"Spinoza üveglencséi a középkor hollandjainak

szemét, filozófiája az utókor szellemét csiszolták"

1970-ben alakult holland zenekar.

Eredeti felállás: Thijs Van Leer billentyusök, fuvola, ének;

                            Jan Akkerman gitár, fuvola;

                            Martin Dresden basszusgitár;

                            Hans Cleuver dob.

A CD online megvásárolható !

  Ha a hatvanas évek végén létező világhírű együttesek a rock klasszikusai közé tartoznak, akkor a holland Focust is ide kell sorolni. Egyrészt az együttes lemezeinek maradandósága, zenei értéke, valamint korát megelőző újszerűsége miatt, másrészt mert a zeneiskolát és konzervatóriumot végzett zenészek a rock mellett komoly zenéléssel is foglalkoztak. A három alapító tag: Leer, Dresden és Cleuver 1969-ben egy zenekart hozott létre, amely még ebben az évben a "Hair" hollandjai előadásának zenéjét szolgáltatta. 1970-ben egészültek ki Jan Akkermannal. Az ő belépése után vették fel a Focus nevet. A négy kiválóan képzett zenészre egyaránt hatott Bach, Bartók és a többi klasszikus zeneszerző, valamint a 60-as évek rockegyéniségei. Széles zenei skálával rendelkeztek. Lemezeiken gyakran találkozhattunk a rock és a komolyzene mellett jazzes elemekkel. Progresszív zenéjükkel sikerült betörniük a brit zenei életbe. Az angolszász körökben elfogadott, kedvelt slágerek közé tartozott az a szám, amelynek címe az együttes nevével együtt érdekes szójátékot ad: Hocus Pocus-Focus. Ezután következett a Sylvia című hangszeres ballada, a zenekar egy másik kopásálló sikere, legendás alkotása, és koncertjeik igen kedvelt darabja. Közben Akkerman, a YES egykori gitárosának, Peter Banksnek a szólólemezén is jelentősen közreműködött. Sikereik 1973-ban, a progresszív rock leggyümölcsözobb évében, új ritmusszekcióval folytatódtak. Az új dobos egy akkoriban igencsak kedvelt banda, a Stone The Crows tagja volt, mielött a Focushoz igazolt volna át. A siker azonban nem tartott örökké. A hetvenes évek közepén az új cserék miatt nehezebben ment a munka. Erősödött az Akkerman és Van Leer közötti hatalmi harc, amelynek következtében a Mother Focus elkészítése és megjelenése után felbomlott az együttes. Jan Akkerman tovább próbálkozott szólóban. 1978-ban a Focus P.J. Proby-val közösen jelentetett meg egy korongot. A közös lemez nem hozott sikert, így a nagy visszatérés is elmaradt egészen 1985-ig, amikor ismét "fókuszálódtak" - de csak egy album erejéig. Ezután már végképp kikerültek a zenei élet középpontjából. Ám csodák mindíg is vannak: az új évezred új sikereket hozott a Thijs Van Leer , Jan Dumée, Bobby Jacobs, Bert Smaak felállású Focus-nak. A Focus 8 című korong mely 2002-ben látott napvilágot, nagyszerű munka mely igényessé-gében a korai alkotásokat idézi, és bármilyen furcsa de igazi közönségsiker. Az igazi meglepetés azonban, hogy nem egyszeri fellángolásról van csupán szó. Koncertkörutak és egy újabb nagyszerű album: Focus 9 New Skin, következnek. A lemezfelvételen már Pierre Van Der Linden is részt vesz aki a hetvenes években volt már tagja a zenekarnak. A Focus tehát ismét él és további nagyszerű alkotásokat várhatunk tőlük.

Nagylemezek: In & Out Of Focus (1971.)

                         Moving Waves (1971.)

                         Focus 3 (1972.)

                         Focus At The Rainbow (1973.)

                         Hamburger Concerto (1974.)

                         Mother Focus (1975.)

                         Best Of Focus (1975.)

                         Con Proby (1975.)

                         Ship Of Memories (1977.)

                         Focus - Jan Akkerman - Thijs van Leer (1985.)

                         Best Of Hokus-Pokus (1994.)

                         Focus 8 (2002.)

                         Live In America (2003.)

                         Focus 9: New Skin (2006.)

A CD online megvásárolható !

 

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !


Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2000 - 2010
e-mail: Literatura.hu