matyit, és Diószegi Sámuellal
nem ő írja meg a Füvészkönyvet, nem nagyszámú versével mégis fontos alakja volna
a XIX. század első negyede hazai költészetének, akit egyben-másban a
romantika, majd
Petőfi népiessége elindítójának is
tekinthetünk.
Nem volt hivatásos költő, a költészetet kulturált emberhez illő
passziónak tartotta. Felnőttélete első felében katona, második felében városi
közéleti férfi és természettudós. Ez az élet hatvankét évig tartott: 1766-tól
1828-ig. Ősei vagyontalan katona-nemesek voltak, de a közvetlen elődök már
debreceni iparos-polgárok. Apja gyógykovács volt, tehát félig iparos, félig
fogorvos. Ő maga a híres debreceni Kollégium növendéke. Ámbár irodalom iránt is,
természettudomány iránt is korán kezd érdeklődni, mégsem jó tanuló. Hamar
izgatni kezdi a kalandos katonaélet. Tizenhat éves fővel felcsap huszárnak. Nem
volt nemesúr, hogy azonnal tiszt legyen belőle. Előbb közlegény, azután sokáig
altiszt. De hétévi szolgálat után hadnagy, azután főhadnagy. Végigjárja a
Habsburgok háborúinak csatatereit, az egyik ujját is elveszti egy ütközetben. Az
első években lelkesedik ezért a kalandos életért, és formás csatadalokat is ír.
De mennél magasabb a rangja, annál tisztábban lát. Meggyűlöli a háborúzást,
szinte pacifista lesz. A francia forradalom seregei ellen harcolva már egyre
inkább az ellenfelekkel érez együtt. A császárhű lovastisztből republikánus
felvilágosodott lesz. Világképe egyre tágabb. Közben két borúsan végződő
szerelem keseríti az életét. Romániában táborozván beleszeret egy moldvai
parasztlányba, Ruszándába. A boldogan induló szerelmet szétzilálja a történelem:
a katonákat áthelyezik, búcsúzni kell mindörökre Ruszándától. Azután
Franciaországban éri el a nagy szerelem: Ámeli. Ez sem tart sokáig, menni kell
tovább. Ettől az emléktől azonban sohase szabadul. Állítólag Ámeli emléke tartja
vissza a nősüléstől. Élete keserű agglegénységben telik majd el. De Ruszánda,
majd Ámeli emléke finom hangú szerelmes költővé teszi. Nincs meg benne Csokonai
csapongó színessége, érzelemgazdagsága, de szerelmi bánata komorabb, mélyebb.
A kilencvenes években, kellő szolgálati év után, leszerel, és nyugdíjas
főhadnagyként érkezik vissza Debrecenbe, ahol összebarátkozik Földi Jánossal és
Csokonaival. Ez a kör ösztönzi benne a költőt. Világlátottabb volt, mint
barátai, és sokat tanult azoknak nagyobb műveltségéből. Legtöbb verse a
hazaköltözés és Csokonai halála
közti esztendőkre esik. Akárcsak barátai, ő is mesterien tud verselni. Őt is
megihleti a költészet rokokó könnyedsége, de barátainál is több köze van a nép
szegény rétegeihez. Katonaként együtt élt a parasztlegényekkel, ismeri
gondjaikat. Verseiben a hangvétel is egyre népiesebb. Egyes népdal formájú
költeménye már a romantika népdalutánzataira,
Kisfaludy Károly-ra és
Czuczorra emlékeztet, néhány évtizeddel őelőttük. De még antik formájú verseiben
is a nép élete tűnik fel újra, hangvétele pedig olyan demokratikus, ami már a
reformkorra emlékeztet. Ezekben az években írja meg első fogalmazásban a Lúdas
Matyit. Sajátosan ironikus hangot ad ennek a humoros történetnek, hogy a népi
anekdotaszerűen feldolgozott történet a klasszikus eposzok hexameterében szólal
meg. De ezekben a hexameterekben erőltetés nélkül gördülnek a népi fordulatok.
Lúdas Matyi harca Döbrögi úr ellen a jobbágy-nemesi küzdelem humoros-szatirikus
képlete: a parasztlegény megigazulása a gőgösen ostoba földesúrral szemben. De
azért Lúdas Matyi polgár módon elképzelt népi hős: magányos, leleményes harcos,
aki egyedül veszi fel a küzdelmet az igazságtalansággal, és furfanggal győz.
Döbrögi úr pedig úgy megijed, hogy végül megjavul. Ne essünk tévedésbe: a Lúdas
Matyi nem forradalmi mű, a forradalmi remények lehanyatlása után keletkezett. De
olyan demokratikus mű, amely előlegezte a következő évtizedek éledő
reménységeit. Fazekas is tisztában volt irodalmi jelentőségével, többször is
átdolgozta. Végső formájában 1817-ben jelent meg. Tökéletes szerkesztésével,
szemléletes jellemzéseivel, mulatságos cselekményvezetésével, gördülő
verssoraival és jóízű nyelvével valóban elbeszélő költészetünk egyik múlhatatlan
és mindig frissen maradó klasszikusa.
