Dante

(1265 - 1321)

Ez a „Dante" becézőnév. Akit csecsemőkorában így nevezett anyja, később változatos szerelmei, barátai, majd politikai hívei, azután nemzedékről nemzedékre utódai, amikor felidézték, és immár több mint 700 esztendeje így él a világirodalomban. Azt a sokarculatú férfiút teljes igazi nevén Durante Alighierinek hívták. Előkelő firenzei család fia volt abban az időben, amikor Itáliában életre-halálra vitázott az egyház elsőségét, a pápa feltétlen fennhatóságát valló „guelf" párt és a világi császárság elsőbbségéért küzdő „ghibellin" párt. Családja hagyományaként mint guelf lépett a közéletbe, így emelkedik a tekintélyes városállam élére, Firenze priorja (köztársasági elnöke) lesz. De pártja egy részével egyre jobban tolódik a világi császárság igénylése felé. Ennek folytán egy államcsíny pártja hatalmát megdönti, és ő mindhalálig tartó száműzetésben él és mint hontalan az egész ghibellin-mozgalom szellemi vezéralakja, a világi állam politikai elméletének megalapozója lesz. Mélységes vallásos létére az egyház és az állam elválasztásának első megfogalmazása is tőle származik. Ha csak ennyi volna élete tartalma, akkor is halhatatlan történelmi alak volna. De izgatottan végigpolitizált élete szinte mellékes mozzanat ahhoz képest, hogy irodalmi életművével az egész világirodalom egyik legnagyobb és hét évszázad után is az egyik legnagyobb hatású költője.

Amikor ifjú fővel belép az irodalmi életbe, a legizgalmasabb új törekvés Itáliában az „édes új stílus" (olaszul: dolce stil nuovo), hogy ne az egyház, a hivatal, a jogalkotás, a tudomány ókortól örökölt latin nyelvén, hanem a falusi nép, a városi polgárok és a szerelmi vallomások nyelvén, a nemzeti nyelven, vagyis olaszul írjanak. A középkori vallásos énekek, a himnuszok latinul szóltak, a tudós krónikások latinul regéltek régi királyokról, de a lovagköltők nemzetük nyelvén fogalmazták híres szerelmes énekeiket és vitézi történeteiket, minthogy hallgatóik, a lovagok és hölgyeik nem tudtak latinul. Most azonban olyan tudós költők, akik az új verseket írták és az új tudós olvasók, akik a verseket olvasták vagy meghallgatták, tudtak ugyan latinul, de izgalmasabb volt számukra a dolgozó nép meg a városi kereskedők és iparkodók otthoni nyelve. Az akkori firenzei új hangot kereső költők tehát olaszul elmélkedtek és olaszul vallottak szerelmet.

Az ifjú Dante pedig hamar tudott igen jól verselni és felettébb szerelmes volt. Méghozzá egy olyan leányba, akit csak látásból ismert, akivel még a következő években is alig-alig váltott egy-két szót. De így még regényesebb volt a szerelem. Hozzá írta epekedő költeményeit az éppen akkor divatossá váló 14 soros formában, a szonettben. Akkor is, amikor hírül hallotta, hogy az imádott hölgy - Beatrice - férjhez ment és amikor hamarosan jött a gyászhír, hogy ifjan meghalt. Dante a vágyakozásban is, a bánatban is és még inkább a gyászban azt érezte, hogy a szerelem megismerésével új élet kezdődött a számára. Tulajdonképpen ezzel a felismeréssel fejeződik be a középkori és kezdődik az európai újkori költészet. Ez a szerelmes, bánatos, gyászoló fiatalember szenvedélyesen tanulja mindazt, amit tanulhat. Külföldi egyetemeken is hajszolja az új tudnivalókat. Elvetődik Párizsig is, ahol alig néhány évtizeddel előbb a nagy pedagógus és iskolaszervező, Robert Sorbon már kiformálta az azóta is róla elnevezett híres egyetemet. Ott a kor legjobb tudósaitól tanulhatja, amit filozófiáról (még az arab filozófiáról is), az ókori nagy történetírókról, a teológiai vitákról tudni kell. És közben Párizsban is az otthoni olasz nyelven írja gyászoló szonettjeit a lelkében soha nem múló szerelemről.

