Az amerikai új hullám talán legsikeresebb, legtöbb slágert felmutatni tudó zenekara. Az együttes nevében szereplő szőkeséget Deborah (Debbie) Harry, fotogén arcú és alakú, kellemes hangú énekesnő testesíti meg; a szellemi vezér, a zeneszerző-gitáros-hangszerelő pedig Chris Stein. Debbie Harry 1945-ben született New Jersey-ben, és a hatvanas évek végén egy bizonyos Wind In The Willows együttesben, amely pszichodrámai borzadásokat vitt pódiumra idegileg cserzett szűk hallgatóságának, még szénfekete hajjal csörgődobot rázott és énekelt. Debbie karrierje ezután a Playboy Clubokba vezetett: bunny, azaz nyusziöltözéket viselő bárhölgy lett, énekelnie ott nem kellett, legfeljebb italt rázni. Később a Stilettoes nevű, varietékben fellépő női énektrió tagja lett, mígnem 75 végén összetalálkozott Chris Steinnel, James Destrivel és a banda többi leendő tagjával. Debbie egy viharos éjszakán megszőkült és máris létrejöhetett a Blondie. Pályafutását a Blondie New Yorkban az új hullám egyik letéteményeseként kezdte. Ahhoz az irányvonalhoz sorolták, amelyet többek között Patti Smith, a Talking Heads és a Ramones képviselt. Stílusában azonban hamarosan változás történt és a slágerelemek kerültek előtérbe. 1977 elején jelent meg első, az együttes nevét viselő album, amelyet 78-ban két másik LP követett: a Plasztik lemezek és a Párhuzamos vonalak. Ezeken már bőven találkozhatunk slágerekkel, amelyek közül az Üvegszív (Heart Of Glass) az év slágere lett. De népszerű lett a Vasárnapi lány (Sunday Girl) és a Csüngök a telefonon is. 1979-ben megjelent az Eat To The Beat című album, amelyről az Álmodozom (Dreaming) lett a sláger. Érdekes módon valamiféle punk, később new wave együttesként jegyezték a szaksajtóban az együttest, jóllehet tulajdonképpen "csak" kellemes, jól előadott slágerzenét, soft rockot játszottak, kultúrált rockzenei kísérettel. A "Párhuzamos vonalak", ahogy mértanból tudjuk a végtelenben találkoznak; a Blondie esetében a párhuzamos karrierek találkoznak egy pontnál: az Amerikai dzsigoló című filmben a Blondie adja elő a Hívjál (Call) című slágerbetét dalt, a producer Mike Chapman, a zeneszerző Giorgio Moroder. Ekkor fedezik fel Debbiet a film számára akinek mozikarrierje sem lebecsülendő. Deborah Harry főszereplésével elkészül a Union City című film melynek betétdala Debbie előadásában hamar aranylemez lett. Debbie Chris Stein zenéjét énekli a Polyester című filmben is. 1980-ban megjelenik az Autoamerican című nagylemez amelyről előbb egy másfél évtizedes jamaikai sláger új változata a Magas az áradat (The Tide Is High), majd a Rapture (Elragadtatás) lett világsláger. Időközben Chapman és Moroder helyét egy másik zenei konszern két vezetője veszi át, mégpedig a Chic két szerző-hangszerelő muzsikusa: Edwards és Rodgers, akik előzőleg Diana Ross, a Sister Sledge és a francia Sheila "gondozását" vállalták magukra. Ezt követően jelent meg a Blondie nélküli Debbie Harry nagylemez melynek címe KooKoo. Mindeközben az együttes sorozatban világturnékon vett részt, nem csoda tehát, hogy a nyolcvanas évek elejére elfáradtak és 1983-ban bejelentették szétválásukat. A tagok szolóban is próbálkoztak. Chris Stein időközben súlyos betegségen esett át. Óriási meglepetésre 1999 elején Debbie az eredeti tagokkal lemezt készített és bejelentette, hogy újra ringbe szállnak. Lemezük címe: No Exit. Ezt az albumot egy hosszas turnésorozat követte, majd 2003-ban ismét a stúdióba vonultak, hogy elkészítsék a The Course Of Blondie című korongot. 2006-ban bekerültek a Rock&Roll hallhatatlanjainak csarnokába.
2011-ben újabb eredeti zenei anyagot tartalmazó albummal jelentkeztek Panic Of Girls címen. A korongot mind a kritika, mind a közönség jól fogadta.

Nagylemezek:

Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2000 - 2014
e-mail: Literatura.hu