Gottfried Keller |
|
A jelentékeny svájci német írók odahaza családi körben,
társaságokban, még a hivatalokban is svájci tájszólásokban beszéltek. Ezeket az
egymástól is különböző tájnyelveket sokan nem is tartják németnek, a németek és
a németül tudó külföldiek nem is értik. Voltak és vannak nyelvtudósok, akik nem
is a német nyelv változatainak tartják, hanem a germán nyelvcsalád másik ágához
tartozóknak, akárcsak a hollandi nyelvet vagy a skandináv nyelveket. A svájci
németek azonban öntudatosan németeknek tudják magukat, iskoláikban jól
megtanultak „irodalmi" németül, az értelmiségiek szívesen járnak neves német
egyetemekre, az írók és költők igazi, tiszta németséggel fogalmaznak, és ezeket
a műveket már a legvalódibb németek is a magukénak tudják. Nem egy svájci írót
Németországban is, világszerte is a német irodalmon belül tartanak számon. A
XIX. századból két szerző már régóta a német klasszikusok közt foglal indokolt
helyet. Az egyik a költő és történelmi regényíró Conrad
Ferdinand Meyer, a másik Gottfried Keller, a romantikától tudatosan
elforduló polgári realizmus első nemzedékének egyik főalakja.
Zürichi kézműves család fia volt. Otthoni neveltetése protestáns vallásosságot
és puritán erkölcsiséget oltott belé. Egész életművének középvonala a szigorú
erkölcs és a gyakorlati élet szükségszerű összeütközése. Az öröklött
kötelességtudat nevében bírálja a férfiak és nők magatartását közéletben és
magánéletben. Ő maga egész életében személyes gyötrelemként éli át saját
világszemléletének a kialakítását. Ösztönösen kitűnő stiliszta, bár céljai
sohasem esztétikaiak. Szépen, világosan, szabatosan ír már diákkori
kísérleteinek idején, szempontjai azonban sohasem a szépség értékrendjében
ítélik meg a jelenségeket. Ha nem is mondja ki, kezdettől mindvégig moralista,
szempontja az erkölcs, igénye a kötelesség tudata és teljesítése. - Éles szeme
van a mindennapi élet jelenségeinek tudomásulvételére, de megítélésükhöz igényli
a filozófiai nézőpontot.
|
|
Színvonalas német egyetemeken, neves filozófusoktól tanul.
Egész életére nagy hatással van, hogy Feuerbach tanítványa. Az ő ösztönzésére
távolodik a belénevelt tételes vallásosságtól, lassanként gyakorlatilag
felekezetnélküli lesz. A materializmus azonban riasztóan idegen a számára. A
polgári élet üzletszerűsége, önzése számára ugyanúgy erkölcstelen, mint a
hazugság, a léhaság, a kicsapongás. De idegen marad számára az utópizmusból
éppen tudományos igényűvé váló szocializmus is. Hitvilágát manapság agnosztikus
deizmusnak mondanók. A gyakorlati életben pedig önmagával szemben ugyanolyan
következetesen kritikus, mint mindenki más irányában. Ezt a szigorúságot pedig
könnyed, nemegyszer kellemes modorban, gyakran szórakoztatóan tudja kifejezni.
30 éves korában megírja első regényét, a „Zöld Henrik"-et, amely olyan
sikerkönyv lesz, hogy ettől kezdve meg tud élni az irodalomból. Családot
alapíthat. Olyan asszonyt igényel, aki hozzá hasonlóan következetes szabad
véleményalkotásokkal kíván élni. Szerencséje van: megtalálja ezt az egyetlen
társat az életben. Együtt tudnak jókedvűen és ridegen tisztességesek lenni. Az
asszony a női egyenjogúság előharcosa, férje ebben is következetesen támogatja,
mint ahogy az asszony is szüntelen segítőtárs a szigorú kritikában. Két ridegen
erkölcsös lény vidám társulása ez egy életen keresztül.
Keller alkotóideje négy évtized (1850-től 1890-ig). Ennek kezdete egy azonnal
nevezetes regény, a „Zöld Henrik" és befejezése egy másik regény, a „Martin
Salander". - A kettő közt elbeszélések kötetei követik egymást. Akadnak köztük
kifejezett novellagyűjtemények is, de leggyakoribb műfaja a hosszú elbeszélés,
amely néha kisregény terjedelmű. Az egyes kötetek történetei ugyan igen
különbözőek lehetnek, de mégis ciklusonként összetartozók. Keretes
elbeszéléseknek is mondhatnók ezeket a gyűjteményeket.
