Walter Trout
"Jól gazdálkodott a fekete és fehér zenészek örökségével."

Amerikai blues- és bluesrock zenész, gitáros, énekes, szerző.

Eredeti neve: Walter Trout

                        1951. március 6. Ocean City, New Jersey.
Walter Trout

Az egészen zsenge koráról nem sokat lehet tudni. Kétségtelen, hogy a példaképül választott nagy elődök - Big Mama Thornton, John Lee Hooker, Luther Allison, Joe Tex és mások - meglehetősen biztos alapot adtak későbbi pályájához. Szólókarrierje előtt tagja volt a Canned Heat-nek, John Mayall Bluesbreakerének. Három alkalommal játszott Magyarországon 1985-ben és 1987-ben John Mayallal, majd másfél évtizeddel később szólóban. A közönség elismerését pedig jelzi, hogy a Billboard albumlistáján több korongja került az élmezőnybe. (Legutóbb Blues for the Modern Daze valamint Luther’s Blues:Tribute To Luther Allison a 4. helyezést érte el.)
Az egészen fiatal éveiről nem sokat lehet tudni, de az biztos, hogy már a hatvanas évektől lelkes hallgatója és gyűjtője volt a blueslemezeknek. A hetvenes években került Los Angelesbe, ahol klubokban kezdett zenélni.
Jesse Ed Davis volt az első jelentősebb zenész, akivel dolgozott . (Big Mama Thornton, Lowll Fulson és Joe Tex környezetéből ismert.) Pályája korai szakaszában fellépett Percy Mayfield együttesével.
1981-ben a Canned Heat hívta soraiba, ahol fantasztikus három évet töltött, de 1984-ben nem tudott ellenállni John Mayall hívásának, s csatlakozott a Bluesbreakershez. Mayall együttesének a nyolcvanas évek végéig volt a tagja, 1985-ben és 1987-ben is eljött vele koncertezni Magyarországra, 1985-ös szegedi koncertjükről Behind The Iron Curtain címmel készült lemez. Amikor távozott a Bluesbreakerstől, megszervezte a Walter Trout Bandet, amellyel jelentős sikereket ért el Európában is.
A BBC Radio One 1993-ban nyilvánosságra hozta a minden idők húsz legjobb gitárosának listáját, amelyen Walter Trout a 6. helyet foglalta el, megelőzve többek között Frank Zappát, Jeff Beck-et, Peter Greent, Stevie Ray Vaughant, Rory Gallaghert és B. B. King-et is.
Pályafuttása során a már említetteken kívül zenélt példaképei közül John Lee Hookerrel, Big Mama Thorntonnal, továbbá Elton John-nal és Jimmy Page-dzsel. Nagy álma teljesült be, amikor a Full Circle című albumán John Mayall, Coco Montoya, Bernard Allison és Joe Bonamassa is csatlakozott..
Összesen 22 saját albuma jelent meg legtöbbje „inyencfalat” a blues- és bluesrock rajongói számára. Legutóbbi Blues for The Modern Daze albumát a Blues rock klasszikusai között emlegetik, s ő maga is nagy szeretettel emlékezik erre a lemezre. Albummal emlékezett 2013-ban példaképére, Luther Allionra. (Ez a lemeze korábban Európában is forgalomba került.)
Volt olyan esztendő, amikor több mint kétszáz koncertet adott, de az új évezredben sem akasztotta szegre hangszerét, a legendás Fender Stratocastert. Folyamatosan szerepelt európai turnékon, Luther Allison emlékének ajánlott lemezével 2013 folyamán Európában és Amerikában is fellépett. 2013-ban megjelent a 100 legendás gitárossal készült interjúkötet,amelyben Walter Trout is megkapta fényképes oldalait.
(Kovács Miklós)

 

Nagylemezek:

Life in The Jungle (1990)
Prisoner of a Dream (1991)
Live: No more Fish Jokes (1992)
Tellin Stories (1994)
Positively Beale Street (1997)
Walter Trout (1998)
Livin’ Every Day (1999)
Go the distance (2001)
Deep Trout (2005)
Full Circle (2006)
Vegas Live (2006)
Outsider (2008)
Unspoiled By Prigress (2009)
Coommon Ground (2010)
Blues for The Modern Daze (2012)
Luther’s Blues: A Tribute to Luther Allison (2013)
Walter Trout

Walter Trout

A CD-k online megvásárolhatók, csupán a lemezborítóra kell kattintani!

Walter Trout Walter Trout Walter Trout

Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2013
e-mail: Literatura.hu