Alessandro Manzoni |
|
Az olasz romantika főalakja „Jegyesek” című történelmi
regénye a műfaj világirodalmi hatású művei közé tartozik. De versei, drámái,
irodalomelméleti művei is nemzetközi sikert arattak. A haladó politikai
mozgalmak akkor is vezéralaknak tudták, amikor visszavonultan csupán irodalmi
műveinek megalkotásával foglalkozott. Úgy tartották és úgy tartják ma is, hogy
az oly régóta áhított egységes Itália szellemi előkészítője és előmozdítója.
Amikor 88 éves korában befejezte földi életét, ez hivatalosan is, a nép szívében
is nemzeti gyász volt. Eszmetársa, Verdi az ő halálára és az ő emlékére
komponálta a múlhatatlan hatású-értékű Requiemet. — Holott hosszú élete
folyamán, miközben ifjúkorától haláláig és azután is ünnepelt volt, általában
egyszerre támadták jobbról is, balról is.
Származásával, születésével magával hozta egy kettősség sajátos összhangját.
Atyja révén ősi lombardiai grófi család leszármazottja. Anyja Beccariának, az
olasz felvilágosodás legnagyobb hatású alakjának, a liberális jogfilozófia
megteremtőjének leánya. Házasságuk felettébb rossz, hiszen a férj indulatosan
konzervatív, áhítatosan vallásos. A feleség nagy műveltségű, szabad gondolkodású
asszony, derűs, életszerető lény. Gyermekük még kisfiú, amikor végképp kiderül,
hogy nem tudnak együtt élni. De a katolikus vallás és az itáliai államok
családjoga tiltja a válást. Ha elválni nem is lehet — szétválnak. Az előkelő
család asszonya — sokak elképedésére — összeköltözik, együtt él egy művelt vonzó
férfival. A magára maradt férj váltogatja alkalmi szeretőit. — A korán feltűnően
értelmes, tanulni szerető fiú az apánál marad, aki mellett nem érzi, nem is
érezheti jól magát. A vallásos szellem azonban beleivódik. Apját ugyan egyre
kevésbé szereti, szinte az ő ridegsége ellen menekül az áhítat meghittségébe. De
serdülőkorától egyre gyakrabban az anyjához szökik. ahol szelíd szeretettel
fogadják és a felvilágosodás eszméivel táplálják lelkét.
Nagyra becsüli és szereti anyja nagy műveltségű, komoly élettársát, s megveti és
gyűlöli komor apja ledér szeretőit. Közben az apai házban és az egyházi
iskolákban egyre több nyelvet, teológiát, történelmet tanul. Az anyai otthonban
filozófiai műveket, jó regényeket, drámákat olvas, maga is hamarosan költővé
fejlődik. — Ez a kétfajta neveltetés ritka összhangban épül össze. Idővel,
amikor már híres író és hatásos közéleti férfiú, az egyházi hatalmasságok nem
győzik majd kárhoztatni liberális szelleme, felvilágosodott humanizmusa miatt. A
liberálisok, a nemzeti forradalom felé közeledők, az antiklerikálisok viszont
vallásossága, a hagyományok tisztelete miatt kárhoztatják. De itt is, ott is
kénytelenek becsülni a régi álom, az egységes Itália megvalósítása érdekében
kifejtett lankadatlan szellemi küzdelmeiért.
A hajdani Római Birodalom széthullása óta apróbb-nagyobb államokra szakadt
Itália legjobbjaiban a középkor óta élt az egységes olasz nemzetről és az
egységes olasz államról való vágy. Már a középkorban
Petrarca meghirdette az „Italia Unita”
igényét. A reneszánsz idején
Macchiavelli ezért küzdött
remekművekkel és politizálással. A francia forradalom óta a polgárosodás és a
nemzeti-politikai egység igénye jelen volt a társadalom minden rétegében. Ezért
harcoltak a törvény által üldözött carbonarik és a legértelmesebb arisztokraták.
A vallásosak és a liberálisok — akaratukon kívül is — együtt. Ezt az egységet
pedig éppen Manzoni gróf képviselte legjobban műveiben is, tetteiben is. Ő volt
a nép forradalmát megtestesítő olasz arisztokrata. — Hosszú élete folyamán pedig
megélhette a század történelmi-politikai-szellemi változásait. Megtestesíthette
még a különböző stílusirányokat is. Hiszen az apai otthon beléoltotta a
hagyomány szentelte klasszicizmust és a változás igényét kifejező romantikát. A
hagyományőrző költő, a régi formákban új eszméket megszólaltató drámaíró,
klasszikus hagyományokat folytató halhatatlan romantikus regényíró összefoglaló
példázata volt mindannak, amit a XIX. század igényében, ízlésében, stílusaiban
kitermelt.
Már 16 éves korában feltűnik „A szabadság diadala” című ódájával. Két évvel
később „Beszédek” című szatírasorozatában már a nép nyomorát és az urak
felelőtlenségét igyekszik feltárni. — 20 éves, amikor anyja élettársa, Imbonati
gróf meghal. Manzoni együtt gyászol anyjával, és ettől fogva kizárólag — illetve
önállósodásáig — anyjával él, apjával és körével végképp szakít. És ekkor írja
egyik legjelentékenyebb költői művét a tisztelt férfi emlékére: „Ének Carlo
Imbonati halálára”. — Fejlődésének fontos állomása, hogy elutazik Párizsba, ahol
alaposabban elmélyülhet a felvilágosodás klasszikus műveiben és személyesen
megismerkedhet a hirtelen divatossá vált romantika néhány írójával. 1807-ben
otthon meghal az apja. Hazasiet, hogy legalább a temetésén részt vehessen. De
élete egyszerre más irányba fordul. Svájcon át utazik. Útközben ismerősökkel
találkozik, velük egy társaságban megismerkedik egy lánnyal, akibe azonnal
lángolóan beleszeret. Henrietta Blondelnek hívják a leányt, s ő azonnal
viszonozza a romantikus nagy szerelmet. (A leány apja dúsgazdag francia bankár.)
