Eugenio Barba
és az ODIN THEATRET előadásai


Kaspariana  (1967)

Egy nürnbergi tér pirkadatkor. Az emberek között egy magányos, ártatlan fiú jelenik meg. Az egész közösség az ő nevelésével foglalkozik. A feladat: igazi férfit faragni belőle. Nevelésének végső szakasza a beavatási szertartás. A kamasz Kaspar Hauser és ellenségeinek keze a tér közepén található kés felé nyúl, miközben hirtelen kialszanak a fények. Az előadás egyik dán nézője,
Martin Berg így kommentálta a jelenetet: "A színpadi történesek mögött mindvégig ott látom a velem szemben ülő nézők arcát, akik pont  úgy figyelnek engem, ahogyan én lesem őket, és
látva a szemükben tükröződő érzéseket megértem
mit is látnak valójában."

Készült Holstebróban.
1967-1968 között 74 előadás.

Szereplők:
Jan Erik Bergström, Anna-Tune Grimnes, Lars Göran Kjellstedt,
Else Marie Laukvik, Iben Nagel Rasmussen,
Dan Nielsen, Torgeir Wethal.

Rendezte: Eugenio Barba
Szöveg: Ole Sarvig

Készült Holstebróban.
1969-1970 között 220 előadás.

Szereplők:
Ulla Alasjärvi, Marisa Gilberti, Juha Häkkänen, Sören Larsson, Else Marie Laukvik,
Iben Nagel Rasmussen, Carita Rindell, Torgeir Wethal.

Ferai  (1969)

A helyszín egy sziget, talán Görögországban vagy éppenséggel az Északi tengeren, ahol valamikor élt egy zsarnok király. A rendet szigorú törvényekkel és félelemmel tartotta fenn, könyörtelensége közismert volt. Amikor meghalt, helyét egy olyan fiatalember vette át akinek idealizmusánál csak a szíve volt nagyobb. Fel akarta számolni a börtönöket, meg akarta szüntetni a félemet és a rettegést, szabaddá szerette volna tenni az embert. És mint minden mesében az új kirly feleségül veszi a régi uralkodó lányát. Az előadás annál a pontnál kezdődik, amelynél a Kaspariana abbamaradt: két kéz nyúl egy kés felé, hogy eldöntsék a küzdelmet. A fiatal király lemond a késről, ő másfajta erőszakot alkalmaz. Puszta kézzel harcol, ajkán mosollyal. Nem vérengző kutyára hasonlít, inkább macskazerű, kifinomult, művészi és láégiesen könnyed. De ütései kérlelhetetlenek és célratörőek. Ez az erőszak megszüntetése érdekében alkalmazott erőszak. Mert ez minden uralom alapja, és a hatalomért folytatott harc az évezredek során mit sem változott. És ilyenkor lép fel a nosztalgiaérzet mely visszasírja az hatalom és erőszak azon formáját melyet már kiismertünk és képesek voltunk előrelátni lépéseit. Az ifjú király felesége a hatalmi harc kereszttüzében nem lát más megoldást mint az öngyilkosságot, ami azonban hasztalan.
A rövidke gyász után az élet és az öldöklő harc megy tovább.

Rendezte: Eugenio Barba
Szöveg: Peter Seeberg

Apám háza (1972)

Az előadás hódolat Dosztojevszkij előtt, s bár konkrét története nincsen, alakjai és párbeszédei által mégis Őt idézik. A színeszek egy kitalált orosz nyelvet beszélnek, melynek nem szótani jelentése, sokkal inkább hangtani hatása a fontos. Egy különleges kísérlet ez ( az európai színjátszás egyik legfontosabb kísérlete) melyben a néző érzelmileg és hangulatilag részesévé válik a színészek által létrehozott világnak.
"Mi a legnagyobb tett a földön?" "A köveket kenyérré változtatni, ez a legnagyobb tett." "Valóban nagyszerű de nem a legnagyobb tett. Mikor már jóllaktál és nem kínoz az éhség, azt kérdezed majd: és most mit csináljak?!"

