Ludvig Holberg |
|
Dániában már a kisiskolában is azt tanítják, hogy a
legnagyobb dán író, költő, történelemtudós Ludvig Holberg volt. De Norvégiában a
kisgyerekek is tudják, hogy már Ibsen és
Björnson előtt jó évszázaddal az egész
világirodalomban a legnagyobb hatású norvég író, költő, történettudós Ludvig
Holberg. És egyik tananyag sem indokolatlan. Hiszen norvég volt, ott - Bergen
városában - született, ott járta iskoláit a kitűnően letett érettségiig, azután
tanulástól megszállottan végigjárta Párizs, Oxford, Róma egyetemeit. Ha szűkében
volt a pénznek, hol nyelveket tanított, hol zenére oktatta a módosabb családok
gyermekeit. Éhes volt a tudásra, játszva tanult filozófiát, történelmet, lázasan
olvasta - mindig eredetiben - az ókori görög és latin vígjátékírókat,
barátkozott az olasz „commedia dell'arte" színpadi lehetőségeivel, példaképének
tekintette Moliére-t, tanulmányozta a
klasszikus francia dramaturgiát. Derűs, gúnyolódó verseket írt, gyakran latinul,
néha franciául, de egyre inkább azon az északi anyanyelven, amelyet északabbra
norvégnek, délebbre dánnak neveztek.
Ez a két ősi skandináv nyelv valójában és eredetileg egymástól eltérő beszédmód
volt, de a két ország évszázadokon át közös királyságban élt, kultúrájuk
központja a dán főváros, a közös király székhelye, Koppenhága volt. A két nyelv
lassanként két tájszólássá vált. Az elegáns, irodalmi, hivatali változatot
nevezték dánnak, a népi-paraszti nyelvet norvégnek. (A szétválás csak a XIX.
században következett be, amikor Ibsen és Björnson irodalmi használatában
önállósult. az érvényes norvég nyelv.) A norvég Holberg irodalmi, tudományos
nyelve tehát a dán volt. A világcsavargás után Koppenhágába ment szerencsét
próbálni és szerencsét találni. Ezt a szerencsét mindig meg is találta.
Tehetsége, vállalkozó szelleme, kalandvágya a szellemi világban eleve alkalmassá
tette arra, hogy minden sikerüljön, amivel csak próbálkozott. Mert amivel
próbálkozott, ahhoz kedve is volt, és szakszerűen értett is hozzá.
A feltörekvés, a siker lélekben rejtőző lehetősége családi örökség volt. Holberg
apja norvég parasztlegény volt. Beállt katonának, hogy ott mutassa meg, mi
lakozik benne. Bátor volt, leleményes, a szervezéshez és a parancsoláshoz is
értett. Tanulatlan parasztfiú létére tanulni is kezdett. Hamarosan tiszt lett.
Majd nemességre emelték, ezzel már ezredes is lehetett. Ki tudja, meddig
emelkedik, ha fiatalon nem hal meg. Fia még iskolába járt. El volt szánva minden
próbára, de tudta, ha tudós is kíván lenni - és nagyon kívánt -, akkor el kell
jutnia a sikeres érettségiig. Hanem akkor már megpályázhatta az ösztöndíjakat.
Ezek tették lehetővé vándorútjait a nagyvilág híres egyetemei között. És
minthogy elméje úgy szívta magába a különböző nyelveket, mint itatóspapír a
nedvességet, ahol csak járt, ott nemcsak megtanulta az ottani nyelvet, hanem még
verselni is tudott rajtuk. Latinul, görögül már a gimnáziumban is úgy tanult
meg, hogy otthonosan érezhette magát e nyelvek rejtelmeiben. Ez fontos is volt,
hiszen a XVI. és XVII. század fordulóján a latin nyelv Európa-szerte minden
tudomány hivatalos nyelve volt. Később, amikor már különböző egyetemek hívták
professzornak, egymás után volt a metafizika (vagyis filozófia) professzora,
majd a latin nyelvé és irodalomé, végül a már otthonnak tudott koppenhágai
egyetemen a történelem nagy hírű tanára, akihez tódult a dán és a norvég múlt
iránt izgatottan érdeklődő fiatalság.
|
|
Miközben egyre híresebb tudós lett, sohase lankadt
érdeklődése a költészet, a színház és főleg a vígjátékok iránt. Szellemes,
párrímes alexandrinusokban írt eposzparódiát épített fel „Peder Paars"
kalandjairól. Ez az időszak a hajóskalandok divatjának kora volt. Robinson,
Gulliver halhatatlan hajózásai világszerte érdeklődést keltettek. Peder Paars
egy tengeri hajózás veszélytelen eseményeit úgy éli át, mint nagy veszedelmeket.
Mulatságos mű, költője előtt kitárult az irodalmi sikerek lehetősége. Őt azonban
az elbeszélő műveknél is jobban izgatta a vígjátékok lehetősége, a műfajnak
Moliére után a legfontosabb folytatója lett. A
színjátszáshoz azonban színház kell. A XVIII. században a dániai színház is a
vándorszínészet korszakában tartott, ott is - akárcsak minálunk - soron volt az
állandó színház tervezése és szervezése. Holberg erre is lelkesen vállalkozott.
