Egy negyedszázadon keresztül minálunk minden Ady Endrét készítette elő. A magyar
kapitalizmus kifejlődött, de nem múlt el a magyar feudalizmus, a független magyar
állam név szerint 1867 óta megvolt, de az ország mégis félgyarmati helyzetben
függött Ausztriától. A társadalmi problémák falun és városban kiéleződtek, és
ha elmaradottan is, felnőtt a magyar munkásmozgalom. Egyszerre volt szükség egy
indulatos polgártudatra a földesurak ellen és egy indulatos proletártudatra a
polgárok ellen. Az irodalomban Reviczky óta tartott az erjedés állapota, fiatal
nemzedékek keresték az újat, a korszerűt, s velük szemben a maradiság, az
epigonizmus, az álszemérem egyre szervezettebben védekezett. Czóbel Minka és
Szilágyi Géza már felfedezi a francia dekadensekben az ösztönző erőt. Bródy Sándor-ral már megszólal az új igényű próza
és a harcos publicisztika. Érlelődőfélben volt az irodalom, és várta
lángelméjét, aki kimondja a merőben újat, de úgy, hogy magába olvassza az
örökséget is, aki példakép és vezéralak lehet. A feltételek tehát kedveztek
Adynak, de Ady kellett hozzá, hogy beteljesítse a szükségszerűt. És 1906
februárjában megjelenik egy Új versek című könyv, amellyel megszületett a
modern magyar irodalom.
|
|
Ady Endre világviszonylatban is a XX. század egyik legnagyobb költője, Petőfi óta a következő új főszereplő, akinek
jelentőségéhez egészen József Attila fellépéséig senki
sem fogható.
Az életmű
korszakolása
a.) Kötetek szerint:
Új versek (1906. február)
Vér és arany (1907. december végén 1908-as évszámmal)
Az Illés szekerén (1908. december második felében 1909-es évsz.)
Szeretném, ha szeretnének (1909. december közepe 1910-es évsz.)
A Minden-Titkok versei (1910. december közepe)
A menekülő Élet (1912. január
vége)
Margita élni akar (verses regény; 1912.)
A Magunk szerelme (1913. március vége)
Ki látott engem? (1914. február vége)
A halottak élén (1918. augusztus eleje)
Az utolsó hajók (1923.)
Versek (Debrecen, 1899. június)
Még egyszer (Nagyvárad, 1903. szeptember vége)
A tudatos költői jelenlét programjának
megfelelően 1906-tól 1914-ig
évente jelentet meg kötetet. A váltás, törés a négy évi hallgatás után
megjelenő ‘A halottak élén’ kötetben következik be. Ennek
alkotáslélektani, esztétikai–poétikai, személyes és történelmi okai is vannak.
b.) Ady motivikus–tematikus költő .
Bizonyos motívumok, témakörök az
életmű egészében jelen vannak (magyarság versek, létharc versek, ars poetica
érvényű költemények, istenes versek), más motívumok (kuruc versek, Léda versek,
látomásszerű tájversek, a pénz motívum) csak meghatározott korszakokban
bukkannak föl.
Stílusproblémák
1.) A kortársak, illetve Ady önmeghatározása szerint a
szimbolizmus a megfelelő kategória. Kétségtelen az Új versek
erős Baudelaire-hatása, utal Ady Verlaine-re és Jean Rictusre. A szimbolizmust jelzi
a sajátos és egyéni szimbólumrendszer, a magánmitológia, a sejtelmesség; de
éppúgy, mint a francia szimbolisták esetében Adynál is kevés a szimbolizmus
elméletének megfelelő vers, gyakran egyértelműen fölfejthető metaforát, illetve
metonímiát emel jelképpé.
2.) Szecesszió
Mivel tágabb kategória, Ady kapcsán szerencsésebb használni, illetve a
szecessziós–szimbolista látásmód teljesebben
fedi le az életművet. Ady életérzésének összetevői (az elvágyódás, a
halál-problematika, a szerelemfelfogás), korai verseinek színvilága (arany,
fekete) a szecessziót idézik.
3.) Expresszionizmus, szürrealizmus
1912-től kezdődően, majd ’14-től
fölerősödve jelennek meg az
expresszionista, illetve
szürrealista elemek (Bori Imre,
Rába György).
4.) Modernizmus
Király István terminusa
Ady-monográfiájában. Szűknek érezve az addigi terminusokat használja a
kifejezést, mely magába foglalja a századforduló és a korai avantgárd összes
irányzatát. Ám a fogalom így parttalanná válik.
Kötetkompozíció és számmisztika
Az első igazi Ady-kötet, az Új
versek tudatosan követi Baudelaire: ‘A romlás virágai’ felépítését. Adyt
párizsi tartózkodása idején Léda ismertette meg a francia szimbolistákkal. Az
ajánlás Lédának szól. Programadó vers: Góg és Magóg fia vagyok én, mely magába
sűríti és előrevetíti a kötet világképének legfontosabb jegyeit és motívumait.
1.) Első ciklus: Léda asszony zsoltárai – az ajánlásnak megfelelően. A ciklus önmagában is
megkomponált, s előrevetíti a diszharmonikus szerelmet, hiszen a terméketlen
násztól (A mi gyermekünk) jut el a halálba hanyatló nászig (Héja-nász az avaron).
2.) A magyar Ugaron
Az önarcképszerű nyitóverstől (A
Hortobágy poétája) jut el a címadó, összefoglaló záróversig.
