H

Nem azt kaptad amit kerestél?!
Hiányosak az információid?!
Használd a mellékelt keresőt:

HAIKU: japán versforma. 3 sorból álló, összesen 17 szótagból álló versalakzat: kezdő és zárósora 5, a középső 7 szótagból épül fel. Hagyományosabb típusa egysoros. Rímtelen, soronként két hangsúlyos szótagot tartalmaz. Fejlődése során műfajjá is vált: tematikája főként természeti képekben fejeződik ki: vallási, misztikus szimbolikája miatt európaiak számára nehezen megfejthető.

Arakida Moritake
Szirom

Virágszirom szállott lebegve
ott a fagallyról? Tévedés.
Egy tarka lepke.

Kosztolányi Dezső fordítása

HANGSÚLYOS VERSELÉS: azon versrendszerek elnevezése amelyekben a hangsúly váltakozása a leglényegesebb ritmusalkotó tényező

HÁRMAS EGYSÉG: a francia klasszicizmusnak Arisztotelész félremagyarázásán alapuló dramaturgiai alapkövetelménye - a hely, idő és cselekmény egysége - A hármasegység szabályát a francia klasszicizmus elméletírói közül Boileau fogalmazta meg a legkifejezőbben verses L’Art poétique- jában:

Boileau: Ars Poetica

1674

( részlet )

A cselekmény legyen kitervelve előre,
már kezdetkor legyen témád bevezetője.
Nem tetszik a színész, ha csak dadog s hadar,
de nem árulja el nyomban, hogy mit akar,
belegabalyodik a kínos intrikába,
s szórakozásomat csak fáradtságra váltja.
Akkor inkább nevét szajkózza, mondja , hogy
Agamemnon vagyok, vagy Oresztész vagyok,
mintsem hogy sereg csodán át botladozzon,
kábítsa fülemet, s eszemnek mit se mondjon.
Tárgyad elég korán elő nem adhatod.
A szín helye legyen pontos, határozott.
Spanyolországban a költő egy puszta napban
akár éveket is zsúfolhat a darabban.
Ott még kisgyermek a hős az idomtalan
színdarab elején, végén szakálla van.
De bennünket az Ész vezet szabálya rendjén:
úgy kívánjuk, legyen jól formált a cselekmény,
történjék egy eset, egy helyen, egy napon;
kezdettől végig azt lássuk a színpadon.

A való néha nem valószerű is egyben.
Nekem érdektelen egy képtelen csoda.
Amit nem hisz, az észt nem hatja meg soha.
Mit látni nem szabad, elbeszélés tudassa.
Bár amit látsz, eszed azt jobban megragadja,
helyes művészetünk bizonyos dolgokat
csak fülünkkel közöl, szemünknek nem mutat...

( Szabó Lőrinc fordítása )

 

Boileau volt akkoriban az irodalmi élet legtekintélyesebb kritikusa. Híres tétele így hangzik prózai fordításban: “ Szükséges, hogy egy helyen, egy napon egyetlen befejezett cselekmény töltse meg a színelőadást, elejétől végig.”

Ezt a tételt, még jóval Boileau előtt, olasz humanisták kezdték terjeszteni és Arisztótelésznek a tekintélyét idézték rá. A Szophoklész fordításokból elinduló és lépésről lépésre önállósuló humanista drámairodalom a hármasegység megtartását már áthághatatlan szabálynak tekintette.

HEDONISTA ESZTÉTIKA: élvezetközpontú esztétika; azoknak az esztétikai és művészetpszichológiai elméleteknek az összefoglaló elnevezése, amelyek az esztétikai, művészi tevékenység legfőbb célját a puszta gyönyörködtetésben, érzéki élvezetkeltésben jelölik meg.

