TABU: a primitív népeknél bizonyos tárgyak személyek megérintésének, vagy a  velük való kapcsolatnak, illetve bizonyos rituális helyek látogatásának a tilalma. A szómágia körébe tartozó tabu valamely szó kimondását tiltja; pl. a szellemek, istenségek nevét, ami a hiedelem szerint bajt hoz az emberekre. Átvitt értelemben kényes témák szóbahozásának tiltása.

TÁJKÖLTÉSZET: tájleíró költészet. A leíró költészet egyik műfajcsoportja. Témája kizárólag vagy túlnyomórészt a táj; az ember csak közvetve jelenik meg a természeti környezetben. A természettudományos tanköltészettel szemben a tájköltészet alkotásaiban nem az önmagában vett természet, hanem a társadalmi-emberi mondanivaló a lényeges, a természeti motívumok ennek érzékeltetésére szolgálnak. Gyakori, hogy a táj hangulata szerelmi érzést sugároz. Az ókori európai költészetben  a természet képei főként az idillek és az elégiák részleteként jelennek meg, sztereotíp motívumokból felépített, stilizált fiktív tájképekben. A skolasztikának a földi környezettől való elfordulását a reneszánsz szünteti meg: az antik toposzokból ismert, stilizált tájképeket festi meg a költő a pásztori költészet sémái szerint. A szoros értelemben vett tájköltészet Európában a felvilágosodás és a romantika szülötte; ekkor fedezik fel a költők a természeti környezet valódi arculatát s azt a lehetőséget, hogy ez saját érzéseik, hangulataik kifejezésére kiválóan alkalmas.

TÁNCJÁTÉK: a színjátéknak az a típusa, amelyben a tánc a cselekmény elsőrendű vagy kizárólagos hordozója. A kelti táncjátékok egy részében a szöveg csupán előzetesen felolvasott prológus, esetleg mondott, énekelt kísérőszöveg. Európában és Ázsiában nagy hagyománya van a táncos némajátékoknak. Ez a hagyomány él korunk táncművészetének két fő ágában: a XVII. sz.-tól minden szöveges elemtől függetlenedett balettben és a XIX.-XX. sz. fordulójától elterjedt modern táncformákban (mozgásművészet).

TANKÖLTEMÉNY: a didaktikus irodalom műfaja. A tanköltemény tudományos vagy vallási ismereteket, illetve valamilyen gyakorlati tevékenység ismereteit foglalja össze verses irodalmi formában, az esztétikai értékeket alárendelve a tanító célzatnak. Horatius szerint feladata: prodesse et delectare (használni és gyönyörködtetni).

TANULMÁNY: a részproblémákat elemző, összefüggéseket feltáró szakmunka, értekezés, dolgozat. A rendszeres és szervezett tudományos élet egyik legrégebbi műfaja. A tudományos igény fejlettségével már az ókori Indiában, Kínában, Japánban, a hellenizmus kulturális központjaiban, a középkori arab irodalomban, valamint a felvilágosodás kori irodalmakban is elterjedt. Traktátus néven az európai középkor is művelte. A cikknél nagyobb, a monográfiánál kisebb terjedelmű, jellemző publikációs formája a szakmai folyóiratoknak. A modern tanulmányok nemzetközi szabványokhoz igazodva jegyzetapparátussal készülnek. Gyakori formája a tanulmánynak a szépirodalmi vagy tudományos munkákat kísérő előszó vagy utószó is. Művészi stílusban írva érintkezik az esszé műfajával.

TAUTOLÓGIA: tauto = ugyanaz, logosz = beszéd: ugyanannak a mondanivalónak vagy nyelvi viszonynak fölösleges, újbóli kifejezése. Logikailag a hibás meghatározás és bizonyítás egyik fajtája (ugyanazt ugyanazzal). Stílushiba illetve nyelvhelyességi hiba, ha két olyan szót - pl. kötőszót - használ egymás után a beszélő, amikor egy is elegendő (pl. de azonban).

TÁRCA: kis terjedelmű publicisztikai műfaj, átmenet a szépirodalmi és a zsurnalisztikai műfajok között.

TEÁTRÁLIS: 1.Színpadi vagy színházi előadás. 2. Hatásvadász, mesterkélt, nem természetes, külsőséges, látványosságra törekvő, túljátszott előadásmód. Az irodalomban a könnyfakasztó, érzelgős hangnem vagy a szónokias harsány előadásmód bíráló jellegű megnevezése.

TENDENCIÓZUS: valamilyen ideológiai vagy politikai irányzatot szolgáló, részrehajló, nem kellően tárgyilagos elemzés, vélemény, kritika, írásmű.

TÉNYIRODALOM: (dokumentumirodalom, non-fiction) létező hősőket, valóban megtörtént eseményeket feldolgozó, hiteles bizonyítékokon, adatgyűjtésen alapuló szépirodalmi alkotás. Tágabb értelemben ide sorolják az emlékiratot, a riportot, és az irodalmi szociográfiát.

TERCINA: Háromsoros strófaforma. A versszakok középső sora rímel a következő versszak első és harmadik sorával: (aba, bcb, cdc) Dante: Isteni színjáték.