3.) A daloló Páris
Léda révén kötődik az első
ciklushoz, de az otthontalanságélmény révén a másodikhoz is, hiszen Adynál Párizs
sosem önmagában, hanem a magyar valósággal összehasonlítva jelenik meg.
4.) Szűz ormok vándora
Vegyes ciklus; részletes kifejtése majd a ‘Vér és arany’ kötetben
történik.
A kötetet záró vers – Új vizeken járok – összefoglalja és hangsúlyossá
teszi, illetve még egyszer kiemeli saját költészetének újdonságát.
Néhány verscímtől eltekintve a
művek címe 3 szóból áll. A számmisztikai hatás kapcsolatban áll Ady
kiválasztottságtudatával.
|
Amikor huszonkilenc éves korában az Új versekkel az irodalom és az irodalmi
harcok kellős közepére kerül, már hosszú út áll mögötte. Szegény sorsú. de
nagy történelmi múltú, szilágysági kisnemesi család sarja. Diákkorától fogva
versel. Érettségi után jogásznak indul, de hamar elcsábítja az újságírás.
Debrecenben hírlapíró, itt jelenik meg első verseskönyve, amelyen még erősen
érződik Reviczky hatása, és amelyhez az ifjúság körében népszerű Ábrányi
Emiltől kér előszót. Debrecenből kerül Nagyváradra újságírónak. Ez a város
döntő élményeket ad. Gyorsan fejlődő polgárváros, amelynek izgatott értelmisége
nem is Budapest vagy Bécs, hanem Párizs felé tekint. Ott érlelődik az új magyar
irodalom. Művelt írókkal, költőkkel, újságírókkal barátkozik össze, köztük
Bíró Lajossal, az új magyar novellairodalom egyik legkitűnőbb művészével, aki
mindhalálig az egyik legjobb barátja marad. Ezeknek a körében ismeri meg a polgári
radikalizmus eszméit, de a divatos filozófusokat -Schopenhauert, Nietzsché-t -is. Ebben a nagyváradi körben érik nagy politikai publicistává. Ady
ugyanis költői nagysága mellett a magyar politikai újságírásnak a legnagyobb
alakja, és már eszmében-stílusban teljesen kiérett publicista, amikor költőként
megtalálja a saját hangját. Nagyváradon jelenik meg második verseskönyve, amelynek
néhány darabja majd bele fog kerülni az Új versek kötetébe is. És itt
találkozik Lédával, a nagy szerelemmel. A művelt, szenvedélyes nagypolgári asszony
közvetíti Adyhoz a modem francia költőket, ő bírja rá szerelmét, hogy franciául
tanuljon, majd együtt utaznak Párizsba. Csaknem egy évet töltenek ott és a
Riviérán. Franciaországban születik az Új versek nagy része.
Ars poeticái
Ady önmaga is érezte, tudta költészetének nóvum jellegét a magyar líratörténetben,
ezért első kötetében kétszer is meghatározta ezt.
Góg és Magóg fia vagyok én... (1905.):
A vers szövegkohézióját eszmei–tartalmi szinten egyrészt a túlzsúfolt
történelmi utalásrendszer, másrészt az ‘új’ szó halmozása biztosítja. A
történelmi topográfia, illetve a történelmi személyek nevei nem tényleges
történelmi értékükben szerepelnek, hiszen már Ady korában sem gondolta senki, hogy
a magyarok Magógtól származtak, s Vazul volt a pozitív példa a magyar história alakításában. Jelképekről
van szó, a lázadás és az értékeket elfojtó hatalmi berendezkedés ellentétéről.
Góg és Magóg az Ószövetség több helyén és többféleképpen jellemzett törzsfők
voltak, Anonymusnál Magóg mint a magyarok ősapja szerepel, s hivatkozik rájuk Ady is Bilek című
publicisztikájában mint a világtól elzárt nép vezetője. Ez az elzártság a vers
egyik központi motívuma, bár Ady nem tisztázza kellőképpen, hogy ki- vagy
bezártságról van szó. Vazul – történelmi szerepétől függetlenül – a mindenkori hatalommal szembeni lázadás
jelképe. Pusztaszer pedig a jelenkori hatalom szimbóluma. A lírai én magatartása a
heroikusan tragikus lázadóé, az elbukás tudatában is küzdő emberé. Ady a magyar
líra egyik legfontosabb motívumát a ‘mégis’-motívumot használja ennek
érzékeltetésére. Az utolsó sor 3 állítmányából Ady kettős kötődése világlik
ki. Az egész versben hangsúlyozott ‘új’ mellett a ‘magyar’ a sorsazonosságot
jelzi mind az életben, mind a költészetben. A költészetre vonatkoztatva: miközben radikálisan szakít a magyar líratörténet
konvencionális, a századfordulóra elsekélyesedett hagyományával, mélyen
beágyazódik a nemzeti líra történetébe. Általános érvényűen szólva az
‘új’ a művészetben sosem az abszolút nóvumot jelenti, hanem másfajta hagyományokhoz
való kötődést, mint a megszokott. Ady számára a meg nem értett, a világból
kitaszított költők adják az új kötődést: Csokonai-t és Vajdát nevezi meg (később)
elődjeinek.