HELLENIZMUS: a görög kultúra befolyása alatt létrejött művészet, Nagy Sándor birodalmában és ennek utódállamaiban - a macedón világbirodalom útjain a görög kultúra elhatolt a legtávolabbi határokig. A Kelet legforgalmasabb gócpontjain óriási görög városok épültek, görög katonatisztekkel, államhivatalnokkal és kereskedőkkel. A görög műveltség az uralkodó réteg ismertető jegye lett, felvétele nélkül nem lehetett a magasabb társadalmi osztályba belépni. Ezáltal a kultúra társadalmi szerepe megváltozik: azelőtt az emberek észrevétlenül belenőttek a görög kultúrába, most tanítják és tanulják. A klasszikus irodalom megmerevedik, hogy tanítható legyen. A klasszikusok helyét a klasszicizmus, a klasszikusok tudatos követése foglalja el. ebben a korban születik meg a filológia, a klasszikus szövegek kiadásával, kritikájával és magyarázatával foglalkozó tudomány, a hellenisztikus kor legfőbb szellemi tevékenysége. Az irodalmat tudós szakemberek, a klasszikus hagyományok hivatásos és szorgalmas őrei művelik. A klasszikus görög irodalom elsősorban élőszóbeli előadásra készült: színpadra, szószékre, dalolásra, recitálásra. A hellenisztikus irodalom már könyvirodalom. Az ókor könyve az egyiptomi “mocsári kása” nevű növény beléből készült papirusztekercs. Ebben a korban, amikor az egyiptomi Alexandria veszi át a szellemi vezetést, a könyvek példányszáma megnövekszik, megépítik a nagy könyvtárakat, amelyek közül éppen az alexandriai a legnevezetesebb. Az olvasásra szánt irodalom új műfajokkal lép elő: ilyen a levél, a szatíra, útleírás, esszé, memoár, utópia, aforizma-gyűjtemény, majd később mindent legyőzve a regény. A nagyvárosi élet új hangulatokat hoz az irodalomba: az idillt, a szentimentalizmust, az impresszionista finomságokat és öncélú erotikát. Az új műfajoknak és új hangulatnak legfőbb jellemvonása az intimitás. A hellenisztikus költő intimitásokat mond el az istenekről, Berenice királynő hajfürtjéről, a halászokról, az utcalányokról...

A hellenisztikus kor irodalmának szellemét központjáról “alexandrizmus”-nak szokás nevezni. Ezt a műszót általában elítélő hangnemben használják. Az olyan művészetet nevezik alexandrinnak, amelyből hiányzik az eredetiség, az alkotó lendület, csak iskolás törvények aggályos teljesítése útján jön létre. Mégis a kor irodalma közvetve, a belőle táplálkozó latin irodalmon keresztül, döntő hatást gyakorolt az európai irodalomra.

HELYZETKOMIKUM: a komikumnak azon formája, amelyben a komikus esemény hőse nem saját belső tulajdonságai miatt válik nevetségessé, hanem a külső körülmények alakulása folytán

HERMETIZMUS: 20. századi költői irányzat, eredetileg azokat nevezték hermetikusoknak akik ( Jammes, Yeats, Apollinaire, Claudel, Strindberg, Proust ) Novalis és Poe ars poétikáját követték - szűkebb értelemben az olasz ermetismo költői mozgalmát jelölik a fogalommal, ennek képviselői ( Ungaretti, Montale, Quasimodo stb. ) a szavak újraértelmezését tűzték ki célul: a jelentéstől független szózenével kívántak költői hatást elérni

HEXAMETER: időmértékes verssor, alapképlete :

- U U / - U U / - U U

- U U / - U U / - U

tágabb értelemben hat ütemből álló versmérték.

HIMFY-VERSSZAK: tizenkétsoros trochaikus strófa, rímképlete: ababcdcdeeff, sorainak szótagszáma: 8,7,8,7,8,7,8,7,8,8,7,7 .

