August von Kotzebue
|
Kotzebue-ról írni hálás feladat, mert kalandos élete, kalandor
természete kitűnő téma akár bűnügyi regény, akár lélektani tanulmány, de még a
siker természetéről szóló társadalomelemzés számára is. Ám jellemezni vagy éppen
értékelni felettébb nehéz feladat, már azért is, mert tagadhatatlanul nagy
tehetség, a sikerhajhászás világbajnoka és az is kétségtelen, hogy ez a
tehetséges író nagyon rossz színdarabokat, és mellékesen igen rossz regényeket
írt. De ezeknek a silány műveknek olyan azonnali világsikerük volt, mint csak a
legkiváltságosabb műveknek a világirodalom évezredeiben.
Goethe mosolyogva megvetette, de
sajnálta is, hogy jó képességei mellett ennyire közhelyhalmozó. Wilhelm Humboldt
azt írja róla, hogy mondatai indokolatlanul ellenállhatatlan könnyeket csalnak a
nézők szemébe. A nagyon jó ízlésű Kazinczy Ferenc hiába magyarázgatja társainak,
milyen tévedés Kotzebue általános sikere. Hiszen ugyanakkor
Berzsenyi lelkesedik érte, hatása
kimutatható Csokonain, a fiatal Katona Józsefen és leginkább
Kisfaludy Károly-on. A zenei
nagyvilágból Beethoven lángelmének vallja, megzenésítendő darabokat kér tőle
(Szent Istvánról szóló „Magyarország első jótevője" című operának és az „Athén
romjai" című zenés játéknak is Kotzebue írta a szövegkönyvét). De a népszerű
operettszerző, Zeller és a kitűnő francia Boildieu is szívesen zenésítette meg
az ő vígjátékait.
Több mint 200 színpadi művet - tragédiát, komédiát,
rémdrámáknak beillő „lovagdrámákat" - írt. Ezeket versengve játszották a még sok
államra tagolt német föld színházai, a francia, orosz, olasz, osztrák, magyar
játékszínek. A XIX. század harmincas éveiben - jó évtizeddel a szerző halála
után - magyar fordításban 20 kötetnyi Kotzebue-dráma jelent meg. Még egy további
évtizedre sem volt szükség, és mintha egyszerre elfelejtették volna. Hajdan
leghíresebb - talán viszonylag legjobb - darabjai sem kerültek újra színre. Ezek
az „Embergyűlölet és bűnbánat" meg a „Német kisvárosok". Az előbbi igazi
szentimentális játék a házasságtörő asszonyról, aki megtisztul a
lelkifurdalásban, és derék férje megbocsát neki. Fél Európa zokogott a
nézőtéren. A másik szatíra volt a vidéki kispolgárok ostobaságairól. Talán
valamivel jobb, irodalmibb is volt a többinél, de ezt is eltemette a feledés. Ma
már több mint 250 évvel születése, több mint 190 évvel a halála után sokkal
érdekesebb az életrajza, mint az életműve. Ez az életrajz azonban beletartozik
az irodalomtörténetbe: izgalmas életút egy sikeres írói élethez.
Weimarban
született akkor, amikor Goethe még nem volt a weimari irodalmi központ főalakja.
Polgárfiú volt. Csak 24 éves korában kapott nemességet, ám nem a német
császártól, hanem az orosz cártól. De azért neve elé odatette a német nemességet
jelentő „von" előtagot. Fiai már mint von Kotzebue urak nőttek fel. Ezek a
gyermekek sokan voltak, már 26 éves korában született egy fiú, utána fiúk és
lányok következtek, az utolsó gyermeke 54 éves korában született. Közülük négy
is szerepel a régebbi lexikonokban, mint von Kotzebue-k. Van köztük festő,
világutazó, földrajzi felfedező, orosz tábornok, orosz diplomata és német író.
Az atya, a folyton nagy sikerű színpadi szerző élete folyamán egyszerre volt
német író, és hol orosz magas rangú köztisztviselő, hol cári szolgálatban álló
titkosszolgálati főember. Volt színigazgató, rendező, tartományi kormányzó,
szibériai száműzött, hogy utána azonnal megint színigazgató legyen. Majd végül
az orosz cárok németországi titkos hírszerző hivatalának főnöke, a német
egyetemi ifjúság forradalmi ábrándjainak megfigyeltetője, Szentpétervár legfőbb
külföldi ügynöke. Amikor ez kiderült, egy felháborodott diák, Karl Sand tőrrel
megölte. Híres ügy volt ez. Sandot kivégezték, a forradalmi ifjúság
Európa-szerte a maga hősét és vértanúját siratta, az akkor húszéves Puskin „Tőr"
című költeményében állított emléket Kotzebue gyilkosának.
Az az 58 év,
amelyet végigélhetett, egy szélsőséges kalandorélet nagyon érdekes, de erkölcsi
megítélés szempontjából riasztó példája. A korán tehetségesnek mutatkozó fiú
jogásznak indult. Kitűnő tanuló volt, több osztályt tudott egy tanév alatt
elvégezni. Jogi diploma birtokában 20 éves korában már ügyvéd otthon Weimarban.
Kitűnő bírósági szónoknak bizonyult, okfejtő beadványai jogtudományi
tanulmányokkal értek fel. Tehát polgári perekben is, büntetőügyekben is
hamarosan jó jövedelmű jogi képviselő lehetett. De 28 éves korára az
„Embergyűlölet és bűnbánat" című dráma olyan siker volt, hogy Oroszországban,
Szentpétervárott is játszották. Ott régi ismerős volt, 24 évesen körülnézett már
a cárok fővárosában. Felismerte, hogy ott nagy lehetőségek várják. A cári
udvarban és a nemesi körökben általában franciául beszéltek. Ő jól tudott
franciául. Azt is észrevette, hogy a másféle jövőről ábrándozó ifjúság a
polgárosodás vágyával együtt a nemzeti nyelven, oroszul akar beszélni. Könnyen
tanult nyelveket. Amikor saját művének orosz bemutatójára visszalátogatott, a
színháziakkal és író-művész barátaival könnyedén elbeszélgetett oroszul. Ekkor
már bizonyos volt benne, hogy itt karrier várja, ha okosan viselkedik. Ő pedig
jól tudott az udvar és a hivatalok ízlése szerint beszélni franciául, és a
művelt ifjúság haladó eszméiről pedig oroszul tudott eszmét cserélni.
Hegedüs Géza
copyright ©
László Zoltán 2013
e-mail: Literatura.hu