„A brit rhythm and blues hullám meghatározó alakja.”
Angol rhythm and blues zenész, billentyűs, szaxofonos,
énekes. Eredeti neve: Graham John Clifton Bond 1937. október 28., Romford, Essex, Anglia. 1974. május 8., London, Anglia. |
Amikor Nagy-Britanniában felfedezték a bluest, sok
szigetországi zenész vált a feketék zenéjének rabjává, népszerűsítőjévé,
művelőjévé. John Mayall,
Alexis Korner,
Cyril Davis és mások mellett a jazz-zenészként elinduló, az alapító „atyák”
mellett Graham Bond is sokat tett a „fehér” blues britanniai népszerűsítéséért.
Nem ő volt az egyetlen, akinek érdemeit sajnálatosan alulértékeltél életében és
37 évesen bekövetkezett tragikus halála után is.
Bond korán árvaságra
jutott, gyermekkorában légzőszervi betegségei voltak. Fiatalon kezdett
zongorázni. Eleinte klasszikus zenével foglalkozott, de már az ötvenes évek
elején beleszeretett a jazzbe, és 1953-ban iskolatársaival megalakította a
Modernaires együttest. Tizenévesen altszaxofonon is játszott, mint
vissza-emlékezéseiből kiderült, azért vette fel a fúvós hangszert, hogy tüdejét
erősítse.
A hatvanas évek elejétől a Don Rendell Quintetben szaxofonozott. A
Melody Maker brit szaklap 1961-ben neki adományozta a jazz új csillaga (The New
Star of Jazz) elismerő címet. Megismerkedett és örök barátságot kötött Dick
Heckstall-Smith szaxofonossal, a későbbi
Colosseum kiválóságával.
Rövid időre csatlakozott Alexis Korner Blues Incorporated együtteséhez, majd
1963-ban előbb Graham Bond Trio néven alakított saját együttest Jack Bruce
énekes-basszusgitárossal és Ginger Baker dobossal, a
Cream későbbi tagjaival. Rövid
ideig az együttes tagja volt John McLaughlin a kitűnő jazzgitáros (akinek
csatlakozásával Quartetre változott a formáció neve). Később a zenekar Graham
Bond Organisation néven folytatta Dick Heckstall-Smith csatlakozásával.
Graham Bond első társulatával 1964-ben megjelentette a Live at Klooks Kleek
albumot (amelyet később is kiadtak), majd az Organisationnal a The Sound of ’65,
egy évvel később pedig There’s Bond Between Us című lemezét – a két korong Bond
legjobb lemeze volt. Mindkettőn ismert blues standardek hallhatók Bond
felfogásában: Got My Mojo Working, Hoochie Coochie Man, Early in The Morning,
Have You Ever Loved a Woman és mások. Igazi csemege a saját darabok közül a
Train Time, amely később a Cream repertoárjának része lett. A
Walking In The Park című saját szerzeményt később a Colosseum
is műsorára tűzte.
A hatvanas évek derekán Bond a billentyűs hangszerekre
összpontosított, a mellotront is beillesztette a "kelléktárába".
A Graham
Bond Organization több zenész távozása után 1967-ben megszűnt.
Az együttes
hangzása a közönségnek túl bonyolult, a jazzistáknak viszont nem volt eléggé
jazzes – emiatt lemezeik nem fogytak a kívánt mértékben. Graham Bond Amerikában
megjelentette a The Magic Graham Bond, és Love is The
Law című lemezt. Utóbbi érdekessége, hogy a dob kivételével minden
hangszert Bond játszott fel.
Közben Boond egyre jobban ivott és drogozott,
felbomlott házassága. 1970-ben hazatért Angliába, ahol örömmel fogadták.
Hamarosan megalakította a Graham Bond Initiation nevű együttesét, s koncertezett
a Royal Albert Hallban is, majd csatlakozott a Ginger Baker’s Airforce-hoz,
zenélt a Jack Bruce Banddel, s együttest szervezett Pete Brownnal, a Cream
szövegírójával Bond&Brown néven. A Holy Magic (1971) és a
We Put A Magic On You (1972) című lemezei már végjátéknak
bizonyultak. Graham Bond több kortárs fehér blues előadó és formáció lemezén
szerepelt közreműködőként. Több kitűnő albumait halála után is kiadták. A korát
messze megelőző zenész nagy akarással vágott neki az 1974-es évnek, ám május
8-án a londoni metró kerekei alatt végezte – halálának körülményeire soha nem
derült fényt.
(Kovács Miklós)
A CD-k online megvsárolhatók, csupán a lemezborítóra kell kattintani!
copyright ©
László Zoltán 2012
e-mail: Literatura.hu