Poseidon

POSEIDÓN ÉS A TENGER ISTENEI

Elég egy pillantás a térképre, hogy megértsük a tenger egészen rendkívüli jelentőségét a görög nép életében. Görögország a Balkán- félszigetnek mélyen a tengerbe nyúló déli része, sűrűn csipkézve kikötőknek alkalmas öblökkel. A Korinthosi-öböl különösen mélyen vágódik a testébe, olyannyira, hogy Dél-Görögországot, a Peloponnésost, csak a szűk Isthmosi-földszoros fűzte Közép-Görögországhoz, mint csipkézett szélű eperlevelet a kocsány az ághoz; talán ezért nevezték el később Moreának a moron eper szóból.Az anyaországgal szemben Kisázsia nyugati partszegélye, szintén elsőrendű kikötővárosokkal, valamint a kettő között az Égei-tenger sűrűn elhelyezkedő kisebb-nagyobb szigetei, néhány sziget Görögország nyugati partvidékén és Itália elég korán gyarmatosított déli része adta meg a görög nép fejlődésének földrajzi kereteit.

S ha még hozzávesszük, hogy földművelésre és állattenyésztésre sokkal kisebb terület volt alkalmas, mint amennyi a népesség eltartására elegendő lett volna, természetesnek kell találnunk, hogy a tenger nemcsak új meg új kalandokra csábította az ifjúi erejét érző, geniális és nagy fantáziájú népet, hanem a tengeri hajózás egyenesen létfeltétele volt. A görög hajósnép, melynek első élményei közé tartozott a tenger, mint a hajó útját segítő, jóságos elem, szelíd ragyogású, végtelen tükrével, de ugyanekkor kíméletlen és kiszámíthatatlan hatalmát is megismerte, mely ezerféle veszedelemmel fenyegeti. S minthogy mitológiai képzelete plasztikus istenalakokban jelenítette meg a természet és a társadalom világában szerzett minden tapasztalatát, a tengert is istenekkel népesítette be.
A tenger ura Poseidón, ki háromágú szigonyával kormányozza a tengert, avval korbácsolja fel a tenger habjait, de avval érinti meg akkor is, ha el akarja csendesíteni a vihart. Megjelenése királyi, mint Zeusé, de erőszakosabbak a vonásai, uralkodása is kiszámíthatatlanabb és kegyetlenebb, mint ahogy a tenger titokzatos mélységei is kifürkészhetetlenebbek és sötétebbek, mint az égbolt törvényei. Zeus uralma a világ örök rendjét fejezi ki, Poseidóné a víz hatalmát, a jó hajózást és egyben a hajótörés kockázatát, mellyel számolnia kell mindenkinek, aki tengerre száll, de melynek esélyeit senki sem számíthatja ki előre. A tenger ajándéka a jómód és a tapasztalat, de mennyi veszedelemmel fenyegeti a vállalkozó hajóst! Emberpusztító örvények és zátonyok a hajót játékszer gyanánt dobáló viharok, a tenger szörnyei és az ismeretlen népek, ahová a hajótörött sodródhatik! Talán a phaiákok vendégszerető, isteni népe, de talán kegyetlen óriások, vagy barbár isteneiket emberáldozattal tisztelő barbárok, kik a hozzájuk vetődő idegeneket hurcolják a véres oltárokra. Már ókori tudósok szeme is megakad azon, hogy Zeus halandó fiai mind emberséges, bölcs, nemes erőtől duzzadó hősök, míg Poseidón gyermekei jobbára kegyetlen,