Új vizeken járok (1905.):
A francia szimbolisták kedvenc
jelképét, a hajót használja Ady, hogy a bizonytalanná váló, mégis megismerendő
világhoz való viszonyát kifejtse. A ‘holnap’ és az ‘új’ szimbólumok
hangsúlyozása jövőorientált és aktív költői magatartás hordozói. A lírai én
célja a polgári világ szürkeségéből,
centrumnak nevezett centrumnélküliségéből való elmozdulás akár a szakrális, akár
az infernális felé. Poétikai és alkotáslélektani szempontból élet és költészet
szoros kapcsolatát hirdeti; a kettő viszonyából az élet az elsődleges, a költészet
változása, újdonsága a mindig változó élet függvénye. Ady változó ars
poeticájának ez a legfontosabb változatlan eleme. Ez az ún. életes esztétika. Ezt
fejti ki az 1908-ban Kosztolányi: Négy fal között című kötetéről írt
recenziójában. Ebben Kosztolányit irodalmi írónak tartja, aki számára a
költészet fontosabb az életnél. Ady felfogásában az igazi költészet valójában
életdokumentum, s a lírai forma csak esetleges. (Bár az Ady–Kosztolányi polémiát
személyes–egzisztenciális mozzanatok is motiválták – a Párizsban tartózkodó Ady helyére
Kosztolányi lépett a Pesti Naplónál – valójában esztétikai, a magyar költészet
jövőjét érintő problémáról volt szó. Kosztolányi több mint tíz, többnyire
elismerő cikket írt Adyról, de a legnagyobb hatásút 1928-ban a Toll
körkérdésére Az írástudatlanok árulása – Ady revízió címmel. Kosztolányi
úgy látja, hogy az Ady-kultusz eltorlaszolja a líra egyéb lehetséges útjait, holott
az Ady-költészet lényege, hogy egyszeri és folytathatatlan, s valós értékei mellett
is modoros, indulati–emocionális;
szókészletében, verselési lehetőségeiben szegényes.)
Hunn, új legenda (1913.):
A ’10-es évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a költészetével állandóan színen lévő, behatárolt költői
eszközökkel dolgozó, sokrétű voltában is szűkös témakörű Ady-költészet
kifáradt, lehetőségeit kimerítette. A jóbarát és mecénás Hatvany 1913-as
cikkében arra figyelmezteti Adyt, hogy a megújulás csak a költői igényesség és
műgond révén történhet, s példaként hozza Goethé-t és Arany-t.
Az Ady-költészet nagy összefoglaló ars poeticája, önértelmezése az erősödő
támadásokra született válaszként. Valójában nem mond újat az ‘Új versek’
kettős hitvallásához képest (Góg és Magóg fia vagyok én..., Új vizeken járok), de magasabb
szinten fogalmazza meg azt. Mint minden ars poetica, ez is kettős tendenciájú: a
vállalás és elutasítás gesztusában fogalmazza meg önmagát. A bűvész és a Minden
szembeállítása magába foglalja a művészet kétféle értelmezését: az életes esztétikát
és az “irodalmi esztétikát”. A
bűvész, az irodalmi író az irodalmi hagyományok követésében, magában az
esztétikumban látja a művészet lényegét. Ady az élet elsődlegességét vallja,
hangsúlyozza a költészet közösségteremtő, világátalakító funkcióját. A cím –
a Góg és Magóghoz hasonlóan – önmaga költészetét az újhoz és a régihez való
együttes kapcsolódásban értelmezi. Hangsúlyozza ágyazottságát a magyar
történelem és líra évszázados hagyományába (hunn), s egyúttal modernségét, a
magyar életsors egyéni és megismételhetetlen átélését is. A verszáró kép ezt a
gondolatot is kiemeli az Attila-mítoszra való rájátszásban.
Az Ugar-motívum
Az ‘Új versek’ ciklusai közül a legtöbb vitát, a legtöbb ellenérzést ‘A
magyar Ugaron’ váltotta ki. Ady a magyar történelem prosperáló korszakában olyan nemzetképpel
állt elő, olyan egyoldalúan lesújtó képet festett a hazáról, mely joggal váltott
ki méltatlankodást nemcsak ellenfelei, hanem barátai körében is. Az Ugar jelképet
Ady Széchenyitől kölcsönzi, akinél a magyar elmaradottság jelképe. Stilisztikai szempontból valójában egy
metonímia emelődik inkább allegóriává, mint többértelmű szimbólummá. A ciklus
gondolati–tartalmi egységét az Ugar szinonimái adják: magyar mező, magyar puszta,
Tisza-part, Hortobágy stb. Összefoglalóan: Magyarország az elmaradottság színtere, a
tehetségek temetője, az értékek pusztítója, a reménytelenség és
kilátástalanság földje.
A Hortobágy poétája (1905.) (nyitóvers):
A magyar tehetség önarcképszerűen megrajzolt
zsánerképe.
A Tisza-parton (1905.):
A kétséges eredetmítosz mint a nemzeti
aranykor felvázolása után a jelen állapotát különféle rekvizitumok jellemző,
hatásos felsorolásával mutatja be.
Lelkek a pányván:
A megkötöttség, a lekötözöttség, a tenniakarás és -vágyás elpusztítása hatásosan egy képbe
sűrítve jelenik meg.
Korán jöttem ide:
Ady az ún. magyar költősors egyik
fontos összetevőjét ragadja meg, a már Janus Pannoniusnál is megjelenő
koránjöttség érzetet. A korán- és későnjöttség dimenziói a lírai én köztes
állapotát jelzik, a költősors reménytelenségét, illetve a szabadítás
megkésettségét.
