"Próféta voltál, de követ dobtál önnmagadra."

Amerikai énekesnő, gitáros, szerző.

Eredeti neve: Joan Baez

                        1941. január 9. Staten Island, New York

A CD online megvásárolható !

      Joan Baez mexikói származású amerikai állampolgár, 1941-ben született New Yorkban. Édesapja fizikatanár, édesanyja drámatörténetet ad elő az egyetemen. Családja felmenő ágaiban miniszterek is akadtak. A bostoni egyetemen tanult gitározni, alapos de nem virtuóz gitártudásra tett szert. A folkzenével 1958 körül kezdett komolyabban foglalkozni. Kitűnő énekhangját akusztikus gitárjának játékával kísérte. Első jelentős fellépése 1959-ben a Newport Folk Festival-on volt. Tehetségére a Vanguard cég figyelt fel, és hamarosan megtalálták a kapcsolatot egymással. A szerződés megkötése után nemsokára megjelent első lemeze, amely az énekesnő nevét viseli. Ezen a korongon található a We Shall Overcome című szám, amely mondanivalója miatt a baloldali ifjúság himnusza lett. 1963-ban óriási tüntetés volt Vashingtonban; a lelkes tömeg a We Shall Overcome-ot énekelte. Aktuális politikai töltetű dalaival az USA elsőszámú folk-protest énekesnőjévé vált. Az 1960-as években az ország legnagyobb folkzenészével, Bob Dylan-nel dolgozott együtt. Együtt léptek fel a különböző rendezvényeken. A vietnami háború alatt a tiltakozó protest dalok előadója volt, és később is hű maradt ehhez a stílushoz. 1965-ben azon a címen, hogy nem járul hozzá a vietnami háború kiadásaihoz, megtagadta az adófizetést. Az amerikai történelemben nem ez volt az első ilyen tiltakozás egy igazságtalan háború ellen. Baez az Amnesty International aktivistája volt, aki politikai ténykedés, gondolatai kinyilatkoztatása miatt többször ült börtönben. Járt Vietnamban is, Hanoiban, ahol amerikai hadifoglyokat látogatott meg. Itt készültek 73-as lemezének első élő felvételei, amelyek a korong zenei anyagának jelentős részét szolgáltatták. A háborúellenes mozgalom egyik prófétanője volt. A közös eszme hozta össze David Harris-szel, a mozgalom egyik tagjával. Baez 68-ban feleségül ment hozzá, de nem sokáig élhettek együtt. Férjét 3 év fegyházra ítélték. Az asszony nem adta fel a küzdelmet. Fellépett a hippikorszak csúcsát jelentő Woodstock Fesztiválon. A többszázezres tömeg már az első nap végén együtt énekelte a baloldali nézetekkel teli dalokat, balladákat, amelyek közül talán a Joe Hill érdemel külön említést. A koncert másik érdekessége az a szám volt, amit duóban adott elő, és amit Ronald Reagen-nek, az akkori kaliforniai kormányzónak ajánlottak:

"Ő egy drogárus kocsi sofőrje
és ő a Ku-Klux-Klan vezetője. Amikor jön a nyár
Boldogok leszünk, hogy elhagyhatjuk a várost
Olyan volt hozzám, mint az apám
Olyan, mint az egyetlen disc-jokey,
akit még három óra után is hallhatsz
És én minden este egy country zenekarban énekelek
És ha nem tetszem neki, akkor ő nem ért meg."

1970-ben politikai munkájának eseményeit egy film foglalta össze, amit Carry It On címmel vetítettek. A következő év meghozta számára a magánélet örömét: fia született, akit Gabrielnek nevezett el. A családi idill azonban nem tartott sokáig, a két erősen politizáló ember még ebben az évben elvált. A válás ugyan megviselte de munkakedvét nem vette el, továbbra is rendületlenül, folyamatosan alkotott. Az évtized végén, 1979-ben váratlanul és érthetetlenül - a jobboldaliak meglepetésére és örömére - támogatta a vietnami csónakosokat. Ellentmondásos cselekedete után sokáig nem jelent meg önálló lemeze, nem akadt kiadó, aki vállalkozott volna, hogy új Joan Baez albumot dobjon a piacra. Bár dalai megjelentek különböző válogatásokat tartalmazó korongokon, hét évnek kellett eltelnie mire a Recently című album megjelenhetett. Bár ritkán de ma is jelennek meg új dalok Baez-től és még ritkábban de látható a színpadon is. Mindenképpen a rockzene nagy alakjai közé tartozik, azok közé akik gyökeresen átszabták a zenei világ arculatát. A folk műfajban rengeteg követőre talált, és hatalmas életműve az igazi értékek sorát növeli.

 

Nagylemezek:

Joan Baez (1960)

In Concert Volume I. (1962)

In Concert Volume II. (1963)

Any Day Now (1963)

Farewell Angelina (1964)

Joan Baez 5 (1964)

Noel (1966)

Joan (1967)

Baptism - A Journey Through Our Time (1968)

David's Album (1969)

One Day At A Time (1970)

The First Ten Years (1970)

In Italy (1971)

Blessed Are... (1971)

Carry On... (1972)

The Joan Baez Ballad Book (1972)

Where Are You Now, My Son? (1973)

Diamond And Rust (1975)

Gulf Winds (1976)

Honest Lullaby (1979)

Very Early Joan (1981)

European Tour (1981)

Play Me Backwards (1992)

Rare Live & Classic (1993)

Ring Them Bells (1995)

Greatest Hits (1996)

Live At Newport (1996)

Gone From Danger (1997)

Baez Sings Dylan (1998)

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

Best Of Joan Baez (1999)

Dark Chords On A Big Guitar (2003)

Bowery Songs (2005)

Day After Tomorrow (2008)

Songbird (2011)

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !


Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2000 - 2012
e-mail: Literatura.hu