Christopher Marlowe

(1564 - 1593)

A XVI—XVII. század az angol drámairodalom fénykora. A kultúrtörténet a reneszánsznál tart. Az angol történelem a Tudorok uralma alatt lendülettel halad előre a polgárosodás útján. Amerika felfedezése Angliát a gazdasági földrajz központjává teszi. Az angol hajós kötheti össze legkönnyebben az amerikai nyersanyagot és az európai kontinens iparát. Ilyen körülmények között London hamarosan világvárossá duzzad. A kereskedelem pedig jó üzleti kapcsolatban van a kalózokkal. Az állam eltűri a kalózoknak azt a rétegét, amely a nyugalom kedvéért busás adót fizet zsákmányai után. Ahol a kereskedelem, az ipar, a hajósvilág és az üzletelni kezdő köznemesség virágzó életet alakít ki, ott a költészet, a művészetek, a színház szükségképpen virágzásnak indul. A polgárosodás a középkori egyháziasság helyett a világi témákat keresi. Az angol hajós hamar kerül közeli kapcsolatba Itáliával. Az ottani, most már reneszánsz ízlést, művészi stílust hamar átveszik és a maguk képére formálják. A költészetben Edmund Spenser az olaszokkal, spanyolokkal, portugálokkal, majd a franciákkal egyenrangú költészetet teremt. Nemcsak a gazdag polgárok, hanem a birtokos nemesek is szívesen pártolják pénzzel is, közönségként is a színházat. A század utolsó évtizedében Londonban 22 színház működik. Nem sokkal a nagy nemzedék fellépése előtt Thomas Kyd már divatos világi tárgyú, általában igen vérgőzös drámairodalmat kezdeményez, és utána nagyon hamar fellép a világirodalom egyik legszínvonalasabb drámaíró nemzedéke: előbb Marlowe, közvetlenül utána Shakespeare és alig néhány évvel később Ben Jonson. Az egész európai drámairodalomnak ezek a londoni esztendők jelentik a színház és a színjáték újkorának kezdetét.

Habár Kyddel megindult a színházi reneszánsz, az a nagy hatású angol dráma, amelynek formai következményeit mindmáig viseli a színműirodalom, egy történelmi másodperccel Shakespeare előtt, Christopher Marlowe-val kezdődik.

Abban az évben született, mint Shakespeare. Rövid élete vége felé jó barátságban is volt a két döntő hatású drámaíró. Marlowe már sikeres, sőt divatos színpadi szerző volt, amikor Shakespeare contaminatorként működött ugyanott. Ez a latinos kultúrájú korszak contaminatornak, azaz összevegyítőnek nevezte azt, akinek manapság dramaturg a neve. Shakespeare mint színpadi szerző abban az évben indul, amikor Marlowe tragikusan meghal. Hatása azonban mindvégig kimutatható a legnagyobb drámaíró művein. Úgy is mondhatjuk, hogy Marlowe kezdeményezi azt a drámaszerkesztési formát, amelyet hamarosan Shakespeare fog a legmagasabb színvonalra emelni.

A szenvedélyes pásztor kedveséhez

Jöjj velem, légy a kedvesem,
élvezzük ki a végtelen
erdők és hegyek örömét
s amit csak nyújt a domb s a rét.

Elülünk majd a bérctetőn,
alattunk nyájak a mezőn,
köröttünk zuhogó patak
s madrigált zengő madarak.

És ágyat rózsából s füvek
illatából vetek neked,
főkötődet ezer virág
s öved hímezi mirtusz-ág.

És kapsz majd gyönyörű ruhát,
mit bárányok friss gyapja ád,
és szépen-szegett papucsot
és raja színarany csatot.

Zekéd szalma s repkény szövi
s korál s borostyán díszíti:
ha vonzza szíved szerelem,
jöjj velem s légy a kedvesem.

Pásztorok tánca s víg dalom
ébreszt majd minden hajnalon;
ha vonz a boldog szerelem,
jöjj velem, légy a kedvesem.