Kisfaludy Sándor: Himfy szerelmei

( részlet )

1. Dal

  1. Az életnek tengerében /8/
  2. Két örvény van: szív és ész; /7/
  3. A kettőnek egyikében /8/
  4. A jobb ember könnyen vész. /7/
  5. Az ész ezer bajt okozó: /8/
  6. Ezt el lehet kerülni; /7/
  7. A szív, minthogy ragadozó, /8/
  8. Könnyű benn’ elmerülni. /7/
  9. Engem a sors forgószele /8/
  10. Ez örvénybe csapott bele; /8/
  11. S elragadt ez engemet - /7/
  12. A szív szerzi vesztemet. /7/

2. Dal

Hogy anyám megnyugtathatta /a/
Minden kívánságomat; /b/
S egy pohár víz elolthatta /a/
Minden szomjúságomat; /b/
Midőn gyermektársaimmal /c/
Csigást labdást játszottam, /d/
És rövidke lábaimmal /c/
Lepkék után futottam; /d/
Madárfészket keresgéltem, - /e/
Egy örömmel mást cseréltem, /e/
Boldog voltam én akkor: /f/
Óh gyönyörű gyermekkor! /f/

HIMNUSZ: vallásos jellegű, istent vagy isteni hatalmakat dicsőítő, hozzájuk segítségért fohászkodó, imaszerű ének - az óda szinonimája, szárnyaló lendületű költemény, amelyet valamely eszme, személy, ország stb. magasztalására írtak.

A műfaj eredete kétségkívül kultikus, közösségi, vallásos ünnepekhez kapcsolódott. Ezért a költői formák között máig a legszemélytelenebb, a megénekelt tárgy uralkodik benne, és nem a fohászkodó személye. A hindu Rigvédát, az egyiptomi himnuszokat a költő egyéniségének kizárása jellemzi, a közösség imádja bennük isteneit. A görög himnuszok ( kezdetben kardalok ) - ezek a csoportosan, zenekísérettel előadott kórusok azután történetileg kétfelé ágaztak, fejlődtek. Belőlük hajtott ki egyrészt az antik tragédia - másrészt viszont ünneplő s dicsőítő himnuszok sorának nyitottak utat. S már az időszámításunk előtti VIII - VI. századig megszülettek a himnuszok örök példái, azok amelyeket homéroszinak hívnak máig is, bár a homéroszi himnuszok szerzője aligha Homérosz.

A homéroszi himnuszok különböző költők szemléletét őrzik s olykor a terjedelmük különbsége az egyes himnuszokat epikus alkotásokhoz közelíti. Akadtak viszont rövid, bevezető jellegű himnuszok, melyek láthatóan a kezdőhangot csendítették meg az ünnephez. Az egyiklegszebb homéroszi himnusz az Aphrodité kultusz nyitó verse lehetett.

Zengem az istennőt, aki Kyproszban született: ő
mézes ajándékot hoz a földre, örök mosolyával
isteni arcán, és kifakasztja a vágy bimbóit.

Üdvözlégy, gyönyörű gyönyöröknek asszonya ! add meg
a szerelemgyújtó dalolásnak drága hatalmát:
minden isten előtt teneked zendüljön az ének !

Ünnepi elragadtatás, alázat, dicsőítő szenvedély - ez a műfaj már születésekor a legemelkedettebb a lírai formák között. Emelkedett a himnusz, mert tárgyát abból a körből veszi, melyet fenségesnek neveznek. A himnusz a szépség nyilvánvaló jelenségeit keresi, s ezzel támaszt a versben indulatmenetet és feszültséget. A himnuszban eksztázis és mámor lobog - a tárgy ébresztette gyönyör túlcsordul benne.

A himnuszban felhangzik a kultikus, mágikus fohász - a dicsőítés mellett a könyörgés is. Szapphó híres himnusza Aphroditéhez egy imával kezdődik:

Tarka trónodon, kegyes Aphrodité,
Zeus leánya, már könyörülj te rajtam !
Fájó kínra mért csalod, ó hatalmas,
tőrbe a lelkem ?

Inkább jöjj hozzám, ahogy annyi másszor
mindig hajtottál a szavamra s jöttél,
kedvemért elhagyva arany lakását
égi atyádnak.

