Nina Simone

Amerikai jazz és rhythm and blues énekesnő, zongorista, dalszerző.

Eredeti neve: Eunice Kathleen Waymon

                       1933. február 21. Tryon, Észak Carolina.

                       2003. április 21. Carry Le Rouet, Franciaország.
Nina Simone

Kivételes hangi adottságaival mind a jazz, mind a rhythm and blues magáénak vallhatta Nina Simone amerikai énekesnőt. Érintőlegesen, de nem volt idegen tőle a gospel és belekóstolt a popzenébe, s voltak klasszikus kalandjai is. Mintegy ötven éves pályafutása során lemezek tucatjait jelentette meg, s mindegyikre az igényesség, a kivételesen magas színvonal a jellemző. Nemcsak hangjával és énektudásával, hanem az emberi jogok védelmezőjeként is is tekintélyt szerzett, igaz ellenségeket is gyűjtott. Példaképei között találjuk Billie Holidayt, Bessie Smitht, Sarah Vaughant, Alberta Huntert, Ella Fitzgerald-ot és Louis Armstrong-ot,
Szegény családban született nyolc gyermek között hatodikként. Három éves korától kitűnően zongorázott, tanulmányaihoz szülőhelyétől, kapott támogatást. Anyja metodista lelkész volt, hamar kipróbálta a templomi orgonát. New Yorkba költözött, színes bőrűek és nők között ritka kivételként a rangos New York-i Juilliard School of Music hallgatója lett. Mulatókban lépett fel, így kereste meg a tanulmányaihoz szükséges pénzt. Kicsiny, de igen lelkes rajongótábor alakult ki körülötte. S kezdetektől a jazz, klasszikus darabok és rhythm and blues sikerek alkották repertoárját.
Nina Simone művésztnevét 1954-ben kapta Simone Signoret francia színésznő nevéből illetve a „nina” spanyol szóból, amely kislányt jelent. Első felvételén 1959-ben a Porgy és Bessből az I Love You Porgy-t énekelte lemezre, a rhythm and blues-listán a 2., a Billboardon bekerült vele a Top 40-es listára.
Korai dalai közül kiemelést érdemel Jacques Brel Ne Me Quitte pas, című dala, a Nobody Loves You When You're Down And Out, a Trouble In Mind. Kezdetektől szerepeltek lemezein saját szerzeményei is. A hatvanas években - ez volt pályája csúcsa - a House Of The Rising Sun, az I Put A Spell On You, a Don’t Let Me Be Misunderstood, a Strange Fruit, a Hairből az I got Life, az I Ain’t Got No, a Gibb-testvérek To Love Somebody nagyszerű feldolgozás volt.
Fiatalon bekerült a polgárjogi mozgalomba, felemelte szavát a fajüldözés ellen. Dalai közül, tükrözte állásfoglalását a (To Be) Young, Gifted and Black, az Old Jim Crow, a Backlash Blues, a Why?, valamint a Mississippi Goddam. Az amerikai hatóságok ezt egyre nehezebben tolerálták. 1970-ben Barbadosra, majd Libériába költözött, később Európában telepedett le. Amikor 1978-ban hazatért, adótartozásai miatt letartóztatták. Az énekesnő a vietnami háború elleni tiltakozásul tagadta meg az adó befizetését. Nyilatkozataiban többször kifejtette, hogy Amerikában nem jó feketének lenni.
A hetvenes években Billie Holiday- és Jacques Brel-szerzemények, filmdalok, népdalok kerültek repertoárjába. Kisegyüttesekkel, combókkal jazzt játszott, gospelt énekelt, miután kevesebb slágert vállalt, a közönség elpártolt tőle, s komoly anyagi nehézségek között élt. A 80-as évektől szerepelt a televízióban, egyik korai dala, a My Baby Just Cares For Me Angliában lett siker. 1993-ban az A Single Woman Amerikában is nagy siker volt. A kilencvenes években könyv jelent meg életéről I Put a Spell On You címmel.
Amikor Európába visszatért, Svájc és Hollandia után Franciaországot választotta új hazájául. Több mint 60 albuma jelent meg, több tucat listás albuma és kislemeze volt csak a Billboardon, Grammy-díjat azonban nem sikerült elnyernie. Néhány héttel élte túl hetvenedik születésnapját, hosszas betegeskedés után hunyt el 2003 áprilisában. Több száz zenésztársa, köztük barátja, Miriam Makeba, dél-afrikai énekesnő, búcsúztatta a franciaországi Carry-le-Rouet-ban.
Sokaknak példaképe, néhány név közülük: Joan Armatradimg, Mary J. Blige, Dee Dee Bridgewater, Norah Jones és Ricky Lee Jones, lemezei halála óta is folyamatosan megjelennek.
(Kovács Miklós)

Nagylemezek:

Little Girl Blue (1957)

Nina Simone And Her Friends (1958)

Nina Simone (1958)

The Amazing Nina Simone (1959)

Nina Simone At Town Hall (1959)

Nina Simone At Newport (1960)

Forbidden Fruit (1961)

At The Village Gate (1962)

Nina Simone Sings Ellington (1962)

At Carnegie Hall (1963)

Nina's Choice (1963)

Broadway-Blues-Ballads (1964)

Folksy Nina (1964)

Pastel Blues (1965)

High Priestess Of Soul (1966)

Let It All Out (1966)

Wild Is The Wind (1966)

Nina Simone Sings The Blues (1967)

'Nuff Said! (1968)

Black Gold (1969)

To Love Somebody (1969)

Black Soul (1970)

Here Comes The Sun (1971)

Emergency Ward (1973)

Baltimore (1978)

Fodder On My Wings (1982)

Live At Ronnie Scott's (1984)

Let It Be Me (1987)

A Single Woman (1993)

Live In Paris (1996)
Nina Simone

Nina Simone

Nina Simone

Nina Simone

Nina Simone

The Solid Gold Collection (2008)

For All We Know (2011)

A CD-k online megvásárolhatók, csupán a lemezborítóra kell kattintani!

Nina Simone Nina Simone Nina Simone

Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2012
e-mail: Literatura.hu