R

R

Az információ HATALOM!!!!!!
Jussál hozzá te is!!!!
Használd a legjobb keresőrendszert:

RACIONALIZMUS: filozófiai irányzat a 17-18. században, azt vallja, hogy az emberi megismerés forrása a ráció, az ész, s fogalmaink a tapasztalat előtt és attól függetlenül léteznek ( Descartes, Spinoza, Leibnitz ) - tágabb értelemben az irracionalizmussal, a vallásos, misztikus gondolkodással szemben az emberi értelem megismerő képességét, a világ megismerhetőségét valló filozófiai nézetek összessége

RAGRÍM: Azonos raggal vagy képzővel ellátott két szó összecsendítése..

RAPSZÓDIA: a görög rapszodoszok ( epikus énekmondók ) által előadott költemény - felindult lelkiállapotot tükröző, szaggatott szerkezetű-gondolatmenetű, egyenetlen ritmusú lírai költemény.

REALIZMUS: A latin reális - valóságos - szóból. Valószerűségre törekvés, a valóságot átfogóan ábrázo¬ló művészi és írói magatartás illetve stílusirányzat. A dolgokat, embereket, helyzeteket, sorsokat és konfliktusokat a való élethez hasonlóan ábrázolja. A stílus a mondandót szolgálja, nem szakad el a beszélt nyelvtől, legfeljebb a szereplők jellemzése vagy a történelmi hangulat érzékeltetése kedvéért. A szerzői képzelőerő nem arra irányul, hogy elrugaszkodjék a valóságtól, hanem hogy minél sokrétűbben felidézze azt. A XIX. században kibontakozó realista irodalom típusokat teremt, akik egyéniek és különösek, mégis általános emberi tulajdonságokat, lelki, jellembeli minőségeket hordoznak vágyaikban, tetteikben és összeütközéseikben. A nyers valóságot ábrázoló naturalizmus¬sal szemben a dolgok lényegi tulajdonságait sűrítve jeleníti meg. Néhány kiemelkedő realista író a regény és a novella műfajában: a francia Stendhal, Balzac, Flaubert; az angol Dickens és Thackeray; az orosz Gogol, Turgenyev, Tolsztoj, Dosztojevszkij és Csehov; a német Thomas Mann; az osztrák Musil; az amerikai Hemingway, John Steinbeck. Nálunk Eötvös József, Kemény Zsigmond, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Kodolányi János, Németh László a realista elbeszélés klasszikusa.

RECENZIÓ: Valamely műről szóló rövidebb ismertetés, kritika vagy egy régi író műveinek kritikai kiadását előkészítő munka egyik fázisa: a rendelkezésre álló források összegyűjtése és egymással való összevetése.

RENESZÁNSZ: Az európai művelődéstörténetnek az 1300-as évektől az 1500-as ( Angliában az 1600-as ) évekig terjedő korszaka és egyúttal az ebben a korban érvényes stílusjegyek összessége, azaz stílusirányzat. A magyar elnevezés francia eredetű, az olasz elnevezést (‘la rinascita’) Vasari használta először ‘A legkiválóbb itáliai festő...’ című munkájában. A szó jelentése újjászületés:

Hagyományos értelemben a földközi-tengeri kereskedelemben, a keresztes háborúkban meggazdagodott itáliai polgárság a középkor alacsonyabb életminősége után fölfedez egy gazdagabb emberhez méltóbb kultúrát és embereszményt az antikvitásban.
Egon Friedell szerint a reneszánsznak nem az antikvitáshoz történő visszanyúlás az újdonsága – hiszen Itália esetében kontinuitásról (=folytonosságról) van szó –, hanem az újjászületés lényege az Istenhez való hasonlatosságra törekvés, a teremtő ember felfedezése a középkori teremtménytudattal szemben.

A legnagyobb teljesítményt a képzőművészet területén hozta létre. A perspektívával, a miméziselmélettel, majd a Leonardo által felfedezett ‘sfumato’-val (=kormozás, satírozás) rálépett a természetelvűség útjára (sokak szerint a csapdájába került), s ez által majd 500 évig lényegi változás a festészetben nem történt, csak a posztimpresszionisták (Cezanne, Van Gogh, Gaugin) és az avantgárd törik meg a természetelvűség konvencióját. A legszebb reneszánsz embereszmény a polihisztor, az univerzális ember (Michelangelo, Leonardo). A korszak kétarcúságát mutatja, hogy a reneszánsz és a reformáció – a munka fetisizálásával (=bálványozásával) – hozza létre az újkori európai kultúra új embertípusát is a szakembereket (partii), akik az egész helyett immár csak a részt látják. ( Reneszánsz a képzőművészetben )

RETORIKA: szónoklattan - a szónoki beszéd elmélete, a középkorban a hét szabad művészet egyike, a stilisztika ikerága - szűkebb értelemben a prózastílus elmélete az értekező próza válfajával foglalkozik

REZONŐR: A komédia fontos szereplője, feladata, szerepe, hogy az eseményeket, a szereplők magatartását tárgyilagosan megítélje.

RITMIKUS PRÓZA: olyan próza amelyben a szokásosnál erőteljesebb hangzásbeli ritmus érzékelhető, anélkül, hogy a ritmus elérné a vers kritériumainak megfelelő szabályozottságot.

RÍTUS: a primitív kultúrákban, a folklórban előforduló, a beavatottak számára kizárólagosan érthető szertartás, amely a hitvilág isteneit hivatott befolyásolni. A szavaknak és mozdulatoknak ilyenkor mágikus erőt tulajdonítanak; többszöri kimondásukkal fokozva ezt az erőt. A mágikus szavakat csak a beavatottak ismerik, a szertartást csak ők végezhetik.