A koppenhágai első állandó színház megvalósításában is az övé volt a főszerep.
Volt tehát néhány évig színigazgató is. Ehhez is értett. Mint ahogy ahhoz is
értett, hogy az anyagi ügyekben nehézségekkel küzdő egyetemnek - miután már egy
ideig rektora volt quaestora, azaz gazdasági vezetője legyen. A színház pénzügyi
rendbentartása sem volt nehezebb feladat. Vállalta, sikeres volt itt is. A nagy
jövőjű színház azonnal színtere lehetett néhány vígjátékának.
Ezek a vígjátékok hamarosan túllépték a dán és norvég határokat. Otthon a kettős
hazában Holberg elsősorban tudós, kultúraterjesztő, a nemzeti múlt ébrentartója
volt. Felsőfokon tanította azt, amire éppen szükség volt. Érdekes előadásai
tömegestől vonzották a hallgatókat. Történelmi művei kelendő olvasmányok voltak.
Tudós körökben nemzetközi elismerésben részesült. De mint vígjátékíró már
életében világhíres volt. Szatirikus költészete is sikeres maradt, de meg se
közelíthette komédiáinak kelendőségét. Mestere volt a humornak, szatirikus
játékai mindenfelé azonnali sikert hoztak, de ugyanilyen népszerűek lettek
hamarosan senkit nem bántó, gondtalan nevetést kiváltó bohózatai is. Tehát a
néha keményen bíráló jellemvígjátékai és nevetve megbocsátó helyzetvígjátékai
egymással versenyeztek népszerűségben. Az utat a telibe találó jellemvígjátékai
vágták. Ezek olykor már nagyon közel jártak a tragikomédiához. „A dombon lakó
Joppe" a mulandó szerencse elgondolkoztató színjátéka, a „Jean de France", amely
az életidegen értelmiségieket úgy gúnyolta, hogy szánakozást is keltett, és még
jó néhány ilyenfajta mű hamarosan Európa nagy részében otthonra talált.
Holberget - alighogy megjelent a színi világban - kezdték fordítani franciára,
németre, hollandra, majd angolra és olaszra. „Dán Moliére"-nek nevezték az egész
európai irodalmi világban. Ha a fordítóknak gondjuk akadt a szöveggel, tanácsért
egyenest a szerzőhöz fordulhattak, hiszen amit írt, azt maga is fordíthatta a
világnyelvekre, megírhatta volna maga is ezeken a nyelveken. Legnépszerűbb,
legmaradandóbb műsordarab volt szinte valamennyi európai színpadon (minálunk is)
a szakértelem hiányának híres komédiája, „A politikus csizmadia". Már a címe is
mindenfelé közmondássá, szállóigévé vált. Nemcsak fordították, de utánozták is.
Ennek népszerűségével vetélkedett egy sajátos hangú regénye, amelyet egyenest
latinul írt, hogy fordítani se kelljen. A XVIII. század első felében ugyanis a
latin még mindig az iskolát járt értelmiség második anyanyelve volt. Csak jó
száz évvel később kezdték fordítani a legkülönbözőbb nyelvekre, amikor már
tömegesen akadtak latinul nem tudó olvasók is. Ez a mű a „Klimius Miklós föld
alatt való útja...". Fantasztikus kalandregény az utópisztikus társadalomról, de
emellett negatív utópia is egy elrémítő másik, sőt harmadik jövőlehetőségről.
Képtelenségei sok mindenben emlékeztetnek Gulliver kalandjaira. Talán maga a kor
igényelte az ilyenfajta képzelődést, hiszen Holberg és
Swift kortársak voltak. Nem valószínű,
hogy tudtak egymásról, de ugyanarról a világról tudtak. Klimius Miklós nem
törpék és óriások közt érti meg az élet visszariasztó mozzanatait, hanem
gondolkodó és beszélő fák országában és lassú mozgású, de jóindulatú és
elmélkedő csodalények között, majd majomemberek képtelen életmódját megismerve.
Ez a regény az utóbbi évszázadban valahogy kikopott a népszerű könyvek közül, de
a XVIII. és a XIX. században igen népszerű volt. És talán a mi korunkban
Huxley „Szép új világ"-ának is
egyik ihletője lehetett.
Holberg a felvilágosodást előkészítő írónemzedék kortársa, a józan ész, a
türelem, a babonaellenesség képviselője volt. De olyan ügyesen és szellemesen,
hogy még csak nem is üldözték. Sőt: bőségesen fizették magas tudományos
állásaiban is, műveinek honoráriumaival is. Gazdag ember lett, földbirtokokat
vásárolhatott. És minden vagyonát odaadta az államnak, hogy kulturális
intézményeket teremtsenek belőle és tanulási lehetőséget adjanak tanulni vágyó
diákoknak. Ezért a tettéért királya bárói rangra emelte.
Vagyis az irodalomtörténet egyik legsikeresebb halhatatlanja lett. És amit
alkotott, az három évszázad alatt sem avult el.
Hegedüs Géza
copyright ©
László Zoltán 2010 - 2011
e-mail: Literatura.hu