A lelkek temetője:
Szentenciózus összefoglalója a reménytelen magyar sorsnak, a jobbat és többet
akarás tragikus elvetélésének. Az éltek nem éltek paradoxonával fejezi ki a
vegetáció, illetve a teljes élet ellentétét.
Találkozás Gina költőjével:
Ady az elátkozott magyar költősors egyik jelképének Vajdát tartja, a
hétköznapiság világából kiemelkedő Montblanc-embert. A látomásos versben sajátos
önkettőződés történik: a lírai én azonosul a látomásban a nagy költőelőddel,
Gina pedig Lédával.
A magyar Ugaron (1905.):
A homogén költői képre épített vers
látszólagos statikusságát oldja és feszültté teszi az értékszembesítés:
a fent és a lent, a mozgás és mozdulatlanság, a csönd és a hang, a virág és a gaz,
a múlt és a jelen. A lírai én egyszerre szemlélődő és értékelő magatartása
jelzi a jellegzetes adys magatartásviszonyt, az elhatárolódás és vállalás
kettősségét.
Léda-versek
A magyar líratörténet nagy szerelemmítoszainak egyike. Élet és költészet bár
áthatja egymást, nem mindenben igazolja a másikat.
A mi gyermekünk:
A kapcsolat története:
Ady 1903 őszén ismerkedett meg Diósyné
Brüll Adéllal Nagyváradon. A szépsége, asszonyisága teljében lévő fiatalasszony a
Balkánról érkezett szülővárosába rövid pihenőre; többek között férje zavaros
üzleti ügyeit is feledni. A fiatal újságíróhoz kezdetben csak szeszélyből, volt
szeretője bosszantására közeledett, ám a kapcsolat egyre inkább elhatalmasodott
rajtuk. 1904-ben Ady Léda után utazik Párizsba. A viszony csúcspontja az 1908-as
nagyváradi Holnap-matiné, ahol együtt állnak a színpadon, s Ady Érmindszentre is elviszi
Lédát, és bemutatja édesanyjának. Ettől kezdve több éven át tart a kölcsönös
veszekedésekkel tarkított szakítás. A végleges után Léda eltűnik a közvélemény
elől.
A kapcsolat költészettörténete:
Új versek
Léda asszony zsoltárai
Vér és arany
A Léda arany-szobra
Az Illés szekerén
Léda ajkai között
Szeretném, ha szeretnének
A különböző ciklusokban szerelmes
versek – Léda nevének említése nélkül.
A Minden-Titkok versei
A szerelem titkai – szintén Léda említése nélkül
A menekülő Élet
Asszony és temető (az első nagy búcsúvers: Áldásadás a vonaton)
A Magunk szerelme
Imádság a csalásért (Elbocsátó, szép üzenet)
Ifjú karok kikötőjében
A Léda-szerelem eszme- és mentalitástörténeti háttere:
Az Új versek legprovokatívabbnak szánt, valójában legnépszerűbb ciklusa. Látszólagos
újdonsága mellett is mélyen bennegyökerezik a XIX. század második felétől megjelenő
szerelemfelfogás illetve szerelmi ábrázolás hagyományában. Ez a szerelmi
életérzés elválaszthatatlan az egység felbomlásától, valójában annak
következménye, s ezt Ady is nagy művészi
erővel ábrázolta a ‘Kocsi-út az éjszakában’ című versében: “Minden szerelem
darabokban”.
a.) Társadalmi–szociális aspektus
Női egyenjogúsági mozgalmak
b.) Filozófiai–bölcseleti szinten
– Schopenhauer
A férfi boldogtalanságának egyik
forrása a nő, a faj fenntartója.
– Nietzsche
A nő méltatlan társa a férfinak (“Vigyél
magaddal ostort!”)
– Ibsen
Nemesebb, mint a férfi, fel kell emelni, ki kell szakítani; meg kell adni számára az
önmegvalósítás lehetőségét.
– Strindberg
A szerelem harc férfi és nő között,
Haláltánc, melyben a férfi reménytelenül elpusztul a női brutalitással szemben.
c.) Tudomány
Darwin evolúció tana, a
kiválasztódás, a küzdelem a létért elv a szerelemben is érvényesül, s éppúgy,
mint az állatvilágban, a nőstény erősebb, mint a hím.
Szintén az élővilág analógiájára kapcsolódik össze a szerelem, a beteljesülés
és a halál képzete.
d.) Irodalom–művészet
A polgári világ erkölcsi bizonytalansága, illetve a látszaterkölcs elleni
tiltakozás szüli a XIX. század második felétől felerősödő perdita kultuszt
(=utcalány). Már a romantikában is megjelenik az erkölcsileg tiszta utcalány (Dumas:
Kaméliás hölgy), de a perditakultusz fénykora a naturalizmus és a századforduló (Zola: Nana; Maupassant:
Gömböc; Reviczky Gyula: Perdita ciklus). A szerelem szétesése tükröződik a testi
és az érzelmi oldal szétválasztásában, az infernális és a plátói szerelem
megkülönböztetésében (Baudelaire: A
romlás virágai).
