"egy bluestestvér Délről"

Amerikai blues, soul énekes, zeneszerző.

Eredeti neve: Robert Calvin Bland

                        1930. január 27. Rosemark, Tennessee.

                       2013.június 23. Memphis, Tennessee. 

A CD online megvásárolható!

 Bobby „Blue” Bland amerikai bluesénekes, aki Tennesse állam szülötte, mégis inkább a texasi blues egyik meghatározó előadójaként tartották számon - a blues oroszlánjának is nevezték. Elsősorban Johnny Ace, Rosco Gordon, Ray Brown, Blind Lemon Jefferson, T-Bone Walker, Muddy Waters és Sonny Boy Williamson zenei örökösének tekintette magát. Érdemes megemlíteni, hogy sok más zenész mellett a hippikorszak alapegyüttese, a Grateful Dead is követőjének vallja magát. Robert Calvin Bland volt az anyakönyvezett neve és 1930. január 27-én látta meg a napvilágot Rosemarkban, de már gyermekként Memphisbe költözött családjával. Helyi gospel együttesekkel kezdett énekelni, miközben a város híres utcáján, a sokak által megénekelt Beale Streeten csavargott. Első ismert együttesét Beale Streetersnek keresztelte el.
Az ötvenes évek elején elkészítette első felvételeit, de énekelni csak katonai szolgálatának letöltése után kezdett el. Leszerelésekor 1954-ben visszatért Memphisbe, ahol egykori zenésztársakkal kezdett játszani, köztük volt Johnny Ace, aki a műfaj nagyszerű énekese és zongoristája volt, de nagyon fiatalon meghalt. A fiatal zenészeket mind több helyre hívták, mind jobban megismerte és megkedvelte a közönség. Ez természetesen kedvezően hatott lemezeinek eladására is: 1957-ben Bobby első helyre került a Billboard rhythm and blues kislemez-listáján Farther Up The Road című dalával. A legjobb tíz közé jutott a Litte Boy Blue című dala is. Az ötvenes évek végén és a hatvanas évtized elején folytatódott sikersorozata, a lista élére került az 1961-es I Pity The 1 Fool és az 1963-as That’s The Way Love is első volt, de jónéhány szám került előkelő pozícióba később is. Alig maradt le a csúcsról a Turn On Your Love Light 1962-ben.
Mintegy negyven albuma, és csaknem ugyanennyi válogatása jelent meg több mint fél évszázados pályafutása során. A hetvenes években Joe Scott dalszerzővel és hangszerelővel is dolgozott, s közreműködő volt egyik példaképe, B. B. King több albumán.
A hetvenes évek végén az alkohol miatt eltűnt az élvonalból. Noha meagálljt tudott parancsolni, a régi szép idők már nem tértek vissza számára, korábbi népszerűségét nem tudta visszaszerezni. Így is a háború utáni bluesnemzedék egyik jellegzetes képviselője, aki méltán került a blues és a rock and roll halhatatlanjai közé. Grammy-díjjal nem büszkélkedhet, de Grammy Életműdíjjal kitüntették. 83 éves korában érte utol a halál.
(Kovács Miklós)

Nagylemezek:

Blues Consolidated (1958)

Like Er Red Hot (1960)

Two Steps From The Blues (1961)

Call On Me (1963)

The Soul Of The Man (1966)

Here's The Man (1969)

If Loving You Is Wrong (1970)

His California Album (1973)

Dreamer (1974)

Reflections In Blue(1977)

Come Fly With Me (1978)

I Feel Good, I Feel Fine (1979)

Sweet Vibrations (1980)

Try Me I'm Real (1981)

Here We Go Again (1982)

Foolin' With The Blues (1983)

Members Only (1985)

After All (1986)

First Class Blues (1987)

Midnight Run (1989)

Years Of tears (1993)

Sad Street (1995)

Memphis Monday Morning (1998)

Blues At Midnight (2003)

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!


Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2011 - 2013
e-mail: Literatura.hu