Ha úgy történik, hogy az első regény után többé semmit sem ír, a „Zöld
Henrik"-kel akkor is a regényirodalom klasszikusai közt foglalna helyet, s
akadnának talán, akik nem is egy, hanem két regénynek tartanák. Zöld Henrik
változatos életében több mozzanat is önéletrajzi jellegű. Keller saját
ifjúságának útját formálta tragikus emberi sorssá. Heinrich Lee-t, a
nagyravágyó, törekvő fiatalembert társai azért nevezik „Der grüne Heinrich"-nek
(magyarul Zöld Henriknek), mert apjától egy zöld színű öltönyt örökölt, és addig
viseli, amíg saját jövedelméből nem tud másik ruhát vásárolni. Ez a jó képzeletű
és sikeréhes fiatal férfi sok mindent elér, amit el akar érni, csak éppen nem
úgy éri el, ahogy eleve képzelte. Elvakult szakadatlan tevékenysége miatt
elhanyagolja nagyon szeretett özvegy édesanyját is, és mire felismeri, hogy
milyen bűnt követett el azzal szemben, akit a legjobban szeret, az anya beteg
lesz és meghal. Ezt Henrik úgy éli át, hogy megölte édesanyját. A lelkifurdalást
nem tudja elviselni: öngyilkos lesz. - Annak ellenére, hogy a komor regény egyre
szélesebb olvasó körökben volt ünnepelt, Keller egyre kevésbé volt megelégedve
vele. Közel harminc évvel eredeti megírása után újra megírta. A cselekmény
súlypontja a lelkifurdalásra esik és a folytatásra, amelyben a gyötrelem
megtisztítja és felelősségteljes további életre vezeti a bűntudatban
megtisztuló, érett férfivá keményedő Henriket. Nehéz eldönteni, melyik a
kitűnőbb regény. A tragikus? Vagy a tragédiában a megtisztulást is
megcsillantató?
|
|
A hetvenes és nyolcvanas években négy gyűjteményes
elbeszéléskötete jelent meg. Valamennyi azonnal népszerű lett. Legismertebb ezek
közt a „Seldwylai emberek". - Ez a Seldwyla képzelt helység kisváros vagy nagy
falu, jellegzetes svájciak lakóhelye. Összesen tíz elbeszélés, egymástól
függetlenek. Többségükben érvényesül Keller szelíd, inkább ironikus, mint
szatirikus humora. Az egyik, a leghíresebb történet azonban komoran tragikus: a
„Falusi Rómeo és Júlia". Sok olvasó és néhány kritikus ezt szereti legjobban az
író életművéből. De Keller legtökéletesebb alkotásegyüttese a „Sinngedicht"
című, több betétnovellával kerek egészet alkotó történetsorozat. A címet nehéz
lefordítani. A német irodalomtudomány Sinngedichtnek nevezi azt a lírai
műfajváltozatot, amit mi „gondolati költemény"-nek szoktunk mondani. Itt egy
fiatal természettudósról van szó, aki a szigorúan vett erkölcsi normák között
szabad és vidám életet él. Nyilván ebben is sok önéletrajzi mozzanat akad.
Az életpálya végső éveiben következett a második terjedelmes regény, a „Martin
Salander". - Vannak, akik torzónak, befejezetlennek minősítik, mások úgy vélik,
hogy ha írója még sokáig él, akkor ezt is alaposan módosítja, újra elbeszéli,
mint korábban a „Zöld Henrik"-et. Annyi bizonyos, hogy bonyolultabb, nehézkesebb
olvasmány, mint a régebbi Keller-művek. A komoly, sőt komor történetből hiányzik
a megszokott könnyed, még szórakoztatónak is mondható kelleri előadásmód. De a
témavilág is más. Az a sok válságot hordozó társadalmi-gazdasági-politikai
változás, amely a polgárosodás kiteljesedésével és tapasztalható
kíméletlenségével Svájcot se kerülhette el, egyelőre nem fejlesztette ki a
megfelelő erkölcsi ítélő szempontot.
A századfordulót Keller már nem érte meg. Jellemzésekor ezt a végső terjedelmes
művet éppen csak említeni szokták, de nem tekintik a nagy realista életmű
szerves alkotórészének. Ez az életmű viszont már az író életében beleépült a
polgári realizmus egészébe, mint múlhatatlan érték: esztétikai érték, amelyet
egy erkölcsi szempontú alkotóművész valósított meg.
Hegedüs Géza
copyright ©
László Zoltán 2011
e-mail: Literatura.hu