|
Ady az elmaradott vidékről és a sok mindenben még falusias Debrecenből került
Nagyváradra. Nagyvárad a számára a város élményét adta. De onnét egyenesen
Párizsba került, és csak Párizs után Budapestre. Budapest pedig elmaradott vidék
volt Párizs után. De itt lett az új magyar irodalom vezére. Az újat akaró költők,
kritikusok azonnal felismerték benne a kor végre porondra lépő, nagy alakját. Ady
léte indokolta a Nyugat megindítását, ahol az ő körébe csoportosulhatott mindenki,
aki újat akart. De az első lépést itt is Nagyvárad tette. 1908-ban Nagyváradon
jelent meg A Holnap című antológia, amelyben Ady mellett az új hangú költők
egész sora jelentkezett, köztük Babits Mihály, Balázs Béla,
Juhász Gyula, és még a halkabb szavúak között is olyanok,
mint Emőd Tamás és Dutka Ákos, Miklós Jutka. A Holnap volt az első lépés a
Nyugat felé. A Nyugatot Ignotus teremtette meg, ő volt a vezér-kritikus, és Osvát
Ernő a szerkesztő. A munkatársak törzse A Holnap gárdája, de azonnal ott volt
már Móricz Zsigmond, nemsokára Kosztolányi, Karinthy
és Füst Milán, majd Tóth
Árpád. Az 1840-es évek óta nem volt még ilyen nagyszerű magyar költő-író
együttes. Ezek világnézetileg nem voltak azonos nevezőn, de összekötötte őket a
harc a régi, az akadémikus, az epigonizmus ellen. Adyt a haladás útján kevesen
tudták követni. Legközelebb talán Móricz Zsigmond állt hozzá, és a maga halk
hangvételével, de törhetetlen előrenézésével Juhász Gyula. A többieket inkább a
polgári radikális jelzővel lehetne jellemezni, míg Ady hamarosan túllépett a
polgári szempontokon. Azaz pontosabban: Ady költészete (és publicisztikája) polgári
radikális, sőt polgári forradalmi a jelenlevő feudális hagyatékkal szemben, de
hamarosan már szocialista forradalmi a polgári ellen. És ezt fejezte ki harcos
politikai költészetében.
Párizs-versek
Ady 1904–12 között 8 alkalommal
járt Párizsban. Az életrajzi tények és a költeményekben megjelenő városkép
némileg ellentmond egymásnak. Ady számára Párizs a konkrét élményektől független
jelkép, és nem a korabeli párizsi művészethez kötődik, hanem az évtizedekkel
korábbi szimbolisták városához. Sajátossága ezeknek a verseknek, hogy legtöbbször
a magyar valósággal összehasonlítva jelennek meg a francia főváros képei, s az összevetés képei, hogy Párizs az élet,
a művészet jelképe, Magyarország a halál és műveletlenség hordozója.
A Gare de l’Esten (Párizs keleti pályaudvara):
A vers egyik tételmondata: “Óh, az élet nem nagy vigalom / Sehol. De ámulni lehet.” A kijelentés viszonylagossá
teszi az összevetést, illetve az elviselhetőség és elviselhetetlenség szintjén
teszi meg. Ily módon válik központi fogalommá a dal, a művészet, s ez logikusan
hozza magával az élet és halál motívumainak szembeállítását is. Az antitézist nem oldja, sőt tragikus
szintre emeli az érzelmi vállalás, mely a racionális döntés lehetőségét az
erkölcsi kötelesség mégis-moráljával váltja. (“Elátkozott hely. Nekem:
hazám...”, “Mégis megyek. Visszakövetel / A sorsom.”)
Párisban járt az Ősz (1906.):
A verlaine-i chanson-típusú dal legtökéletesebb megvalósulása. Ady zenévé
oldja, s éppen ezáltal általános szintre emeli az elmúlás megsejtésének
élményét, az életben a halál állandó jelenlétét.
Páris, az én Bakonyom (1906.):
A meglepő topográfiai azonosítást az
első versszakban megadott szemléleti hasonlóság magyarázza (“Ember-sűrűs,
gigászi vadon.”). Az összehasonlítás talán ebben a versben a legerőteljesebb.
A pénz motívum
A motívum feltűnik már az ‘Új
versek’-ben is, ciklusszervezővé a ‘Vér és arany’ kötetben válik. Ady a
polgári világ, az indusztriális társadalom azon jellemzőjét ragadja meg, mely
szerint a pénz immár nem fizetőeszköz, hanem az emberi kiteljesedés kizárólagos
forrása, a boldogság és boldogtalanság lehetősége, az élet princípiuma. A téma az
irodalomban a XIX. századi nagyregényben jelentkezik domináns módon, s a naturalizmus
teszi meg központi regényszervező motívummá.
Harc a Nagyúrral (1905.):
Az individuumnak a pénzzel és a pénzért folytatott reménytelen küzdelmét jelképezi Ady. Az élet
gazdagsága, sokszínűsége, újdonsága csak a pénz által nyerhető meg, s ez a tudat
teszi rendíthetetlenné, legyőzhetetlenné, ironikusan hallgataggá a disznófejű
Nagyurat.
Mi urunk: a Pénz:
A pénz az ön- és közmegbecsülés feltétele, az ön- és közmegítélés
kiindulópontja és mércéje. Az intellektuális, az érzelmi élményszerzés emberi
tevékenység, csak a pénz által valósulhat meg.
Vér és arany:
Ady szerint a világ két princípiuma a
vér és arany, a szexualitás és a pénz. A változékony világban, történelemben e
két tényező képviseli az állandóságot.
