Stefan Zweig (1881 - 1942) |
|
A hajdani Német-Római Szent Birodalom keleti határtartománya,
az Ostmark csak 1808-ban — amikor Napóleon hatalmi szóval megszüntette a
valójában már rég nem létező birodalmat — szakadt el a német világtól és
önállósult Österreich-hé, azaz Keleti Birodalommá. Az elkülönülés azonban a
szellemben és a tudatban már jóval előbb bekövetkezett. Már azzal a történelmi
ténnyel, hogy az úgynevezett osztrák örökös tartományok uralkodó hercegei a
szomszédos Magyarország királyai lettek (1527-ben), majd a harmincéves háborúban
bekebelezték a legyőzött Cseh Királyságot, a Habsburgok hatalmi köre keletebbre
csúszott. És ha még viselték is a német császár örökölt címét, fővárosuk, Bécs
már egy Németországtól elkülönült hatalmi rend központja lett. Német nyelvű
lakói — feudális urai, jobbágyai és főleg gazdagodó-felemelkedő polgárai a maguk
számára kialakítottak egy új nemzettudatot, az osztrákságot. Mária Terézia
fényes udvarának a németség élére emelkedő Poroszország elleni háborúi — az
osztrák örökösödési háború, majd a hétéves háború — pedig az osztrák-tudatot
önállósították, megerősítették a szükségszerűen kialakuló osztrák öntudatot.
Ehhez párosult a francia kultúra hatása folytán Bécsig érkező felvilágosodás,
amely azután Bécsben érleli a magyar felvilágosodást is. A
felvilágosodás pedig
erősítette a polgári gondolkodást. Az osztrák felvilágosodás ösztönző indítója,
Josef Sonnenfels, Mária Terézia udvari könyvtárának főnöke volt. (Majd az ő
helyettese lett az a testőrségtől a könyvtárba lépő Bessenyei György, aki a
magyar felvilágosodás elindítója és szervezője.) Néhány évtizeddel utóbb a nagy
hírű humorista, Moritz Saphir a német irodalomtól már egészen elkülönülő osztrák
irodalom jellegzetes alakja. Amikor 1808-ban politikailag is különválik az
Osztrák Császárság, már van gyorsan fejlődő osztrák irodalom, amelynek hamarosan
Grillparzer személyében
világirodalmi klasszikussá felnövő nemzetközi tekintélyű és hatású alkotóművésze
is akad. — Ezt tudomásul kell venni, hogy megérthessük, a XIX. század osztrák
írói, költői, habár a legszebb német nyelven írtak, szellemükben merőben
különböztek a német irodalom költőitől, íróitól. Ha a népi-paraszti tájszólás
mesterei voltak, mint a stájer Peter Rosegger, ha alakjaik a bécsi polgár
nyelvén társalogtak, ugyanúgy nem tartoztak a német irodalmi fejlődés hordozói
közé, mint az ugyancsak német nyelven író kitűnő svájci irodalmi nagyságok.
Stefan Zweig, aki világszerte az egyik legnépszerűbb osztrák író volt,
semmiképpen se sorolható a német irodalom alkotóművészeinek sorába. Annyira
osztrák, hogy polgári demokrata létére lelkesen szereti a Habsburgokat, és igazi
uralkodóeszménye Mária Terézia. Igazán tiszteli
Goethé-t és
Schiller-t, de az ő nemzeti
klasszikusa Grillparzer. Ifjan, mint oly sok kitűnő prózaíró, ő is költőként
kezdi. De amikor a századfordulón és a XX. század kezdetén a német költészetet
éppen elragadja az újromantika is, az
expresszionizmus is, ő
klasszicizáló, akárcsak osztrák kortársa,
Hofmannsthal. Szonettekkel és
egyéb hagyományos formákban versel, igen jó formaérzékkel. Még mielőtt
elérkeznék saját műfajaihoz, a lélektani novellákhoz és kisregényekhez, a
történelmi életrajzokhoz, végül a nagy távlatú emlékezésekhez, nagyobb lélegzetű
művei verses drámák. Ezek műfajilag is, stílusukban is rokonok Hofmannsthal
drámai költeményeivel. Olykor később, már ismert prózai elbeszélőként is
vissza-visszatér a verses színjátékhoz, ezek közül a legjelentékenyebb az
indulatosan pacifista bibliai tárgyú játék, a „Jeremiás”.
Jómódú polgári otthonból indulva lehetősége volt egyetemeken filozófiát,
irodalomtörténetet, történelmet tudományos fokon tanulni, utazni a Föld
különböző tájain, elmélyedni a nagy szenzációként felfedezett
pszichoanalízisben. Otthon, Bécsben ismerte meg személyes Freudot, akit
mindvégig mesterének vallott, és akinek lélektani módszere nagymértékben hatott
emberábrázolására. Franciaországban pedig megismerték egymást
Romain
Rolland-nal. Humanista lélekalkatuk, harcos részvétük minden üldözött és
elnyomott iránt, műveltségük jellege annyira közel állt egymáshoz, hogy
mindhalálig barátok, harcostársak, egymás gondos elemzői és magyarázói maradtak.
Zweig egyik legszebb tanulmánya a Romain Roland-ról szóló, kötet terjedelmű
élet- és jellemrajz, műveinek árnyalt elemzése. Romain Rolland kitűnő
tanulmányai közt az egyik legérdekesebb a Stefan Zweiget jellemző és elemző,
hasonlóképpen kötetnyi írói arckép.
