-Az átmeneti korszak, mely az V.-IX.századig tart. Ekkor még nincs egységes világkép s a keresztény kultúra sem terjed el.
-A Cluny-korszak (X.-XI.század), mely már egységet mutat, ez a kereszténység korszaka. Az aszkétizmus, vezeklés, önsanyargatás jellemzi. Magyarország ekkor kapcsolódik be Európa kultúrájába. Tömör, masszív építészeti stílus, a román stílus jellemzi. Az e stílusban épült templomok, épületek a középkori lovagvárakhoz hasonlítanak, s azt az érzést sugallják, hogy a hívők biztonságban vannak. A hatalmas falak, a zömök pillérek óriási erőt árasztanak. A teret félköríves boltozatok hidalják át, s félkörív zárja le a keskeny, lőrésszerű ablakokat is. Falait a bibliai jeleneteket ábrázoló falfreskók díszítik. Magyarországon Géza fejedelem és Szent István király idejében indult meg a román stílusú építészet. A korabeli épületek elpusztultak, csak néhány templom alapfalait, alaprajzát ismerjük. Legnagyobb a székesfehérvári bazilika, s legjobb állapotú a tihanyi apátsági templom altemploma maradt ránk.
-A harmadik korszak, a XII.-XIII.századot öleli fel, ez a gótika időszaka. Eltűntek a román stílus hatalmas és vastag falai, karcsú pillérek, keskeny bordák tartják az egész épületet. Az üvegablakok csúcsívben végződnek, s a tér lezárása is csúcsíves megoldás, két körszelet összeillesztésére szolgál. A templom homlokzatok jellemző elemei a hatalmas méretű rózsaablakok s a díszítő elemek szemkápráztató gazdagsága gyönyörködteti a tekintetet. A könnyed, égbetörő gótikus katedrálisok a mennyei dicsőséget, az egyház hatalmát hirdetik. A merev román szobrokkal szemben a gótikus szobrok légiesek, valósággal élnek, mozogni látszanak. A XII.században építették a magyarországi román stílus  legnevezetesebb alkotásait. Közülük egyik legszebb a jáki templom, vagy a pécsi dóm. Ilyen stílusú még a Notre-Dame vagy a budapesti Mátyás-templom. A hanyatlás jegyében telik, ezt már a halálfélelem jellemzi. Ez a XIV.-XV. század idejére tehető.
A középkor "sötétnek" nevezett évszázadaiban (V.-IX.század) Európa jelentős részén igen alacsony szintre esett vissza a műveltség, az emberiség fejlődése mégsem torpant meg ez alatt az idő alatt. Új szellemet, új világnézetet hozott a keresztény vallás, mely elsősorban a szegények és megalázottak között terjedt. Az új vallás elutasította a nemzeti vagy társadalmi elzárkózást, s a megváltás eszméjét mindenkire kiterjesztette. Isten előtt minden embert egyenlővé tett, s az emberi élet elpusztítását halálos bűnnek tartotta. A kialakuló feudális társadalomban nagy szerepet játszott az egyház, aki a törvényesség elvét, a műveltség igényét képviselte. A középkori egyház világszemléletének középpontjában az Isten és az ő világa áll, szemben az ókori műveltséggel, mely az emberre és világára összpontosította a figyelmet. Az egyház a földi élet célját a túlvilági boldogság, az örök üdvösség elnyerésében jelölte meg: siralomvölgynek mondta a földi létet, mely szerinte a túlvilághoz vezető út állomása csupán. Felfogása szerint a természet az ember szerves folytatása.A szellemi, művelődési élet központjai egyrészt a kolostorok voltak. Mellettük a szerzetesrendek folytattak kultúrateremtő és kultúraterjesztő tevékenységet. A szerzetesek lelkészi feladataik mellett tanítottak, könyveket másoltak, képeket festettek, betegeket gyógyítottak és épületeket is terveztek. A középkor szerzetesrendjei között időben a legelső a Szent Benedek rendje vagyis a "bencés" papok közössége volt. Majd később újak alakultak, mint például az Ágoston-rendi kanonok és a cisztercita vagy a ferences szerzetesek rendje. A latin nyelvű egyházi irodalom megteremtette a latin nyelven éneklő diákköltészetet: a vágánsok vagy goliardok poézisét.