Létharc-versek
A második világ alapvető
jellemzője, hogy a biztos értékrend hiányában az individuumokra szétesett,
esetleges közösség életének meghatározója a létért folytatott egyéni küzdelem,
a “bellum omnia contra omnes”. A
szabadverseny világának törvényszerűségét az egész élővilágra kiterjesztő
Darwin, illetve visszahatásként a szociál-darwinizmus tana fogalmazta meg
legerőteljesebben. Ez a gazdasági–biológiai elv a századforduló korára elvesztette
gazdasági–tudományos–bölcseleti hátterét, a létharc mitikussá és jelképessé
vált, s az individuum reménytelen küzdelmét a fönnmaradásért a megragadhatatlan
erőkkel szemben világirodalmi szinten is Ady fogalmazta meg talán
leghatásosabban. A létharc-versekhez szorosan kapcsolódnak (egyes felfogások szerint
új témakört is alkotnak) a mámor- illetve a halál-versek.
A fekete zongora:
Ignotus híres mondása szerint: “nem
értem, de gyönyörű”. Valójában az egyik legjobban végiggondolt, egységben
tartott, logikusan felépített versről van szó. Az élmény, amit megfogalmaz, a
bordalok évezredes hagyományára épül, mely szerint az élet elviselhetetlen a mámor
nélkül. Ady valójában lefejti a
dal típus konvencionálisan erőltetett könnyed hangvételét, s fölmutatja a műfajt
létrehozó valódi gondolatot és életélményt, a vak végzetnek kiszolgáltatott
egyén fájdalmát, szorongását. (Közvetlen előzménye Csokonai: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz passzusa: “Keserves
Sors, adjatok bort”.) A vers érzelmi íve a delirium tremens ívét idézi, a
nekikapaszkodó indulattól a csúcsponton át a csöndes elnyugvásig.
Özvegy legények tánca:
A címben jelölt oximoron a természetesnek mondott létállapotból való kiválás
tragikus feszültségét hordozza. A polgári világ konvencionális keretei közül csak
a mámor révén lehet kilépni, s ez a kilépés egyszerre heroikus, hiszen a fennálló
világrenddel való szembeszegülést jelzi, másrészt tragikus, hiszen szükségszerűen vezet el a haláltáncban
realizálódó bukáshoz.
Jó Csönd-herceg előtt:
Az emberi létezés paradoxonának költői kifejezése, mely szerint életünk a maga
temporalitásában nem más, mint folytonos menekülés a halál elől. A felütés
Dantére játszik rá, az életre és eltévedtségre, de Adynál nincs már Vergilius és Beatrice, azaz nincs kalauz. A
megszemélyesített halál pozitív tartalmú megnevezése az embernek az elmúláshoz
való ambivalens viszonyára utal.
Az ős Kaján (1907.)
Három őszi könnycsepp:
A halál-versek paradox módon az élethez való viszony versei. Gyakori előfordulásuk
– különösen a korai kötetekben – éppúgy fakad a szecesszió élményéből, mint
a századelő céltalanságából, a törtségérzetből. A központi motív um e versekben a sírás, a könny. Ady ezzel Schopenhauer
részvét-etikájához kapcsolódik, ami szerint a szenvedés és a kielégítetlen vágy
általános létállapotában csak az embertársainkhoz való részvét lehet az egyetlen követendő magatartásforma.
Adynál a kölcsönös részvét helyett – a korai, fölfokozott, nietzscheiánus
én-kultusz nyomán – az önrészvét a meghatározó.
Istenes versek
Költészetének szinte ez az egyetlen rétege, melyet fenntartás nélkül fogadott a
korabeli kritika, s Balassi mellett a legjelentősebb magyar istenes költőnek nevezték.
Ady ‘Isten az irodalomban’ című esszéjében elméletileg is tisztázta a témához
való viszonyát. A kálvinista valláshoz kötődő egyértelmű gyermeki hit után az ifjúkor radikális istentagadása következett.
Ez a válasz azonban Ady szerint éppen végletességénél fogva nem tartható fönn, s
önmagát – felnőttként – szabad gondolkodónak minősítette Istenhez fűződő
viszonyában.
Az Isten-élmény rétegei:
– a gyermekkori szertartásemlékek, ünnepek
– a vallási közösség megtartóereje
– a Biblia; elsősorban az
Ószövetség és a zsoltárok; ezek dallama és szókészlete
– kimutathatóan, illetve közérzet szintjén Nietzsche,
Kierkegaard, illetve az általa megfogalmazott paradoxon: a hit ráhagyatkozás valakire,
akinek létében nem vagyunk bizonyosak
Az Isten-téma ‘Az Illés
szekerén’ kötetben jelentkezik először ciklusszervezőként, s ettől kezdve
folyamatosan jelen van az életmű ben.
Az Úr Illésként elviszi mind... (1908.):
A művészlét, a kiválasztottságtudat
baudelaire-i ihletésű költeménye.
Az Úr érkezése:
A szerető, a gondviselő Isten képe
fogalmazódik meg.
Krisztus-kereszt az erdőn:
Az ifjúkori emlék felidézése mint versszervező elv, az objektív és szubjektív idő
kettősségében az értékek és életelvek átértékelhetőségéről is vall. Így
válik az egy ‘Igen’ és egy ‘Nem’-ből két ‘Igen’, azaz életünk
időbeliségében tudomásul vesszük, hogy van időtlen, azaz havas Krisztus-kereszt az
erdőn.
Ádám, hol vagy?:
A cím a bűnbeesés utáni jelenetre
utal, mikor Ádám félelmében elbújt Isten elől. A vers a modern kor emberének
köztes állapotát ábrázolja, melyben együtt van jelen az Istentől való
elzárkózás igyekezete és a rátalálás vágya. Ebben a szituációban a lírai én
számára az utóbbi törekvés ábrázolása és megélése válik fontossá, azaz a
haragvó és bosszúálló istenképtől a szerető Isten képéig való eljutás.