Fazekas azonban a természetrajz tudósa
volt. Saját kis birtokán — amelyet okos gazdálkodással egyre nagyobbított —
kísérletezte ki az okszerű gazdálkodást, ott figyelte a növények természetét. És
sógorával, a kitűnő botanikussal, Diószegi Sámuellal együtt írta a Magyar
füvészkönyvet, amely megjelenésétől kezdve polgárjogot szerzett Magyarországon
Linné növénytani rendszerének. Ez a könyv teremtett rendet a növénynevek hazai
zűrzavarában. És ha közönségsikere alig-alig volt, mivel a maradi gazdák
idegenkedtek attól, hogy „könyvből vessenek-arassanak”, gyanúsnak tartották a
tudományosan megalapozott mezőgazdálkodást, a szakkörök előtt azonnal nagy
tekintélyű lett a könyv, még a Helytartótanács is dicsérő okirattal tüntette ki.
Fazekas pedig tovább munkálkodott a növénytan tudományának népszerűsítésében. Ő
tervezte és készítette elő a később oly nagy hírű debreceni Füvészkertet,
amelynek megnyitását azonban már nem érhette meg.
S mindezek mellett tevékeny közéleti ember volt mindhalálig. Értett az okos
gazdálkodáshoz. Így hamarosan ő lett a Kollégium gazdasági vezetője, majd később
Debrecen város főpénztárnoka. Közismert volt puritán becsületessége, a város is
rábízta a pénzét. Később ő szervezte meg a debreceni ún. „polgárkatonaság”-ot,
ez városi rendfenntartó alakulat, mai szóval rendőrség volt, melynek ő lett a
kapitánya.
Magányosságában mindenre ráért. Későbbi éveiben verset alig-alig
írt, de vitairatokkal szólt bele az irodalom ügyeibe. Debrecen védelme című
cikkével összevitázott Kazinczyval, mivel az Csokonaira emlékezve megvetően
szólt a debreceni lokálpatrióta gőgről. Ez volt az a nevezetes Árkádia-pör,
amely igen indulatos hangon folyt Kazinczy köre és a debreceniek között. Volt
azután Fazekasnak egy egész cikksorozata, a Dorottya-levelek, amelyekben
könnyed, tréfás hangon fejti ki esztétikai nézeteit, hitet téve a felvilágosodás
racionalizmusa mellett.
Népiesség, demokratizmus, racionalizmus — ezek a
jellemző sajátosságai Fazekas mondanivalóinak, amelyeket jóízű nyelven, hol a
népdalhoz közelítő, hol klasszicizáló formákban is népi nyelven fejez ki. Fontos
előzménye tehát a romantika demokratikus népiességének, amely Petőfit készítette
elő.
A Lúdas Matyival pedig úgy vagyunk, hogy ha Fazekas nem írja meg a Lúdas
Matyit, többi műveivel akkor is összekötő, fontos láncszem a debreceni
felvilágosodás és a reformkor romantikája között, de közben a Lúdas Matyi
jelentékenyebb, mint életművének többi része együtt, és egymagában is alkalmas,
hogy költője nevét fenntartsa irodalmi halhatatlanjaink között.
Hegedüs Géza
Ruszánda, moldvai szép |
A csermelyhez Hová kis víz olyan sebessen, Hová sietsz olyan szivessen? A virágok, kik rád hajolnak, S mintegy csókjaidér bókolnak, Nem tartóztatnak egy cseppet is, Sőt még kerülgeted őket is. Apró cseppek! csillapodjatok, Szörnyűség az, amint omlatok, Vagy tán ti is felhevültetek, S velem egyformákká lettetek? Mégis, hogy egymást felleljétek, Nem szükség, hogy így kergessétek, Ha ama kis malmot éritek, Ott egymást majd ölelhetitek, Mátkátokat ott csókoljátok, S a zubogón úgy bocsássátok, Amelyen midőn lerepűlnek, Sok apró ködöcskéket szűlnek. Óh, ha ti is így kivánkoztok, Tudom, hogy engem sem átkoztok, Kinek a legforróbb szerelem Egészen megfőzé kebelem. Óh, miket bíznék én reátok, De már elöllem elfutátok, Ti egymást hancúzva űzitek, S panaszimat nem is értitek. Könnycseppjeim, kiket még lelek, Menjetek el hát ti ővelek, Majd a malomnál megálljatok, Kerekére le ne fussatok, Ott várjátok meg kedvesemet, Ki öli s éleszti szivemet. S ha vizet merít korsójába: Fussatok bele hamarjába, S ha inni felviszen szájára: Csepegjetek szép ajakára. Onnan lejjebb-lejjebb menjetek S titkai közt enyelegjetek, S míg nyájason csiklándozzátok, Szivébe ezeket sugjátok, Hogy egy bájoló tekintete Minden nyúgodalmam elvette, S megfosztott legfőbb vagyonomtól Elszakasztván szabadságomtól. Mondjátok, hogy e nagy kincsemet Se kérem vissza, csak engemet Tartson hivének annál fogva, S nézzen egyszer rám mosolyogva. |
copyright ©
László Zoltán 2011
e-mail: Literatura.hu