"...a balett a romantika műfaja, még akkor is ha Spandau előnevet visel."

1979-ben alakult angol zenekar.

Eredeti felállás: Tony Hadley ének;

                            Gary Kemp gitár;

                            Martin Kemp basszusgitár;

                           Steve Norman szaxofon;

                           John Keeble dob.

A CD online megvásárolható !

         Az újromantikus zenei irányzat legjelesebb képviselői 79-ben jöttek össze és a 80-as évek elején aratták első sikereiket, a Duran Duran nevű együttessel egyetemben. A londoni quintett a Kemp testvérek jóvoltából alakult, akik fennállásuk 11 éve alatt meghatározó egyéniségei voltak a bandának. Zenei stílusuk kialakításában jelentős szerepe volt Steve Dagger-nek, az együttes menedzserének, aki a roxy és a fehér soul egyedi keverékét látta üdvözítő megoldásnak a fiúk számára. London éjszakai mulatóiban kezdték meg működésüket és hamarosan mint a punk ellenlábasait emlegették őket. Kellemes megjelenésük, jólfésültségük, eleganciájuk és dallamokban gazdag zenéjük valóban szöges ellentétben állt mindazzal amit a polgárpukkasztó punkok képviseltek. 1980-ban fedezte fel őket Chris Blackwell, az Island Records vezetője akinek ajánlatát azonban visszautasították és inkább a Chrisalyshoz igazoltak, ahol nagyobb alkotói szabadságot biztosítottak számukra. A The Cut A Long Story Short lett a banda első kislemeze, amely a brit slágerlista ötödik helyéig küzdötte fel magát. A kezdeti gyors sikert hamarosan két másik követte: The Freeze, Mousclebound. Az új hangzás és megjelenés hamar utat tört magának Amerikában is, ahol előkelő klubok és színházak versengtek értük. 1981-ben végre megjelent első nagylemezük, Journey to Glory címmel. Az igazi sikert azonban továbbra is a single kiadások jelentették, melyek sorra felkerültek a slágerlisták első tíz helyezettje közé. A Lifeline és az Instinction arany, illetve platinalemezek lettek és kedvelt slágerei a diskóknak. Második LP-jük a 82-es Diamond, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és átütő sikert csak a 83-ban kiadott True aratott. Ezen a korongon a fehér soul hangzás dominált, és a kellemes, "lélekhez" szóló zene könnyen belopta magát a keménységtől már fásult közönség fülébe. A korong nem csak Angliában de Amerikában is aranylemez lett, és a negyedik helyig kúszott fel a Bilboardon. Sajnos a sikert nem tudták megfelelően meglovagolni és az Only When You Leave kereskedelmi bukása után, megkezdődött az együttes pályájának lefelé ívelése. A 84-es Parade című album Angliában még igazi siker de a tengerentúlon visszhangtalan maradt. 1985-ben felbontják szerződésüket a Chrisalysszal és a CBS/Columbiához igazolnak, nagyobb háttértámogatás reményében. A Through The Barricades már az ő gondozásukban jelenik  meg de csak a korongról kimásolt How Mary Lies? című szám arat igazi sikert. A zenekarnak ez az utolsó sikerlistás száma, és 1989 végén, a Heart Like a Sky megjelenése után csendben feloszlanak. A Kemp fívérek viszonylag sikeres filmkarrierbe kezdenek és olyan alkotásokban láthatjuk őket mint a The Krays, The Bodyguard vagy a The Embrance of The Vampire. Zenei vonalon csak az énekes Tony Hadley működik tovább aki meglehetősen sikeres szólókarriert tudhat magáénak. 1993-ban megjelent albuma a State of Play jelentős és elismert alkotás. Zenéjük az utóbbi években ismét népszerű, ezt jelzik a válogatáslemezek eladási példányszámai.

A Spandau Ballet hivatalos honlapja.

Nagylemezek:

Journeys To Glory (1981)

Diamond (1982)

True (1983)

Parade (1984)

Singles Collection (1985)

Through The Barricades (1986)

Twelve Inch Mixes (1986)

Heart Like A Sky (1989)

Greatest Hits (1994)

Mousclebound (1995)

Back To Back Hits (1998)

Collection (1999)

Live At Nec (2005)

Once More (2009)

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !


Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2000 - 2010
e-mail:
Literatura.hu