A Sion-hegy alatt (1908.):
Az istenkeresés paradoxonának
legerőteljesebb költői ábrázolása. Ez az ellentmondás többféle szinten
jelentkezik a versben. A lírai én felnőttként a gyermeki bizonyosságra vágyik,
illetve a megnevezés általi birtoklásra. Az öregnek és fáradtnak ábrázolt
Isten viszont állandóan jeleket ad a világ számára, az örömhírt azonban képtelen
felfogni és befogadni az ember. Egymás mellett megy el tehát az Isten és az ember
útja, s a kegyelmi állapot ritka találkozásában
a kölcsönös gesztusoknál egyértelműbb bizonyítékokra vágyik a lírai én.
A nagy Cethalhoz:
A költői kép, a szimbólum találóan
írja le a bizonytalanná váló világképben az egyértelműségre vágyó ember és
világ törekvését.
A vidám Isten:
Nem elsősorban a nietzschei ihletésű
életkultusz és mámor hirdetéséről van szó, hanem annak felismeréséről, hogy az
élet folytonosságában, mely egyszerre evilági és túlvilági, a halál csak
intermezzo, mely a maga pillanatnyiságával nem szakítja meg az élet
kontinuitását.
|
Saját bevallása szerint nem érdekelte egyéb, mint "politika és
szerelem". Szerelmi költészete szakítás minden hagyománnyal. Hatottak rá a
világirodalom szimbolista dekadensei, de túllépett rajtuk: az álszemérem nélküli
szenvedélyes szerelem új hangú dalnoka lett. Úgy egy évtizedig Léda volt az
ihletője, majd más asszonyok, végül végső éveinek nagy szerelmi élménye: a
felesége.
Szerelmi költészet szenvedélyes őszintesége, politikai kiállás a hivatalos
szenteskedés ellen. És az is politika, amikor hírül adja vallásos gyötrődéseit.
Van egy mélységes, protestáns hagyományokon alapuló istenélménye, de úgy, hogy
antiklerikális minden vallással szemben.
A személyiség problémája Ady költészetében:
Sem utódja, sem boldog őse...
(1909.):
A vers egyszerre hirdeti a századelő, a szecesszió individuum-kultuszát, az
individuális perspektíva
nagyszerűségét, és mutat rá a nézőpont szűkösségére, a meghaladás igényére.
Valójában a váltás verse, az individualizmusból a perszonalizmusba történő átlépés igénye
fogalmazódik meg. Az individualizmus az ember egyszeriségét,
megismételhetetlenségét hirdeti, s a személyiséget a világ középpontjába helyezi
el. Az én azonban önmagába zárt immanens rendszer. A perszonalizmus a személyiséget
nyitottnak tételezi fel, s a lényeget az Én–Te viszonyra helyezi, azaz a személyes,
interperszonális kapcsolatra,
megkülönböztetve ettől ember és világ elidegenedett viszonyát, az Én–Az
kapcsolatot. (Martin Buber)
Törtségérzet, fragmentalitás
Kocsiút az éjszakában (1909.):
Az adys szimbólumalkotás művészi
szempontból egyik legtökéletesebb megvalósulása. Sikerének titka, hogy elszakad az
allegorikus–metonimikus, egyértelműen értelmezhető versépítkezéstől, s egy
korélményt, az egységes világkép szétesését, s az ezzel együttjáró
félelemérzetet és bizonytalanságot világirodalmi szinten is páratlan
tömörséggel és művészi intenzitással fejezi ki.
Háborúellenes költészete:
Az állandó költői jelenlét
programját valló Ady négy év hallgatás után jelentette meg 1918-ban ‘A halottak
élén’ című kötetét. A hallgatás okai:
– a háborús körülmények
– a kiadó hiánya
– a közönség bizonyos elfordulása
költészetétől
– költészetének kifáradása, melyre már a kortársak is felfigyeltek
(Hatvany-bírálatok)
A kötet összeállításába erős
kézzel nyúlt bele Hatvany Lajos, s bár néhány reprezentatív vers kimaradt a
kötetből (Új, s új lovat), a kötet jelentősége, művészi összefogottsága csak az
‘Új versek’-kel mérhető.
Világképi jellemzői:
Az általános szellemi és erkölcsi eltévelyedés időszakában (a katonák
énekelve mentek a frontra, az Internacionálé a háború idejére felfüggeszti az
osztályharcot, amerikai írók – a
későbbi elveszett nemzedék tagjai (Hemingway,
Dos Passos,
Fitzgerald, Cummings) – jönnek át az európai frontokra, hiszen a háborút a férfias
erőpróba színterének tartják; a háború elején a később harcos antifasisztává,
a polgári humanizmus deklarálójává váló Thomas Mann-t
franciaellenes, a francia írókat németellenes nacionalista érzelmek fűtik) Ady költészetében
kezdettől fogva mélyen és egyértelműen háborúellenes és humanista
álláspontot képvisel. Egyetlen költemény kivételével a megírást kiváltó okok
között nem találunk konkrét háborús eseményt, Ady mindig a világégés egészét láttatja. A háború a
zűrzavar, a káosz, az apokalipszis ideje. Ennek felismerésével átértékelődnek a
korábban vallott eszmék és eszmények is. Legszembetűnőbben ezt a Tegnap–Holnap
motívumpár értéktartományának megváltozása jelzi. Az induló Ady számára a Holnap és az Új a
legfontosabb érték, s ezzel állt szemben a Múlt visszahúzó ereje. A háború
perspektívátlan idejében a Jövő, a Holnap csak újabb borzalmak szülője lehet,
ezért megtartó értékké a Múlt, a Tegnap lép elő. Megváltozik a lírai énnek a közösséghez való viszonya is. Az
ostorozó, bíráló hangot a közös sorsvállalás felelőssége váltja fel. Mindez azt
is jelzi, hogy a szecessziós–szimbolista látásmód és világértés
megváltoztatására kényszerül Ady, hiszen az individuális perspektíva a válaszok szűkös lehetőségét nyújtja
csak. Tükröződik ez az újfajta látásmód a költészetértelmezés, illetve a
költői feladat újraértékelésében. Az írástudók feladata az emberiség
felhalmozott erkölcsi, kulturális értékeinek őrzése, túllépés a ma rettenetén, az időbeliség és történetiség
jegyében.