 Készült Holstebroban.

1972 és 1974 között 332 előadás.

Rendezte: Eugenio Barba

Szereplők: Jens Christensen, Malou Illmoni, Tage Larsen, Else Marie Laukvik, Iben Nagel Rasmussen, Ulrik Skeel, Torgeir Wethal

Készült Carpignanban.

1974 és 1980 között 350 előadás.

Színészek: Roberta Carreri, Tom Fjordefalk, Tage Larsen, Else Marie Laukvik, Iben Nagel 
Rasmussen, Torgeir Wethal.

Táncok könyve (1974)

A táncok könyve egy próbálkozás a ősi mítoszok megjelenítésére, egy kísérlet a mozdulatokban rejlő mágia előcsalogatására. Az előadásnak nincs valóságos története, csak figurái, mint a törpe harcos, a gólylábon járó magas hölgyek és egy táncoló kisbiró akit fogjul ejetenek. Az előadás a színészek egyéni ötleteiből született, akik a kosztümök, álarcok, a zene és a dalok segítségével változtak át, miközben az egymáshoz fűződő kapcsolatukat, cselekedeteiket gyakorolták, próbálgatták. A zene kezdetleges hangzását a dob és a xilofon adja, mely utóbbi különböző mértékben folyadékkal töltött üvegekből áll. A táncok akrobatikus elemekből tevődnek össze, melyeken keresztül a szereplők levezetik a felgyülemlő agressziót. Az ugrások és esések ismétlődése közben a színészek energiája folyamatosan csökken, mígnem a kimerültség állapotába kerülnek. De a zene ritmusa egyre lüktetőbbé válik és a színésznek újra kell kezdenie a táncot. Ez a groteszk, akrobatikus tánc az utolsó jelenetben átalakul és gyilkolásnak, bika illetve kakasviadalnak lehetünk szemtanui. Vad látvány ez, melyben a színész még egyszer maradék erejét felhasználva kersztülrepül a színpadon, leesik, elveszti álarcát, újra felszáll és egy végső bukfenc után a hátára zuhan. A színész egyszerre képviseli az erőszakosságot és a sebezhetőséget. Ez az erkölcsi megtisztulás tánca. "Félek, hogy a föld beszürkült, és az 
ég szomorúsága úgy tátong mint egy koponya fogatlanul vigyorgó szája." Ezzel az előadással az Odin színház túllépett első tíz évén 
és kísérleteik gyökeresen új irányt vettek ezt követően.

Eugenio Barba rendezői tevékenysége az elemek 
összeállítására korlátozódott.

Jöjj, és a nap a miénk lesz (1976)

Kis fehér cirkuszi körtér, vörös bársonyszékekkel. Határterületen vagyunk. Ez az Odin színház első történelmi tárgyú előadása. A népek és kultúrák szembesítése, ahol a színészek  egy-egy csoportot, törzset vagy emigránsokokat alakítanak. Minden rész egy történelmi esemény összefoglalása: egy csata lenyomatának,  szociális lázadásnak és felvonulásnak, vagy dokumentálható vérengzésnek lehetünk tanui. A téma tehát a csábítás (elcsábíttatás) és az öldöklés folyamata mely a civilizációk összeütközésének eredménye, mint amilyen az első telepesek és az észak-amerikai indiánok között zajlott. A határok mindinkább nyugatra tolódtak, a prériket elhódították mígnem a Little Big Horn ütközet után csak rezervátumok maradtak meg a "vadak" életteréül. Erőszak és gyönyör: alárendelmi magad az erőnek, alávetni magad egy víziónak. Ilyen lehet a prostiuálttá válás büszkesége. 

Rendezte és a szöveget írta: Eugenio Barba

Színészek: Roberta Carreri, Else Marie Laukvik, Iben Nagel Rasmussen, Tom Fjordefalk, Tage 
Larsen, Torgeir Wethal.

