Jorge Amado
(1912 - 2001)

Az irodalmi rokonság kutatói Amadét „brazil Gorkijnak" keresztelték. Legtöbb regényének hősei az élet kisemmizettjei, a társadalom elesettjei; a kakaó- és kávéföldek munkásai, halászok, félvérek, négerek, csavargók, utcalányok, játékosok, elhagyatott gyermekek, kedves korhelyek és jólelkű naplopók. Amado igen eredeti eszközökkel ábrázolja az elnyomottság sajátos brazil változatát. Technikáját „modern mesestílusnak" nevezi. „Ha az, amit írok, nem a »brasilidade« kifejezője, akkor nem irodalom" - nyilatkozta egyszer, de halálra rémülten tiltakozott beszélgetőpartnerénak arra a kérdésére, hogy nacionalista-e: „Testestül-lelkestül bahiai vagyok, de... táj szeretetemnek semmi köze a nacionalizmushoz. A nacionalista vak; a regionalistának viszont éles a szeme, és bírál, épp azért, mert szeret."
Gyerekkorától kezdve záporoztak rá az élettapasztalatok, 1912-ben született, a Bahia állambeli Pirangiban. Tizenhárom évvel később már írni akart, s ezért megszökött a jezsuita tanintézetből. Jogot tanult, de diplomáját nem vette át. A kakaóültetvényeken kereste meg kenyerét. Tizenkilenc éves borában jelent meg első regénye, az O Pats dó Carnaval [A karnevál országa], és ezt szinte évente új mű követte: Cacau (1933) [Kakaó], Sour (1934) [Veríték], Zsubiabá (1935), Holt tenger (1936) stb. írásai művészeti és politikai botrányt kavartak: kikiáltották pornográf írónak és forradalmárnak. Munkásságának első szakaszát mindenekelőtt a Zsubiabá és a Holt tenger fémjelzi. Mindkét regény egzotikummal és erotikával színezett, mozgalmas életképekben közvetíti társadalmi mondanivalóját. A 3o-as évek közepén kommunista nézetei miatt többször bebörtönözték, majd száműzetésbe kényszerítették. 1945-ben tért haza, képviselő lett, de 1948-ban ismét menekülnie kellett. Élt Franciaországban és Olaszországban. A kedvező politikai változások 1961-ben lehetővé tették végleges hazatérését. Az Akadémia tagja, az írószövetség elnöke lett. Akadémiai székfoglaló beszédében szenvedélyes támadást intézett a közállapotok ellen, és meghatározta az író társadalmi-politikai feladatát.
Ezt követően munkásságának új - a brazil kritika szerint legjelentősebb - korszaka kezdődött. Amado, mintegy saját hagyományaiból, művészileg megújította önmagát. Űj fénnyel ragyognak folklorisztikus hangulatú írói világának színei. A népi vitalitás olykor a mindent lebíró erotika képében szegeződik szembe a sivár kispolgárisággal. Humora új fogásokkal gazdagodott. Ezek a „szórakoztató" regényei is beavatkoznak az életbe, olykor szó szerinti értelemben is: a Gabriela, szegfű és fahéj (1958) egy szerelmi történet keretében eleveníti meg Ilhéus lakóinak harcát egy korszerű, önálló kikötőért, amely a regény megjelenése után valóban meg is épült. Az új alkotói szakasz színes, fordulatos regényei: Vízordító három halála (1959), A vén tengerész (1961), az éjszaka pásztorai (1963), Flór asszony két férje (1966) és Csodabazár (1969).

A Tereza Batista cansada de guerrá-baa (1972) [Tereza Batistának elege van a háborúból] című regényében ismét egy asszony testesíti meg a brazil nép lebírhatatlan élniakarását.
Simone de Beauvoir önéletírásában így örökíti meg Amadót: „Jorgéban egyensúlyban volt a szenvedély és a mértékletesség; önfegyelme mögött sok leküzdött vihar érződött. Volt érzéke ahhoz, amit az élet apró örömeinek nevezett: étel, táj, női vonzerő, társalgás, nevetés. Tekintettel volt másokra, mindig kész volt mindenkit megérteni, segíteni, de határozott ellenszenvei voltak, és iróniával szemlélte az életet. Erősen gyökerezett a brazil földben, és kiváltságos helyzetet élvezett: olyan korszakban, amikor egy ország azon dolgozik, hogy áthidalja megosztottságát, hősként tisztelik az írókat, művészeket, akik az áhított nemzeti nagyságot vetítik az ország elé... Sehol sem láttam még írót, akit ilyen egyetemes népszerűség övezett volna."
Amado a világ legnagyobb példányszámú szerzői közé tartozik. Magyarul csaknem minden műve megjelent. „Klasszikus" és „bestseller" író: értékelésében - ritka kivételként - kritika és nagyközönség összetalálkozik. Honfitársai „a Rio Vermelhó-i jó ember" névvel tisztelték meg. Felváltva Rio de Janeiróban és Bahia fővárosának, Salvadornak festői városrészében, Rio Vermeihóban élt.
Amado negyven regényét ötvennégy nyelvre fordították le, és számos rangos irodalmi díjjal tüntették ki, sokszor jelölték Nobel-díjra is, bár ezt végül nem nyerte el. Az író élete végén sokat betegeskedett, szívritmus-szabályozót kapott, többször kezelték kórházban cukorbajával, vesebántalmakkal, légzési zavarokkal és csaknem teljesen megvakult. A 89 éves író halálát szívroham okozta 2001. augusztus 6-án, hamvait négy nappal később, 89. születésnapján Salvador de Bahia-i otthonának kertjében szórták szét.

Vissza

Jorge Amado(1912 - 2001)

Jorge Amado
(1912 - 2001)