M

Túl sok az információ?! Vagy túl kevés?!
A mellékelt keresővel mindig az
optimálisat kapod:

MAGASZTOSSÁG: a szépség és a fenség erőterében érvényesülő esztétikai minőség, melynek alapja a szokványos mértéket messze túlhaladó nemeslelküség - ellentéte az alantasság

MÁGIKUS REALIZMUS: a modern latin-amerikai prózairodalom jelentős irányzata. Olyan művészeti irányzat, amelyben varázslatos, mágikus elemek tűnnek fel az amúgy realista megjelenítésben. Mario Bontempli a 20-as években hírdette meg a mágikus realizmus irányzati programját. De a mágikus realizmus fantasztikumszeretete mögött igen eltérő írói attitűdők húzódnak meg. Garcia Marquez irónikusan kezeli a fantasztikumot, s ezzel minden mágiát, mesebeliséget felold, mert másra irányítja figyelmünket. Jorge Luis Borges a mágikus hangulatból végső, megfejthetetlen misztikumot, a valóság irracionalitását vezeti le, míg mások az álombeliség valóságfeltáró erejével kísérleteznek.

MAGYAROS VERSELÉS: a hangsúlyos verselésnek a magyar irodalomban elterjedt válfaja

MAKÁMA: az arab irodalom hatására elterjedt rímes próza

Tóth Árpád
Szomorú makáma a háborúról

    Tisztelt olvasóm, hallotta–e Ön – hogy már nálunk is megtermett a rön? – Megteremtették pedig ama hölgyek, kik a piacon terebélyeskednek, mint tölgyek, s árnyékukban mint piros mosolygó pofák, almák nevetnek, lévén ők a gyümölcsös kofák. Ők csinálták meg a rönt Debrecenben, s e rön siralmát most Önöknek elzengem.
    Rön: azaz angolul írva: run az a szó, mely most szomorun, az újságokból Önre mered, s mely a háborús izgalmakból ered. – Rönnek nevezik azt, mikor rohanva s ijedten vágtat mindenki a bankba, hogy azt a pénzt, melynek neve betét – kivegye, minthogy a külügyi helyzet setét, s szánkban baljósan recseg, mint fanyar pászka, ez a rémes név: Prohászka. Szóval azt olvassuk az újságba, hogy már túlságba – megyen –, hogy mindenki csak azért megy a bankba, hogy onnan mindent kivegyen.
    Nos, olvasóm, ezennel megsúgom Önnek, hogy már a debreceni bankokba is jönnek rönözni ama fentírt hölgyek, kik félénkek, mint az őz, ám karcsúk, mint a tölgyek, s akikre szigorúan hiába néz a kitűnő bankpénztáros, Bodnár Géza, mert begördülnek bájjal, mint egy régi módi cséza, s vágva egy bús honleányi képet, visszakérik az egész betétet.
    A napokban aztán az történt, kérem, hogy egy ily deli nő beállított fehéren, mert fehérre pingálta a rettegés krétája, s bidermájer bájú ajkain kinyílt a következő szavak bokrétája:
    Tekintetes urak, az én szívem tiszta, de adják a húsz forintomat vissza, mert úgy hallom, jön a muszka, a randa, de ne bankóba adják, hanem aranyba, mert negyvennyolcba is így vót éppen, jött a muszka, hogy az Isten vágná képen, s megjárta a férjem, tetszett ismerni, az a szegény Jankó, mert attul kezdve nem ért semmit a bankó, pedig Kossuth apánk képe volt ráírva, ez vitte szegény uramat a sírba. Most pedig úgy hallom, megint
jön a muszka, úgy olvasta a Kis Újságból a szuszka szomszéd asszony, aki mellettem árul, hogy jön a muszka, a Péterfiárul. (Tán Pétervárról? inti a bankpénztáros a nénit.) Egyfene a', kérem, de nem hagyom én itt a kis pízem, hanem viszem haza a kályhalyukba, tűlem vegye el a muszka, ha tudja.
    Így dühöng már nálunk is a rön, s e bús helyzetben csak egy az öröm, hogy alakuljon a helyzet bármi sötéten, nekem nincs is, kérem, bankbetétem.