Készült Carpignanban 1974-76 között.

1976 és 1980 között 180 előadás.

A szövegek részben angol, részben eredeti indián nyelven hangzanak el.

Készült Holstebroban.

1977 és 1984 között 180 előadás.

Rendezte: Eugenio Barba

Anabasis (1977)

Az előadásra utcákon és tereken kerül sor. Egy idegenekből (színészekből) álló csoport utat tör magának a számukra idegen emberek között. A színészek barátságosan elbeszélgetnek az egyik nézővel, de ez az újonnan szerzett ismeretség hirtelen félbeszakad a társak hívó szavára. Időnként tartanak egy kis pihenőt, ilyenkor a nézők köréjük gyűlnek és a színészek egy groteszk jelenetet vagy táncot adnak elő. Amint befejezték, a tapsra oda sem figyelve, folytatják a a menetet zárt kis csoportot alkotva. Pergő dobokkal, trombiták hangjával, zászlólengetéssel buzdítják a közönséget, vagy ék alakú formációba tömörülve kettéválasztják őket. Néha a gólyalábas, hatalmas alakok a földre omlanak, míg a többiek ablakokban, erkélyeken vagy háztetőkön tűnnek fel, kötélen leereszkednek az utcára vagy térre és az őket követő tömeggel ellentétes irányba kezdenek menni. Tömör csoportba rendeződnek és elkezdik a nézők feloszlatását. A cím: Anabasis - a görög Xenophontól származik és katonai expedíciót jelent - így nyeri el teljes jelentését. A végén a színészek fekete lepellel takarják be magukat, mely szoborrá teszi őket, és halálfigurák kíséretében távoznak a helyszínről. A vándorelőadás az úgynevezett alapdramaturgián alapszik, mely a színészek magasfokú technikai képzettsége és a közönség ösztönös kiváncsisága közötti feszültséget használja ki

Színészek: Torben Bjelke, Roberta Carreri, Toni Cots, Tom Fjordefalk, Francis Pardeilhan, Tage Larsen, Else Marie Laukvik, Iben Nagel Rasmussen, Silvia Ricciardelli, Ulrik Skeel, Julia Varley, Torgeir Wethal.

A millió (1978)

Egyetlen nap krónikája az egész előadás, amely azonban egy csodás karneválszerű utazás a legkülönbözőbb kultúrák között, Indiától a Bali szigetekig, Japántól Braziliáig, az afrikai tág terektől az európai zsúfolt báltermekig. Amit látunk az egy musical Odin módra: az egzotizmus csúfolódó albuma, melynek hús-vér figurái gőgösen vonulnak fel a különös misszionárius öltözéket viselő, intellektuális pápaszemét folyton törölgető utazó előtt. A nyitójelenet látványossága és felszabadult élvezete lassan kibontakoztatja az ellentéteket is, a brutalitástól való félelmet, amely állandó kísérője az élet kitöréseinek, a szerencsétlenségeket melyek a karneválok természetes velejárói, a 
nők megalázottságát és kiszolgáltatottságát, felfesti a kilátástalan jövőjű gyermekek sorsát. A látványosság mindinkább egy olyan meditációra emlékeztet, amely a csakis a lényeget ragadja meg: a szerelmet, a magányt,az elhagyatottságot, az öregséget és a halált. A civilizált utazó számára az utazás hamar meneküléssé válik, távolsággá, cinikus szemlélődéssé. A Mágus által énekelt dal: "Betlehem kapujában a Szűz és Szent József..." és mindez egy gyermek holtteste fölött.

Szereplők: Torben Bjelke, Roberta Carreri, Toni Cots, Tom Fjordefalk, Tage Larsen, Else Marie Laukvik, Francis Pardeilhan, Iben Nagel Rasmussen, Silvia Ricciardelli, Gustavo Riondet, Ulrik Skeel, Julia Varley, Torgeir Wethal.