A himnuszban mindig megnyilatkozik az erőfeszítés is: felemelkedni a tárgyhoz, méltónak lenni ahhoz, akihez könyörgünk. A fenséges tárgy fenséges érzelmet vált ki; nemesebb lesz, ki nemesről énekel. S természetes, hogy a himnusz lesz az elterjedő kereszténység vallásos és rajongó költészetének egyik alapformája. A görög-római költészet korszaka után a kereszténység középkori századaiban a latin nyelvű himnuszokban élt a líra. A régi, antik himnuszok strófikus szerkezetűek voltak - szigorúan szabott mérték rendezte szakaszaikat. A középkori himnuszok költője egyszerűbb versben, olykor az ambrosiánus, négyes jambusban fejezte ki rajongását és félelmét az istenségtől. S ahogy a régi himnuszok részei voltak egy szertartásnak, úgy alakult ki a középkorban egy teljes egyházi himnológia, melynek több mint négyezer darabját a Missálék és Graduálék őrzik. Az időszámításunk utáni VII. században tűnt fel egy kelta származású poéta, aki egyszerű pásztor volt és látomások hatására kezdett himnuszokat írni. Egyetlen, hiteles, fennmaradt himnusza így hangzik:

Caedmon himnusza

Szívből dicsértessék a mennyország őrizője,
Az úr hatalma, isteni rendelése,
világ-ősatya műve, mikor ő
a csodás kezdet törvényét hozta,
előbb teremtvén ember-fiaknak
eget tetőül szentségesen teremté.
Az Örökkévaló, az emberek őrizője,
aztán a világot végig formálta
minden népnek a mindenható Úr.
Primo cantavit Caedmon istud carmen.

( Weöres Sándor fordítása )

Ezt az éneket énekelte először Caedmon - mondja az utolsó latin sor - amikor tehát elméje megvilágosodott, s a teremtés igézete lenyűgözte, himnuszra fakadt, hogy a világegyetem tökélyét zengje. A tökély képzete különben hozzátartozik a himnuszokhoz. Ez az a műforma, melyben igazság és rend képei sorakoznak; a himnuszokban javarészt az eszményi, a tökéletes utáni sóvárgás vagy éppen a hit kap hangot.

Shelley és az angol romantika fedezte fel újra a himnuszt, s nálunk Kölcsey akkor írta meg Himnuszát, amikor egy nemzet felemelkedésében reménykedett. A romantika himnuszai a természet gazdagságát, a teremtésnek immár világi dicséretét zengik; a hétköznapon túlemelkedve egy olyan világot, ahol a szépség otthonra talál. Úgy érezte a romantikus költő, hogy az igaz és a szép megnyilatkozik a valóságban és az eszméletben; a tökély és a rend elérhető, szüntelen törekvéssel és állhatatossággal megragadható. Ez a hit és rajongás fűti át a romantika egyik legszebb himnuszát, melyet Shelley írt az értelem szépségéhez.

Egy láthatatlan Erő roppant árnya
leng köztünk láthatatlanul - akár
a nyári szél, amely csapongva száll,
verdesvén a világot kósza szárnya, -
s mint ormok fenyvei mögé szórt hold sugára,
kósza fényével úgy követ
emberi arcot és szívet;
mint hang és szín, ha alkonyul a táj,
mint csillagtépte fellegek;
mint zene, amely ellebeg, -
mint ami annál édesebb,
szépségében minél rejtélyesebb.

A költő jelenvalót és távolit idéz, meglévőt, de megfoghatatlant. A himnusz eleje, a hasonlatok hömpölygő fokozásával a kimondhatatlant akarja kimondani, s ezzel mintegy tárgyát növeszti naggyá. De aztán a következő strófában, rátalál a nagy kérdésre, egy hirtelen hangütéssel.

Szépség szelleme, ki önnön színeddel
szentelsz be mindent, eszmét, s alakot,
amire sütsz, - hová tűnsz? miért hagyod,
hogy még zordabb legyen itt e kietlen
siralom-völgye, hol élnünk kell kivetetten?

