"Sitting here, darlin', sitting here all alone. I'm sitting here, baby, sitting all alone.
Baby, when I catch you, I'm gonna take you to my home"
1967-ben alakult angol blues együttes.
Eredeti felállás: Alvin Lee ének, gitár; Leo Lyons basszusgitár; Rick Lee dob; Chick Churchill billentyűsök. |
Az angol Alvin Lee (szül. 1944. dec. 19.) és Leo Lyons
(szül. 1944. nov. 30.), a Beatles
tagjaihoz hasonlóan a hamburgi szórakoztató negyedben szereztek gyakorlatot és
megfelelő tapasztalatok birtokában Angliába visszatérve 1966 végén Rick Lee
(szül. 1945. okt. 20.) és Chick Churchill bevonásával megalakították a Ten Years
After együttest. Nevük azt sugallta, hogy tíz évvel megelőzik saját korukat – s
ez aligha tűnt nagyképűségnek. Az énekes-gitáros Alvin Lee (pályáját ld külön)
hamarosan megkapta a kritikától "a nyugat leggyorsabb kezű zenésze" címet. Az
együttest szerződtette a Decca kiadó és 1967-ben megjelentette első albumát,
amelynek címe - ahogyan egyesek mondták - "fantázia nélküli volt", ugyanis
csupán az együttes nevét viselte. A korongra a blues alapok mellett a rock
frissessége volt a jellemző.
Alvin Lee nemcsak kiváló gitárosként, hanem jó
rockhangjával is színfoltja volt a Ten Years Afternek. Újabb és újabb lemezeik
készültek, a siker is hozzájuk pártolt. Az 1968-as Undead már
világsikert jelentett. Az I'm Going Home című szám felkerült a slágerlisták
élvonalába. Graham Bill meghívására 1968-ban New Yorkban léptek fel több
alkalommal, Jimi Hendrix
és Janis Joplin társaságában,
fantasztikus örömzenét produkálva. Harmadik albumuk címéül Stonedhenge-et,
Anglia ősrégi, titokzatos kőépítményét választották, amely mind a mai napig
ellenáll a szélnek, viharnak és az időnek. A címmel a maradandóságra és zenéjük
titokzatosságára egyaránt utaltak. Albumaik közül mérföldkő volt a Recorded
Live, és a Sssshhhh.
1969-ben azon kevés angol együttes között voltak,
akiket meghívtak Woodstockba, az amerikai fesztiválnyarak utolsó, legendás
eseményére. A Ten Years After este lépett fel, így a bizsergető rockzene mellett
a látványelemek is érvényesülhettek. Előadásuk fénypontja az I'm Going Home
előadása volt, amelyben Alvin Lee mind énekesi, mind gitárosi képességeit
csillogtatta a 400.000-es tömeg előtt. A korszak TYA számai egy egész
korosztályt tartottak lázban és váltak egy nemzedék rockhimnuszává: a Good
Morning Little Schoolgirl, a I Can't Keep From Crying Sometimes a Choo, Choo
Mama, Whitout You, a Positive Vibrations, a Love Like A Man, a Hear Me
Calling... és a többiek. A Ten Years Afterről általánosságban elmondható, hogy
inkább a koncerteken alkottak nagyot. Nevezetes koncertjeik közül – a már
említett Woodstockon kívül - kiemelkedett fellépésük a londoni Marquee klubban,
a Royal Albert Hallban, a Wight szigetén, a tokiói Budokanban és Torontóban.
A hatvanas években a TYA a hippik "béke - szeretet - szabadság" (peace - love-
freedom) gondolatának egyik fő angliai hirdetője volt. A hatvanas évek, a
filozófiai és, társadalmi mozgalmak elmúltával a közönség zenei ízlése kezdett
elsekélyesedni, a tartalom helyett az üres forma felé fordultak. Lezárult egy
boldog, nagyszerű korszak. A Ten Years After korongjaira ugyan nagyszerű zene
került, de a közönség egyre kevésbé akarta ezt a zenét meghallgatni. A Rock and
Roll to The World wolt az utolsó sikeres lemezük,1974-ben megszűnt a TYA, Alvin
Lee saját lemezzel és új társakkal próbálkozott.
1988-ban újra létrejött a
Ten Years After. A régi fiúk öregebbek lettek, de változatlanul fiatalos zenét
játszottak, a. fiatalság szívesen járt koncertjeikre. Hosszabb turnékat
szerveztek melyen új albumukat az About Time-ot népszerűsítették. (1990-ben
Budapestre is eljutottak.)
2000 után Alvin Lee helyére a huszonéves Joe
Gooch került, akinek gitártudását mind a szakma, mind a rajongók elismerték, ám
énekhangja elmaradt a nagy elődétől, emiatt sok TYA rajongó nem tekintette
autentikusnak a formációt. Az új felállásban készült lemezek népszerűek voltak,
kedvező volt szakmai visszhangjuk is.
A Ten Years After az új évezredben
többször adott nagysikerű koncertet Magyarországon. Itt volt a zenekar 2003-ban
Budapesten, 2004-ben a Szigeten (Alvin Lee-vel), 2006-ban Pakson a Gastroblues
fesztiválon, 2008-ban az A38 Hajón, 2011-ben pedig a Barba Negra klubban. adott
koncertet Joe Gooch-csal, Alvin Lee egykori társai jóval többet nyújtottak mint
„egyszerű mesteremberek”
Nagylemezek:
Ten Years After (1967) Undead (1968) Stonedhenge (1969) Ssshh (1969) Cricklewood Queen (1970) Space In Time (1971) Rock&Roll Music To The World (1972) Recorded Live (1973) Positive Vibrations (1974) Goin' Home (1975) The Classic Performances (1976) See For Miles (1987) About Time (1989) Essential (1991) 1994 (1995) Solid Rock (2000) Live At Filmore East (2001) Now (2004) Roadworks (2005) Evolution (2008) Going Home (2010) |
Evolution (2008) |
copyright © László Zoltán 2001 - 2013
e-mail: Literatura.hu