Az egyházi irodalom egyik képviselője Szent Ágoston, aki kezdetben tékozló életet élt, majd pedig óriási tekintélyre tett szert. Átvette a keresztény filzófiába mindazt, amit az antikban fontosnak és értékesnek tartott. Teológiája szerint legjobb jó az Isten; a Sátán célja, hogy az embert bűnbe vigye, s az Isten célja, hogy az embert megmentse a Sátántól. Szerinte a létezésnek három fő összetevője van: a szám, a mérték és a súly, tehát a Szentháromság. Véleménye szerint a világban a harmónia a legcsodálatosabb. Vallomások című művében az önvallomás, a gyónás, az ima, filozófiai elmélkedések, életrajzi adalékok keverednek. Az első rész életrajzi jellegű. Életútját világítja meg a megtérésig és édesanyja haláláig. A második rész kicsit elvontabb: Ágoston saját lelkét a bűn és erény csatájának színtereként mutatja be. A harmadik részben a Teremtés könyvét magyarázza, a semmiből való teremtés kérdéseit tárgyalja. A műben első ízben tekinthetünk bele az emberi lélek mélységeibe, egy kereszetény hívő lelkébe. A keresztény szemlélet központjába a földi élet megvetése, a haláltudat és a túlvilág került. A túlvilági boldogsághoz az önmegtagadáson keresztül vezet az út. Az ember legnagyobb ellensége a test, ezért böjttel, önsanyargatással kell kínozni a lélek megtisztulása érdekében.Az egyházi irodalom nyelve a latin volt, de később megindult a latin szövegek átdolgozása a különböző nemzeti nyelvekre. A vallásos irodalom műfajai közül az imádság, a prédikáció, a passió, a példa, a látomás, a himnusz és a legenda volt a legnépszerűbb. Az egyházi lírai költészet a himnuszokban érte el a
csúcspontját. A középkori himnuszok istentiszteletek alatt énekelt Istent magasztaló, a szenteket dicsőítő, emelkedett hangulatú költemények. A himnuszköltők között is a legkiválóbbak közé tartozik Pierre Abélard. Legismertebb műve a Szombatesti himnusz. A vers csupa lelkesedés és ujjongó öröm: a túlvilági, a mennyei boldogság látomása. A földi számkivetés az égi béke
és nyugalma várja az üdvözülteket, akik az angyalokkal együtt egy örökkévalóságon át éneklik ünnepi himnuszaikat.Assisi Szent Ferenc vallásosságát az öröm és a szabadság jellemezte. Híres költeménye az olaszul írt Naphimnusz, a Mindenhatóhoz szól, de Isten szinte azonosul a világgal, s a költő a természeti jelenségeket (nap, hold, csillagok, szél, víz, tűz) testvéreiként szólítja meg. Assisi Szent Ferenc számára a természet már nem a megvetendő siralomvölgy, hanem az Isten gyönyörű alkotása.

Az Ómagyar Mária-siralom 1300. táján lejegyzett magyar vallásos vers, melyben már fejlett rímek és tudatosan alkamazott alliterációk találhatók. Változatos a rímelhelyezése: előfordulnak párosrímek (aabb), félrímes megoldások (xaxa) és bokorrímek is (aaa). Gyakori stilisztikai formája az egyféle túlzófok "világ világa", jelentése: legragyogóbb világosság,fényesség. A költeményben Mária egyes szám első személyben szólal meg. A fia kínhalálát szemlélő asszony tehetetlen kétségbeesésében szólal meg. Hol önmaga nyomorult állapotát zokogja el, hol pedig fiát szólítja meg anyai becézgetéssel, s önmagát ajánlja fel a halálnak gyermeke helyett, hol pedig Jézus kínzóihoz könyörög kegyelemért. A vers befejezésében feltör a tébolyult anyai sikoly: ha már nem mentheti meg egyetlen fiát, legalább osztozni akar vele a halálban.A középkori legenda Krisztus, Szűz Mária vagy valamely szent életének a velük kapcsolatos csodás történetnek prózai vagy verses elbeszélése. A szerzők legtöbbször egyesítették a földi létet megvető, az istenes életet propagáló történeteket az antik regényből és a keleti mesekincsből vett motívumokkal tették érdekessé. A legendák kezdetben latin nyelven árasztották el Európát. Később, a XII.-XIII.században anyanyelven szólaltak meg. Latin nyelven születtek meg az első magyarországi legendák, a XI.-XII.században Szent Istvánról, Szent Imréről, Szent Lászlóról, Gellért püspökről. A magyar nyelvű irodalom kezdetét a XIII.század elejére vagy közepére kell tenni. A Margit-legenda IV.Béla király szentté avatott leányának a története 1310. körül keletkezett magyar nyelven. Margit az egyház által teremtett ideál megtestesítője. A legenda egyes eseményei a jellemzés eszközei. Margit rendkívüli egyéniség, aki a földi élet megvetésében, önsanyargató aszkézisben és a szegénységhez való ragaszkodásban minden társa fölött áll, s mennyei boldogságra törekszik. A keresztes háborúk után megjelent a polgárság, s vele együtt a középkori értelmiség is, aki szellemi munkából élt. A keresztes háborúk létrehozták a "lovagság" intézményét, s ki is tágították a középkori ember világképét.