embertelen óriások, mint pl. Busiris és Antaios, akikkel Héraklés mítoszaiban fogunk találkozni. Az ő fia Polyphémos is, vagy az emberevő laistrygónok óriás népe, vagy Amykos, aki birokra hívott ki minden idegent, míg Zeus fia, Polydeukés meg nem ölte, Prokrustés, aki szállást adott ugyan az idegeneknek, de csak azért, hogy embertelen kínok közt gyötörje halálra őket. Ez a Prokrustés volt az, aki úgy fektette ágyba vendégeit, hogy a nagytermetűek testéből levágott annyit, amennyi nem fért el az ágyban, a kisebbeket pedig addig nyújtóztatta, mig be nem töltötték hosszában az ágyat. Vele Théseus, az athéni hős végzett, kit némely hagyomány szintén Poseidón fiának mond ugyan, de az ő alakjában Poseidónnak már nem féktelen ereje tükröződik, hanem az, ami a tenger istenében Pallas Athénével közös. Mert a tenger az első helyek egyikét foglalja el a görögséget nevelő és civilizáló tényezők között. Ezért vetélkedhetik Athén birtokáért Pallas Athénével: csak az ő ajándéka, a tenger, állítható Athéné ajándéka mellé. Az áradó víz mindent elsöprő erejének egyik jelképe a bika, ezért ábrázolják a különböző folyókat megszemélyesítő isteneket, pl. a Héraklésszel Déianeira kezéért vetélkedő Akhelóost bikaszarvval vagy éppen bikaalakban, s ez magyarázza Poseidón kultuszában is a bika kiemelkedő szerepét. Bikaviadalokat rendeztek a tiszteletére, sötét bikákat fnutattak be neki áldozatul, s helyenként Taureia ("bikaünnep") nevű ünnepén az áldozati szertartásnál segédkező fiúkat is taurosoknak, "bikáknak nevezték. Még gyakrabban találkozunk lovakkal Poseidón körében: a büszke sörényű, száguldó paripa nemcsak a hullámok merész előretörését, hanem a fodrozódó hullámtörést, a tarajos habok szökdelő játékát is plasztikus képben foglalja össze. Hippos a. m. "ló"; ezért Poseidón egyik mellékneve hippios. Ő ajándékozza Bellerophontésnak a Pégasost, de az aranyos fék, amellyel a hős a szárnyas paripát a maga szolgálatába állítja, már Pallas Athénétől való, mint ahogyan a tenger hullámain is csak az a hajó halad biztosan, amelynek kormányosát Pallas Athéné látja el bölcs tanácsokkal, józan megfontolással. Poseidón lovai különböző mítoszokban a tenger pusztító hatalmát és az embert segítő jótékony erejét egyaránt kifejezik. A mostohaanyja, Phaidra által ártatlanul be, vádolt Hippolytosra atyjának, Théseusnak elhamarkodott átkai idézik fel Poseidón bosszúját. A tenger váratlanul háborogni kezd, a hullámok az égig tornyosodnak, irtózatosan bőgő bika lép ki a tengerből, ettől megvadulnak Hippolytos lovai, és az ártatlan ifjút halálba ragadják; egy eredetibb változat szerint alighanem egyenesen a tengerből felbukkanó lovak sodorták el őt. Abban a mítoszban viszont, amelyben a görögök a híres olympiai versenyjátékok mitológiai előképét látták, kedveltjét, Pelopsot Poseidón szárnyas lovai viszik diadalra. Az élisi Pisa királya, Oinomaos, Arés isten fia, annak ígérte leánya, Hippodameia kezét, aki őt kocsiversenyben legyőzi, de a vesztesre kegyetlen halál várt. Oinomaos már tizenhárom kérő koponyáját helyezte el Arés templomában. Tantalos fia, Pelops a tenger partján Poseidónhoz imádkozott előbb, s az isten aranyszekeret és szárnyas lovakat küldött fel neki a tengerből. Már az isten ajándékának birtokában nyerte meg Hippodameia szerelmét és Oinomaos hűtlen kocsisának, Myrtilosnak a segítségét is, ez gazdájának a szekeréből kivette a kerékszöget, így a gonosz király elmaradt mögötte, míg Pelopsot az isteni lovak biztosan röpítették a cél felé, az Alpheios folyó partján, ott, ahol utóbb az olympiai játékokat tartották, s ahol mint e játékok megalapítóját a Pelopion nevű szentélyben isteni hősnek, hérosnak kijáró tiszteletben részesítették. A tenger különböző istenségei, így a néreisek, és maga Poseidón is gyakran jelennek meg lovon vagy lovak - halfarokban végződő lovak - által