Szabó Lőrinc fordítása

 

 

Héro és Leander
A szerelmesek násza

Ekkorra már a partnál tapodott
Leander súlyos lábbal homokot,
s mégoly fáradtan sem pihenve meg,
a magányos toronyhoz sietett.
Ott kiáltozik, kopog és matat;
Héró meghallja: nincsen boldogabb
nimfa és pásztor se, a dob ha szól,
se delfin, mikor a matróz dalol.
Ágyából kiszökik; hogy meztelen,
mit bánja, csak az ajtónál legyen,
s felsikolt férfit látván csupaszon
(zsenge szűznek ritka látvány nagyon),
s a sötétbe rejtőzni elszalad:
de ékszer éjjel is ékszer marad,
s patyolatot is átizzó e test:
Leander követheti egyenest;
nyomában volt, de űzhette hiába,
gyorsan visszafészkelődött az ágyba,
Leander meg a szélére rogyott,
és fogvacogva így sóhajtozott:
„Ha nem szeretsz már, szánj meg, én szerelmen
bocsáss ágyadba s kebeledbe engem,
e két kart tán megjutalmazhatod,
hogy érted hasította a habot,
annyi hullám tépázta meg fejem:
nyugalma már párnádon hadd legyen!"
Héró megszeppenten odébbfeküdt,
Leander a helyébe s ehelyütt
oly mennyei meleg öntötte el,
mitől az agyag is életre kel,
s mi lelket porból inkább égbe visz,
mint Mars kupájában nektári íz.

Kiss Zsuzsa fordítása.

Az élete felér egy túl fordulatos kalandregénnyel. A lángelme, a kalandor, a nyughatatlanság, a szüntelen tanulás és ugyanolyan szüntelen verekedés egyaránt jellemző egyéniségére.

Polgári családból származott. Apja készséggel fedezte tanulási szenvedélyét. Nagyon olvasott fiúként kerül a már akkor nagy hírű cambridge-i egyetemre. Papnak készül, természetesen anglikán papnak. Anglia nem sokkal azelőtt szakított Rómával és szembefordult a katolicizmussal. Idegenkedett azonban a Skóciában már otthonos kálvinizmustól is. Egy anglikánus pap, ha rátermett volt, könnyen lehetett világi méltóság is. Marlowe-ban joggal bíztak rokonai és ismerősei, hogy vagy nagy úr, vagy hírneves író, művész vagy egyéb írástudó lesz. A szenvedélyesség, verekedősség és nem utolsósorban a felettébb kedvelt ivás más útra terelte az életét. Egy éjszaka óriási diákverekedés kezdődött egy kocsmában. A csendháborító zajra a lakosság egy része az egyetem elé tódult és ott követelte, hogy intsék rendre a diákokat. A rektor is felriadt, felöltötte díszruháját és jelvényeit, hogy személyes tekintéllyel oszlassa szét a rend- és csendzavaró diákokat. A már eléggé részeg Marlowe elébe ugrott és zsebkésével hasba szúrta. Szerencsére a seb nem volt halálos, a bicskázó elég olcsón megúszta, de nemcsak a cambridge-i, hanem valamennyi angol egyetemről kitiltották. Erre ő jelentkezett a leghíresebb kalózvezérnél, Francis Drake-nél, és szolgálatába állt. Három évig volt feladatait kitűnően végző kalóz. Állítólag több sziget kifosztásánál játszott vezető szerepet. Közben azonban üres óráiban a hajófenéken vagy a fedélzet hátsó részén görög és latin drámákat olvasott, megismerte Kyd kezdeményező műveit. Az volt a véleménye, hogy ő ezeknél jobbat tud írni. Meg is próbálta. Kalózkodó tevékenysége közben alapos meggondolás után felépítette „Nagy Tamerlán" címu kétrészes drámáját. A legfőbb újítás az volt, hogy nem ókori mintára, hatos jambusokban beszéltette a személyeket, hanem a beszédre sokkal alkalmasabb ötös és ötödfeles jambusokban, rímek nélkül szövegezte a dialógusokat és monológokat. Ezt a rímtelen, jambikus versformát hívják azóta is mindmáig blankversnek.

Háromévi kalózkodás után Londonban kikötve felkereste Burbadge urat, a szenvedélyes színházszervezot és színigazgatót, aki már ekkor tervezte a földgömbről elnevezett Globe Színházat, amely hamarosan kiindulópontja lett az egész újkori színházkultúrának. Marlowe az elkészült drámát letette Burbadge elé. A kitűnő színházi szakember felismerte, hogy ezzel az előadásra nagyon is alkalmas színjátékkal valami merőben új kezdődik.

