OBJEKTÍV KÖLTÉSZET: Tárgyias költészet. A líra az „én" kifejezésének műfaja, ám ennek külön törvényei vannak, mert - József Attila mondja - a líra nem lehet csupán érzelemkifejezés, mert akkor a sírás, nevetés vagy sóhajtás is líra volna. Egyrészt nemcsak érzelmet fejez ki, hanem sorsot, alkatot, karaktert, lelkületet, akaratot, vágyat, indulatot, haragot, felháborodást, létszomorúságot és derűt, melyben teljes létfelfogása és világszemlélete kifejeződhet a költőnek. Másrészt a líra gondolat is, mely személyes formában jelenik meg. Ha a költői személyiség nem fedi föl, hogy az a gondolat, léthelyzet, vélemény vagy tény az ő saját, személyes gondolata, léthelyzete, véleménye vagy életténye, hanem úgy beszél róla, mintha másé volna, vagy más, áttételes módon fejezi ki mindezeket, akkor objektív, azaz tárgyias költészetről beszélhetünk. Ez nem őszintétlenség, hanem egy általános érvényre törekvő, közvetett szubjektivitás, melyet csak az egyszerűség kedvéért mondhatunk „személytelenségnek". Személytelen líra nincsen, csak rossz líra van. Az objektív lírában élettelen tárgyak is hordozhatják a fölkeltendő érzelmet, gondolatot. „Sunt lacrimae rerum - van a tárgyaknak könnyük" - idézi verse címében is Babits a régi szenteciát. Az objektív költészet nagyjai közt említhető pl. az objektivitást tudatosan vállaló angol T. S. Eliot, nálunk Babits Mihály, a különféle szerepeket fölvevő Füst Milán; Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János vagy Tandori Dezső. Számos objektív vonása van József Attila, Illyés Gyula, Weöres Sándor vagy Vas István költészetének is.

ÓDA: lírai műfaj, fenséges tárgyról emelkedett stílusban írt költemény - három válfaja: a himnusz, a ditirambus és a rapszódia. Eredete az ógörög melikus költészetre nyúlik vissza: ennek két fajtája alakult ki, a choródia (kardal) melyet kórus adott elő, illetve a monódia, egyetlen költő-dalnok éneke. Rendszerint rajongva tisztelt emberekhez írták, akik erkölcsi nemességükkel, emberi nagyságukkal vívták ki a szerző tiszteletét, vagy eszményekhez, mint a haza; ha istenekhez szól, akkor vallásos rajongást fejez ki. Egyik változata a himnusz, az istenekhez vagy Istenhez szóló költeményt így nevezzük. Jellemző, hogy az óda nem tárgyáról, hanem tárgyához szól. A régi görögöknél nagymestere Pindarosz, a rómaiaknál Horatius. Nálunk főképp Csokonai és Kölcsey, Virág Benedek és Berzsenyi Dániel a műfaj alapvető mestere. Vörösmarty és Arany ódái a romantika és a nemzeti klasszicizmus nagy példái. József Attila Óda című költeménye a modern óda kiemelkedő példája. A világirodalomban is a klasszicizmus és a romantika produkálta a legnagyobb modern ódákat, Friedrich Schillertől, Goethétől, Hölderlintől, Keatstől, Shelleytől Victor Hugóig. A XX. századiak is élnek vele Audentól Nerudáig. Első nagy ódaköltőnk a latin nyelven verselő Janus Pannonius.

Berzsenyi Dániel
A MAGYAROKHOZ
Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
    Nem látod a bosszús egeknek
        Ostorait nyomorult hazádon?
Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
    Ámbár ezerszer vak tüzedben
        Véreidet, magadat tiportad.
Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok
    Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
        Ostromokat mosolyogva nézett.
Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad tatár khán xerxesi tábora
    S világot ostromló töröknek
        Napkeletet leverő hatalma;
Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő
Századja s titkos gyilkosaid keze,
    A szent rokonvérbe feresztő
        Visszavonás tüze közt megálltál:
Mert régi erkölcs s spártai férfikar
Küzdött s vezérlett fergetegid között;
    Birkózva győztél, s Herculesként
        Ércbuzogány rezegett kezedben.
Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
    Szélvész le nem dönt, benne termő
        Férgek erős gyökerit megőrlik,
S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
    A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
        Róma ledűl, s rabigába görbed.
Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
    S hazája feldúlt védfalából
        Rak palotát heverőhelyének;
Elődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,
    A nemzet őrlelkét tapodja,
        Gyermeki báb puha szíve tárgya.-
Oh! más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harcai közt, midőn
    A fél világgal szembeszállott
        Nemzeteket tapodó haragja.
Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain.
    Oh! más magyarral verte vissza
        Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!
De jaj! csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
    Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
        Játszva emel, s mosolyogva ver le.
Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent: ledűlt már a nemes Ílion,
    A büszke Karthágó hatalma,
        Róma s erős Babylon leomlott.

OSSZIANIZMUS: a fogalom egy elképzelt III. századi kelta bárdnak, Fingal ír király fiának, Ossziánnak nevéből származik. Osszián a világirodalom egyik legnagyobb hamisítványának hőse: a skót MacPherson gyűjtő útjai nyomán 1762-ben adta ki az állítólagos bárd haténekes eposzát, de már a kortársak is sejtették, később be is bizonyosodott, hogy az egész MacPherson találmánya. A ritmikus költői prózában írt műnek óriási hatása volt csaknem egy évszázadon át. Észak költészetének jelképévé vált, és így szembe lehetett állítani a derűsnek elképzelt ókori görög hagyománnyal.

OXIMORON: görög eredetű szó, értelmileg látszólag egymást kizáró ellentéteknek stilisztikai, rendszerint humoros célú összekapcsolása a beszéd során ( pl. édes teher )

Ö

ÖLELKEZŐ RÍM: abba képletű rímszerkezet

ÖNÉLETRAJZ: Mint irodalmi műfaj, valamely egyén életének saját maga által történt leírása, melyben a hangsúly az író saját személyén, lelki-szellemi fejlődésén, s az ezt elősegítő illetve hátráltató tényezők ábrázolásán van.

ÖNMEGSZÓLÍTÓ LÍRA: A gondolati költészetnek egyik sajátos, különösen a 20. században elterjedt típusa. Az érzelem, illetve a magatartás kettősségének megnyilvánulása, melyben a költő saját magát szólítja meg. A két magatartás végletesen szembefeszül egymással: az egyoldalú dalógusban, az egyik álláspont kifejtése megfogalmazza a vele szembeállót is.

ŐSKÖLTÉSZET: az irodalom legkorábbi formáinak elnevezése, amely a népek civilizáció előtti időszakának költészetét, illetve műveltségét jelöli. Az őstársadalmakban az ősművészet különböző formái nem válnak külön, az ősköltészet sem önálló kategória, hanem a társadalom mindennapi gyakorlatával, a munkaszervezéssel, neveléssel, rokonsági kapcsolatokkal, tulajdonviszonyokkal és az ezeket rendszerező jogszokásokkal szorosan összefüggő jelenség. A költészet legősibb formái valószínűleg lírai jellegűek voltak, s a természetben és a munkában átélt ritmusban szólaltatták meg őket. Legősibb típusaivá így a természetfeletti erőkkel kapcsolatot tartó rituális énekek és a munkát megkönnyítő munkadalok voltak.

Vissza

copyright © László Zoltán 1998 - 2013
e-mail: Literatura.hu