Hangoztatott antimilitarizmusa a háborúra készülő osztrák hazában nemcsak
gyanússá tette, az imperialista körök kritikusai és publicistái veszélyes
elemnek, a társadalmi rend elleni felforgatónak hirdették. Veszélyben is
érezhette magát. Az első világháború kitörése utazás közben, Svájcban találta.
Tüntetően nem ment haza katonának, senki ellen nem volt hajlandó harcolni. És
nemsokára oda emigrált Franciaországból Rolland is. Svájcban pedig németül is,
franciául is lehetett békéért harcoló publicisztikát teremteni. Kettejük számára
ezt a kettős lehetőséget leegyszerűsítette, hogy Zweig gyermekkorától anyanyelvi
szinten tudott franciául, Rolland ugyanilyen tökéletesen tudott németül.
Kitűnően ismerték egymás történelmét és kultúrtörténetét is. Rolland életművében
szinte állandóan jelen vannak a német zene és a német zenetörténet témái. Zweig
népszerű történelmi életrajzaiban ugyanilyen fontos a francia múlt. A „Fouché
élete” és a Marie Antoinette változatos életéről és tragikus haláláról szóló
regényes életrajza egy időben a világszerte népszerű művek közé tartozott. De
nem kevésbé változatos és nem kevésbé tragikus a skót Stuart Máriáról szóló
életrajzregény. Van novelláskötete is a világtörténelem fontos mozzanatairól.
Legfontosabb műfaja a novella. Amikor a háború befejeztével hazatér, az
Osztrák—Magyar Monarchia szétesett. Akárcsak Magyarország, megcsonkítva,
összezsugorítva, elszegényedve kénytelen új életet kezdeni: Ausztria is szomorú
ország. Ide tér haza az író, akiről jól tudják, hogy a kezdetek kezdete előtt
már tiltakozott a háború ellen. Most már nyilvánvaló, hogy neki volt igaza. És
amikor egymás után jelennek meg hamarosan világsikerű novelláskötetei, otthon
népszerű, a nemzetközi olvasók körében nagyra tartott, ünnepelt szerzővé
emelkedik. — Három novelláskötete az osztrák polgári világ körképe, bravúros,
lélektani mélységeket elemző emberábrázolással. A legkorábbi közülük az „Első
élmény”. Kamaszkorú ifjak lelki válságairól szól. Ebben olvasható „Az égő titok”
című, talán legszebb elbeszélése. A következő az „Ámok” című novellasorozat a
szenvedélyek lélektorzító hatásáról. Végül a harmadik: az „Érzések zűrzavara”.
Ez szélsőséges helyzetek adta lelkiállapotok mesteri rajza. Ebben olvasható
egyéb érdekes helyzetképek közt a „Fantasztikus éjszaka” — a világháború
kitörése előtti nap bécsi hangulatképe. A novelláskötetek és a történelmi
életrajzok sokféle fordításban a leghíresebb írók közé sorolták a szerzőt.
Kiegyensúlyozott stílusát, választékos nyelvezetét a kritikák egybehangzóan
vallották példaszerűnek. Közben regényt is írt, de igazából nem ez volt az ő
műfaja.
Amíg a hitlerizmus világveszedelemmé nem nőtt, szinte észre sem vette, hogy
zsidó. Pedig szerette vallását, élt benne az ezerévektől örökölt hit, bár nem
volt templomba járó ember. Számára és általában az osztrák zsidók számára,
akárcsak a magyar zsidók tudatában a zsidó hit vallás volt. Hazáját komolyan,
érzelmesen szerető osztrák volt. Köztudomású, hogy a nácizmust bűnnek, az
emberiség közveszélyének tudta. Amikor kétségtelen volt, hogy a németek
hamarosan elárasztják Ausztriát, nem is tehetett mást, menekülnie kellett.
Feleségével együtt Franciaországba költözött, onnét egy rövid időre Amerikába,
majd Dél-Amerikában, Brazíliában talált otthonra. Ott írta „Brazília” című
könyvét az új otthon múltjáról, jelenéről , szépségeiről és értékeiről. És ami
ennél is fontosabb, már az Európában folyó második világháború idején készítette
a hátborzongató „Sakknovellá”-t
a fasizmus lélekölő hatásáról. Sokan ezt tartják legkitűnőbb, kétségtelenül
halhatatlan művének. Ezután kezdett bele utolsó könyvébe, önéletrajzába. „A
tegnap világa” a címe (magyar fordításban „Búcsú a tegnaptól” címen jelent meg).
Saját életútjára visszatekintve a régi Bécs hangulatát, légkörét egyszerre
líraian és történetírói szemléletességgel mutatja be terjedelmes művében. Sokan
éppen ezt tartják életműve csúcsának. Be is fejezte, de megjelenését már nem
érte meg. A honvágy, a rátörő reménytelenség, Ausztria eltiprása, a világ
féltése búskomorságba sodorta. Bármennyire is biztonságban volt ő maga, már a
biztonságot és az életet sem igényelte. 61 éves korában öngyilkos lett.
Azóta sok idő telt el, változnak a szokások, változnak az ízlések. Stefan Zweig
népszerűsége nem olyan világdivat, mint a harmincas-negyvenes években. Értéke és
múlhatatlansága azonban mostanra már kijelölte helyét a szépirodalom
halhatatlanjai közt.
Hegedűs Géza
copyright © László Zoltán 2009 -
2010
e-mail:
Literatura.hu