Készült Holstebroban és Limában.

1978 és 1984 között 223 előadás.

Rendezte: Eugenio Barba

Készült Holstebroban. 

1980 és 1984 között 166 előadás.

Színészek: Torben Bjelke, Roberta Carreri, Toni Cots, Tage Larsen, Francis Pardeilhan, Iben Nagel Rasmussen, Silvia Ricciardelli, Ulrik Skeel, Julia Varley, Torgeir Wethal

Brecht hamvai (1980-1982)

Egy hatalmas történelmi áttekintés: a nácizmus, a második világháború, a harminc éves háború és az amerikaellenes cselekedetek vizsgáló bizottság bemutatásán keresztül. A Brecht hamvaiban egymástól különálló cselekmények sorát láthatjuk egyidejüleg, egyetlen pontaba sürítve kapjuk meg az események szintézisét. Barbanak ez a dramaturgiai eljárása egy rendkívül hatásos történelmi freskót eredményez, mely egybefonja:
1. Bertolt Brecht életútját;
2. Az élete során felvetődő történelmi eseményeket;
3. Az események megjelenését Brecht munkáiban.
Az író száműzetésben töltött, viszonylag békés éveinek szembeállítása ez a távolban maradt barátok halálával. A második világháború állandó átalakulása 30 éves háborúvá, amit Kurázsi mama testesít meg (Kattrin, a néma lány megerőszakolása és megölése), Galileo saját nézeteinek esküvel való megtagadása mind Brecht az amerikaellenes tevékenységeket vizsgáló bizottság előtt tett vallomását idézik. A rendkívül erőteljes színpadi képek egy politikai gúnyrajzot eredményeznek, mejnek végkonklúziója a nézőre van bízva. Az előadás végén Kattrin a sztálinista Kelet-Berlin szürke és nyomasztó légkörében lejti a szabadság frenetikus táncát, de a vágy nem teljesülhet mert a színpadot elárasztó Pravda (igazság) ellepi az egész teret 
és maga alá temeti a táncoló lányt.

Rendezte: Eugenio Barba

Szöveg: Eugenio Barba, Brecht eredeti szövegeinek és szongjainak a felhasználásával.

Az Oidiposz történet (1984)

Egy kiábrándult mesemondó Kreon városából menekülve járja az országot.
Az általa elmesélt történet összes szereplőit egyetlen színész jelenítí meg. A megelevenedő Jokaszté fizikai valóságában nincs jelen, ő nem más mint egy hollófekete parókába és brokátba bújtatott báb, melyet a mesemondóból Oidipossszá alakult színész mozgat. Ebben a bábuban azonban a néző megláthatja a szenvedélyes Jokasztét, aki még elég fiatal ahhoz, hogy a katona gyengédségei hatással legyenek rá. A királyné az ifjú király karjaiban mondja: "Te csak egy fiatal fiú vagy! Akár a fiam is lehetnél." És ebben a furcsán lecsupaszított formában a néző megtapasztalhatja a sors kegyetlenségét,
mely a legboldogabb pillanatokban elsuttogott szavakban is
a felsőbb akarat szeszélyeit teljesítí.

Készült Holstebróban.
1984 -1990 között 110 előadás.

Szereplő: Toni Cots      Rendező: Eugenio Barba      Szöveg: Eugenio Barba

Készült Holstebroban.

1985 és 1987 között 214 előadás.

Színészek: Roberta Carreri, Else Marie Laukvik, Tage Larsen, Francis Pardeilhan, Julia Varley, Torgeir Wethal.

