"Ha egy bandát a szerencsétlenségek sorozatban sújtanak..."

1969-ben alakult amerikai zenekar.

Eredeti felállás: Duane Allman gitár;

                            Gregg Allman gitár, ének, billentyűsök;

                            Dickie Betts gitár;

                            Berry Oakley basszusgitár;

                            Jai Johhny Johanson dob, ütőhangszerek;

                            Butch Trucks dob, ütőhangszerek.

A CD online megvásárolható !

      Az Allman Brothers Band története: siker, tragédia, szerencsétlenség és ismét siker. Közel harminc éves munkásságuk alatt megjárták a siker csúcsait és a poklokat, de mindenképpen a rocktörténet egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású rockegyütteseként vonulnak be a Hallhatatlanok Csarnokába. A hetvenes évek elején újradefiniálták a rockzene jelentését és Amerika leghatásosabb, a többiek munkáját leginkább meghatározó zenekaraként tevékenykedtek. A csapat a blues, jazz, és country muzsika olyan ötvözetét játszotta melybe klasszikus zenei elemek is keveredtek, létrehozva azt az egyedi hangzást ami sikereik kulcsa volt. Duane Allman 1946 november 20-án született Nashville-ben, és Floridában nevelkedett. Zenei karrierjét session zenészként kezdte, főleg soul énekesekkel működött együtt: Wilson Pickett, Aretha Franklin. Majd a hatvanas évek végén öccsével, Greggel megalakították a Hour Glass-t, mellyel egy lemezt készítettek. Több sikertelen kísérlet után az egykori Otis Redding menedzser, Phil Walden ajánlotta nekik, hogy alakítsanak saját bandát. Egy négytagú együttest hoztak létre, azonban egy Jacksonville-i klubban üldögélve megváltoztatták a tervet, mert megismerték a Second Coming együttest, amelynek két tagját, Richard ("Dickey") Bettset (1943. dec. 12.) és Berry Oakleyt (1948. apr. 4.) bevették az alakuló csapatba. Így indult útjára a nevében rövid életű Allman Joys, majd a végleges Allman Brothers Band. A banda középpontjában Duane Allman és Betts gitárjátéka állt, ami izgalmasabbá tette a "fekete" zenét (főleg bluest), amit játszottak. A két szológitár felelgetős-válaszolós játéka, valamint a két dobos által szolgáltatott felfokozott ritmus adta a zenekar sajátos, teljesen egyéni hangzását. A két gitáros remekül egészítette ki egymást, igazi élvezettel játszottak és koncerteken nemegyszer előfordult, hogy 30-40 perces, fantasztikus improvizációkat produkáltak. Az első albumon még nem az igazi formájukat hozták a fiúk, de az utána jövő korogokra már beérett a hangzás. Az Idle Wild South és az At Filmore East című lemezeiken olyan nagyszerű bluesszámok találhatók, mint a Stateboro Blues és a Stormy Monday. Duane mindeközben egyéni utakat is járt, slide gitárjával közreműködött a Derek And The Dominoes Layla című albumán is, és részt vett az 1970-es Isle Of Wight fesztiválon is. 1971 októberében érte a motorbicikli baleset, amely halálát okozta. Lemezein a rocktörténet csodálatos gitárszolói maradtak fenn. A következő évben megjelent Eat A Peach című albumon Betts játszotta fel mindkét gitár zenei anyagát. Nem sokkal az album megjelenése után, majdnem ugyanazon a helyen, 72 novemberében Berry Oakley szenvedett halálos motorbalesetet. A két haláleset nemcsak megviselte a megmaradt tagokat, de alapjában változtatott az együttes stílusán is. A vezetővé előlépett Betts countrys hangvétele kezdett eluralkodni, háttérbe szorítva a blues elemeket. A 73-ban megjelent Brothers&Sisters című album már ennek jegyében született és többségében Betts kompozícióit tartalmazza. A stílusváltás azonban nem vált a banda hátrányára, ebben a korszakban olyan csodálatos alkotások születtek mint a Jessica és a Ramblin Man. Gregg Allman és társai a hetvenes évek fordulójáig ezt a zenét folytatták és albumaikra nem lehetett panasz. Alkotásaik kidolgozottak, tökéletesen megszerkesztettek voltak és minden albumon akadt egy-két kiemelkedő szám, mint például a Pegasus. 