De kálvinista. Manzoni azonnal felajánlja, hogy feleségül veszi szerelmét, ha az
katolizál. A református bankárnak ugyan riasztó a katolikus kérő, de a
polgárcsaládnak imponál, hogy a kérő valódi gróf. Egy éven belül Henrietta
katolikus. Alessandro nős lesz. Így mennek haza. A jó feleség pedig úgy elmélyed
szeretett férje hitében, szent irataiban, teológiai tudnivalóiban, hogy féltve
őrzi Manzoni hívő vallásosságát is, de felvilágosodott francia kultúráját is. A
hozomány pedig anyagi gondtalanságot jelent még az özvegy anya számára is.
A költőként már ismert Manzoni otthon elkezd drámákat írni. — Jó ideig keresi a
megfelelő formát. Közben néhány érdekes tanulmány kerül ki a tolla alól, többek
közt a katolicizmus erkölcstanáról, amelyek azt bizonygatják, hogy az igazán
vallásos embernek türelmesnek kell lennie más vélekedésekkel szemben is. Többi
prózai írása is a liberális eszméket terjeszti. Versei is egyre népszerűbbek.
Már közismerten liberális politikusnak és romantikus költőnek tartják, amikor
végre jelentkezik első drámájával. Ez a „Carmagnola grófja”, amely először
könyvben jelenik meg 1820-ban. Klasszikus formájú verses történelmi dráma,
modern forradalmi eszmevilágban fogalmazva. Fontos irodalomtörténeti tett az
elébe írott előszó, amely a történelmi drámákról értekezik, és a romantika
lehetőségeit vizsgálja. Valószínű, hogy hatással volt Victor Hugóra is, aki csak
néhány évvel később írta meg jelentős előszavát saját „Cromwell” című
drámájához: ez az előszó hamarosan a romantika bibliája lett. Néhány gondolata
szoros rokonságban van ezzel a Manzoni-előszóval. (Egyébként Hugo igen nagy
véleménnyel volt az olasz eszmetársról.) — a „Carmagnola grófjá”-nak a színpadi
fogadtatása visszafogott volt, de olvasmánynak annál sikeresebb lett. Második
drámája, a longobárd előidőkben játszódó „Adelchi” azután már előbb otthon, majd
világszerte a népszerű színpadi szerzők közé sorolta. Hosszú időn át volt jeles
költő, sikeres drámaíró, filozófiai és politikai vitairatok szerzője, amikor
elérkezett élete halhatatlan fő művéhez, a nagy regényhez, amelyet sokáig írt,
javítgatott, s amely végre 1840-ben — 55 éves korában — megjelent. Ez a
„Jegyesek”. — E végső változat több mint másfél évtizedes munka eredménye.
Három, egyre bővülő szövegváltozat jelzi a módosításokat, amíg végül kialakult a
nagy romantikus regény. — Manzoni ifjúkorától kezdve igyekezett tovább lépni
azon az úton, amelyet Walter Scott kezdett. A hiteles korfestés, a jellemek
kidolgozása, a mozgalmas cselekmény áttekinthetősége, szélsőségek
megjelenítésének figyelmet fokozó művészi módszere sok mindenben teszi a legjobb
romantikusok — Victor Hugo,
Jókai Mór szellemi rokonává. Az is ezekre a nagy
társakra emlékeztet, hogy a társadalom minden rétegét átfogja. Ugyanakkor
realista igénnyel tárja fel a közösségi bűnöket és sérelmeket.
Az alaptéma egy ókor óta visszatérő regényes helyzet: a szerelmeseket a
történelmi körülmények elszakítják egymástól, az olvasó párhuzamosan nyomon
követheti kalandjaikat, amíg igen bonyolult, változatos viszontagságok után
végre újra találkozhatnak, és a sokszor tragikus helyzetekből kibontakozhat a
szerelem boldog megvalósulása.
Többen állítják, hogy Manzoni a nagy regény írásakor nem ismerte
Scott regényeit. Ez alig hihető. A nála később
induló Hugo műveit valószínűleg csak később ismerhette meg. De a diákkorától
folyton olvasó, egyre műveltebb, az irodalom lehetőségei iránt szakadatlanul
érdeklődő író fő műve megírásáig ne olvasta volna a kor világszerte
legnépszerűbb írójának legalább néhány regényét — ez merőben valószínűtlen.
Hiszen már ifjabbkori drámái is olyan hiteles korábrázolásra törekszenek,
amilyennek Scott képzelte a történelmi témák kezelését.
A cselekmény a XVII. század Lombardiájában játszódik, annak népét, urait,
törekvő polgárait, közéleti embereit, bűnözőit vonultatja fel. Persze úgy, hogy
szempontja a XIX. század liberálisainak történet- és társadalomszemlélete.
Vitathatatlan, hogy igazi romantikus mű, de az is igaz, hogy ugyanúgy benne van
már a haladó romantika
realizmusigénye, mint például Angliában Dickens-nél
vagy nálunk Eötvös „A falu jegyzőjé”-ben. Aligha vitatható, hogy a Dantétól
napjainkig terjedő dúsgazdag olasz irodalomnak a legszebb, legjobb és
legfontosabb művei közé tartozik.
Hegedűs Géza
copyright © László Zoltán 2009 - 2010
e-mail:
Literatura.hu