Reviczky Gyula |
|
Vajda János sokáig él, de csak halála után ismerik fel
jelentőségét. Kiss József népszerű, sok mindenben a jövőt készíti elő, de mégis
több köze van a múlthoz. Komjáthy Jenő látomásos modern költészetet teremt, de
ezt még barátai is alig tudják. Az a költő, aki
Arany idős korában, majd Arany halála
után, Ady-ék fellépése előtt a
legkövetkezetesebben és legnagyobb hatással készíti elő a modern magyar
költészetet: Reviczky Gyula.
Egy léha arisztokrata és egy szlovák cselédlány törvénytelen gyermeke volt, de
ezt sokáig nem tudta. Anyja eltűnt, apja magához vette, apjának felesége a
magáénak vállalta, mivel neki nem adatott saját gyermek. A gyengéd nevelőanya
azonban korán meghalt. a könnyelmű apa elfelejtette fiát törvényesíteni. És
amikor magára maradt, kiderült, hogy a családi vagyonból neki semmi se jár, sőt
nem is hívják Reviczkynek, igazi neve Balek Gyula. Itt állt szegényen és
nemesség nélkül a tőkések és a nemesurak Magyarországában. A tehetséges és
tehetségéhez még nagy műveltségűnek is mondható fiatalember — aki továbbra is az
atyai néven Reviczkyként szerepel és ír — tehetségéből és tudásából akar megélni
a kiegyezés utáni fővárosban. De senkinek sem kell. Érdekes esszéi, amelyekből
egy korszerű esztétika körvonalai bontakoznak ki, visszhangtalanok maradnak.
Versei, amelyekben szinte programszerűen szakít a divatos epigonizmus népnemzeti
hangvételével, kezdetben alig kapnak helyet az újságokban és a folyóiratokban, s
ha megjelennek, a befolyásosak ellenszenvével találkoznak. A hivatalos irodalom
— s vele sodródva még az öreg Arany János is — a „kozmopolitizmus” bélyegét üti
arra, aki ki akar szakadni a provincializmusból. Reviczky emelt fővel vállalja a
kozmopolitizmust, és mély tisztelettel Arany iránt, egy hírhedt versében
szembefordul Arany Jánossal. A fiatalok, a mást akarók ekkor már kezdik benne
látni vezérüket, de ebből nem lehet megélni. Reviczky vidékre kényszerül, úri
családnál házitanítóságot vállal, hogy megélhessen. Ott, vidéken találkozik a
nagy szerelemmel: Emmával. A művelt leány — Bakalovich Emma — érzelmeiben nem is
zárkózik el a költőtől, de értésére adja, hogy reménytelen az ábrándozás: az
úrilány sehogyan sem mehetne férjhez a bizonytalan származású és bizonytalan
létalapú költőhöz. Ez az akadálytömeg — társadalmi, megélhetési, szerelmi
reménytelenségek — formálják költészetének alaphangját. Természetes, hogy
érzékenyen veszi tudomásul a divatos Schopenhauer-féle pesszimista filozófiát,
anélkül hogy osztoznék a német bölcselő világmegvetésében. Ő szereti a világot,
az embereket, az eszméket, szüntelenül vitatkozik Schopenhauerral, de mindújra
mégis hozzá menekül. Szomorú hangú költőként tér vissza Budapestre. Közben
megírja Apai örökség című regényét. Ebben a sok önéletrajzi elemből épített
ember- és korábrázolásban valami merőben más szólal meg, mint a kor egész hazai
regényirodalmában. Legközelebbi rokonai az orosz realisták, különösen
Turgenyev, akiért lelkesedik. A költő-esztéta
Reviczky ezzel a művével az első modern magyar regényt írta meg. Ez is
visszhangtalan irodalmi tett volt.
Bál után A mély gyönyörtől szédülök még, A zene szól, de hangosabban Egy valczer édes áriáját S ha szólsz, óh, mennyei hatalmak! Honnan jövél? hol van hazád?... tán |
Úton |
A fővárosba visszaérkező költő azonban most már kezd érdekes lenni. A fiatal
nemzedék valami újat vár a költészettől, és ennek első hangjait Reviczky üti
meg. Végre egy igazi nagyvárosi költő a nagyváros hangulataival, a mellékutcák
szenvedő kisembereivel, az elesettekkel. Alázatos keresztényi szeretettel fordul
minden megszomorított felé. Magához öleli az utcasarkok vétlenül bűnös leányait,
a „perditá”-kat; szeretni akarja azokat is, akik neki magának ártanak. „Legyenek
áldva mind, akik / Szívemet összetépték” — írja egyik szomorú dalocskájában. „Ki
szomorú nem volt, az mind pogány” — hirdeti színpompás nagy költeményében, a Pán
halálában. Ez a szomorú és szomorúságot vállaló költészet nem forradalmi, de
forradalmasító. Ez a dallamos szomorúság tanúvallomás, amely vádol. Ezek az
eddig minálunk ismeretlen nagyvárosi témák a modernség és a nagyvilágiasság
ízeit és illatait hozzák az áporodott irodalmi életbe. Reviczky érdeklődve
fordul a kor világirodalma felé, és
Baudelaire-t is először ő fordítja magyarra.
