Brenda Lee
"Szabad egy kis dinamitot?"

Amerikai rock and roll, bluegrass és country énekesnő.

Eredeti neve: Brenda Mae Tarpley

                       1944. december 11. Atlanta, Georgia.  

Brenda Lee

Szegény családból származik, több testvérével aludt egy ágyban. Zenei tehetsége korán kiderült, állítólag kétéves korában elfütyülte a rádióban hallott slágereket. Hatéves korától énekversenyeket nyert, hamar bekerült a helyi rádiókba. Mindössze 13 éves volt, amikor Dynamite című dalával kiérdemelte a Little Miss Dynamite nevet, ami utal magasságára (alacsonyságára) is. A dallal megcsinálta szerencséjét, ám nem maradt kizárólag ennél a stílusnál és műfajnál. Az ötvenes években tudott kőkemény lenni, a hatvanas évekre elővette érzelmesebb oldalát, s a country is belefért zenei világába. Harminchét listás dala volt a hatvanas években, több élre került. Még az új évezredben is jelentek meg albumai.
Nagyon rövidre sikerült a gyermekkora, hatéves korától énekelt, 12 éves korában pedig az egész Egyesült Államokban fütyülték-dúdolták slágereit. Rock and rollal kezdett, s nemcsak a Dynamite volt telitalálat előadásában, a rádióállomások ontották sikereit, köztük  például a Jambalayát, a Sweet Nothin’s, a Lets Jump the Broomstick, a Rock-The Bop, a Baby Face, a Dum, Dum, a Kansas City, a Rock Around The Christmas Tree és más dalokat. E korai korszakában sokan hasonlították őt Wanda Jackson-hoz, rögtön megjegyezve, hogy Brendában azért több a lékek, az érzelem.
Még csak tizenöt éves volt, amikor első albuma megjelent a Deccánál. Akkor is kitűnt, hogy nem csak az üvöltős dalok állnak jól neki. Nem kerülte a bluest (St. Louis Blues), valamint a jazzes dalokat (Pennies from Heaven) sem. Hamar felfedezték Angliában, a Beatles a hatvanas évek elején előzenekara volt.
A hatvanas évek elejére elérkezett a szép lassú dalok korszaka Brendánál. Legnagyobb sikere az I'm Sorry, de tetszést aratott az All Alone Am I, az Emotions, az On The Sunny Side of The Street, a Georgia on My Mind, a Blueberry Hill. A lágy dallamok közé befeaért az általa is sikerre vitt What I’d  Say.
Első listavezető dala az I Want To Be Wanted. Érdekes, hogy a Dynamite lemaradt a llistákon, befutott az élre viszont az I’m Sorry és az All Alone Am I. Évtizedekkel a fénykora után került a Billboard élére a Rock around The Christmas Tree. Bár listavezető dala nem volt túl sok, számos dala csak centiméterekkel maradt el ettől s akadt jócskán az első tíz közé került száma. Volt, amikor egyidejűleg tíz dala volt a listákon, s betört a brit listákra is.
A hatvanas évek közepétől kevesebb lett a fény körülötte, a hetvenes években pedig a country került előtérbe pályáján, kevés listás sikerrel. 1979-ben ismét befutott a tíz közé Tell Me What It’s Like című dalával. Akoriban már a családjának élt, ha nem is zárkózott el a nosztalgia-koncertektől.
Nagymamakorban is jól tartja magát, 2002-ben beléphetett a rock and roll halhatatlanjai közé, valamivel korábban a country halhatatlanjai közé. 2004-ben megjelent koncertlemeze, a Little Miss Dynamite in Concert. Természetesen Little Miss Dynamite volt a 2002-ben megjelent önéletrajzi könyvének címe. Több mint negyven sorlemeze, több tucat válogatása jelent meg a közelmúltig.
(Kovács Miklós)

Nagylemezek:

Grandma,What Great Songs You Sang (1959)

Brenda Lee (1960)

All That Way (1961)

Emotions (1961)

Miss Dynamite (1961)

Sincerly, Brenda Lee (1962)

Brenda That’s All (1962)

All Alone Am I ? (1963)

Songs Everybody Knows (1964)

Too Many Rivers (1965)

Top Ten Hits (1965)

10 Golden Years (1966)

Reflections in Blue (1967)

Little Miss Dynamite (1976)

The Earlx Years (1984)

Anthology Vol 1-2 1956-1980 (1991)

Rock The Bop (1995)

Branda Lee (2002)

Gospel (2004)

Songs of Inspiration (2010)

Rocks (2011)
Brenda Lee

Brenda Lee

Brenda Lee

Brenda Lee

A CD online megvásárolhatók, csupán a lemezborítóra kell kattintani!

Brenda Lee Brenda Lee Brenda Lee

Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2011 - 2012
e-mail: Literatura.hu