"We're out of time, we're out of line"

1975-ben alakult angol együttes.

Eredeti felállás: Lemmy Kilmister gitár, ének;

                           Larry Wallis gitár;

                           Lucas Fox dob.

A CD online megvásárolható!

             Miután drogbirtoklásért lecsukták Kanadában, és társai kirúgták a Hawkwind együttesből, Lemmy Kilmister hazatért Angliába, hogy saját együttest alapítson. Hamarosan megtalálta a társakat és elkezdték a munkát. A Greenslade együttes előzenekaraként léptek fel, miközben elkészítették első albumuk anyagát, ami nem kellett a kiadónak. 76-ban máris változott a felállás, Lucas helyét a dobok mögött Philthy Animal vette át, majd csatlakozott hozzájuk Fast Eddie Clarke. De nem sokáig muzsikáltak négyesben, a banda Wallis távozásával ismét trióvá szűkült. Ez az úgynevezett klasszikus felállás. 77-ben végre megjelenik első nagylemezük de nem aratnak vele átütő sikert. Az ekkor még hard-rockhoz szokott közönségnek túl nyers volt ez a muzsika. 1979-ben két korongjuk is meg-jelenik, és bár növekszik népszerűségük igazi áttörést nem tudnak produkálni. A nagy dobás, az album ami a csúcsra repítette őket, az 1980-as Ace Of Spade amit közönség és kritika egyaránt hozsannázva fogadott. Innen számítva napjainkig a Motörhead az egyik legmeghatározóbb speed metal banda, amely a rock & roll életérzés vadabbik oldalát mutatja meg. A nagysikerű No Sleep 'Til Hammersmith című live album után újabb tagcserék következtek: Clarke helyét az ex Thin Lizzy gitáros Brian Robinson vette át, nem sokáig. A mérsékelt sikerű Another Perfect Day megjelenése után Phil Campbell és Wurzel kerültek a helyére. Az 1986-os Orgasmatron ismét nagy siker, melyet a Rock 'N' Roll követ. A banda közben szerepet vállalt az Eat The Rich című filmben melynek főcimdalát is ők jegyezték. A kilencvenes éveknek az 1916 című albummal fut neki a banda. A lemezt Grammy díjra jelöltek 1991-ben és bár nem ők lettek a nyertesek, a korong hatalmas közönségsikert aratott. Meglepetés, hogy a lemezen sok a dallamos, lírai szám. Mintegy ezt ellensúlyozandó, az 1995-ös Sacrifice visszatérés a kezdeti korszak vad, kemény punkos hangvételéhez. A felvételek után Wurzel elhagyta a bandát. Ettől kezdve a Motörhead stabil fellásban működik: Lemmy, Phil Campbell és Mikkey Dee alkotják a máig működő zenekart. A kétezres években sem lankadt a formáció harci kedve, a rajongók nagyjából kétévente kaphatnak kézhez egy-egy új stúdióalbumot. 2008-as lemezük a Motörizer szép sikert ért el Európában és Amerikában egyaránt, koncertjeikre még mindíg tízezrek kíváncsiak.

Nagylemezek:

Motörhead (1977)

Bomber (1979)

Overkill (1979)

Ace Of Spades (1980)

On Parole (1980)

No Sleep 'Til Hammersmith (1981)

Iron Fist (1982)

Another Perfect Day (1983)

Orgasmatron (1986)

Rock 'N' Roll (1987)

No Sleep At All (1988)

Blitzkrieg On Birmingham '77 (1989)

1916 (1991)

March Or Die (1992)

Bastards (1993)

Aces High (1994)

Sacrifice (1995)

Overnight Sensation (1996)

Snake Bite Love (1998)

We Are Motörhead (2000)

Hammered (2002)

Inferno (2004)

Kiss Of Death (2006)

Motorizer (2008)

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

A CD online megrendelhatő!

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!


Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2010
e-mail: Literatura.hu