Hajnalban Zeus az Olympos legmagasabb csúcsán gyűlésbe hívta az isteneket s megtiltotta nekik, hogy a harcba elegyedjenek. Aztán befogta aranysörényű gyors lovait, maga az isten is aranyba öltözött s szép aranyostort vett a kezébe. Fölszállt kocsijára, megostorozta a lovakat, azok könnyedén repültek a föld és az ég között. Hamarosan megérkezett a forrásokban bő Ida hegyére, a Gargaron-csúcshoz. Ott kifogta lovait, maga pedig a csúcsra ült, dicsőségében tündökölve, s lenézett a trójaiak városára és az akhaiosok hajóira. A görögök is fegyverkeztek, a trójaiak is tódultak ki a városból és találkoztak a harcmezőn. Mindaddig, amíg a nap az égbolt közepére került, eldöntetlen volt a küzdelem. Ekkor Zeus atya kezébe vette aranyos mérlegét, az egyik serpenyőbe a trójaiak halálos végzetét tette, a másikba a görögökét. A görögök végzetével süllyedt alá a serpenyő, lesüllyedt egészen a földig, miközben a trójaiak végzetével az égig emelkedett a mérleg. Maga Zeus az Ida hegyéről mennydörgött, s fényes villám csapódott a görögök felé : ezek elsápadtak rémületükben.  Ettől kezdve a trójaiak győztek, a görögök Zeus villámai elől ijedten hátráltak. Héra és Athéné újra lejöttek volna a görögöket segíteni, de Zeus az Ida hegyéről meglátva készülődésüket, az aranyszárnyú Irist küldte hozzájuk avval a fenyegetéssel, hogy ha tilalma ellenére részt vesznek ismét a küzdelemben, lovaikat megbénítja, szekerüket összetöri, rajtuk magukon meg villámaival olyan sebet ejt, mely tíz év alatt sem fog begyógyulni. Kénytelen-kelletlen engedelmeskedett a két istennő, a hórák kifogták a fényes szőrű lovakat, és az ambrosiás jászol elé kötötték, a szekereket pedig a fal mellé támasztották. Héra és Athéné, háborgó szívvel bár, a többi isten közé vegy ült. Zeus atya is megjött az Ida hegyéről az Olymposra, tilalmát megújította: feltartóztathatatlanul fog Hektór mindaddig pusztítani a görögök között, amíg csak Akhilleus vissza nem tér a harcba. Már Agamemnón is keservesen megbánta elvakult haragját. Kész volt megkövetni a megbántott Akhiileust, Briséist is visszaadja, drága kincsekkel, szép rabnőkkel hajlandó már engesztelni; ha Tróját beveszik, a zsákmány legjavát engedi át neki. S ha majd hazatérhetnek Argosba, vejévé fogadja, édes fiával, Orestésszel fogja egy sorba helyezni, és három leánya közül azt veheti nőül s viheti magával Péleus házába, amelyik tetszik, jegyajándék nélkül, sőt még Agamemnón ajándékozza meg hét népes várossal, ahonnan majd gazdag adókat szedhet. Küldöttséget menesztettek a vezérek Agamemnón ígéretével Akhilleushoz : a nagy Aiast, Telamón fiát, és Odysseust, két hírvivő szolgával és Phoinixnak, Akhilleus öreg nevelőjének a vezetésével. Akhilleus éppen egy finomművű, ezüstgerincű lant tiszta hangjában gyönyörködött és férfiak dicső tetteiről énekelt hozzá. Egyedül Patroklos ült vele szemben, ő is némán leste, hogy mikor hagy fel az énekkel Aiakos unokája. Mikor meglátták a jövevényeket, Akhilleus csodálkozva pattant fel székéről, Patroklos is felkelt, és a vendégek elé mentek. Szíves vendégszeretettel fogadta őket Akhilleus és meghagyta rögtön Patroklosnak, hogy készítsen lakomát. A lakmározás végénél tartottak már, mikor Odysseus ráköszöntötte