A lovagi ideál volt az európai ember egyik legelső olyan eszménye, amely már ezen a világon kereste és találta meg az élet értelmét, nem a másvilágon. A lovag kötelességei közé tartozott a keresztény hit védelme, az elesettek, a gyámoltalanok, a nők oltalmazása. Az udvariasság, a testi ápoltság, a vidámság és az udvari szerelem tartoztak még a lovag jellemző vonásai közé. Így lettek a szellemi élet központjai az egyetemek, a főúri várkastélyok és a királyi udvarok. A lovagi kultúra teremtette meg a lovagi epikát: a lovageposzt és a lovagregényt. A lovageszményt dicsőítő hősi énekek közül a legnevezetesebb a francia Roland-ének (XII.század). Roland, a császár rokona, a szaracénok ellen küzdve esik el, árulás következtében a Pireneusok hegyei között. A költeményt a keresztes hadjáratok lelkesedése hatja át. Hősei igazi lovagok, Istenért, a királyért és Franciaországért harcolnak. Lovagi eposz még az Igor-ének és Nibelung-ének.

A lovagi irodalom másik kiemelkedő műfaja a lovagregény. A középkor egyik leghíresebb lovagregénye a Trisztán és Izolda a kelta mondára vezethető vissza. Trisztán megöli a hatalmas vérszomjas óriást, Morholtot, de a küzdelemben maga is halálos sebet kap. Csak abban az országban tudnák meggyógyítani, ahonnan a méreg származik. Trisztán eljut az ír partokra és ott a királylány Aranyhajú Izolda meg is gyógyítja. Hazatérése után menekülnie kell, hiszen ittak az örök szerelem italából, ezzel megpecsételődik sorsuk: a fellángoló szenvedély ellen semmit sem tehetnek. Feleségül veszi Fehérkezű Izoldát. Amikor újra halálosan megsebesül, szerelméért üzen, de felesége félrevezeti a haldokló hőst. Trisztán meghal, szerelmese pedig követi a halálba. Ebben a műben az örök, legyőzhetetlen szerelem játssza a főszerepet. Trisztán és Izolda szerelme mellett eltörpül a világ minden gondja, semmivé foszlanak a vallási és a társadalmi kötöttségek. A kor felfogása szerint ilyen szenvedély csak házasságon kívül létezhet, hiszen a feudális házasság alapja nem a szerelem. Szükségszerű a halálos kifejlet, hiszen a regény nem tudja törvényesíteni a főhősök szerelmét. Már csak a halálban lehetnek egymáséi, a sírokból kinövő összeölelkező virágok formájában. A lovagvilág jellegzetes szerelmi költészetének a trubadúrlírának Provance-ban volt a bölcsője. Itt a trubadúrok provánszul énekeltek. Mindez német földre is átterjedt, ottani művelői a minnesängerek. A szerelmes nő csak férjes nő lehet, sohasem leány. Házasság és szerelem nem egyeztethető össze ebben a lírában. Igazán nagy költészet csak akkor születik ebben a korban, amikor a személyes élmény és az őszinte hang széttöri a lovagi líra sablonos formuláit. Walther von der Vogelweide a német irodalom legnagyobb lírikusa, aki egyénivé tette a minnesäng sokfelől fonódó szálait. Egyéni hangú költeményeibe beleolvasztotta a népdal és a vágánsköltészet friss elemeit. Témái sokrétűsége, érzelmi gazdagsága, újszerű formai megoldásai révén a lovagi költészetet soha nem látott magaslatra emelte. Szerelmi lírájában nem az elérhetetlen nő után epekedik, hanem kölcsönös szerelemre vágyik. Verseiben rendszerint a természet a szerelmesek találkozásának színtere. A hársfaágak csendes árnyán... kezdetű helyzetdala a közlésre vágyó és mégis kibeszélhetetlen élmény kettőssége. Egy kislány dalolja el az éjszakai szerelmi találka, a beteljesült szerelem boldogságát. Kompozíciója tudatos szerkesztésű: az első és utolsó strófa a csalogány-motívummal körbeöleli, mintegy elrejti a titkolni kívánt szerelmi élményt.
Vágánsköltészet. A XII.-XIII.században élte virágkorát, a világi lírának egy harsányabb hangú ága, a vágánsoknak vagy goliardoknak a költészete. Lázadó poézis ez: minden hangja az egyéniség és az ösztönök szabad kibontakozásáért száll síkra az egyházi világnézet túlzásaival szemben. Költeményeikben keserű indulattal ostorozzák a papokat, a nemeseket és aparasztokat. Haragjuk a pénz hatalma és ereje ellen jut kifejezésre. Nem ismernek születési nemességet és lenéznek mindenkit, aki műveletlen. Legfőbb témájuk az életöröm hirdetése, a szerelem dícsérete, az ifjúság magasztalása. A főleg latinul írt versek rendkívül változatos formájú, többször refrénnel is ellátott rímes alkotások. Gyakran a himnuszok dallamára komponálták őket. A leghíresebb gyűjtemény a XIII.századból való Carmina Burana, több mint kétszáz latin nyelvű diákéneket tartalmaz. Ebből a korból való a Gaudeamus igitur kezdetű diáknóta is. Carl Orf alkotott zenei kompozíciót a Carmina Burana szövegeire.