MANIERIZMUS: a szó eredetileg modorosságot jelent - átmeneti stíluskorszak a reneszánsz és a barokk között a 16-17. század fordulóján - egyesek szerint nem más mint a reneszánsz mesterek modoros utánzása. A válságkorszakban, a reneszánsz világkép felbomlásakor jön létre a manierizmus, a reneszánsz kései változata, a sztoikus világlátás művészi kifejezője. A dekadencia, a humanizmus érvényvesztése, a forma túlsúlya, a bonyolultabb struktúrák uralma, modorosság és érzékiesség jellemzi. Egyik központja Europában Padova. A valóság felszíni jelenségei, eseményei ebben az időben értéküket vesztik. Az epika létjogosultsága csökken, jellemzően reflexív irodalom jön létre.

MAXIMA: tömören, röviden megfogalmazott erkölcsi igazság vagy életbölcsesség.

MECÉNÁS: Maecenas római arisztokrata nevéből származik: olyan irodalom és művészetpártoló, aki anyagi gondtalanságot biztosít pártfolgoltjának, ha az általa megszabott elveket, célokat, terveket magas művészi fokon hirdeti műveiben. A pártfogó lehet magas rangú személy, intézmény, az egyház vagy maga az állam. A mecénátus intézménye végigkíséri a művészet egész történetét. Augustus idejében a legnagyobb pártfogó, Maecenas csak azokat fogadta házába, akik feltétel nélkül dícsérték a császár uralmát. A középkorban a legfőbb művészetpártoló az egyház volt, mely Istent dicsőitő irodalmi és képzőművészeti alkotásokat rendelt. A reneszánsz korának legnevesebb pártfogója Lorenzo de Medici volt, aki függetlenséget biztosított művészbarátainak. Udvarában dolgozott többek között Botticelli, Ficino és Michelangelo.

MEGSZEMÉLYESÍTÉS: personificatio - olyan szókép, amely elvont dolgokat, természeti jelenségeket, élettelen tárgyakat mint emberi tulajdonságokkal rendelkezőket mutat be

MELODRÁMA: a gonosz üldöző és az ártatlan üldözött konfliktusára épülő regényes színjáték a 19. század első évtizedeiben, a romantikus dráma előzménye - együgyű szerelmi történet mely hatásvadász eszközökkel akar a közönségre hatni

MEMOÁR: emlékirat - prózai epikus műfaj, amelyben a szerző az általa is átélt történelmi értékű és érdekes eseményekről számol be, vállalva a szubjektív szemléletet. A memoár tehát nem történetírás de nélkülözhetetlen kelléke annak. Az ókorban jelent meg, első jeles példái Xenophon: Anabaszisz és Julius Caesar: A gall háború című munkái.

METAFORA: jelentésátvitelen alapuló stílusalakzat, olyan szó, szókapcsolat vagy nyelvtani szerkezet, melynek az a szerepe, hogy egymástól távol eső képeket idézzen fel s azokat egybefoglalva új kifejezési lehetőséget teremtsen - olyan szimbólum melynek nem csupán egy, képzettársításon alapuló jelentése van

METAMORFÓZIS: átalakulás, átváltozás. A lényegi tulajdonságok csodás megváltozása. Alapja az ókori püthagoreizmus, mely szerint a világ története: átlényegülések sorozata. Pl. istenek átváltozása állattá, emberré a görög mitológiában. ( Ovidius: Metamorphoses )

METONÍMIA: a szóképek egyik fő kategóriája, olyan szókép amely a két fogalom közti térbeli, időbeli, anyagbeli érintkezésen vagy ok-okozati kapcsolaton alapul. Ilyen viszony esetén ugyanis a két fogalom közt asszociáció jön létre, s ennek eredményeképpen az egyik fogalomnak: a kifejezőnek, a képnek a nevét átvisszük a másiknak: a kifejezendőnek a jelölésére.

