Gelléri Andor Endre |
|
Andersen
meselátása és mesélni tudása, Gorkij
proletármélysége és a szegények lelkében felismert szépség-jóság élménye
Füst Milán látomásos-biblikus pátosza,
Csehov prózában kifejezett halk bánatú
lírája, Kafka szorongása az ismeretlen
szörnyűségektől, de talán még Arany
Toldijának izomerő-ünneplése is sajátos, sosem volt egységként válik írói és
olvasói élménnyé Gelléri Andor Endre novelláiban. Azért írt, mert érzéki
gyönyörűséget talált mindenben, amit érzékeivel felfogott, és amiket
hozzáábrándozott; és azért írt, hogy szebbé tegye a szenvedő, a megalázott
emberek életét; és azért írt, hogy a munkában élő emberek felismerjék és
élvezzék saját erejüket. Azt hiszem, soha ilyen nagy műveltségű és sok minden
tudnivalóban jártas művész nem írt ilyen ösztönösen, soha ösztönösen rögtönző
művész nem írt ilyen biztonságos formatökéllyel. És úgy vélem, talán soha
senkiben nem vált ilyen tökéletes egységgé a szegény emberek világának valósága
és a költői fényekkel csillogó mese, senkiben nem vált ennyire látomássá a két
szemmel látott mindennapi tény. Gellérinél csillog a sötétség, és káprázatos
színekkel teljes a szürkeség. Merjük végre leírni, hogy a XX. század
világirodalmának legalábbis az egyik legnagyobb novellistája. Szerintem akkor is
világirodalmi klasszikus, ha a nagyvilág még nem ismeri eléggé, akárcsak
József Attilát.
Sikeres, sőt ünnepelt író volt attól a pillanattól kezdve, hogy alig kilépve a
kamaszkorból, Mikes Lajos, a nagy tehetségkutató felfedezi benne a merőben újat,
és közli egy novelláját. Huszonöt éves korában már irodalmi díjat kap és a
kortársak ámuló elismerését nyeri el, ösztöndíjjal külföldet járhat, minden
kötete irodalmi szenzáció, többször is adnak neki Baumgarten-díjat. És közben
szakadatlanul kételkedik magában, maga sem tudja, jó-e az a mű, amelyet éppen
ír, szorongó szerénységgel viseli az általa legtiszteltebb írók és kritikusok
felsőfokú dicsérő jelzőit, szakadatlanul tanul, hol természettudományt, hol
középkori misztikus tanításokat, lélektant, társadalomtudományt, ősrégészetet,
csillag- és tenyérjóslást. És örökösen megélhetési gondjai vannak; rövid élete
alatt legalább harminc foglalkozása volt a kispolgári szegénység határvidékén.
És akikkel csak összetalálkozott közben, kocsmai részegektől pedáns
kishivatalnokokig, idegbeteg mosodatulajdonostól nagy erejű szállítómunkásokig
-mesealakokat csinált valamennyiből. Később tudtára adták, hogy zsidó, és ezért
tehát üldözött, amiből soha egy szót sem értett, mert bár egy babonásságig
vallásos, ótestamentumi hagyományok közt élő anya mellett nőtt fel, semmiféle
élménye nem volt, miben is különbözik egy zsidó ember egy nem zsidó embertől, és
képtelen volt nemhogy megérteni, de még valóságnak sem tudta felfogni, hogy ez
miért lehet ok gyűlöletre vagy éppen halálos üldöztetésre: vagyis be merte
vallani, hogy nem érti azt, ami valóban érthetetlen és értelmetlen. A gyűlölet
indulata pedig olyan átélhetetlen volt a számára, mint egy süketen született
embernek egy rezesbanda csinnadrattája. Apai nagyapja nyugalmazott vasúti kalauz
volt, apja lakatossegéd (egy rövid ideig még saját pinceműhelye is volt, de
hamarosan tönkrement). Olyan gőggel emlékezett ezekre az elődökre, mint a nemesi
középosztálybeliek a tábornok apára és a főtárnokmester nagyapára. Anyja
téglagyári kantinosnő volt, aki félig meseként sejtette, hogy valahol a nagyon
régi elődök közt csodatevő rabbi is akadt. Az óbudai nyomorúságban felnövő
gyermekre egyszerre hat a gyári kantin részegeinek és verekedőinek látványa, a
kocsmárosné anya bibliai mesevilága és babonásságig titokzatos vallásossága, a
nagy erejű apa gondokkal küzdő, de mégis vidám, sőt az otthoni hámból ki-kitörő
életkedve. Apjától fél és egyszersmind csodálja.
Olyan erős férfi szeretne lenni, mint az apja. Ezért sportol sokáig lelkesen,
olyan szívóssággal, hogy gyönge, betegségekre hajlamos testalkata ellenére
kifejezetten jó, egy időben a sportpályákon nyilvántartott diszkoszvető is lesz
belőle.