Akhilleusra a serleget s étel-ital derűt szerző bőségéről a görögök szorult helyzetére terelte a szót. Előadta Agamemnón békéltető ajánlatát, de Akhilleus szíve nem engedett fel. - Gyűlöletes szívemnek Agamemnón, mint a Hadés kapuja. Hajóimmal tizenkét tengerparti várost támadtam meg, gyalogosan tizenegyet Trója rögös födjén, a zsákmányt átadtam mindig őneki, ő a legjavát tartotta meg belőle, de a legvitézebb királyoknak adott ajándékot mégis, s máig megtarthatták, csak tőlem vette el, ami nekem jutott, asszonyomat, aki kedves volt szívemnek. Hát miért hareolnak a trójaiakkal a görögök? Miért vezetett ide ennyi népet Atreus fia? Hát nem a széphajú Heléné miatt? Vagy talán más nem is szereti asszonyát, csak Atreus két fia? Hiszen minden férfi, kiben ép a lélek, szereti hitvesét s gond emészti érte, így én is szívemből szerettem Briséist, bár dárdám hegyével szerzett rabnőm volt csak. De most már hiába, többé nem csal lépre Agamemnón engem, csak védje meg veletek a hajókat a pusztító tűztől, hiszen látom, sokra megy már nélkülem is : falat is épített, széles, mély árkot is vont a tábor köré, s cölöpöket vert le. Hanem így sem tudja a férfiölő Hektór erejét feltartani. Amíg én is köztetek harcoltam, nem merészkedett el ilyen messzire Trója városából, legfeljebb a Skaiai kapuig és a bükkfáig ha elment, ott várt be, és ott is alig menekült meg tőlem. De most nem akarok Hektórral megvívni. Holnap áldozatot mutatok be Zeusnak s a többi istennek, hajóimmal haza indulok, s ha jó hajózást ad a földrengető Poseidón, a harmadik napon megérkezem hazámba, a termékeny földű Phthiába. Jobb nekem így: Trója minden kincse nem ér fel az életemmel, ha a lélek átröpült egyszer fogaim sövényén, semmi zsákmány között nem lelek újat helyette. Megmondta anyám is, az ezüstcipellős Thetis istennő, hogy két sors között választhatok: ha itt maradok és a trójaiak városa alatt harcolok, elvétetik tőlem a hazatérés, de örökkétartó lesz a hírem, míg ha hazatérek kedves szülőföldemre, elvétetik tőlem a hírnév, de hosszú életben lesz részem. Nektek is azt tanácsolnám, hajózzatok haza, mert nem veszitek be Tróját már soha, mert oltalmazólag tartja fölötte a kezét a messzire dörgő Zeus, és bátorsággal telt el a népe. Most menjetek, vigyétek meg az én válaszomat. De Phoinix maradjon, háljon az én sátramban, hogy holnap reggel, ha neki is úgy tetszik, együtt induljunk haza. A többiek némán hallgatták Akhilleus kemény szavait, csak az agg Phoinix próbálta még rábeszélni, könnyes szemeit törülgetve. De ő is hiába hivatkozott arra, hogy gyermekkorában hányszor hordta ölében Akhilleust, s akkor is, amikor Trója alá indultak, azért adta Péleus őt a fia mellé, hogy segítségével, tanácsával mindig mellette álljon. Így hát visszamentek megvinni a választ. Csak Phoinix maradt ott: Patroklos a szolgálókkal Akhilleus sátrában teríttetett fekvőhelyet a számára. Agamemnón sátrában várták már Akhilleus üzenetét. Megdöbbenve hallgatták végig Odysseus szavait, de Diomédés felpattant : - Dicső Agamemnón, kár volt Akhilleust engesztelni, csak amúgy is gőgös szíve gőgjét növelted vele: Maradék borukat a földre hintették a királyok, ki-ki a sátrába indult. Lepihentek és kivették részüket