DADAIZMUS: avantgardista mozgalom 1915 és 1922 között mely a háború okozta kiábrándultságot nihilista ( mindent tagadó ) anarchizmusban próbálta feloldani - a teljes tagadás álláspontjára helyezkedve utasítják el a polgári civilizációt, kultúrát, rációt és logikát - ennek jegyében tevékenységük fő célja a botrányokozás lett, értelem nélküli szavakból állították össze műveiket és közönségüket rendre inzultálták. A dadaizmus fő képviselői Tristan Tzara, André Breton, Louis Aragon, Hans Arp stb.

Valóságos vihart kavart az avantgard első periódusának záróakkordja, a dadaizmus. Az izmusok legféktelenebbje minden ellen tiltakozott, mindent tagadott. Provokált, rombolt, játszott, léháskodott - és szenvedett, mert a háború szabdalta világban többé nem lehetett hinni. Így művészetellenes is volt. Duchamp bajuszt ragasztott Mona Lisának, használati tárgyakat talapzatra helyezve megalapítja a “ready-made” szobrászatot. Tzara újságpapírt és ollót ajánl a versíráshoz egyetlen eszközül. Még saját nevükből, a szótárban véletlenszerűen lelt Dadából is gúnyt űznek, jelentéseit sorolva: vesszőparipa, paci, hobbi, szent tehén farka, kocka, anya. A zürichi Cabaret Voltaire 1916 februárjában hirdet először dada-estet. A dada rendezvényeken a szó, a zene, a képző- és mozgásművészet eszméi egyszerre voltak jelen, mintegy az összművészet fogalmát parodizálva. Estjeik többször fulladtak botrányba. Pedig az értelmetlenség kultuszának gyökere a pacifizmus. A dada cinizmusát, nihilizmusát a háború elleni indokolt tiltakozás motiválja. Menekül a háborút elfogadni képes ember elől: nevetésbe, ősrítusokba, brutalitásba. A dada művészete jelművészet, jelei mögött azonban nincs racionális jelentés. A nonszenszre épít, hisz világélménye a létértelmetlenség. Legfeltűnőbb jegye a szupergroteszk, mellyel az elidegenültséget élik és éltetik az alkotók. Módszerük a szabad akció, antistílusuk így az action gratuite jegyében alakul. Minden szándékuk ellenére mégis teremtettek: a konvenciókat teljesen elvető magatartást, a tagadás lehetőségének a felmutatását, a szabadság bátorságát.

DAGÁLYOSSÁG: az ünnepélyességet, díszítettséget, erőteljességet az előadott tárgyhoz, a műfajhoz, helyzethez nem illően, túlzott mértékben alkalmazó stílus.

DAKTILUS: időmértékes versláb, alapformája: - U U .

DAL: Rövid, egyszerű szerkezetű lírai költemény, egyetlen érzelmet fejez ki, gyakori benne a visszatérő, refrénszerű sor, s végződhet váratlan fordulattal. Témáját tekintve sokféle dal van: szerelmi, vallásos, panasz, búcsú, csat, bor stb. Panaszdal például:

Ady Endre
Sírni, sírni, sírni

Várni, ha éjfélt üt az óra,
Egy közeledő koporsóra.

Nem kérdeni, hogy kit temetnek,
Csöngetyűzni a gyász-menetnek.

Ezüst sátrak, fekete leplek
Alatt lóbálni egy keresztet.

Állni gyászban, súlyos ezüstben,
Fuldokolni a fáklyafüstben.

Zörgő árnyakkal harcra kelni,
Fojtott zsolozsmát énekelni.

Hallgatni orgonák búgását,
Síri harangok mély zúgását.

Lépni mély, tárt sírokon által
Komor pappal, néma szolgákkal.

Remegve, bújva, lesve, lopva
Nézni egy idegen halottra.

Fázni holdas, babonás éjen
Tömjén-árban, lihegve mélyen.

Tagadni multat, mellet verve,
Megbabonázva, térdepelve.

Megbánni mindent. Törve, gyónva
Borulni rá egy koporsóra.

Testamentumot, szörnyüt, írni
És sírni, sírni, sírni, sírni.

DANDYZMUS: dandy=piperkőc; a  romantika korában és a XIX. század végén divatos magatartás. Eszménye az a világfi, aki választékos, elegáns, előkelő, fölényes és távolságtartó megjelenésében és kapcsolattartásában, ugyanakkor cselekedeteiben merész. Leghíresebb képviselője George Gordon Byron.

DANSE MACABRE: haláltánc. A középkor vége felé képzőművészeti és irodalmi téma, ábrázolása annak, hogy vagyontól, rangtól függetlenül mindenkit utolér a halál. A hatalmas pestisjárványok, állandó háborúk szülték a témát: az élet csupán egy tánc a halálba.

DEHEROIZÁLÁS: hősök, hősi eszmények nimbuszának megtépázása, leértékelése vagy a realitásnak megfelelő átértékelése.

DEHUMANIZÁCIÓ: a műalkotás megfosztása az emberekre való vonatkoztatottságtól, az avantgardizmus egyik tünete.