A SZÁLLÍTÓKNÁL |
Amit hall, amit olvas, szinte önkéntelenül ragad rá. Amit lát, abból érdekes
mese lesz. Ezért is íratják gimnáziumba. De nem végezheti be. Szegény embereknél
korán kell pénzt keresni. Kimarad az iskolából, és lakatosinas lesz, azután
kelmefestőként helyezkedik el, hogy majd gyári rajzolótól vállalati
vámraktárkezelőig váltogassa a legkülönbözőbb állásokat. És ahol csak dolgozik,
ugyanolyan szakszerűen megtanulja az ipari tudnivalókat, mint ahogy megjegyzi
első olvasásra klasszikus regénytől csillagászati tanulmányig mindazt, amit csak
elolvas. És maga sem tudta, mikor is kezdett írni. De tizennyolc éves, amikor
Mikes Lajos már kész írónak látja, és hamarosan Osvát Ernő, a legfőbb
tehetségfelfedező kitárja előtte a Nyugat kapuit. Nagymosoda című regényét
Kosztolányi ugyanolyan
elragadtatással üdvözli, mint Bálint György, majd
Szabó Lőrinc és Halász Gábor.
Füst Milán kezdettől fogva felfigyel rá, és
atyai szeretettel kíséri végig tragikusan rövid életútján.
A Nagymosoda egyébként szerintem nem igazi regény. Gelléri ugyan világéletében
regényeket akart írni, de alkatilag novellista volt. Ez az egyetlen regénye is
kitűnő, reális-látomásos novellák füzére, mint ahogy élete végén töredékben
maradt önéletrajz-regénye, az Egy önérzet története sem nagy lélegzetű, nagy
összefüggéseket ábrázoló cselekménysor, hanem remekmívű életképek szeszélyes
láncolata, amelyből kevesebb adatot tudunk meg az önéletrajz-íróról, mint ha
nyomon követjük novelláit.
A novellákban ugyanis mindig az a világ tárul elénk színes csillogással,
érzékletességében is látomásszerűen, ahol éppen dolgozik. Formai vagy
módszerbeli fejlődést alig-alig fedezhetünk fel műveiben. Huszonnégy-huszonöt
éves korára birtokában van már kifejezőeszközei teljességének. És habár
úgyszólván napról napra műveltebb lesz, mondanivalója sehogyan sem következik
tárgyi ismereteiből. A gyermekkori emlékek és a pillanatnyi életforma napi
benyomásai, alakjai, helyzetei -ezek változnak nála novellákká. A mélységes
részvéten és emberszereteten kívül semmiféle filozófiát vagy elméletileg
végiggondolt világnézetet nem lehet kihámozni belőlük, noha írójuk rendkívül
nagy filozófiai, természet- és társadalomtudományi műveltséget szerzett.
Alaposan jártas a világ- és a hazai történelemben, de egész életművében nincs
egyetlen történelmi tárgyú elbeszélés. A tételes vallások értelmében nem
vallásos, de meg sem érinti a materializmus, amelynek pedig jártas az
irodalmában. Egy pillanatig sem szakad el az érzékelhető valóságtól, és mindig
a legszegényebb kispolgárok ábrázolója: róluk és nekik ír, pontosabban nekik
mesél ennenmagukról. Szinte mitikus eszményt formál a nagy erejű apából, mondai
hősökké magasztalja a vaskasszákat emelő, nagy izmú embereket meg a szereleméhes
inasfiúkat. Úgy hiszem, szebben és finomabban nem írtak még nyíltan erotikus
témákról, hőstörténetté nem magasztosították így a gyárak proletárjainak
mindennapi életét. És a színek soha érzékletesebben nem csillogtak
prózaszövegben. Van egy novellája, amelyben a villám belevág egy kocsma
konyhájának bográcsába, amelyben halászlé fő -és a paprikás lé mennyei vagy
pokolbéli csillogással fröcsköl szét, meseképpé változtatva mindent. Talán csak
a Brueghel-képeken ilyen gyönyörű a kocsma, meg a dolgozó emberek nehéz élete,
meg a világ annyi nyomasztó csúnyasága.
De azért a nyomasztó, a rettegést, szorongást keltő félelem kezdettől ott
lappang a Gelléri-novellákban, és erősödik, ahogy a fasizmus, mint a legkomorabb
mesék szörnyetege, egyre jobban fenyeget. Gelléri túl harmincadik esztendején
eléggé beteg szervezetű és romlott idegzetű volt, s így sokáig elkerülte, hogy a
szörnyeteg karma közvetlenül őt is elérje. Többet volt már kórházban, mint a
kinti forgatagban. Hanem a szörnyűséges végső hetekben azt az egész kórházat,
ahol feküdt, kivitték Németországba. Így került előbb a mauthauseni pokolba,
majd onnét a pokol legmélyebb bugyrába, a gunskircheni úgynevezett
„Vernichtungslager"-be (vagyis: megsemmisítő táborba). De még ezt is túlélte.
Mielőtt személy szerint mindenki megsemmisült volna, megérkeztek a tábor
felszabadítói. A betegeket (és aki ott még élt, csaknem mindenki beteg volt már,
többek közt a flekktífusz is pusztított, versenyt az SS-őrökkel) elvitték a
közeli Wels nevű hevenyészett kórházba. Ott halt meg egy vagy két nappal a
felszabadulás után.
Öröksége megítélésem szerint századunk legfőbb irodalmi értékei közé tartozik.
De magányos jelenség. A nagy múltú és nagy értékű magyar novellairodalomban nem
volt elődje, és ezt a hangot nem lehet folytatni. Senki se hasonlít hozzá. Elég
beleolvasni bármelyik novellájába -az első bekezdés után kétségünk sem lehet:
ezt Gelléri Andor Endre írta.
Hegedüs Géza
copyright © László Zoltán 2010
e-mail: Literatura.hu