Oxyrhyncus evangéliuma (1985)

Egy szűk utcácska, kétoldalt nézők sora: "Maran Ata! Az Úr eljön! Egy gyermek születik Betlehemben, aki majd elpusztítja Jeruzsálemet. Kyrie Eleyson - Uram Irgalmazz. Ő nem a békét hozza magával, nem azért jön." 
A szereplők dialógusaihoz és játékához egy keskeny gyalogjáró szolgál színpadul, mely kettéválaszja a közönséget. A történet hőseiről nem tudni pontosan mely korból származnak, talán a távoli múltból, talán a jövőből materializálódtak elénk és olyan nyelven beszélnek melyet mi nem értünk (jiddis, kopt, ógörög). Ám a darab során mégis van egy pillanat, amikor a szavak teljesen tisztán, saját anyanyelvünkön jutnak el hozzánk. Egy elbűvölő, turbános alak, akiről még azt sem tudhatjuk biztosan férfi-e vagy nő, őszintén a szemünkbe néz és egy idegen, de mégis ismerős evangélium első sorait olvassa fel nekünk: "Kezdetben volt a gondolat, és a Gondolat Istennél volt, és Isten volt a Gondolat.Isten elpusztítja az embereket, ezért az ember feláldoztatik Isten előtt." Végül minden Messiás tragikus helyzetben jelenik meg előttünk, szájukból vér csöpög. Az őszinte hit kegyetlenségbe csap át, a jövő ismerete utáni tudásszomj hatalomvággyá változik. Még a zsidó szabó végső tánca is csatamezőn, csontok és fegyverek között zajlik. Ebben a táncban a különböző mozdulatok Isten különféle elnevezésének felelnek 
meg. Ez a jámbor ember sírva, imádkozva várja a Messiást, hiába látott már számtalan Megváltót a kegyetlenség nevében cselekedni, benne még mindíg munkál  a hit. Ő a legőszintébb, legmeghatóbb és legbecsületesebb alakja a darabnak. A szívében túlcsordul a remény, ám a tudata nem fogja fel, a szeme pedig nem akarja látni mi történik körülötte. Ez az elvakult hit a fanatizmus legyőzhetetlenségét sugallja talán?! Vagy azt, hogy képtelenek vagyunk tanulni saját történelmünk borzalmaiból?! Vajon ez az ember egy ártatlan és naiv világot testesít meg, amelyben az erőszak és a bálványimádás könnyedén megvethetik lábukat?! Benne testesül meg a mondás mely szerint: "a rossz hitnél csak a jó hit lehet rosszabb."

A szöveget írta és rendezte: Eugenio Barba

Házasság az Úrral (1984)

Egy kis ház a hóban és egy idősebb házaspár: Vaslav Nijinski és Ramola de Pulszky. "Szomjas vagyok. Őrült vagyok már 33 éve. Egy őrült férfival élek már 33 éve. Lassan kiszáradok." Nincs különbség köztük: a két ember a színpadon egy és ugyanaz a személy. Egyesülnek, egymásba olvadnak, ők az egyedüli valóság két arca. Az eksztázis és az őrület kivülről és belülről mutatkozik meg: a látnok lebegése, miközben figyeljük, és nagyszerűsége miközben egy csak általa látott világban táncol. Ismét egy olyan előadás mely szavakkal szinte meghatározhatatlan, leírhatatlan, egy előadás mely azon az egyedüli nyelven beszél hozzánk melyen az ilyen lényeges dolgok elmondhatók. 

Rendezte: Eugenio Barba

A szövegkönyv Nijinski naplórészletei, Jorge Louis Borges, Juan Jimenez  és Miguel Hernandez szövegei alapján készült.

Színészek: César Brie és Iben Nagel Rasmussen.

Készült Holstebroban.

1984 és 1990 között 210 előadás.

 

Készült Holstebroban.

1990 és 1994 között 107 előadás.

