PYGMALIÓN Sokáig élt nőtlenül Kypros királya, Pygmalión, amikor egyszer hófehér elefántcsontból csodálatosan szép szobrot faragott ki a vésőjével. Maga számára is váratlan meglepetés volt, amikor az elefántcsontnak a művészet olyan szép alakot adott, amilyennel soha még asszony nem született a földön. A szobor alkotója szerelemre gyulladt a saját alkotása iránt. |
Mert olyan volt ennek az elefántcsont szobornak az arca, mint egy igazi
leány arcvonásai mintha csak éltek volna, s mintha már mozdulni is akarna, csak a
szemérmes félénkség parancsolna rá nyugalmat. Csodálkozva nézte Pygmalión, és
többször megtapogatta kezével, hogy eleven test-e vagy élettelen elefántcsont
csupán, s ne tudott abba belenyugodni, hogy
nem él.
Csókokkal illette az arcát, és úgy érezte; hogy az viszonozza, beszélt hozzá és
megölelte, de gyöngéden fogta, mert félt, hogy ujjainak érintése nyomán folt marad
finom bőrön. Elhalmozta becéző szavakkal, majd leánykáknak kedves kis ajándékokat
hozott neki, kagylókat és kerek kavicsot, kicsiny madarakat és ezerszínű virágot,
liliomot és tarka labdákat s a Nap leányainak a könnyeiből született
borostyánkövet. Fel is öltöztette drága ruhákba, ujjaira ékköves gyűrűt húzott,
nyakába hosszú láncot akasztott, bíbor terítőkkel takart keveretre fektette. De a
szobor néma maradt és érzéketlen. Eljött Aphrodité istennő ünnepe, amelyet egész
Kypros nagy fénnyel ült meg. Aranyozott szarvú, fehér nyakú teheneket vágtak le az
áldozati oltár mellett, és füstölgött az illatos tömjén. Bemutatva az áldozatot,
az oltár mellett állt Pygmalión, és félve kimondani igazi kívánságát, így imádkozott : - Ha ti, istenek mindent képesek vagytok megadni, hát legyen az én
hitvesem az elefántcsonthoz hasonló. . .
Az aranyos Aphrodité, aki maga is jelen volt a tiszteletére
rendezett ünnepen, megértette a kyprosi király rejtett kívánságát és tudta, hogy
az arra gondol, hogy maga az elefántcsont szobor legyen az ő hitvesévé. S az áldozati
tűz háromszor lobbant fel, s a lobogó láng magasan emelkedett hegyével a levegőbe :
ez volt a jele annak, hogy az istennő meghallgatta az imádságot.
Hazasietett Pygmalión és keresi a leány-szobrot. Hát, amint megérinti, érzi, hogy
lágyul az elefántcsont, merevsége felenged, akár a viasz, ha a nap éri, s ami a
legjobban bizonyította, hogy a szobor megelevenedett: ereiben vér lüktetett. S mikor
csókjaival illette Pygmalión, már elpirult a szoborból lett leány, s félénken
kinyitva szemét, egyszerre pillantotta meg a napvilágot és kedvesét, akinek a szerelme
őt életre keltette. Hálatelt szavakkal mondott köszönetet Pygmalión a jótevő
istennőnek, és házasságot kötött a csodálatos leánnyal. A menyegzőn Aphrodité istennő is
megjelent, s esztendőre a királyi párnak fia született: Paphos, aki utóhb Kypros
szigetének Aphrodité szentélyéről híres városát, Paphost alapította.
További információk a témáról és minden egyébről:
copyright © László Zoltán 1999 - 2010
e-mail: Literatura.hu