The Cars
"Sokszínű elnyűhetetlennek tűnő amerikai banda."

1976-ban alakult amerikai rock és újhullámos együttes.
Újraalakult 2010-ben.

Eredeti felállás: Rick (Richard) Ocasek (ének, gitár)
                           Benjamin Orr (basszusgitár, ének)
                           Elliott Easton (gitár)
                           Greg Hawkes (billentyűs)
                           David Robinson (dob)
The Cars

A hetvenes és nyolcvanas évek egyik legszínvonalasabb amerikai csapata, amely kitűnően ötvözte a rockot és az újhullámot. Ami az összetételét illeti teljesen követte az előző évtizedek klasszikus együtteseit. Ráadásul igen stabil csapatnak bizonyult, hiszen a nyolcvanas évek végi, több mint két évtizedes leállás után 2010-ben ismét egymásra találtak a zenésztársak a 2000-ben elhunyt Benjamin Orr kivételével. Ha csúcsokat nem is döngettek, azért volt listavezető daluk. jócskán akadt legjobb tíz közé került számaik, albumaik közül is több az élvonalba került. Az együttes nevét Robibson, a dobos „hozta”.
1976. utolsó napján alakult az együttes Bostonban. Alapító tagjai közül Ocasek és Orr korábban is játszott együtt. 1977 elején küldték el bemutatkozó demójukat az Elektra kiadónak, amely feltűnést keltő első albumukat, a The Carst 1978-ban megjelentette – ez Amerikában 18. helyezést érte el, a My Best Friend’s Girl című daluk a 35. Angliában pedig a 3. helyre került a listán, az album pedig platinalemez lett. Az első időszakban a bostoni The Rats clubban, illetve más városi és város környéki klubokban szerepeltek.
A Blondie és a Smashing Pumpkins mellett ők voltak a legsikeresebb újhullámos együttes. Zenéjük legfőbb jellegzetessége kezdetben a mechanikus pop/rock hangzás, később a proto punk, garage rock és bubblegum egyedi keveréke volt. Olyannyira újszerű és innovatív volt első nagylemezük, hogy a kritikusok a korszakalakotó művek közé sorolták.
A továbbiakban a langyos kritikával fogadott Candy-O után megjelent Panorama, majd a Shake it Up album címadó dalával együtt ismét színvonalasabb munka volt. 1982-ben Ocasek szólólemezzel jelentkezett, s további albumokkal is bizonyította, hogy ő a the Cars vezéregyénisége. A nyolcvanas években a legnagyobb elismerést a Heartbeat City című album hozta, mind a szakma, mind a közönség elismerését kivívta. Az album 3. lett a Billboardon, Drive című dala Amerikában 3. Angliában 4. Elég magasan jegyezte a Billboard az 1987-ben megjelent Door To Door albumot is.
A Banda 1988-ra elfáradt, a koncertek fakóbbak lettek, a társaság feloszlott. Ocasek szólóan illetve a Fireball Zone tagjaként dolgozott. Szólólemezeket jelentetett meg Elliott Easton és Ben Orr is.
A két évtizedes csend után 2010-ben az alapító tagok – a rákban elhunyt Orr kivételével - folytatásra határozták el magukat. S hogy volt értelme az újrakezdésnek, az újonnan megjelent albumok is bizonyították. A Move Like This 2011-ben a 2. helyig jutott a Billboardon, s a közönség ismét szeretettel fogadta a csapatot.
A The Cars a kilencvenes évektől jelentkező újabb rockcsapatok közül hatott többek között a Nirvanara, a Smashing Pumpkisra, a Deftones-ra.
(Kovács Miklós)

Listavezető kislemezek:
Tonight She Comes (1985)
Drive (1984)

Nagylemezek:
The Cars (1978)
Candy-O (1979)
Pamorama (1980)
Shake It Up (1981)
Heartbeat City (1984)
Greatest Hits (1985)
Door To Door (1987)
Just What I Need: the Cars Antholgy (1995)
Definitive (2002)
It’s Alive (2006)
Move Like This (2011)
Studio Album collection (2014)

Rick Ocasek szóló:
Beatitude (1982)
This Side of Paradise (1986)
The Cars

The Cars

A CD-k online megvásárolhatók, csupán a lemezborítóra kell kattintani!

The Cars The Cars The Cars

Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2015
e-mail: Literatura.hu