Poétikai–esztétikai jellemzők:
– A szecessziós–szimbolista, túlornamentizált jelképek helyébe elvont
fogalmakat emel szimbólummá (vér, ember stb.).
– Előtérbe kerül a modern
költészet változásaival párhuzamosan a drámaelvű líra, illetve a drámai monológ
(Rába György), szoros összefüggésben az újfajta individuumfelfogással.
– Megjelennek az avantgárd hatások elsősorban az expresszionizmus (Bori Imre) –
a korélménynek megfelelően (zaklatott ság), illetve a tudat mély rétegeit
feltáró szürrealista jegyek (Rába György).
Intés az őrzőkhöz:
A kései Ady-költészet egyik legszebb ars poeticája – nem változtatva az adys
költészetértelmezések fő irányán
– nem esztétikai, hanem erkölcsi programot fogalmaz meg. Az értelmetlenség, az
állat-hős igék idején a jelen viszonyain túl nézve az ember “Szépbe-szőtt
hitét” kell megőrizni. Fontos mozzanat Ady múltőrző verseiben, hogy annak
összetevői apró, s látszólag jelentéktelen, a jelenben szinte
értelmezhetetlen, s csak a múlt által értékké váló mozzanatok. Az
emlékezéstechnika dominanciája –
akarva-akaratlanul – a bergsoni időélmény jelenlétét mutatják, melyben szétválik
az objektív, fizikai idő és a szubjektív idő, a dure., a tartam.
Az eltévedt lovas:
Ady egyik legösszefogottabb, mindvégig egységben tartott, alapvető szimbólumát rendkívül sokféle
értelmezési lehetőség felé kitágító verse. A versen végigvonuló fenyegetettség,
céltalanság egyszerre jelezheti a XX.
századi individuum, a tárgyiasított költői én bizonytalanságát, a magyarság
örökös úttévesztését. Költői bravúr, ahogy az elkoptatott motívumok,
szóképek, erős konnotációjú fordulatok bonyolult, összetett értelmezési lehetőséget kínálnak.
|
Ady úgy forradalmár, hogy hozza magával a nagy nemzeti hagyományokat, amelyek ellen
szakadatlanul harcol. Mint öntudatos kisnemes átkozza el a nemesi örökséget. A
protestáns prédikátorokban, a kurucokban, Csokonaiban, Vajda Jánosban tudja a saját
elődeit. Indulatosan átélt magyarságtudattal áll ki a nacionalizmus ellen. És
mindezt merőben új verseléssel.
|
|
A magyar vers a városiasodás óta kereste a maga új hangját, a versek ritmikája
Kiss Józseftől kezdve újhodik meg: hangsúly és időmérték -amely egy évszázadig
élesen vált el egymástól -kezd közeledni és egymásra hatni. Az ugrás azután
megint csak Adyval következik be. Az ő költeményei óta másmilyen a magyar vers
skandálása, mint azelőtt, közelebb került a természetes lélegzetvételtől
meghatározott szövegmondáshoz. S ehhez nyelvezetében egybeötvöződik a biblikusan
ódon, a szárnyalóan romantikus és a legnapibb modern. Erre a dúsgazdag nyelvezetre a
kor szecessziójának stílromantikája is hatott. Kifejezésmódját pedig befolyásolta
a szimbolizmus. Ady szimbolizmusa nem a dolgok megismerhetetlenségének hitvallása, mint
oly sok szimbolistánál, hanem éppen ellenkezőleg: jelképeket keres ahhoz, hogy
egyetlen fordulattal fejezze ki az eddig fel nem ismert jelenségeket: a "magyar
ugar"-t, a "disznófejű nagyúr"-at. Adyt szimbólumaiért sokáig
érthetetlennek vádolták. De minden igazi újat hozót érthetetlenséggel vádolnak. Az
igazán eredeti költői képgazdagsághoz idő kell, míg közérthetővé válik. (Az
Adyval körülbelül egy időben induló Bartókot és Csontváryt ugyanúgy nem értette
a kortársak jó része.)
Ady körül elkeseredett harcok folytak haláláig, és még sokáig halála után is.
Fiatalon halt meg, negyvenkét éves korában.
És az irodalomtörténet azóta már egyértelműen tudja, hogy vele kezdődik minálunk
a XX. század. Ma már lassanként világszerte is tudják, hogy ez a magyar költő a
korszak fontos és halhatatlan nagyjai közé tartozik.
Hegedűs Géza
Vissza
copyright © László Zoltán 1999 - 2012
e-mail: Literatura.hu