Bobby McFerrin
"Aki mindenkit megénekeltet koncertjein."

Amerikai jazz, pop és klasszikus énekes, zongorista, basszusgitáros, klarinétos, zeneszerző, hangszerelő, karmester.

Eredeti neve: Robert McFerrin jr.

                       1950. március 11. New York
Bobby McFerrin

Bobby McFerrin az egyik legsokoldalúbb zenész a világon. Énekhangja is hangszerként funkcionál, de ezen kívül is fél tucat instrumentumot képes működésbe hozni. Alapvetően jazz-zenész és énekes, de művészete nem ismer határokat, hiszen a világzene, a reggae és a pop műfajokban is van mondanivalója. Jelentős érdeme, hogy a jazzt közel hozta a szélesebb tömegekhez. Derű árad belőle, éveket tagadhat le korából. Tízszeres Grammy-díjas ebből a Don’t Worry Be Happy című világsikerű dala hármat kapott, ugyanez a dal vezette a Bilboard poplistáját. A dalt egyébként engedélye nélkül felhasználták az 1988-as amerikai elnmökválasztási kampányban is. Bármilyen hangszert képes hangjával utánozni
Idősebb Robert McFerrin az első afro-amerikai énekes, aki felléphetett a New York Metropolitan Operában. Anyja, Sara Cooper dzsesszénekes, kórusban is énekelt, emellett hangképzéstanár (akárcsk húga). Így Bobby számára is adott volt az út a zenéhez. Még nem volt ötéves, amikor saját "szerzeményekkel" próbálkozott. Ifjúkorában már kitűnően zongorázott, foglalkozott zeneelmélettel és zeneszerzést tanult a Sacramento State College-ban. Akkorra családja Kaliforniába költözött.
A hetvenes évek elejétől Bobby McFerrin különböző zenekarokban, zongorázott, énekelt is. Amíg a hetvenes évek második felében New Orleansban élt, egy Astral Project nevű együttes frontembere lett, majd San Francisco környékén és kaliforniai klubokban játszott. Az évtized végén ismét New Yorkba került. Jon Hendricks énekes társa lett, majd a Weather Report több produkciójába is bekapcsolódott. Zenélt többek között Chick Corea-val, Joe Zavinullal, Herbie Hancock-kal és Yo-Yo Mával. Jelentősebb fellépései a hetvenes évek végén kezdődtek.
A nyolcvanas évek közepére alakult ki a scat (a szöveg nélküli) éneklésen alapuló sajátos előadói stílusa, Az 1982-ben megjelent első albumán brilliánsan dolgozta fel Van Morrison Moondance című számát, de felvette repertoárjába Charlie Parker, John Coltrane, Bach, Csajkovszkij, Mozart, a Beatles és mások zenéjét is. Készített lemezt Béla Fleckkel, Peter Gabriellel, Chaka Khannal, Richard Bonával. Kivételes technikájának köszönhetően bármilyen zenekarban megtalálja a helyét, de ha úgy hozza a sors, akár egyszemélyes zenekari produkcióra is képes. Lemezeit többek között a Blue Nopte, az Elektra, az EMI, a Sony és más világcégek jelentették meg.
Az év jazzénekesévé választották 1989-ben. Dalai közül a Don’t Worry, Be Happy mellett a Thinking About Your Bodyval is hatalmas sikert aratott. A Cream együttes Sunshine of Your Love-ja is telitalálat volt előadásában. A The Voice és Simple Pleasures című albuma nagy szakmai siker, előbbi kiegészítő zenészek nélkül készült, az utóbbi listavezető volt. A 2010-es VOCAbularies című albuma kórus közreműködésével készült.
Nem presztizskérdés számára, hogy minél több lemezt jelentessen meg, sorlemezeinek száma még a húszat sem éri el, ugyanakkor több mint húszmilliót adtak el belőlük. Szigorúan ügyel arra, hogy ami közreműködésével kikerül a stúdióból, valóban mestermunka legyen. Bobby McFerrin az elmúlt évtizedben többször is fellépett Magyarországon, legutóbb 2010-ben. Három gyermeke közül a legidősebb zenész.
(Kovács Miklós)

Nagylemezek:

Bobby McFerrin (1982)

The Voice (1984)

Spontaneous Inventions (1986)

Simple Pleasures (1988)

Don’t Worry, Be Happy (1988)

Play (1990)

Medicine Music (1990)

Hush (1992)

Bang! Zoom (1995)

The Best Of Bobby McFerrin (1996)

The Mozart Sessions (1996)

Circlesongs (1997)

Mouth Music (2001)

Beyond Words (2002)

VOCAbuLaires (2010)
Bobby McFerrin

Bobby McFerrin

Bobby McFerrin

A CD-k online megvásárolhatók, csupán a lemezborítóra kell kattintani!

Bobby McFerrin Bobby McFerrin Bobby McFerrin

Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2011
e-mail: Literatura.hu