Bármily közel került az invokációban, a bevezető imában a költő a tárgyhoz - annak fensége épp abból rajzolódik most elé, hogy hiányát oly kínzón éli át. Shelley hatalmas költeményében a modern himnusz kiteljesedett és romantikus formájával ismerkedhettünk meg. Ez a forma mintegy magába sűrítette évszázadok vívmányát. A tárgy fensége, a hang emelkedettsége, a szenvedély eksztatikus szélsősége, mely a himnuszra általában jellemző, az angol költő ihletében a költészet ritka pillanatát teremti meg. Itt azonban érdemes megfigyelni azt is, hogy a formai jegyek állandósága mögött az érzelem természete egy másik műfaj határait ostromolja. A romantikus himnusz lelkesedés és csalódás váltólázában ég - tartalmaiban elégikus hangokkal bővül. A rajongott eszmény távolságából s elérhetetlenségéből fakad ez - az illúziók átélésének panasza is felcsendül a romantikában s ez a felhőtlen ókori himnusztól az elégia irányába mozdítja el a műfaj súlypontját.

A modern himnuszköltészet második forrása a német filozófia volt - ez az idealista gondolatrendszer a világmindenséget mint a szellem egységét fogta fel.

A harmadik, a történeti ihlető a francia forradalom volt, az emberiség jövőjének ígérete, a szabadság birodalmának eljövetele.

“Sok fokozat és átmenet vezet át a teljesen egyéni költemény-formától ahhoz a nagy lírához, melyben az egyéni sorsokon felülemelkedő gondolat- és érzéstartalmak válnak uralkodókká a lelken. Ez a forma akkor jön létre, ha a költő érzelmi világát nagy objektivitások indítják meg: erős egyéniségek, a népek, vagy akár az egész emberiség tettei, egész nemünkre vonatkozó eszmék - végül és főképpen pedig a dolgok végső összefüggésének gondolatai.” ( Hölderlin )

A régi himnuszok szertartásossága a modern poétánál egy nemzet vagy egy osztály tagjaival érzett szolidaritásban rendeződik harmonikus egésszé - s nem véletlen, hogy a romantika himnuszai forradalmi pillanatokban hangzottak fel.

HIPERBOLA: szóalakzat, kifejező értékű túlzás

HISTÓRIÁS ÉNEK: verses epikai műfaj, jelenbeli vagy a közeli múltból merített, országos jelentőségű témát határozott elkötelezettséggel előadó mű -

HISTORIZMUS: a múltbeli stílusok utánzása, felújítása

HITVITÁZÓ DRÁMÁK: a 16. században kialakuló magyar nyelvű dráma reformációs tematikájú alkotásai - Sztárai Mihály darabjai a katolikusokat támadják, az unitáriusok vitáznak a többi protestáns felekezettel, s a kortársakat kifigurázó, népies elemekkel átszőtt művek a hitvitán túlmenve a feudalizmus ellen is küzdenek

HOMMAGE: Hódolat, tiszteletadás. Elhunyt, jelentős személyiségek emlékére írt mű.

HUMANIZMUS: emberiesség - világnézeti, erkölcsi fogalom, olyan értékrendszer és magatartás amely az ember sajátosan emberi tulajdonságainak kibontakozását segíti elő - művelődéstörténeti értelemben = reneszánsz.
Humanizmus, a reneszánsz világi ideológiája:
A szó jelentése és tartalma vitatott:

– emberközpontúságot jelent és alapvetően erkölcsi kategória, mely a protagoraszi tételt állítja középpontba, az ember méltóságát hirdeti, természet és ember harmóniáját, a toleranciát. Nem köthető kizárólagosan egyetlen korhoz sem.
– a humán szóból ered és műveltségeszményt jelent, a humán tudományok művelését. Történetileg vélhetően ez a helyes értelmezés. Művelői, az ún. humanisták, akik szűk csoportot alkottak, jártasak voltak az antik auktorokban (=szerző), klasszikus-latin és -görög nyelveken írtak, művelték a klasszika-filológiát (=antik szövegek helyreállítása). Műveiket antik utalásokkal tűzdelték meg. A XV. század közepétől társult ehhez a humanizmus, mint erkölcsi kategória is.

HÜBRISZ: a görög tragédia hősének az ember végességéről tudomást nem vevő, az isteneket vakmerően kihívó gőgje, elbizakodottsága, a tragikus vétség magva

 
 
 

Vissza

copyright © László Zoltán 1998 - 2013
e-mail: Literatura.hu