TESTAMENTUM: végrendelet. 1. Az egyházi irodalomban a Biblia keresztény kánonjának elnevezése, amely az Istennel kötött szövetségre utal. 2. Irodalmi műfajként valóságos vagy kitalált, gyakran verses végrendelet, egy költő, író szellemi végakaratát tartalmazza. Hangvétele legtöbbször megrendült (József Attila: Kész a leltár), de lehet szatirikus, irónikus is (Villon: Nagy Testamentum).

TÉZISDRÁMA: tandráma - olyan mű, melynek legfőbb célja a közönség meggyőzése valamely tétel, eszme helyességéről

THEATRUM MUNDI: világszínház - az a felfogás mely szerint a földi élet nem más mint egy hatalmas színjáték amelyet nem az emberi akarat irányít
( Calderon, Shakespeare )

THESZISZ: Nyomaték nélküli időtartam, az arszisz ellentéte.

TIRÁDA: szóáradat.
1. Nagyobb terjedelmű drámai monológ, amelyet a szereplő egy lendülettel, egyfolytában mond el.
2. Dagályos, fellengzős szóáradat. A szónoklat olyan része amelynél a  beszélő elragadtatja magát, túlfűtött szenvedélyességgel próbálja a közönséget meggyőzni.
3. Mondatalakzat, többszörösen összetett mondat, szerkezetét szabályosság és ritmikusság jellemzi.

TOPOSZ: görögül = hely; a közismert, közkinccsé vált korokon átívelő költői kép, írói fordulat, cselekményelem. A hozzá kapcsolódó képzetek is mindig rokon jellegűek ( eső = bánat, fürdetés = múlttól való megtisztulás ). A modern irodalomtudomány szóhasználatában a toposz az irodalmi művek sorában fellépő azonos vagy hasonló jelentésű szövegrész, visszatérő kifejezés, klisé, séma, alkotói felfogás, szemléletmód.

TRAGÉDIA: A dráma egyik műfaja, uralkodó esztétikai minősége pedig a tragikum. A tragédia főszereplője a tragikus hős.
A tragédia meghatározása Arisztotelész szerint:
“A tragédia tehát komoly, befejezett és meghatározott terjedelmű cselekmény utánzása.”

komoly:
A tragikus hősöknek a köznapi mértéket meghaladó hősöknek kell lenniük, hogy bukásuk kiválthassa a katarzist.
befejezett:
Befejezett az a mű, melynek van eleje, közepe és vége. Az eleje az a műnek, amely nem következik szükségszerűen valamiből, de ami után más következik. Közepe az a műnek, ami valamiből következik és utána más is áll. Vége az a műnek, ami valamiből következik, de utána nem áll más.
meghatározott terjedelem:
Amekkora terjedelmen belül bekövetkezik a szerencsésből a szerencsétlenbe történő fordulat, az a megfelelő terjedelme a tragédiának.

TRAGIKOMIKUM: a tragikum és a komikum szimbiózisából előálló esztétikai minőség mely rendszerint az irodalmi tragikomédia műfajában jelentkezik - elsősorban az újkorra jellemző, jórészt a tragikus helyét foglalja el s a hétköznapi kisemberek ábrázolásában ölt testet.

TRAGIKUM: Olyan értékszerkezet, amelyben hirtelen nagy, visszafordíthatatlan értékveszteség, értékpusztulás következik be. A cselekmény szintjén ez a kiemelkedő hősök halálában vagy lelki összeomlásában nyilvánul meg.

TRAGIKUS HŐS: A tragikus hős átlagon felüli, de nem tökéletes. Többnyire a korszakban általánosan elismert, pozitív erkölcsi értékeket képviseli, céljaiért vállalja a harcot, s az ellenerőkkel való küzdelemben bukik el. Bukása a félelem és együttérzés érzelmeit váltja ki a nézőből, olvasóból, s megerősíti a hős által képviselt érdekek tiszteletét.

TRANSZCENDENS: túlhaladni, meghaladni. Vallásbölcseleti értelemben a végesnek tartott tárgyi világgal szembeállított, azon túllévő végtelen, amely így minden istenhit létalapja. filozófiai értelemben a tapasztalaton felüli, attól független létező. A lélektanban a tudatalatti. Az irodalomban és a művészetben a műalkotás konkrét, kifejezett jelentésén túli, atmoszférikusan érzékeltetett vagy sejtetett, általános üzenete.

TRUBADÚRLÍRA: A középkori zenének az elsô világi megnyilvánulása. Az eszményített udvari szerelem és a lovagi életmód állt középpontjában. A XII.-XIII. századi provanszál dalköltők alkotásainak összessége. A szöveget és dallamot a trubadúrok maguk szerezték, és pengetős hangszerkísérettel adták elő. A vándorló trubadúrok döntően befolyásolták egész Európában a lovagi költészetet. A költemények szótagszámláló sorokból épülnek fel, bonyolult a rímképletük és változatos strófaszerkezetüek. Szerelmi érzelemvilágot tükröznek, a nemesi udvarok új társadalmi értékrendszerét a cortesia-t (gáláns, udvarias viselkedésmód) poétikai szinten rögzítik. A trubadúrok emelkedett szerelem-felfogása udvari-arisztokratikus életszemlélet.

TROCHEUS: Arkhilokhosz ókori görög író által megteremtett versláb, egy rövid meg egy hosszú szótagból áll, emelkedő és három mórás. Képlete (-U).

Vissza

copyright © László Zoltán 1998 - 2013
e-mail: Literatura.hu