Dante taálkozása Beatricével Dante

Mikor azután hazakerül, s kezd már részt venni a politikai életben, kialakul benne első remekművének a terve. Újra meg újra átolvasva, sorrendbe rakva a Beatrice-szonetteket, felidézi magának azokat a körülményeket és hangulatokat, amelyekben ezeket megfogalmazta, és regényszerűen látja gyászos szerelmének történetét. Ezt meg kell írni úgy, hogy jellemzi a helyzeteket és közli, hogy melyik verset milyen külső és lelki körülmények közt írta. Az elkészült műnek „Új élet" (Vita nuova) címet adja. Versgyűjtemény is, lírai-lélektani önéletrajz is. - 29 éves, amikor ez a mű már számos másolatban kerül olvasók körébe. Firenzében már költői híre van, de ez időben életét betölti a közélet, egyre inkább vezéralak lesz. Meg is nősül, több gyermeke is születik, és az évszázad végére már az állam élén áll. Ekkor 35 éves. Sokkal később innét fogja kezdeni a nagy művet, az „Isteni színjáték"-ot: „Az emberélet útjának felén" (Babits Mihály fordítása). Tehát 70 évet jósol magának. Valójában csak 56 évet élt, de ennyi idő alatt is meg tudta alkotni a halhatatlan életművet.

Nemsokára azonban elkövetkezik a fordulat. Száműzött és egyre inkább a ghibellinek szellemi főalakja. Leginkább Padovában, Veronában és főleg a ghibellinizmus főhelyén, Ravennában él. Kezdetben főleg elméleti műveket ír. „Vendégség" címen filozófiai elméletet épít fel a boldogság lehetőségeiről, és legnagyobb értékként a tehetséget és a szorgalommal szerzett tudást jelöli meg. Azután a költészet és a szónoklat nemzeti nyelvű lehetőségeit taglalja egy bőséges elmélkedésben. Itt alighanem először jelenik meg az egységes Itália - vagyis Olaszország - politikai igénye. Majd megalkotja legfőbb elméleti művét az „Államról" (De Monarchia). Ezt latinul írja, hogy Itálián kívül is megértsék, hiszen a német császárok köréhez is szól. Közben pedig szenvedélyesen váltogatja szerelmeit, szeretőit. Mindig visszavágyódik felesége és gyermekei mellé, de soha többé nem látja őket. Képzeletében mindig jelen vannak a nők, az izzó szerelem örök témája. Beatricét soha nem felejti, de ő már a szerelemjelképévé vált. Feleségére vágyódva gondol. De ahol van, ott igényli az asszonyok szerelmét és a nők - lányok, asszonyok - mindenütt szerelemmel veszik körül. Nyilván emberi kapcsolataiban igen kellemes beszélgető, udvarló lehetett. A száműzött évekből is számos szerelmes verse maradt, ezek általában nem szonettek, különböző vers formájú vallomások, vágyódások, örömök. Más jellegűek, mint az „ Új élet" áhítatos hangú érzelemrezdülései.

Isteni színjáték (1307–1320)

Eredeti cím: Commedia.

Dante a középkori poétika alapján nevezte el művét, mely szerint minden mű, mely viszontagsággal kezdődik, de szerencsés véget ér és kevert hangnemű: komédia. A ‘divina’ (=isteni) jelző az utókor elragadtatását jelzi (=csodálatos mű), és Boccaccio használta, aki egyben a mű első magyarázója és Dante életrajzírója volt.

Nyelve: az egységes olasz irodalmi nyelv megteremtése jegyében toscan nyelvjárásban, és Cavalcanti ösztönzésére az ún. ‘dolce stil nuovo’-ban íródott. (emelkedett köznyelv, a fenségesnek és a vulgárisnak a keveréke).

