A zenekar története azzal kezdődött, hogy az Elektra kiadó
1964-ben megjelentetett egy válogatást Blues Project néven, amelyen már
szerepelt Danny Kalb is. A következő évben a New York-i Magyar Kulturális
Központban játszott egy zenekar, amelyben Kalb mellett játszott Charlie
Musselwhite, az egyik legjobb fehér blues szájharmonikás valamint Mike
Bloomfield, aki nemcsak gitárosként volt kiemelkedő alakja a fehér bluesnak. A
The Blues Project nem játszott túlságosan népszerű zenét, így a listákra került
albumaik lemaradtak az élvonaltól.
Kalb Blumenfelddel, Kulberggel és Artie
Tatum gitárossal 1965-ben indította Quartetjét. Tatumot hamarosan Katz váltotta,
rövidesen csatlakozott hozzájuk Flanders, aki a nevet adta a „gyereknek”. Al
Kooper csak a következő év elején csatlakozott a többiekhez. Ismert zenész volt,
helyet kapott Bob Dylan
legendás Highway 61 Revisited című albumán és részt vett más projektekben is.
A zenekar a The Night Owl klubban játszott és 1965 elején elkezdte első
lemezének felvételét. Live at Café Au Go Go című albumuk
1966-ban a Verve Records kiadásában látott napvilágot. Állandó helyük akkor már
a lemez címében szereplő blueskocsma volt.
Az együttes korántsem tiszta
bluest játszott, jól megfért zenéjükben a folk, a gospel és a jazz is. Amikor
Flanders távozott, Kalb, Kooper és Katz énekelt. Az első album megjelenése után
legendás nyugati parti színhelyeken léptek fel: San Franciscóban a Fillmore-ban,
az Avalon Ballroomban és koncerteztek Los Angelesben is. Kooper közben ismét
Dylannel dolgozott egy lemezen. NewYorkba visszatérve felléptek a Central
Parkban sé megjelentették Projections című második lemezüket,
amelyre jelentősen rányomta bélyegét a pszichedelikus rock is. Az albumra került
többek között az I Can’t Keep from Crying Sometimes, a
Steve’s Song, a Two Trains Running és a Flute
Thing, mindegyik pályafutásuk kiemelkedő darabja volt. Ebben a
felállásban utolsó közös attrakciójuk fellépésük a Monterey Pop Festivalon.
Al Kooper és Steve Katz 1968-ban a
Blod, Sweat and Tears-hez szegődött, de Kooper, aki ugyan
kezdeményezője volt ennek a formációnak, csak egy lemezt készített az
együttessel. Katz évekig kitartott a szenzációs fúvós csapat mellett (Budapesten
is fellépett velük 2010-ben).
A Blues Projectnek változó összetételben
jelentek meg lemezei a hetvenes évek elején, majd 1973-ban kiadták a The
Original Blues Project Reunion in Central Park című dupla korongot,
amelyen Flanders nem énekelt ugyan,de így is kitűnő emlék a kitűnő társaságról.
Kulberg és Blumenfeld egy ideig a Seatrain nevű formációval dolgozott. A
következő években a Blues Project időnként különböző come back koncerteken
szerepelt, szüntelenül változó összetételben.
Az együttes hagyományos
lemezeken megjelent anyagait a nyolcvanas évek végétől megjelentették CD-n is.
Kitűnő válogatások is őrizték a rendkívül színvonalas együttes legjobb
darabjait. A Blues Project Anthology talán a legjobb gyűjtemény, amely
betekintést ad a fehér blues, a blues rock egyik legjobb, de eléggé
fegyelmezetlen formációjáról. Az ezredforduló táján csak annyit lehetett tudni
az együttesről, hogy létezik, sem újabb hanganyagukról, sem nevezetes
koncertjükről nem tudni. Érdemes felidézni a már említetteken kívül olyan
klasszikus bluesfeldolgozásaikat, mint a Back Door Man, az I’m Ready, az
Alberta, a Spoonful vagy a Louisiana Blues.
(Kovács Miklós)
A CD-k online megvásárolhatók, csupán a lemezborítóra kell kattintani!
copyright ©
László Zoltán 2012
e-mail: Literatura.hu