Bernard Malamud
(1914 - 1986)

Bernard Malamud a második világháború után feltűnt új amerikai írónemzedék egyik legtehetségesebb - ha ugyan nem a legtehetségesebb - tagja. 1914-ben született, Brooklynban; szülei orosz emigránsok, akik a cári pogromok elöl menekültek az új „ígéret Földjére".
Malamud New Yorkban végezte iskoláit, majd a Columbia-egyetemen szerzett bölcsészdiplomát. Viszonylag későn kezdett publikálni, de gyorsan kivívta az olvasók és a kritikusok elismerését. Csehov, James Joyce és Hemingway gyakorolták rá a legnagyobb hatást. Hősei zsidó kisemberek, akik a társadalom által köréjük vont gyűrűn kísérelnek meg áthatolni, s az önmaguk felszabadításáért vívott harcban legnagyobb ellenségükként önmagukkal állnak szemben.1952-ben jelent meg első regénye (The Natural - Az őstehetség). Már az érett író kezére vall 1957-ben megjelent második regénye, A segéd (The Assistant) - a bűn- és bűnhődéstéma modern, amerikai újrafogalmazása. Mint Malamud valamennyi műve, ez is zsidó környezetben játszódik. Malamud „hősei" mind kisemberek -a nagyvárosi szegénynegyed kis szabócskái, cipészei, szatócsai. Igencsak keskeny réteg - de ez az ő világa, és ezt csontjáig-velejéig ismeri, életüket éli, levegőjüket szívja, és - mindenek felett - szenvedésüket szenvedi. Mert Malamud első, és talán egyetlen témája - a szenvedés. És ennek a témának variációi: hogy az ember mit képes elviselni.
Tizenhárom variáció erre a témára az 1958-as novellás kötet - A varázshordó (The Magic Barrel) - tizenhárom darabja, egy sajátos emberi-irói világ megannyi remekbe formált miniatűrje. Ha A segéd szellemi ősét Dosztojevszkij-ben véljük megtalálni, A varázshordó darabjainak ihletője: Csehov. Az elbeszélések középpontjában mindig egy-egy önmagában jelentéktelennek tűnő esemény áll, amely azonban egy zárt, öntörvényű világ katasztrófájának mozzanata. Malamud itt is szeretettel, elnéző iróniával, a szentimentalizmus buktatóit elkerülő érzelmességgel kezeli alakjait; bölcs derű villan fel egy-egy epizódban, hogy csakhamar tragikomédiába csapjon át, vagy éppenséggel tragikumba. Megmosolyogtató, megkönnyeztető, chaplini figurák csetlenek-botlanak következő novellás köteteinek lapjain is (Idiots First; 1963 - Elsők az idióták; és Rembrandt's Hat; 1973 - R. kalapja).
Üj élet (A New Life) című regénye 1965-ben jelent meg; mint a novellák szereplői, ennek a regénynek a hőse is új életet keres, ha nem tudja is voltaképpen, milyen az az új élet, melyre vágyik, s még kevésbé, hogy hogyan is lehetne megvalósítani. A regény főszereplője, Levin, aki egy kisvárosi főiskolára kerül tanárnak, folytatja a kétbalkezes Malamud-figurák sorát; megváltó-ábrándjai, reformelképzelései természetesen sorra csődöt mondanak, szerelmi idillje is csak azért nem tragikus, mert szánalmasan groteszk; és mégis - Levin képes arra, hogy az abszolút esélytelen játszmában megvalósítsa önnön belső parancsát, és új tudattal valóban holmi új életfélét kezdjen.