Élete kezd elviselhető, anyagilag valamelyest biztosított lenni. Újságnál
dolgozik, irodalmi cikkeket és kritikákat ír. Versei rendszeresen jelennek meg.
Versesköteteinek sikere van. De a sok nélkülözés tönkretette egészségét. Eléri a
végzetes betegség, az akkor még reménytelen, gyógyíthatatlan tüdővész. Barátai
mindent megtesznek, hogy meghosszabbítsák életét, külföldi üdülőhelyekre is
eljut. A fiatal költők már úgy veszik körül, mint szellemi vezérüket. És akkor
következik a végzetes szerelem: a nagy színésznő, Jászai Mari. Jászai Mari
szenvedélyes és hűtlen szerető, szerelme lángokra lobbant és meggyötör. Reviczky
Jászai Maritól ismeri meg Ibsen műveit (a nagy
színésznő megtanul norvégül is, hogy minél jobban ismerje a kor annyi botrányt
idéző drámaíró óriást). Együtt kezdik fordítani az Ibsen-drámákat. A
Babaotthonnak Reviczky adja a nálunk közismert Nóra címet.
A harmincadik évén túllépő költő az irodalmi élet középpontjában áll. Bánatos
versei széles körökben népszerűek. Nem egy költeményét országszerte szavalják.
Tele van munkakedvvel és életkedvvel, de már nem lehet segíteni rajta. És amikor
már nagyon beteg, Jászai Mari elhagyja (az akkor még diákkorú Szomory Dezsőért).
Ezzel a végső szomorúsággal hal meg kórházi ágyon harmincnégy éves korában,
1889-ben.
Jelentősége óriási. Tulajdonképpen kevés igazi nagy verse van. Ő is ama fontos
kezdeményezők közé tartozik, akik magatartásukkal, életművük egészével nagyobb
történelmi súlyúak, mint egyes műveik összességével. Esszéiből nem tudott
kibontakozni egy merőben új esztétika, de szempontja mégis valami merőben más
volt, mint Gyulai Páléké, és előkészítette a századforduló új, szélesebb
látókörű kritikáját. Leginkább a humor fogalma izgatta, amely az ő
fogalmazásában felülemelkedést, megértő, szelíd bánatot jelent. Jellemző
különösség, hogy Jézust az emberiség nagy humoristájának tartja. Prózai epikája
sem éri el a kor legmagasabb művészi átlagát; Mikszáth
sokkal nagyobb elbeszélőművész, és még Justh Zsigmond is érdekesebb regényíró,
de az ő regényének több köze van a XX. század regényeinek lélektani és
társadalmi szempontjaihoz.
Legfontosabb azonban mégis a költészete. Van egy közkeletű hiedelem, hogy
Reviczky ugyan viszonylag modern hangvételű és meghitt, szívhez szóló hangú
lírikus, de költészete nélkülözi a költői képeket. Ez csak részben igaz. Pompás
költői látomása, a Pán halála nagyon is színpompás, szemléletes. Felidézett
gyermekkori emlékei — például az Imakönyvem szomorú szakaszaiban — képszerűen
bontakoznak az olvasó elé. De az is igaz, hogy érzelmekkel teljes versszakai
Arany után és Ady előtt képszegényeknek
hatnak. Nála az érzés, a bánat, a megértés a fontos.
A kor egész költészetében a szinte ismeretlen Komjáthy Jenő mellett neki van a
legkevesebb köze a hazai irodalmi hagyományokhoz. Az ő világa az új keletű
nagyváros, rokonsága és ihletője a kor modern világirodalma. A legkomorabb
témákhoz is dallamos könnyedséggel nyúl. Érzelmessége néha a
szentimentalizmushoz közeledik, de máskor ódai magasságokat és elégiai
mélységeket ér el.
Hatása igen sokágú. A nemsokára kialakuló hazai kabaréköltészet ugyanúgy őt
folytatja, mint az induló Ady. Nem egy korai Ady-versről könnyen hihetjük, hogy
Recviczkytől való. A századforduló programszerűen nagyvárosi lírája —
Heltai, Makai —
közvetlenül Reviczkyt folytatja, de ugyanúgy ő ad ösztönző hatást Komjáthy
filozófiai lírájának. Ha a klasszikus nemzeti irodalmat Arannyal fejezzük be,
akkor a modern magyar irodalmat Reviczkyvel kell kezdeni. S ha voltak mellette
vele egynagyságúak, sőt nála nagyobb költők, még sincs semmi túlzás abban, ha
azt mondjuk, hogy az Arany utáni és az
Ady előtti magyar költészetnek ő a főalakja.
Hegedüs Géza
copyright ©
László Zoltán 2010
e-mail: Literatura.hu