74-től kezdődően azonban ellentétek lángoltak fel Betts és a külön utakat járó Gregg között, aki néhány napig Cher férje is volt, miután elkészítettek egy közös albumot. Cher azonban elhagyta, mondván jobban szereti a piát és a kábítószereket minta nőket. Amikor 1976-ban Gregget letartóztatták kábítószer-kereskedés vádjával, ő feladta a barátját csak hogy mentse asaját irháját. A banda tagja ezek után kijelentették, hogy soha többé nem dolgoznak vele. Átmenetileg tehát megszűnt az Allman Brothers és a tagok szólóban próbálkoztak, nem kevés sikerrel. 1978-ban újra összejöttek (minden csoda csak korlátozott ideig tart), és kiadták az Enlightened Rogues című korongot, amely ismét a rock élvonalába emelte az együttest. Ezen az albumon már ismét a két szólógitáros felállás érvényesült Dan Toler közreműködése révén. Ennek ellenére a banda nem mondhatta magát túlzottan sikeresnek, hiszen az új irányzatok (punk, disco) őrülete dívott és közönség nem igényelte a színvonalas ám kissé régimódi zenét. 1982-ben az együttes ismét megszűnt, hogy 89-ben reinkarnálódjon immár harmadszorra. 1990-ben jelentették meg a Seven Turns című albumot. A lemezt jól fogadta a kritika és a közönség is érdeklődést mutatott iránta de ez nem tartott sokáig. Következő lemezeik már csak kis példányszámban fogytak, ezért valamint kábítószeres problémák miatt a banda 95 végén ismét szögre akasztotta zeneszerszámait. Kiváló zenéjük mellett agresszív viselkedésük emléke, valamint a két szerencsétlen haláleset is hozzájárult ahhoz, hogy legendává váljon az Allman Brothers Band. Ám a történetnek még nincs vége. A kétezres években  bár folyton változó felállással, de ismét aktivizálta magát az együttes és a folyamatos koncertezés mellett új stúdióalbumokat is megjelentetett. Minőségileg a legsikerültebb a 2003-as Hittin' The Note. Az utóbbi években a banda tagja Derek Trucks, az egyik legjobb amerikai slide gitáros. Az Allman Brothers Band  2012-ben Grammy életműdíjat kapott, miközben a Rolling Stone magazin Duane Allmant a 9. míg Derek Truckst a 16. helyre sorolta a világ legjobb gitárosai között.

Nagylemezek:

The Allman Brothers Band (1969)

Idle Wild South (1970)

At Filmore East (1971)

Eat A Peach (1972)

Beginnings (1973)

Brothers & Sisters (1973)

Win Loose & Draw (1975)

The Road Goes On Forever 1975)

Wipe The Windows Check The Oil Dollar Gas (1976)

Enlightened Rouges (1979)

Reach For The Sky (1980)

Brothers Of The Road (1981)

Dreams (1989)

Seven Turns (1990)

Shades Of Two Worlds (1991)

Live At Ludlow Garage - 1970 (1991)

The Collection (1992)

Best Of Hell & High Water (1994)

Where It All Begins (1994)

Legendary Hits (1995)

Mycology (1998)

Best Of Allman Brothers Band (2000)

Hittin' The Note (2003)

A&R Studios 26th August 1971 (2012)

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

One Way Out (2004)

Chronicles (2005)

20 th Century Masters Millenium Collenction (2007)

Jazz Fest (2010) 

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !


Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Az együttes hivatalos honlapja: www.allmanbrothersband.com

Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2000 - 2012
e-mail: Literatura.hu