ROKOKÓ: a kései barokk-kal és a klasszicizmussal együtt jelentkező európai stílusirányzat a 18- században - a még jólétben élő és kifinomult ízlésű arisztokrata réteg életstílusát fejezte ki - szépirodalma naiv és bájos témákat dolgozott fel dekoratív, stilizált, játékos formában. A szó jelentése utal a stílus fontos elemére, a kacskaringósan futó csigavonalakra; kedveli a cikornyás formákat, mesterkélten idilli hangulatot teremt. A rokokón a francia művészettörténészek az ancienne régime kultúráját is értik; az udvarban és a fővárosban élő arisztokrácia egyre üresebb életét, gátlástalan szórakozás és gyönyörigényét a kacér játékosságot, a túlfinomult erotikát. Elsősorban az építészetben és az iparművészetben jelent meg.

ROMÁNC: 14-17. századi spanyol költői műfaj - francia szerelmi dal - nagyobb terjedelmű lovagi költemény az angol irodalomban - a régebbi magyar poétikában a derűs, vidám ballada megkülönböztető elnevezése. A spanyol romance nyolcszótagos sorokból áll, amelyek négysoros szakaszokra oszlanak vagy osztatlanok. A páros sorok egymással rímelnek. Rímképlete: xaxaxaxa. Valamennyi népi romance a spanyol történelem csodás, szerelmi motívumokkal átszőtt, dicső epizódjait eleveníti meg. A modern spanyol irodalomban már kizárólag lírai témák kifejezésére szolgál. ( Garcia Lorca )
Használják e kifejezést az olvasmányos, romantikus elemekkel színezett regényekre is.

ROMANTIKA: a 18-19. század fordulóján keletkezett és az egész 19. századon végigvonuló összetett, ellentmondásos művészeti irányzat - A romantika a XIX. század egyik legnagyobb hatású és jelentőségű művészeti irányzata. Az irodalomban olyan alkotók képviselik, mint Byron és Shelley, Hugo és Manzoni, Vörösmarty és Mickiewicz, Walter Scott és Jókai; a festészetben olyanok, mint Delacroix és Géricault, olyan zenészek, mint Donizetti és Weber, Liszt és Berlioz, Verdi és Wagner.

A romantika, romantikus, a roman - regény - szóból ered. A roman szóval a középkorban a latin nyelvű tudós irodalommal szemben a népnyelven írt elbeszélő műveket jelölték. A romantikus szót a XVII. század folyamán Angliában kezdik használni ( romantic ); festői tájat, regényes jellemet, eseményeket jelent. A francia nyelvben is a XVII.,XVIII. században használják először kalandos történet vagy festői táj jelölésére.

A romantika egy sajátos lelki alkatot és művészi attitűdöt jelent, amely sok vonásában közös valamennyi romantikus művésznél.

A romantika legfontosabb előzménye a felvilágosodásban létrejött szentimentalizmus. A szentimentalizmus jellemző vonása az elfordulás a társadalmi kötöttségeket jelentő várostól, az elvágyódás az etikettet legfőbb mércének tekintő, legfeljebb frivolan szellemeskedő, de az érzelmeket mindenesetre elhallgattató társasági életből a szabad természetbe, a csendes erdők, fenséges hegyek világába, melyek némaságukkal megőrzik a sebzett szívű ember titkát.

A XVIII: század ezenfelül más téren is újat hozott. A polgári eszmék egyben a polgári nemzeteszményt is magukba foglalták, s az kapott tápot az északi népeknél, skandinávoknál, angoloknál és keltáknál, azokban a részben hiteles, részben hamisítványnak bizonyuló felfedezésekben, amelyek egy, a szemében az ógöröggel egyenlő értékű ősköltészetet képviseltek. A skandináv skaldok énekeinek, a Percy püspök gyűjtésében szereplő angol és skót balladáknak, főleg pedig a Macpherson által kiadott és Ossziánnak tulajdonított hősénekeknek óriási hatásuk volt egész Európa nemzeti közérzetére. Ezeknek az ősi vagy ősinek hitt énekeseknek a példájára, a fellépő új költők “nemzeti bárdok” akartak lenni Hatására ébredt fel Európa-szerte a népköltészet iránti érdeklődés.

A romantika mint művészi irány az irodalomban keletkezett, az irodalom területéről indult el, annak a nagy történelmi földrengésnek a hatására, amelyet a francia forradalom okozott. ( Romantika a képzőművészetben )

RONDÓ: a XV. században kialakult refrénes versszerkezet, visszatérő sorral épített versforma két rím ismétlődésével, váltakozásával. Két fő változata az egyszerű rondó és a kettős rondó. Az egyszerű rondó legalább 8, de inkább 12-15 soros, két rímre épül és az első sor első szava a vers végén refrénként ismétlődik. Pl.

Villon
Rondó az elsiratott szerelemről
Halál, szörnyű a szigorod: (a)
Elraboltad a szeretőmet, (b)
S szívem vágya mindig feléled, (b)
Mert emlékével kínozod. (a)
Sírok, zokogok, sorvadok. (a)
Mit ártott az a lány teneked, (b)
Halál ? (R)
Kettőnkben egy szív dobogott; (a)
Én is érzem benne a véget (b)
S most mint élet nélküli élet, (b)
Mint festett kép, olyan vagyok, (a)
Halál ? (R)
( Szabó Lőrinc fordítása )

Vissza