vont szekéren. Ha reng a föld, az ő kocsija robog a föld alatt. Mert a föld a régi elképzelés szerint a tengeren nyugszik, ezért Poseidón gaiéokhos, a "földet tartó" isten is, de ha háborog a mély ben a tenger, a föld is megrázkódik. Enosikhthón is az ő mellékneve, ami annyit jelent : földet rázó". Aigazban, a tenger mélyén van aranyos palotája, de az Olymposon is megjelenik az istenek lakomáin és a világ sorsát megvitató gyűléseken. Ami annyit jelent éppen, hogy Poseidón teljesen kialakult isteni személy és nem pusztán egyetlen erő egyoldalú megnyilvánulása, egyetlen elem isteni erejének megszemélyesítése, aki hozzá van kötve ehhez az egyetlen elemhez, olyanformán, mint pl. Gaia a földhöz vagy Zephyros a nyugati szélhez. Gaia nem léphet ki a földből, mert azonos vele, Poseidón elhagyhatja birodalmát, de tengeri természetétől nem válhatik meg ő sem. Akárhol és akármilyen minőségben lép fel a világban, Poseidón lényege a tenger lényege marad. Homérosnál Samothraké legmagasabb hegycsúcsáról nézi a trójai háborút, s mikor úgy látja, hogy a trójaiak jutnak előnybe, a görögök segítségére siet. A tenger elnyúló végtelenségét és bizonyos fokig a víz kígyószerű mozgását érzékelteti - s nem pusztán az istenek emberfeletti méreteit általában -, mikor azt mondja Homéros, hogy háromszor nyúlik el Poseidón s negyedszerre Samothrakéból Aigaiba érkezik. Itt, a tenger mélyén levő palotájában befogja aranysörényű lovait, maga is aranyba öltözik, és felszáll szekerébe, úgy hajt végig a hullámok hátán; a cetek, a tenger szörnyei vidám ugrándozással ismernek urukra, és boldog örömben válik szét a tenger, hogy utat engedjen az istennek. Így viszik a fickándozó, pompás lovak a görög hajótábor felé. Trója közelében, Tenedos és Imbros között, a tenger mélyében van egy tágas barlang, ott fogja ki a földrengető Poseidón a lovakat, ambrosiás takarmányt vet eléjük, lábukra aranyláncot, hogy meg ne szökjenek, amíg visszatér, s maga a görögök közé megy, hogy Kalkhas, a jós alakjában bátorítsa őket. De tengeri természetét a trójai harcmezőn is megőrzi. A tenger csalogató, hínáros veszedelmeire is gondolhatott a görög ember, mikor azt hallotta Homérostól, hogy Poseidón a trójaiakat szemüket elbővölve, tagjaikat bilincsbe verve állítja a görög dárdák elé. Poseidón felesége Amphitrité, a "kékszemű" (kyanópis) és "hangosan zúgó" (agastonos) istennő; ő neveli a tenger szörnyeit. Poseidón kedvese Amymóné, Danaos ötven leányának egyike, ki forrást keres, hogy üldözött testvérei számára frissítő vizet vigyen. Poseidón ez egyszer kiadja kezéből háromágú szigonyát, avval fakaszt forrást Amymóné a sziklából. Poseidón a tenger királya, de rajta kívül még sok istent tiszteltek és még több csodálatos lényről meséltek a hajósok. Ilyen mindenekelőtt a két "tengeri öreg", Próteus és Néreus. Mindkettő jósolni is tud, hiszen a tenger titokzatos mélységeiben laknak, és mindkettő alakjának gyors és sokszoros elváltoztatásával igyekszik kisiklani az őket jóslatra kényszerítő ember markából, mert a víznek nirics állandó alakja, minden mederhez alkalmazkodik és szeszélyes alakot ölt, amikor kiömlik. Néreus lányai, a néreiesek (néreidák), a tenger jóságos istennői, maguk a játékos hullámok, melyek tejfehér habvállukra emelik a hajót és úgy ringatják, úgy suhannak vele. "Fehér istennőknek" is nevezik őket és egyikük Galateia, a "tejfehér".

