Henryk Sienkiewicz |
|
A közép-európai államok mintegy ezeréves története rövid dicsőségek és hosszú tragikus időszakok sorozata. Az elnyomatás, hódoltság, szétszakítottság az utóbbi fél évezrednek visszatérő időszakait jelentették nemcsak nálunk, hanem Lengyelországban is, Csehországban is. Lengyelországot nem is egyszer osztották el egymás közt a pillanatnyilag szerencsésebb szomszédok. A valóságban folyton volt lengyel nép, de Lengyelország csak egy elvont földrajzi fogalomként létezett, lengyel állam pedig még úgy sem. Például ama 70 év alatt, ameddig Henryk Sienkiewicz élt, hazájának legnagyobb része az orosz cár birodalmához tartozott, másik része a porosz államhoz, illetve a Német Császársághoz, s valamennyi Ausztriának is jutott. Az évszázadok után újraszülető Lengyelország csak körülbelül három évvel a világhíres író halála után válhatott valósággá. (Hogy utána következzék egy újabb hódoltság, majd egy még újabb feltámadás.) Ebben a nemzeti sanyarúságban — mintegy önerősítőül és önbiztatóul — kitűnő, európai színvonalú lengyel irodalom tudott folyamatosan létezni. A múlt század romantikáját világirodalmi igénnyel képviseli Mickiewicz és Słowacki, a századvég-századforduló utóromantikáját Nobel-díjas fokon hirdeti Sienkiewicz, a mi századunk polgári realizmusának nemzetközi értékű alkotóművésze Reymont. Ebből a gazdag irodalmi termésből a máig is legélőbb, legolvasottabb, legtöbb nyelvre újra meg újra lefordított mű Sienkiewicz regénye, a „Quo vadis?” Emellett még vagy féltucat regénye tartozik évtizedről évtizedre a sikerkönyvek közé. Holott kevés olyan remekíró volt, akit oly sokan és oly sok oldalról kritizáltak, sőt ócsároltak. Úgy lelkesedtek érte, hogy közben folyton a fogyatékosságait emlegették. De úgy ócsárolták, hogy közben egyre azt emlegették, milyen kitűnő író. Aki kételkedik ebben az ellentmondásos értékelésben, okvetlenül olvassa el óriási életművéből legalább a „Quo vadis”-t és a „Kereszteslovagok”-at, és azonnal vagy lelkesedik, vagy kritizál, vagy éli egyszerre mind a két véleményt. Akár így, akár úgy, valamiképpen benne van a remekírók katalógusában.
|
|
A család hajdan, a feudális időkben a nagybirtokos nemesurak
köréhez tartozott. De a zord idők és a rossz gazdálkodás folytán a XIX. század
derekára már a polgári életszintű értelmiségiek közé kerültek. Az ifjúkorától
irodalmi hajlamú Sienkiewicz orvosnak indult, medikusnak iratkozott be az
egyetemi rangú híres Varsói Főiskolára. Hamarosan rájött, hogy ez a pálya nem
neki való, és felvette a bölcsészkar óráit. Az irodalom mellett főleg a
történelem és a régiségtan érdekelte. Idővel átiratkozott az orosz egyetemre,
ahol bővebben és jobban tanították a régiségtant. — A szakszerű tudományos
ismeretek elsajátítása készítette elő, hogy népszerű történelmi regényeiben oly
pontos és oly szemléletes egy-egy kor szokásainak, stílusának, intézményeinek és
berendezési tárgyainak bemutatása.
Tanulmányainak befejeztével a novelláival már tudomásul vett fiatalember
újságírónak jelentkezett. Méghozzá egy nagyon is haladó, már-már forradalminak
mondható újságnál. Ez a hatvanas években volt. Nem sokkal előbb vérbe fojtották
a lengyelek szabadságmozgalmát. A cári rend elleni indulatok a konzervatívokat
is egy időre a haladók oldalára állította. Sienkiewicz családi hagyományai,
neveltetése, mindvégig mélyen átélt katolikus vallásossága folytán konzervatív
világszemléletűvé, szokásaiban is kissé maradivá lett. De éppen Lengyelországban
sajátos helyzetben volt a konzervativizmus. Ugyanis a lengyel hazaszeretet és
szabadságvágy szükségszerűen szemben állt a még konzervatívabb cári renddel. Így
azután egy lengyel múltat idéző, szép és igen olvasmányos történelmi regény,
amely erősítette a lengyel nemzettudatot, nagyon tetszett a leghaladóbb
lengyelnek is, aki ugyanolyan lelkes hazafi volt, mint a politikailag igencsak
más nézetű író. Sienkiewicz elszegődhetett egyre konzervatívabb lapokhoz,
érdekesebbnél érdekesebb regényeivel hamar népszerűvé vált előbb a hazai olvasók
körében, majd rövidesen világszerte is, mivel szemléletes mesélgető alkatánál
fogva nem tudott unalmasan írni. Aki más vallású volt, vagy egyáltalán nem volt
vallásos, az is izgatott érdeklődéssel olvasta — és olvassa mostanában is — a
„Quo vadis?” katolikus áhítatú, folyton izgalmas oldalait. Akitől távol áll az
egész középkor, és még inkább a lengyel lovagvilág, annak is kalandregényt
illető izgalmat jelent a lengyel és a német lovagok élethalálharca a
„Kereszteslovagok”-ban. A lengyel múlt évszázadait idéző trilógia pedig közelebb
áll a legváltozatosabb bűnügyi regényekhez, mint a tankönyvek történelmi
leckéihez. De izgalom ide, fordulatosság oda —, ahol a múlt felidéződik, ott
igen pontos a korábrázolás minden adata. Ez a készség az érdeklődés felkeltésére
nagyon is alkalmassá tette, hogy a serdült ifjúság számára írjon olyan
kalandregényeket, amelyek egyben bevezetik az olvasót a hasznos ismeretekbe. És
ha a kiadók jól fizettek az ilyesmiért, Sienkiewicz készséggel írt efféléket.