A mesterember - The Fixer

Az őstehetség - The Natural

Malamud írói pályáján a legjelentősebb mérföldkő az 1966-os esztendő volt. Ötvenéves is elmúlt, mire addigi műveiből, tapasztalataiból kikristályosította azt a müvet, amely egymagában is elegendő lett volna arra, hogy beírja Bemard Malamud nevét az irodalomtörténetbe.
A mesterember- (The Fixer) 1967-ben az egyik legrangosabb amerikai irodalmi díj, a National Book Award regénykategóriájának nagydijával tüntették ki, valamint elnyerte a Pulitzer díjat is. Se szeri, se száma nem volt a lelkesedő kritikáknak; Truman Capote Hidegvérrel-mellett kétségtelenül A mesterember volt a legnagyobb irodalmi esemény Amerikában.
A kritika nem tévedett: Malamud a kis témák után ebben a müvében rálelt a Nagy Témára; a kisszerű hősökével azonos" anyagból megalkotta Jakov Bok halhatatlan figuráját. Jakov Bok szakasztott olyan kisember, mint a Malamud-életmű New York-i szatócsai, cipészei; épp olyan „schlemil"''', éppúgy csetlik-botlik a maga kisvilágában - az első világháborút megelőző oroszországi zsidó gettóéletben -, éppolyan naivan és ártatlanul kerül ki a világba, mint elődei. Csakhogy az ő számára a vallás, az elvont hit már nem vigasztalás, nem támasz és nem menedék. Jakov Boknál a zsidóság nem meggyőződés, hanem állapot. Ezt az állapotot kénytelen elfogadni, de teste-lelke tiltakozik a ráerőszakolt korlátok ellen. S ha első látásra könnyen azt mondhatná is bárki, hogy a tragikus vétséget Jakov Bok épp ott követi el, hogy megpróbál kiszakadni korlátai közül - nem így van. Malamudnál épp ez.a nagy ugrás, az írói szemlélet itt lép át addigi Önmagán, ahol Jakov Bokkal megbánás nélkül, megalkuvás nélkül járatja végig kálváriáját. A vérvád - és minden igaztalan vád - ellen tiltakozó Ember típusa születik meg A mesterember lapjain. Hogy Jakov Bok élete és kínszenvedése épp a cári Oroszországban zajlik - esetleges. Az út, amelyet a szegény kis zsidó mesterember megtesz, a végletessé fokozott emberi szenvedés útja, ezúttal nem a sors tétlenül belenyugvó vállalásáig vezet - hanem a tudatos forradalmárságig. Jakov Bokról lefoszlik minden, amit születése, származása, a politikai-társadalmi rendszer, a szegénység rakott rá - az ember marad csak, akiről kiderül, hogy esendő, csetlő-botló, szánandó lényének kemény magva van, amelyet sem a fizikai, sem a lelki gyötrelem nem törhet meg. Jakov Bok élményei a hatalom esztelen rabságában - kafkai élmények, de tudata, magatartása a passzív jóindulattól az eszmélésen át a forradalmi cselekvésig - ha csak a forradalmi cselekvés víziójáig is -juttatja el.
Eddigi hőseit is leikéből lelkedzett gyermekeiként kezelte Malamud - az az érzékenység azonban, amellyel Jakov Bokot megközelíti, minden eddiginél lenyűgözőbb remeklés. Tökéletesen azonosul a mesteremberrel; ezért lesz a sors, amelyet kimér a számára, sokszor abszurd borzalmai ellenére is tökéletesen hiteles, ezért szól Jakov Bok szájából minden szó mélységesen meggyőzően.
A mesterember-t követően 1970-ben jelentkezett Malamud új regénnyel; a Pictures of Fidelman (F. képei) voltaképpen inkább lazán összefűzött novellák sora, egy - természetesen - kudarcra ítélt dilettáns művész próbálkozásairól. Malamud talán itt él legleplezetlenebbül a gonosz irónia eszközével. 1971-ben jelent meg A lakók (The Tenants) című regénye, amelyben valamennyi Malamud-motivum fellelhető: a szánandó kisember botladozása, kálváriajárása -sarkított helyzetben: egy néger és egy zsidó kisembert „játszik ki" egymás ellen, összezárva egy üres házban, és kettejük, természetesen elvont és tipikus, „új élet" -ével éri el a kényszerű megoldást. A befejezést, újszerű bravúrral, háromszoros fénytörésben, három lehetséges változatban kínálja fel az író.

Borbás Mária

Vissza

copyright © László Zoltán 2010
e-mail: Literatura.hu