Az igen hosszú, kétrészes, mindvégig izgalmas Tamerlán dráma a középkori hódítóról, a Szamarkandban uralkodó Timur Lenkről szól. Marlowe a hajdani valóságnak megfelelően ábrázolja a hódítót, aki minden hatalmat, minden kincset, minden nőt a magáénak akar. Változatos életéről és végül szükségszerű haláláról szól a cselekmény. Formája, verselése előkészítette a hamarosan megjelenő Shakespeare módszereit. Nem volt olyan árnyalt lélekábrázoló, a társadalmi viszonyokat sem mutatta oly sokoldalúan, de nyilvánvaló volt, hogy Shakespeare is, jó néhány utód is tole tanulta a drámaírás hatásos formai kellékeit. A bemutató azonnal sikeres volt. Marlowe Burbadge színházának háziszerzője lett. Ettől kezdve ugyanabba a „Hableány" nevű kocsmába járt, ahol a legnevezetesebb írók, költők, színészek voltak otthonosak. Az ő asztaluknál ült Francis Bacon, a legjelentékenyebb filozófus is. A királynő kegyence, a nagy hatalmú hadvezér, Essex gróf is szívesen elüldögélt a színészek, írók és egyéb művészek között. Sőt, a kalandos útjairól hazaérkezett Sir Francis Drake, a lovagi rangra emelt dicsőséges kalózvezér is szívesen beült a Hableányba. Ilyenkor minden italt o fizetett az éppen ott tartózkodó vendégeknek. Az egyre híresebb drámaíró és a már világhíres kalózkapitány kölcsönösen nagyra tartotta egymást.

A Tamerlán után gyorsan következtek a mindig sikeres tragédiák. Ezeknek irodalomtörténeti jelentősége, hogy szinte mindegyik kimutatható hatással van a következő kor és korok legjelentékenyebb drámaíróira. Így a „II. Edward" műfajilag előkészítette Shakespeare királydrámáit. A következő darab „A máltai zsidó" uzsorás hose közvetlen forrása volt Shakespeare Shylockjának. Írt egy viszonylag lírai hangvételű szerelmi tragédiát az ókori mitológiából ismert karthágói királynőről, Didóról. De a Tamerlán után a legnevezetesebb és a legnagyobb hatású utolsó tragédiája a „Doctor Faustus". A nevezetes tudós-varázsló, szélhámos professzor alakja már a korai századokban is izgatta az írókat és költőket. A következő századokban azonban Marlowe folyton népszerű drámájának a hatása mutatható ki verses, prózai, drámai művek egész során. Több száz évvel az angol reneszánsz után Marlowe-nak ez a drámája újra meg újra megjelenik a különböző országok színházaiban. Goethe klasszikus drámai költeménye ugyanúgy ezt a színpadi művet tudhatja előzményének és részben forrásának, mint Lenau izgalmas elbeszélő költeménye, majd még később Thomas Mann nagy hírű regénye.

A Hableány vendégei nemcsak elismerték, de némiképpen mesterüknek is tudták a fiatal színpadi szerzőt, akinek költői és drámai erényei rövid évek alatt nőttön-nőttek. Szenvedélyes természete, mindig ütésre kész ökle, szakadatlan önművelése tiszteletet váltott ki írókban is, tudósokban is, katonákban és kalózokban is. Ha élete oly gyorsan, oly tragikusan nem fejeződik be, talán ő foglalja el azt az irodalomtörténeti helyet és rangot, amelyet nemsokára Shakespeare vívott ki.

Végzetére nem csak a Hableányba járt. Kedvelte a különböző matrózkocsmákat, a gyanús alakok társaságait. Kedvtelése volt a verekedés. Ismerősei ezt is tudomásul veendő sajátosságnak tekintették. Tudták, hogy olyan ember, akit ki lehetett hívni akár tudományos vetélkedésre, akár ökölvívásra.

Egy ízben pedig egy matrózlebujban két eléggé részeg tengerésztől elragadott egy leányt. Ebből verekedés lett. A két erős ember nekitámadt a nem kevésbé erős írónak. Olyan verekedés keletkezett, hogy a részegek és félrészegek körülállták őket. Amikor pedig Marlowe az egyik ellenfelét ökölcsapással földre terítette, a másik kirántotta kését és fejbe szúrta. Azonnal meghalt.

Olyan erőszakos volt élete és halála, mint tragédiáinak a hőseié.

Hegedűs Géza

 

Vissza

copyright © László Zoltán 1999 - 2011
e-mail:
Literatura.hu