Sheryl Crow
"Szép testben csodálatos hang."

Amerikai énekesnő, gitáros, zeneszerző.
 
Eredeti neve: Sheryl Suzanne Crow

                       1962. február 11. Kennett, Missouri.
Sheryl Crow

Sheryl Crow egyike a legkitűnőbb amerikai énekesnőknek, még ha sikersorozata nem is volt teljesen töretlen – elsősorban magánéleti és egészségi okokból. Negyedszázados pályafutását ennek ellenére szép sikerek kísérték: kilenc Grammy-díjat nyert, több albuma, kislemeze arany- vagy platinalemez lett, s nem egy vezette is a Billboard listáját. Világszerte 35 millió, csak az Egyesült Államokban 16 millió lemezét adták el. A rock legnagyobb egyéniségei közül fellépett Eric Clapton-nal, a Rolling Stones-szal, az Allman Brothers Band-del, Bob Dylan-nel, Stevie Wonder-rel, Michael Jacksonnal, Don Henleyvel, Kid Rockkal, Stinggel, John Mellencamppel, sőt Luciano Pavarottival is, tagja volt a Tina Turner-t kísérő vokálnak.
Zenét szerető és aktívan művelő család gyermeke, három testvére van. Apja ügyvéd létére egy big band trombitása volt, anyja pedig zongoratanárnő. Az iskolai énekkarban kezdett énekelni, 13 éves korában előrukkolt első saját szerzeményével. Példaképei között későbbi pályatársai mellett megtalálható a Beatles, Janis Joplin, Emmylou Harris, Joni Mitchell és Suzanne Vega is.
Az egyetem elvégzése után (zeneszerzésből szerzett diplomát) zenetanárként kapott állást St. Louisban, közben hétvégeken helyi bandákkal lépett fel. A nyolcvanas évek végén Los Angelesbe költözött, s akkor csatlakozott a Michael Jacksont kísérő vokálhoz.
Egy ideig depresszió miatt orvosi kezelésre szorult, felgyógyulása után Don Henleyvel, az Eagles énekesével zenélt, s a Saturday Night Live showműsorban is szerepelt.
Első albuma, a Tuesday Night Music Club
1993-ban jelent meg, nagy sikert aratott 7 milliót adtak el belőle. A kései lemezes bemutatkozás ellenére már 1994-ben megkapta első Grammy-díjait - az év felfedezettjeként és az All I Wanna Do című kislemezéért. A kilencvenes évek derekától az új évezred elejéig újabb trófeákat kapott ebből a díjból.
1995-ben fellépett Clevelandben a Rock and Roll Hall of Fame állandó múzeumának felavatásán. 1994-ben és 1999-ben a woodstocki emlékfesztiválok szereplője volt. Közben rendszeresen szerepeltek kis- és nagylemezei a Billboard listáin. Nagylemezei és kislemezei közül a listavezető korongok mellett jó néhány került a legjobb tíz közé. 1997-ben Budapesten is fellépett, de a világszerte aratott sikerei ellenére „érthetetlenül” nagyot bukott.
A Wildflower című, 2005-ben megjelent nagysikerű albuma után mellrákot diagnosztizáltak nála, de hamar feltárták, megoperálták, így az énekesnő szerencsére meggyógyult.
A szerzőként és énekesként is kitűnő Sheryl Crow a gitár és basszusgitár mellett játszik billentyűs hangszereken – rock (elsősorban west coast), pop és a countryzenében egyaránt. A 2000-es években átmeneti csendet követően 2008-ban a Detours és a Home for Christmas lemezeket jelentette meg, majd 2010-ben ismét remek koronggal rukkolt elő: a 100 Miles from Memphis – öt évvel a Wildflowert követően - ismét vezette a Billboard listáját. Az album producere Doyle Bramhall II, a Budapesten is járt kitűnő gitáros - hosszú ismeretség, zenészbarátság után a hírek szerint románc is szövődött köztük. (Néhány évvel korábban Lance Armstrong kerékpároshoz fűződő viszonyával hosszasan foglalkozott a bulvársajtó.) Bramhall Sheryl Crow-val együtt a legutóbbi lemez dalai többségének szerzője. Közreműködői között található Keith Richards és Justin Timberlake is. Shery Crow két gyermeket fogadott örökbe.
(Kovács Miklós)

Nagylemezek:

Tuesday Night Music Club (1993)

Sheryl Crow (1996)

The Globe Session (1998)

Sheryl Crow and Friends: Live in Central Park (1999)

C’mon, C’mon (2002)

Live at Budokan (2003)

Artist's Choice: Sheryl Crow (2003)

Wildflower (2005)

Detours (2008)

Home for Christmas (2008)

100 Miles from Memphis (2010)

Icon (2011)
Sheryl Crow

Sheryl Crow

Sheryl crow

A CD-k online megvásárolhatók, csupán a lemezborítóra kell kattintani!

Sheryl Crow Sheryl Crow Sheryl Crow

Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2012
e-mail: Literatura.hu