DEKADENCIA: a művészetben jelentkező életérzés ( szubjektív vagy objektív ) mely a művészt annak kifejezésére készteti, hogy ő valaminek a végén van, egy hanyatló, soha vissza nem térő korszakot képvisel. Ilyen korszakok voltak a művészetben a hellenizmus, a késő római kultúra, a késő barokk vagy a XIX. század vége, a fin de siecle.

( Tóth Árpád fordítása )

DEKLAMÁLÁS: előadóművészeti értelemben versmondás, szavalás, szónoklás. Pejoratív értelemben retorikus, dagályos előadásmód.

DETERMINIZMUS: az események ok-okozati összefüggését és teljes meghatározottságát valló felfogás - a biológiai és társadalmi-történelmi meghatározottságot az emberre feltétlen érvényűnek tartja, s az akarat, a cselekvés a választás szabadságának lehetőségét tagadja.

DEZILLUZIONIZMUS: kiábrándultság, csalódottság; a XIX. századi irodalomban megnyilvánuló életérzés, magatartás. Alapja a polgári eszmények és a valóságos társadalmi tapasztalat közötti ellentmondásosság. Ebben az értelemben már a század elején megjelenik, főként a francia irodalomban. Legegyértelműbben Baudelaire és Flaubert művészetében mutatkozik meg e magatartás, amelynek jellemzője a csalódottság, a szkepszis, a józanság, a kritikai szellem.

DIALEKTIKA: a vitatkozás művészete az ókorban; a természet, a társadalom és a gondolkodás legáltalánosabb fejlődéstörvényeinek tudománya.

DIALÓGUS: párbeszéd - két vagy több szereplő szöveges vagy mimikus érintkezése a drámában, csattanós vállfaja a replika - irodalmi műfaj, amely dialógus formájában fejt ki filozófiai, tudományos témákat ( Platon, Giordano Bruno, Diderot stb. ).

DIALÓGUSREGÉNY: olyan regény , melynek szövege nagyrészt vagy kizárólag párbeszéd

DIKCIÓ: több értelemben használt fogalom, amely eredetileg a beszédet jelölte, majd kiterjedt a valamilyen célból szervezett beszédre is, illetve a dráma műnemére a drámai dikció kategóriájában. Ez az előadóművész által megformált szövegmondásra vonatkozik, s így a színpadi akció mellett a színjátszás legfontosabb kifejezési eszköze. Használatos a fogalom az irodalmi művek felépítésével kapcsolatban is: a különböző nyelvi szintek szervezettségét, a retorikai, a stilisztikai megformáltságot jelölő kifejezésként.

DISPUTA: vita. A reformáció korának műfaja, szóban vagy írásban megtartott hitvita. Pl.: A Gyulafehérvári Disputa.

DISZTICHON: időmértékes párvers, melynek első sora egy hexameter, a második egy pentameter.
( hexa=hat, penta=öt )

DISSZONANCIA: a zenetudományból átvett poétikai fogalom, az össze nem illő, szokatlan, szabálytalan módon egymás mellé kerülő nyelvi elemek keltette hatást jelöli.

DITIRAMBUS: ókori görög lírai műfaj, eksztatikus hangulatú, pompázatos stílusú és dallamú himnusz Dionüszosz-ról, a romantikusok támasztották fel mint a szilaj jókedv és a mámoros keserűség szélsőségeit kifejező műfajt.

DIZŐZ: kabaréban, kávéházban, pódiumon szereplő sanzon és slágerénekesnő.

DOLCE STIL NUOVO: édes új stílus - olasz költői irányzat és iskola a XIII. század második felében, megkülönböztető jegye a spontaneitás és az olasz ( toszkánai ) nyelv használata. Fő képviselői: Guido Guinicelli, Guido Cavalcanti és Dante.

DRÁMA: a líra és az epika mellett a három alapvető irodalmi műnem egyike, dialógusokban megírt irodalmi alkotás mely színpadi előadásra készült.

DRÁMAI KÖLTEMÉNY: drámai formában írott költői mű, amelyben a drámaiság a filozófiai eszméknek van alárendelve. ( Goethe: Faust )

DRÁMAI NYELV: a színpadi előadás követelményeinek megfelelően alakított irodalmi nyelv, amelynek mondhatónak, egyszerűnek, jól hangzónak, közérthetőnek, első hallásra felfoghatónak kell lennie.

DRÁMAISÁG: a drámai művekre jellemző, különösen dinamikus, feszült, indulatokkal teli ábrázolásmód, amely legélesebben a tragédiában mutatkozik meg. Epikai és lírai műveknek is sajátja lehet, amiként a drámában is lehetnek lírai vagy epikai elemek, de ha ezek válnak meghatározóvá, nem beszélhetünk igazi drámáról. A drámaiság feltételezi a cselekvő hőst, az egész személyiséget megmozgató konfliktust, olyan központi problémát amely végső soron a világ rendjére s benne az ember helyére vonatkozik.

DRAMATIZÁLÁS: epikus vagy lírai művek drámaivá tétele, színjátékká való átdolgozása - a hős gondolatainak, érzelmeinek szerepekre bontott megszemélyesített megjelenítése.

DRAMATURGIA: drámaelmélet, a drámai fogalomkörbe tartozó műfajok rendszerezésével és elemzésével foglalkozó tudományág - az irodalomelmélet valamint a színháztudomány egyik ágazata - azoknak az eljárásoknak az összessége amelyek segítségével a drámai hatást biztosítja az író.