Műfaj:

  1. poétikai szempontból:
    Dante latinul kezdte írni művét, s ekkor még szigorúan követte az eposzi konvenciókat. Az olasz nyelvű változatban elszakad ezektől, az eposzi konvenciókat lazán kezelő mű. Valójában epikus keretbe foglalt lírai filozófiai alkotás, melyben a sok párbeszéd, a kiélezett szituációk drámai jelleget is adnak.
  2. eszmei szempontból:
    Enciklopédikus alkotás. Magába foglalja a kor lexikális tudásanyagát, természettudományos ismereteit: csillagászat, jelen van az antik filozófia ismerete és korának teológiai összegzése.

Célja: Az egésznek és a résznek is az a célja, hogy az életben lévőket a nyomorúság állapotából eltávolítsa és a boldogság állapotába vezesse.

Szerkezete: A skolasztikus gondolkodásnak megfelelően zárt, hierarchikus szerkezet, erős számmisztikai hatással.
14233 sorból áll:
1 bevezető ének
33 ének Pokol (9 kör)
33 ének Purgatórium (=tisztítóhely) (9 gyűrű)
33 ének Paradicsom (9 ég)

Verselése: tercina:
Szűkebb értelemben rímképlet: ‘a b a b c b c d c’ Tágabb értelemben strófaszerkezet: 3 sorból álló, 10–11 szótagos jambikus lejtésű sorok, adott rímképlettel.

Feloldás:
1 – unus es deus (=egy az Isten)
3 – Szentháromság jelképe
33 – Jézus életkora halálakor
9 – a tökéletesség, Beatrice jelképe

Epikus váz:
A 35 éves Dante eltéved az élet erdejében, nem találja a mélységből a magasságba vezető utat, mert elfordult, elfeledkezett Beatriceről, a tökéletességtől. Útját 3 allegorikus állat állja: párduc (=kéjvágy), oroszlán (=erőszak), nőstényfarkas (=kapzsiság). E 3 állat jelképezi Dante korának erkölcseit és az emberben magában meglévő hajlamokat. Beatrice Vergiliust küldi segítségére, ő vezeti Dantét al- és túlvilági útján a Purgatórium 30. énekéig.
Miért Vergilius?
– A középkor Vergilius-kultusza (lásd IV.ecloga)
Vergilius, mint író eszménykép, a tökéletes műalkotás szerzőjeként tartják számon.
– A műfaj (eposz) azonossága
Az alászállás motívuma, az alvilágjárás (lásd Aeneis 6. ének)

Időpont: 1300 Nagycsütörtök, és mindenhol 3 napot tölt Dante

Pokol:
Dante számára az a hely, ahol a Földön megbomlott erkölcsi világrend helyreáll. A szenvedések alapja nem elsősorban külsődleges büntetés (melyek többnyire analógiásak vagy ellentétesek az elkövetett bűnnel), hanem az, hogy a bűnösök be vannak zárva személyiségük börtönébe, és képtelenek megszabadulni a bűntől. (A paradicsomi boldogság alapja éppen az, hogy megszabadulnak az emberek személyiségük korlátaitól és feloldódnak az abszolút jóban és szeretetben, Istenben.) Dante elismeri a büntetés jogosságát, de viszonya a különböző bűnösökhöz (Pokolbeliekhez) más és más. Büszkeség tölti el az antik szerzők körében, érzelmileg azonosul Paolo és Francesca történetével, de politikai ellenfeleivel szemben kíméletlen gúny, sőt durvaság jellemzi.
A Pokol beosztása megfelel a keresztény etikának, de az egymásutániság Dante leleménye, saját felfogását, megcsalattatását, fájdalmát tükrözi.

Az Isteni színjáték mint két korszak határán álló mű:
Mai felfogás szerint Dante műve a középkor nagy összefoglalója, de egyúttal a reneszánsz és a humanizmus felé is nyit:

1.) Az antikvitás tisztelete

2.) Az anyanyelvűség

3.) Erős érzelmi viszony tárgyához

4.) Bizonyos kiragadható citátumok:
“Nem születtünk tengni, mint az állat
Hanem tudni és haladni előre.”
(Odüsszeusz utolsó utazása)

