Geryon megölése után Hercules arra a vidékre hajtotta a csodálatosan szép teheneket, ahol később Róma épült. Maga előtt terelve a gulyát, átúszott a Tiberisen, majd a jó füves területen leheveredett, hogy az állatok is legeljenek és ő maga is kipihenje az út fáradalmait. Evett- ivott, végül elnyomta az álom. Lakott azon a vidéken egy hatalmas erejű pásztor, Cacusnak hívták. Megtetszettek ennek a ritka szép állatok, elhatározta, hogy ellopja őket, amíg gazdájuk alszik. De tudta, hogy ha a barlangjába terelné a gulyát, a lábnyomok elárulnák. Ezért, csak a legszebbeket válogatva ki, farkuknál fogva vonszolta őket a barlangba. Hajnalodott, mikor Hercules felébredt. Észrevette a hiányt, kereste az elveszett állatokat, de hiába. Elment a barlangig, de ott azt látta, hogy a lábnyomok kifelé vezetnek a barlangból, s ez annyira megzavarta, hogy felhagyott a kereséssel; legalább a megmaradtakat akarta biztonságosabb vidékre terelni. Hát amint tereli őket tovább, a tehenek, egyik is, másik is, bőgni kezdtek elmaradt társaik után. Erre azután azok is feleletet adtak a barlangból, ahová be voltak zárva, mire Hercules is felfigyelt. Visszament a barlanghoz, ott Cacus elállta az útját, de Hercules fogta buzogányát s a tolvaj hiába hívta segítségül a pásztorokat, Hercules végzett vele. Ebben az időben azon a vidéken a Görögországból menekült Euander uralkodott. Nem annyira a királyi hatalom tette őt uralkodóvá, mint inkább nagy tudománya : a betűket is ismerte, amin a faragatlan pásztori nép nem győzött eléggé csodálkozni. De még ennél is jobban tisztelték anyja, Carmenta kedvéért, akit istennőnek tartottak, s akitől a jövendőt kérdezték, mielőtt a Sibylla is Italiába jött. A nagy csődületre kijött Euander is, látta, hogy az idegen körül tolonganak a megriadt pásztorok s az idegen nem is tagadja, hogy Cacust ő terítette le buzogányával. De nemcsak a tettet, hanem a tett okát is hallotta s észrevette mindjárt azt is, hogy az idegen termete az emberinél magasabb és fenségesebb. Az, kérdezősködésére, meg is mondta nevét, és megnevezte atyját meg hazáját. - Üdvözlégy, Juppiter fia, Hercules - mondta erre Euander. - Anyám, az istenek igazmondó tolmácsa jósénekben hirdette nekem, hogy te az égilakók számát fogod egykor gyarapítani s itt ezen a tájon oltár is fog állni a tiszteletedre, melyet a földkerekség leghatalmasabb nemzete a Legnagyobb Oltárnak fog nevezni s amelyet a te szolgálatod fog megszentelni. Jobbját nyújtotta Hercules és kijelentette, hogy az oltár felavatásával elfogadja a jóslatot és be fogja tölteni a végzetet. Ott mindjárt, a nyájból a legszebb tehenet választva ki, be is mutatták az első áldozatot Herculesnek, a Potitiusok és a Pinariusok közreműködésével. Ez a két család volt akkoriban a legelőkelőbb azon a vidéken. Történetesen úgy esett, hogy a Potitiusok mindjárt kéznél voltak; az áldozati állat belsőrészeit mindjárt elébük tették. A Pinariusok csak utóbb érkeztek a lakomához. Ebből aztán megmaradt az a szokás, hogy a Pinariusok, amíg csak fennállt a nemzetségük, soha nem ehettek az ünnepi állatok belsőrészeiből. A Potitiusok, miután Euander kitanította őket, ennek a szertartásnak a papjai voltak sok-sok nemzedéken át, míg aztán, átadva a család papi szolgálatát arra rendelt hivatalos személyeknek, a Potitiusok egész nemzetsége kihalt.