Közülük való Thetis is, a halandó Péleus felesége, Akhilleus anyja. A tenger játékos népségéhez, Poseidón kíséretéhez tartozik Tritón, a félig emberi, félig hal alakú isten, ki kagyló trombitájába fújva hírdeti ki ura parancsait, hogy Kelet és Nyugat egyszerre visszhangzik tőle. Későbbi költők több, egészen egyforma alakú és szerepű tritónról beszélnek. Többen vannak a tenger istenségei között, akikről azt tudja a mítosz, hogy eredetileg halandó emberek voltak, s csak mikor a tenger habjai közé vetették magukat, lettek tengeri istenekké.

Ilyen mindenekelőtt Glaukos, a "kék, és Inó, ki a fiával, Melikertésszel ugrott a tengerbe. Mint halandó asszony, ő volt Phrixos és Hellé gonosz mostohája, de mint istennő, ő segíti partra jóságosan fátylával a hajótörötteket. Mint istennőt Leukotheának, a "fehér istennőnek, fiát Palaimónnak nevezték. Több tenger nevét magyarázza a mítosz oly halandók nevével, akik ott vetették bele magukat, vagy ott estek a habok közé; az ilyen "névadó hősöket" nevezzük hérós epónymosoknak. ' A tengerekkel kapcsolatban a nevezetesebb hérós epónymosok : Aigeus, Hellé, Ikaros, Myrtilos. Aigeus athéni király, Pandión fia, Théseus atyja. Mikor Théseus elment Krétába, hogy megölje a Minótaurost, aggódó atyjának megígérte, hogy a hajó fekete vitorláit fehérre fogja cserélni, ha győzelmesen, önmaga és társai életét megvédve tér haza Athénbe. De hazaútban megfeledkezett
ígéretéről, atyja meglátta, hogy fekete vitorlákkal tér meg a hajó, fiát halottnak hitte és fájdalmában a tengerbe vetette magát. Róla nevezték el az Égei-tengert. A Helléspontos, "Hellé tengere", az aranygyapjas kos hátáról a tengerbe hullott kis Helléről kapta a nevét, az Ikarosi-tenger Daidalos szerencsétlenül járt fiáról. Myrtilost a hálátlan Pelops dobta a tengerbe, Euboia és Kréta között; az Égéi-tengernek ez a része állítólag azért viseli a Myrtoum mare nevet. A hajósokat fenyegető veszedelmek közül legtöbbet a Skyllát és Kbarybdist emlegették: az első a sziklás zátony, a másik a félelmetes erejű örvény mitikus kifejezése. A kettő egymással szemben foglal helyet; aki az egyiket el akarja kerülni, menthetetlenül a másik hatalmába kerül. A víz csalogató bűbáját és gyilkos erejét együtt fejezi ki a seirének, "szirének" mítosza. Csábító énekük csalja halálba a hajósokat. Nem elég az óvatosság a hajósnak: az istenek segítik azokat, akik szerencsésen partot érnek, Aphrodité, aki a tenger csöndjét adja, a néreisek, akik szelíden ringatják a hajókat, Leukothea, aki a hajótörötteken is segít, és a két ragyogó ikertestvér, a Dioskurosok, Zeus és Léda fiai, Kastór és Polydeukés. Léda spártai királynét hattyú alakjában látogatta meg Zeus; az istentől való gyermekei Polydeukés és Helené, halandó férjétől, Tyndareóstól, Kastór és Klytaimnéstra. Polydeukés, az isten gyermeke, testvéri szeretetből megosztotta a halandó Kastórral a halhatatlanságot : egyik nap az egyik, másik nap a
másik megy le az alvilágba és felváltva élvezik a halhatatlan életet. Segítségüket a harcban vagy a versenyjátékokon is várták a görögök, de kivált a hajósok imádkoztak hozzájuk. Mint sótéreket megmentő isteneket tisztelték őket, Poseidón féktelen erejével szemben. Nemcsak, mert Amykostól, Poseidón gonosz fiától, Polydeukés mentette meg a vándorokat. Poseidón féktelenségének két megnyilvánulásával szemben védik az embereket, a véres harcban a megvadult lovak pusztításától és a tengeren, ha megvadult viharok dobálják a hajót. A Dioskurosok megjelenésére elcsitul a vihar, kisimul a tenger színe, a sötét felhők szétoszlanak, és egyszerre előtűnnek a csillagok. A két isteni testvér kivezeti a hajót a mélyről, kimenti a hajósokat, akik már azt hitték, hogy nem érnek élve partot többé. A Dioskurosok epiphaniája gyanánt, mint biztató előjelet, üdvözölték a görög hajósok, ha a hajó kiemelkedő, kicsúcsosodó részein - az árbocon vagy a hajó orrán - megjelent az a sajátságos, sugárzó fénytünemény, melyet ma is jól ismer a Földközi-tenger hajósnépe és Szent Elmo tüzének nevez. Ismerjük azt a régi kínai hagyományt, amely szerint Tien Hou istennő, az Ég Királynője ugyanilyen fényjelenség alakjában tűnik fel a tengeren, hogy segítséget nyújtson a bajbajutott hajósoknak. Hasonló hiedelem lehet az alapja a Boldogasszony Tenger Csillaga" (Stella Maris) megszólításának ; egyébként Mária különböző keleti- babilóniai, föníciai, egyiptomi - női istenségek "Ég Királynője" (latinul Regina Coeli) megszólítását is örökölte.
Távol a tengeri élet játékos és veszedelmes nyüzsgésétől él Ókeanos és felesége Téthys. Ókeanos a titánok egyike, a földet körülvevő világtenger, túl azon a határon ahová a hajósok reális tapasztalata elért. Az elköltözött hősök lakóhelye, a Boldogok Szigete van arra nyugati irányban és más mesés vidékek, csodálatos lényekkel. Ókeanos maga az örök távolság, nem vesz részt az istenek semminemű közös vállalkozásában. Ókeanos nélkül", teszik hozzá gyakran a költők, ha az összes titán vagy az összes isten mozgalmas együttlétéről beszélnek. De Homéros szerint ebből a földöntúli távolságban levő tengerből eredminden élőlény; Ókeanos mindennek az ősatyja, és Téthys mindennek az ősanyja. Különösen a folyókat mondják Ókeanos gyermekeinek.

További információk a témáról és minden egyébről:

Vissza