Körülbelül két évtized a hontalanság időszaka. Folyton politikus és folyton szerelmes, de ami a legfontosabb, kialakul benne, majd megvalósul a főmű: egy túlvilági utazás, amely hírt ad a jelenvaló világ minden bűnéről és erényéről. A legnagyobb körkép az emberi jellemekről, a legbőségesebb tárház az emberi magatartásokról. Sokan mondták már, hogy vetekszik Balzac regényvégtelenjének típusaival. Még ezek sem túloznak: az Isteni színjátékban több alak szerepel, mint az Emberi színjátékban. (Balzac maga is Dante példájára címezte Emberi színjátéknak a nagy művet. )

Egyébként maga Dante csak „Komédiá"-nak nevezte el a három részből álló kalandot, mert a valóság három szintjén, az égben, a pokolban és középen (mint az akkor divatos drámaformában, a misztériumjátékban) játszódik e három magasságban a cselekménysorozat. Az „Isteni" jelzőt a cím elejére néhány évvel a költő halála után Dante első életrajzírója és művének elemzője, Boccaccio adta, aki nemcsak a novellának, hanem a költészetnek és a tudománynak is tisztelt mestere volt. De azóta már közkeletű cím az „Isteni színjáték" (Divina Commedia).

A rendkívül gondosan tervezett elbeszélő mű összesen 100 énekre oszlik. Egy bevezető első énekkel kezdődik, amelyben az első szám első személyben beszélő költő elindul a nagy útra. Erre következik a „pokol" kalandsorozata 33 énekben, majd a „tisztítótűz" 33 énekben és végül a „mennyország" 33 énekben. A cselekmény 3 soros versszakokban (tercinákban) halad előre.

LA VITA NUOVA XXVII

Olyan nemesnek látszik, oly kevélynek
hölgyem, amint köszön, bólintva szépen
hogy minden nyelv remegve néma lészen
és a szemek ránézni szinte félnek.

És mégis ő kit annyian dicsérnek
szerénységnek jár ritka köntösében
mintha égből azért jött volna épen
hogy csodát lássanak a földi férgek.

Olyan tetszőnek látja aki nézi
hogy nincs szív amely kéjjel meg ne telljen,
hogy meg nem értheti aki nem érzi.

Ajkáról száll fel és a szívbe megy
egy édes, szerelemmel teli szellem
mely így szól a lélekhez: Epekedj!

Babits Mihály fordítása

Rajtam barátnőiddel

Rajtam barátnőiddel gúnyolódol,
de az okát, úrnőm, nem érezed meg,
hogy arcom mért is változik s mered meg,
ha bájaid előtt pirulva hódol.

Ha éreznéd ezt egyszer is, tudom jól,
volna min elfogódni a szívednek.
Mert midőn Ámor közeledben lep meg,
én-rajtam oly garázdálkodva tombol,

hogy rémült szellemeim szerteszórja,
kit elpusztít, kit meg kiűz belőlem,
hogy téged kívüle senki se lásson.

Innét van hát ájult színváltozásom,
de hallom még, hogy távolodva tőlem,
a szellemek mint tűnnek el jajongva.

Jékely Zoltán fordítása

Úgy kezdődik, hogy a költő egy nagy, homályos erdőbe téved, mert nem találja a helyes utat. Tévutak és fenevadak veszik körül, amikor feltűnik mesterének vallott példaképe: Vergilius. Már ettől kezdve kétségtelen, hogy a nagy terjedelmű cselekmény minden mozzanata egyszerre háromértelmű: a valóság reális képe, vallásos értelme és jelképmagyarázata. Az Isteni színjátéknál nincs szimbolikusabb realista mű, és nincs realistább szimbolista mű. S mindez beleépül abba az áhítatos katolikus-keresztén világképbe, amely a világi császárság politikai eszménye nevében tiltakozik a pápa világi hatalma ellen.

Vergilius felajánlja, hogy elvezeti a túlvilág kárhozottai, üdvösség felé tartói és üdvözültjei közé, hogy e látványokból megértse a valóság egészét, amelyben eltévedt. Így indulnak a mélységek és magasságok felé.

