A XVII. század egyik híres asszonyának, Madame de Sablénak szalonja arról volt nevezetes, hogy ott az előkelő vendégek rövid, velős mondásoknak, erkölcsi szabályoknak, maximáknak gyártásával szórakoztak. Ennek a társaságnak egyik legkiválóbb tagja volt egy igen szellemes, szkeptikus, sőt mizantróp főúr, La Rochefoucauld herceg. Ő aratta aforizmáival a legnagyobb sikereket. Magát a műfajt nem ő találta ki, előtte és vele egyidejűen is sokan művelték. Nagyon alkalmas volt ez a műfaj a kor moralista és psychologiai érdeklődésének kielégítésére. Az egész század általában nagyon gazdag erkölcstani munkákban, ami a vallásosság újjászületésének s az előkelő társasélet kialakulásának következménye.
Francois de La Rochefoucauld herceg 1613-ban született igen előkelő, a királyi családdal rokonságban álló családból. Falun nevelkedett, házitanítója volt, nem járt sem középiskolába, sem egyetemre. Tizenhat éves korában belép a hadseregbe, akkor kezdődik életének első korszaka, amelyben mint katona és politikus próbál érvényesülni. Richelieu bíbornoknak elkeseredett ellensége, vele szemben XIII. Lajos nejének, Ausztriai Annának pártjára áll s belekeveredik egy összeesküvésbe, amelynek kiderülóse után Richelieu a Bastilleba záratja, majd birtokára száműzi. Tevékeny részt vesz a Fronde-ban is, azonban ezúttal sincs szerencséje; ellenfelei legyőzik, barátai elfordulnak tőle s megalázva, csalódva, mindenből kiábrándulva kerül ki a küzdelemből, úgyhogy cgyszersmindenkorra búcsút mond a politikának s duzzogva félrevonul falusi kastélyába. Három esztendő múlva, 1653-ban újra megjelenik Parisban s ez időtől fogva 1680-ban bekövetkezett haláláig buzgón látogatja az ottani szalonokat. Különösen sokat megfordul Mme de Sablé szalonjában, majd midőn ez 1659-ben a Port-Royal zárda melletti házába költözik s búcsút mond a nagyobb szabású világi életnek, Mme de La Fayette társaságában. Ennek a két kiváló, nagyműveltségű hölgynek barátsága kárpótolta azokért a csalódásokért, melyek a közpályán érték. Ezek fejlesztették ki benne a megfigyelőképességet és elmélkedő hajlamot; ezek hatása alatt alakult világnézete s fejlődött azzá az éles szemű moralistává és kiváló íróvá, amilyennek maximáiban mutatkozik.
La Rochefoucauld első munkájának, az 1667-ben Kölnben megjelent Mémoires-nak nagyrészét közvetlenül a Fronde után falusi magányában írta. E művében keveset beszél magáról s hideg tárgyilagossággal igyekszik megítélni az embereket, úgy barátait, mint ellenségeit s azok arcképeinek megrajzolásában s cselekedeteik indítékainak megállapításában finom lélektani érzékről tesz tanúságot.

Maximáinak első kiadása a szerző tudta nélkül Sentences et maximes morales címmel 1664-ben jelent meg. Hágában. Nagyon szellemes, de sivár, vigasztalan könyv ez, egyike a világirodalom legridegebb, legszomorúbb könyveinek. La Rochefoucauld szerint az ember lényege az önzés, mert minden tettében az önérdek s a számítás vezeti, sőt erényei sem egyebek, mint álruhába öltöztetett bűnök ; a barátság, a hála, a becsületesség mögött is önzés lappang. La Rochefoucauld e kétségbeejtő pesszimizmusa két okra vezethető vissza. Az első ok az, hogy La Rochefoucauld elkeseredett, ambícióiban csalódott, kortársaitól megcsömörlött, gőgös nagyúr volt, aki korán, amely nem értette meg s képességeit kellően nem méltányolta, azzal állott bosszút, hogy maximáiban az egész emberiségről túlságosan sötét képet rajzolt, sötétebbet, mint amilyennek talán valójában látta. A másik ok Mme de Sablénak és társaságának hatása volt. A márkiné szalonját ugyanis egészen megfertőzte a janzenizmus komor, elfogult szelleme, amely az emberi lélekben nem látott mást, mint bűnt és gyarlóságot. La Rochefoucauld maga érezte, hogy pesszimizmusában túlzásba ment és Mme de La Fayette hatása alatt, akinek tiszta, önzetlen barátsága erkölcsi felfogásának legszembetűnőbb cáfolata volt, újabb kiadásaiban művét itt-ott módosította.
La Rochefoucauld tehát egyoldalú, igazságtalan, elfogult moralista, aki olyan gyarló, tökéletlen teremtésnek tartja az embert, hogy nem is tud bízni meg javulásában s azért feleslegesnek tartja, hogy olvasóinak tanácsokat, gyakorlati életszabályokat adjon. Egyszerűen megállapít, leszögez bizonyos tényeket, tanítani nem akar bennünket. Egy dolgot azonban mégis tanulhatunk tőle: rászoktat bennünket az önmagunkkal szemben való teljes őszinteségre és cselekvéseink szigorú mérlegelésére, úgy hogy könyve kellő kritikával olvasva igen hasznos olvasmány.
La Rochefoucauld nagy író volt; stílusát a szabatosság, világosság, pontosság jellemzi. Nagy műgonddal dolgozott; folyton javította, csiszolta stílusát. Maximái a francia próza remekművei közé tartoznak

Birkás Géza

Vissza

copyright © László Zoltán 2009 - 2011
e-mail: Literatura.hu