Még magamagát is szórakoztatta a kalandozások mozzanataival. Ilyen például a
valamikor nálunk is népszerű „Sivatagon és vadonban” című izgalmasan mulatságos
kalandregény, amelynek ifjú hősei egzotikus tájak veszélyei közé kerülnek, és
amíg az ifjú olvasó velük együtt izgul, és örül sikereiknek, észrevétlenül sok
földrajzi és természetrajzi tudnivalót tanul meg. Sienkiewicz ugyan sohase járt
ezeken a trópikus tájakon, ő is olvasmányaiból szerezte ismereteit. De hát
ugyanebben az időben a német Karl May (akit mi May Károlynak írtunk és mondtunk)
úgy írta híres indiántörténeteit, hogy soha életében nem látott indiánt. — A
lelkes lengyel hazafi a történelmi regények mellett alig-alig fordult napi hazai
témák felé. A napi lengyel téma külföldön vált érdekessé a számára. Egy nagy
szerelem következménye volt. Nagy szerelemre gyulladt egy szép és izgalmas
színésznő iránt. Évekig tartó nagy kaland volt ez. Mindketten jól tudtak
angolul, el is indultak együtt Amerikába. Tudott ő angolul is lengyel
kalandokról írni, szerelme pedig tudott sikeresen híres szerepeket — Júliát,
Ophéliát — angolul eljátszani. Sikeresen élhettek oly távol a lengyel hazától
is. Ott pedig mindenek előtt a lengyel haza képei kísértették. A lengyel falu, a
lengyel város hétköznapjai ott jelentek meg témaként. Ott és más külföldi
tájakon, hiszen Amerika után Párizsban, majd Rómában tudtak sikereket aratni az
olvasók körében is, a színpadokon is.
|
|
Ezeken a kalandos külföldi utakon jutottak eszébe a nagy
témák. Néró császár vérgőzös római története, a keresztény vértanúk magasztos
tragédiája, a zsarnokság természetrajza. A „Quo vadis?” egyszerre áhítatos
keresztény, sőt pontosabban katolikus vallásos mű, hiteles korkép, izgalmas
szerelmi történet, és igazi romantikus hősök szemléletes képsorozata.
Sienkiewicz ízig-vérig romantikus — akárcsak Walter Scott,
Victor Hugo vagy Jókai Mór
—, a hiteles és szemléletes korábrázolás mellett a hősök ugyancsak eltúlzottak.
De túlzásaikban is egy-egy típus hiteles képletei. A „Quo vadis?”-ban ugyan
szerepel a vértanúságot vállaló Szent Péter is, a zsarnoki önkény képletének
felfogható Néró is, a szerelmes magánemberek is, de a főalak mégis Petronius,
akiben az író a modern divatos férfit, a dandyt vetíti vissza a római ókorba. —
A „Quo vadis?”-t lehetett bírálni buzgó vallásossága miatt is, hőse cinikussága
miatt is, alakjainak eltúlzott jellemzése miatt is. De a bírálóknak is elragadó
olvasmány volt. 1905-ben erre a műre kapta a Nobel-díjat. Egy évvel később,
hatvanadik születésnapjára nemzete összeadott egy nagybirtokra valót ajándékul
legnagyobb írója számára. Ez a nagy pénz három országrészből adódott össze. Az
orosz birodalomhoz tartozó Varsó, a porosz-német Bresslau (Wroclaw) és az
osztrák Krakkó együtt köszöntötte a legnagyobb íróját.
1914-ben, az első világháború kitörésekor várni kezdte a felszabadult,
újjászülető Lengyelországot. Az orosz cárt a legfőbb ellenségnek tudta.
Életveszélyes lett volna otthon maradnia, Svájcba emigrált. Várta
Lengyelországot, de nem érte meg. 1916-ban — 70 éves korában — meghalt. De alig
pár év múlva mégis megszületett, újjászületett a haza, Lengyelország, amely
azonnal fő klasszikusai közt tudta és őrizte Sienkiewiczet.
Hegedűs Géza
copyright ©
László Zoltán 2010
e-mail: Literatura.hu