MIMÉZIS: a valóság külső és belső formáinak, tulajdonságainak utánzását jelölő fogalom az ókori görög filozófiában - Arisztotelész szerint a művészet a mimézis ösztönéből ered s célja az utánzott dolgok megismerésének öröme, minden művészetnek az ember belső jellemvonásait, éthoszát kell mimetikusan megjelenítenie, s így kell elvezetnie a befogadót a katarzishoz

MÍMOSZ: ókori drámai műfaj, mely a népies játékokból a hellénizmus korában fejlődött irodalmivá - az alsóbb néposztályok életéből vette többnyire pikáns, verssel és énekkel fűszerezett cselekményét

MIRÁKULUM: a szentek legendáit feldolgozó, de világi, folklór motívumokkal is élő, társadalomkritikai elemeket is tartalmazó vallásos színjátéktípus a 12-16. században

MISZTÉRIUMJÁTÉK: a liturgikus drámából a 14. században kialakult színjátéktípus, mely rendszerint Jézus életét dolgozta fel a 10-12 szimultán színpadkép segítségével s epikus modorú előadása több napig is eltartott. Eredetileg a liturgia része volt, majd a templomból kikerült a templom előtti térre, s ezzel párhuzamosan tartalmilag és formailag egyaránt önállósodott. Allegórikus alakok küzdenek benne.

MITOLÓGIA: valamely közösség mítoszainak összessége, rendszere ( Görög -Római mitológia )

MÍTOSZ: hitrege - a társadalmi fejlődés ókori szakaszára jellemző naiv társadalmi tudatforma, az ember számára érthetetlen és emiatt félelmetes természeti és társadalmi erők fantasztikus és egyszersmind művészi feldolgozása a nép képzeletében

MONDA: Epikus műfaj, amely valamely valós jelenséghez kapcsolódik, de csodás elemekkel beszél keletkezésről, az illető helyhez, személyhez, jelenséghez fűződő hiedelmekről. Elsősorban történeti hagyományokat dolgoz fel a kultúrközösség hőskorából. Egyfelől a mítosszal, másfelől a mesével, regével  rokon. Verses és prózai egyaránt lehet. Fő csoportjai a hiedelemmondák, a történeti mondák, eredetmagyarázó mondák vagy vándormondák. A magyar mondakincset leginkább Vörösmarty, Arany, Jókai, Mikszáth és Krúdy használta föl.

MORALITÁS: középkori drámai műfaj, mely rendszerint valamely erkölcsi tételt illusztrál allegorikus alakok segítségével.

MŰFAJ: Az irodalmi művek egy-egy csoportjára érvényes, koronként és területenként változó (idővel módosuló) kategória. Remekművekből elvont normarendszer, amely az egyes további alkotásoknak is például szolgál, illetve a megítélésükhöz-értelmezésükhöz támpontot nyújthat. Elkülönítésében formai és tartalmi ismérvek játszanak szerepet: a műnembe tartozás; a jellegzetes terjedelem; a szövegforma; a nézőpont és magatartás; a beszédhelyzet; a hangnem; a művészi cél; a jellemző téma vagy tárgykör; a sajátos ábrázolási mód; a szereplők; a világkép; a kommunikációs funkciók; a stilisztikai eszköztár; a szerkezet; a közlésmód stb. Jellegzetes ismérve még: eredete; virágkora; jelentős alkotói; kiemelkedő példái. Az egyes műfajok alcsoportokra is különölhetnek.

MŰNEM: Az irodalmi művek három hagyományos alapkategóriája: a líra, az epika és a dráma. Elkülönülésüket már az ógörög irodalomban megfigyelhetjük, de az irodalomtudomány csak később elemezte (a hagyományos, klasszikus műnem és műfajelméleti rendszert Hegel dolgozta ki Esztétikájában 1820-1829 között). A megkülönböztetés leggyakoribb szempontjai: jellegzetes idősík (jelen, múlt, illetve a jövő felé mutató jelen); a szerzőnek a műhöz és a valósághoz fűződő viszonya (szubjektív, objektív vagy kettős); a nézőpont, az én jelenléte a műben (lírai én, elbeszélő én); a lelki alapérzékenység (érzelem, intellektus, akarat); a kommunikációs alapfunkció (kifejezés, tájékoztatás és mindkettő) stb.

 
 
 

Vissza

copyright © László Zoltán 1998 - 2013
e-mail:
Literatura.hu