az álom ajándékából. Hanem Agamemnónt, a népek pásztorát elkerülte az édes álom. Szíve mélyéből keserves sóha ok törtek elő, remegett a lelke a görögökért. Amint áttekintett a trójai síkságon, megbámulta a sok őrtüzet, es a fuvolák és a sípok hangját és az embertömeg morajlását. Aztán a görögök hajóit és az akhaiosok pusztuló népét nézte, s kétségbeesésében már a haját tépte. Összehívta éjnek idején a vezéri tanácsot. Nestór szólalt meg először, s feltette a kérdést, ki vállalkoznék rá, hogy a trójai táborba lopózzék, megtudni, mi a szándékuk, a görög hajókat szorongatják-e tovább, vagy visszatérnek-e reggel. Diomédés vállalta a feladatot, de kísérőt kért maga mellé, mert ketten többre mennek, egyik a másikat segíti, és amit az egyik nem vesz észre, meglátja a másik. A hősök versengtek, sokan akarták elkísérni; Diomédés Odysseust választotta társának, mert a maga vakmerő bátorsága mellett éppen Pallas Athéné másik kedveltjének körültekintő szívére volt szüksége. Ezalatt Hektór sem hagyta aludni a trójaiakat, s ő is éppen át akart küldeni valakit a görögökhöz, hogy az puhatolja ki, őrzik-e még a hajótábort, vagy pedig már a menekülésre készülődnek? Jelentkezett Dolón, rút, de gyorslábú vitéz, arannyal és rézzel dúsan megrakott fegyverzetben. Ő vállalta, hogy elmegy Agamemnón hajójához, kihallgatja a görög vezérek tanácskozását. De bizony nem hozott hírt Dolón Hektórnak soha a görög táborból! Mert még nem juthatott messzire, mikor Odysseus és Diomédés elfogták. Odysseus kivallatta a trójai tábor felől, és Dolón Odysseus kérdéseire töviről hegyire elmondta a trójai tábor elhelyezkedését. Külön őreik nincsenek minden trójai éberen őrködik a tábortűz mellett. De a szövetségesek alszanak nyugodtan, a trójaiakra hagyták a virrasztás gondját, hiszen az ő gyermekeik és asszonyaik nincsenek a közelben. Felfigyelt a két hős, mikor Dolón az imént érkezett thrák szövetségest, Rhésos királyt és a lovait emlegette : - A legszebb s legnagyobb lovak az övéi. Hónál fehérebbek és szélsebesen futnak. Szekere arannyal, ezüsttel kirakva, óriási arany fegyverzetben jött, hogy nézni is csoda volt. Nem is való halandó embereknek viselni ilyet, csak a halhatatlan isteneknek. Mikor kivették Dolónból, amit tudni akartak, megölték, és fegyverzetét Athénének ajánlotta fel Odysseus. Aztán folytatták útjukat, arra, amerre Dolón szavai szerint Rhésosnak kellett aludnia. Megtalálták, őt tizenharmad-magával megölték, a lovakat elkötötték; akkor Athéné Diomédés mellé állt és figyelmeztette, hogy ideje már hazatérniök. A thrák lovakra kaptak, s már messze jártak, mikor Rhésos rokonát, Hippokoónt felébresztette Apollón. Ez meglátta a szörnyű mészárlást és hangos jajszavára felriadtak a trójaiak. De Odysseus és Diomédés már elérték a hajókat. Lemosták magukról a tenger vizében az izzadságot, megkenték magukat olajjal, lakomához ültek, s tele serlegükből áldozat gyanánt Athéné számára loccsantották ki a mézédes bort. Felkelt Éós, a Hajnal, ágyából, a dicső Tithónos mellől, hogy megvigye a fényt a halhatatlanoknak és a halandóknak. Zeus pedig Erist küldte az akhaisok gyors hajóihoz. Most már édesebb volt számukra a háború, mintsem hazatérni az odvas hajókon szülőföldjükre.