A példázatok emberi jellemekben és jellemző eseményekben tárulnak fel. Képzelet ilyen tömegben még nem sorakozott fel emberi tudatban, és nem fogalmazódott meg ilyen szemléletesen. Ez a látványsokaság és eseményhalmozás teszi minden időben cselekményes, olykor szorongató, máskor mulatságos olvasmánnyá a nagy utazás verses krónikáját. - A pokol bejárata fölött olvasható a híres figyelmeztetés (Babits fordításában): „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel." - A kapun túl azután következnek a legkülönbözőbb bűnök. Minél mélyebbre jutnak, annál súlyosabb bűnesetek. Büntetésük, illetve bűnhődésük is jelképes. Dante képzelete kifogyhatatlan a bűnöknek megfelelő következmények kitalálásában. Például a legenyhébbek a szerelmi bűnök. Előkerül a híres Francesca da Rimini, aki férjének öccsével csalta meg férjét. Szerelmi szenvedély ragadta el őket. A férj tetten érve a bűnt, jogos felháborodásában megölte mindkettejüket. Ezeket tehát a vágy hőfoka vitte halálba. Túlvilági büntetésük, hogy a végtelenségig forgószél ragadja őket, de holtukban is együtt, egymás mellett szenvedik a száguldó, de mégis elviselhető szenvedést. Az örökké szerelmes Dante megérti és még bűnhődésükben is pártolja a szerelmeseket. Bezzeg a gonosztevőkre, a tolvajokra, gyilkosokra, árulókra egyre szörnyűbb kárhozatok várnak. És a pokol legmélyén a legörökebb, legkínosabb szenvedés azokat sújtja, akik a legnagyobb bűnöket követték el. Hárman vannak. Az első persze Júdás, Krisztus árulója. De mellette a másik kettő: Brutus és Cassius, akik Julius Caesart megölve meg akarták akadályozni a császárság megalakulását. Ez a világi császárság harcos párthívének, a ghibellin politikusnak a hitvallása volt.

A pokol után, amikor a mélységekből kijutottak a csillagokhoz, a purgatórium következik. Derűs világ ez, felettébb hasonlít a bűnökkel és megbocsátásokkal teljes földi világra. Magas hegység, ahol egyre magasabbra lehet jutni, s minél magasabbra jutott valaki, annál közelebb van az örök üdvösséghez. Dante erkölcsi, művészi, politikai hitvallása világosodik ki a tisztuló emberek történeteiben. - Innét lehet már átlépni a paradicsomba, a keresztény mennyországba. De a még pogányként élt és halt ide nem léphet be, ezért Vergilius átadja a vezető szerepet. És íme előkerül a halhatatlanságból maga Beatrice, az ifjúkori örök szerelem, aki üdvözülve a mennyei seregek szentjei és boldogai közé került. Innét ő vezeti tovább a költőt a fényességek, boldogságok, a megváltottság örökkévalóságán át. A pokoli gyötrelmek, a földi érdekességek után ez a vallás adta áhítat, az elragadtatás örökkévalósága, ahol a költő szembenézhet az Örök Fénnyel is, és ahol végre kilépve a való világba, ahonnét elindult, megérti, hogy a mindenséget hajtó erő a szeretet, a szerelem, „mely mozgat napot és minden csillagot".

A nagy terv 35 éves korában született, húszévnyi számkivettetés volt még hátra a számára. Szakadatlanul írta a nagy művet. De nem sokkal halála előtt befejezhette és átadhatta a múlhatatlanságnak.

Már a kortársak is sejtették, hogy az epikus költészetben ez a legméltóbb folytatása Homérosznak és Vergiliusnak, azóta sokak szerint náluk is különb, és az eltelt újabb századok folyamán igen kevés hasonló értékű folytatása akadt. Aki olvassa, ma is jobban érti a maga világát, és jobban sejti a vágyott örökkévalóságot. Legméltóbb méltatója, Arany Jánosunk, a róla szóló nagy költeményt ezekkel a sorokkal zárja:

Évezred hanyatlik, évezred kel újra,

Míg egy földi álom e világba téved,

Hogy a hitlen ember imádni tanulja

A ködoszlopába búvó istenséget.

Hegedűs Géza

 

Vissza

copyright © László Zoltán 1999 - 2011
e-mail:
Literatura.hu