François Villon a XV.század kiemelkedő francia költője, a reneszánsz virágkorában élt és alkotott, de egész költészetét zaklatott élete ellenére is mély vallásossága, halálfélelme, a pokoltól való rettegése és az isteni könyörületben való reménykedése a középkorhoz kapcsolta. Mikor önvédelemből halálosan megsebesített egy részeg papot, hónapokra bujdosásra kényszerült. Később egy rablás miatt el kellett hagynia Párizst, majd pedig az orleansi püspök bebörtönözte. XI.Lajos trónra lépése mentette meg az akasztófától. Ekkor visszatért Párizsba és megalkotta élete főművét, A nagy testantumot. A mű 173 strófából (8 soros) ún. oktáviából áll. 15 ballada, egy rondó, egy dal, egy panasz, egy tanítás és egy sírfelirat ékelődik a versszakok közé. A törvénytől üldözött csavargó-költő a halál fenyegető közelségében tekinti végig életét, készít számvetést. Az élet szépségei, örömei és súlyos viharai negatív módon jelennek meg mint örökre elvesztett értékek. Hatalmas ellentétek feszülnek Villon művében: a kicsapongó züllött élet szemben áll a középkor vallásos áhítatával. Az életöröm állandóan ellentétbe kerül a gyötrő haláltudattal. Villon hívő keresztény volt és elhibázott élete ellenére is hitt a megváltásban, az isteni megbocsátás kegyelmében. Egyéni szenvedéseinek emlékével kezdi költeményét: elpanaszolja életének keserű eseményeit, átkot szór a rabtartó orleansi püspökre, kifejezi háláját a szabadító király iránt.

Diomedes meséjével azt igazolja, hogy a szegényeket csak sanyarú helyzetük, a szükség kényszeríti bűnre. A költeményben jelentős szerepet játszik a halál, az élet gyors múlandóságának hangulata. A halál arra figyelmeztet, hogy a földi dolgok múlandóak, s a társadalmi egyenlőtlenségek megszűnését is jelképezi: a halálban a különböző rangú halandók mind egyformák. Villont elsősorban nem a halál, hanem az élet elvesztése tölti el fájdalommal. Különösen a női bájak összeomlása kelt benne borzadályt. A provanszál eredetű ballada Villon idejében táncdalt jelentett. Terjedelmük alapján szokás megkülönböztetni egyszerű balladákat (négystrófás) és a hat versszakból álló kettős balladákat. Az egyszerű ballada három (8-10 soros) versszak után egy rövidebb (4-6 soros) strófát: ún. ajánlást tartalmaz, mintegy összefoglalva a vers mondanivalóját. A versszakok általában refrénnel végződnek. A kettős balladának többnyire nincs ajánlása. A Jó tanítás balladája a rossz életűeknek című költemény A nagy testamentum egyik betétje. A cím félrevezető hiszen a vers éppen arról szól, hogy semmiféle jó tanítással nem váltható meg a világ. Villon kissé cinikusan ismétli a visszatérő refrénben, hogy akár tisztességes, akár tisztességtelen valaki, pénze, keresete borra és leányra megy el. Villon legfontosabb erénye a képmutatás megtagadása, a hazugságokkal szembeforduló tisztaság. A Testamentum végén álló Záróballada egyes szám harmadik személyben szól a szegény Villonról, mint aki már halott, befejezte életét, lezárta a Testamentum lapjait. A verset indító gyászos hangulat komikumra vált át: szeretőjének bosszúja okozta halálát, úgy kidobta, hogy minden bokor, tüske megcibálta. Az Ajánlás tovább oldja a gyászos hangulatot, hiszen a vers hőse tovább búcsúzott a földtől. A bor és a szerelem motívuma jelenik meg, mint oly sok versében, s irónikus módon sejteti, mintha életének ez lett volna legfőbb tartalma, célja. Megrázó erővel tör fel belőle a megtisztulás óhaja, az őszinte búbánat imája. Sírfeliratát így fogalmazza meg:

"Megölte Ámor fegyvere, | Most itt nyugszik e hant alatt. | François Villon a
neve, | És szegény kisdiák maradt. | Nem szerzett vagyont ezalatt, | Hisz
odaadta mindenét, | Kenyeret, asztalt, kosarat, | Mondj egy imát, az
Istenért...".