Rendezte: Eugenio Barba

Szöveg: Else Marie Laukvik, Eugenio Barba

Szereplők:

Else Marie Laukvik, Frans Winther

Zene: Frans Winter

Emlékek (1990)

Egy szalonban vagyunk; gőzölgő teáskanna előtt ül egy mesélő és
egy vándorszínész. A pár néző, aki összegyűlt köréjük, három kis kanapén és egy széksoron helyezkedik el. A nő - a Mesélő és a borzalmas emlékek papnője egyben, aki a zenésszel együtt azért van itt, hogy megemlékezzen a rémületről - úgy néz ránk, mintha a mi arcunkon túl más arcokat látna, és azt kívánná, hogy ezekben az idegen arcokban megtalálja a kegyelmet és a vele járó enyhülést. Ahogy beszél, az embernek az az érzése, mintha tündérmesét hallana. Két mesét. Két igaz történetet, melyek gyermekekről szólnak: tanuk elbeszélései ezek a náci haláltáborokról, de ezek a mesék jól végződnek. Felcsendül néhány zsidó dal is. Időnként a Mesélő olyan, mintha kísértetet látna és elméje teljesen elhomályosulna a történettől: ilyenkor ijedten felugrik, arca zavart lesz, szünetet tart és valami gyermeki rémületet áraszt magából. A hegedűs úgy figyeli, mintha egy médiumot, egy papnőt látna maga előtt, aki fokozatosan elveszti erejét és alázuhan az elmebaj örvénylő útvesztőjébe. Amikor vége a két történetnek, csend és nyugalom vesz erőt a Mesélőn. Eltöpreng valamin, ami mintha egyszerre felrázná és megnyugtatná. A felejthetetlen történetek újra meg újra előtörnek, hogy véget vessenek lelki békéjének, gyötörjék és sürgessék őt, míg újra neki nem lát a mesélésnek. Az emlékek vihara és a nyugalmat hozó felejtés úgy dobálják őt össze-vissza, akár a szél az őszi falevelet. Ugrál a mondatok, az események között, összekeveri az embereket, elfelejti a szavakat, majd újra megtalálja őket, párhuzamot von olyan életek és események között melyek látszólag nem tartoznak össze. Valami lényeges dolog mintha elveszett volna: nem is az emlékek, hanem az erő és a 
szavak, hogy képes legyen elgyengülés nélkül átadni ezeket az emlékeket. Az előadás végén fotókat láthatunk. A két szerző: egy mosolygós Primo Levi és egy szomorkás Jean Améry tekint le ránk.Két zsidó akik túlélték Auschwitz borzalmait, hogy aztán évekkel később öngyilkosságot kövessenek el. "Csak mi ketten maradtunk, mi pedig csontokkal kereskedünk."

Khaosmos (1993)

Egy falu valahol Európa szivében. A sarlók learatják, a lábak eltapossák 
a búzát. Egy olyan világnak világnak vagyunk a szemtanúi amely boldog véget ér,  egy kis sírás és melankólia közepette, de tele van önbizalommal. Ez az elbűvölő és érzéki falu, melynek lakói gazdagon színezett ruhákba öltöznek, és olyan elképesztő hajviseletük van amilyet csak az ősi folklór, vagy mesekönyvek illusztrációin látunk. De ez a mesekönyv tele van háborúval, és a korszerűség abuszurditásával. A darab alcíme: Az ajtó rítusa; egy ajtó ami zárva marad azok előtt akik egy életen át várnak, hogy átléphessenek a küszöbén. Egy pillanatra úgy tűnik, az  előadás a válaszfalakról, a leküzdhetetlen akadályokról szól. De szó sincs erről. Nincs kívül és belül, nincs mi és ők, nincs ezek és azok. Csak egy mozgatható ajtó van amit a színészek elvisznek egyik helyről a másikra, lefektetve a földre mint egy dobozt vagy egy koporsót, a vállukon cipelik mint egy keresztet, vagy egyenesen felállítva elválasztják vele a semmit a semmitől. Ez az ajtó tagadása: nincsen hozzátartozó ház és csatlakozó fal, csak elméletben nyílik és csukódik, várakozik a be avagy kilépőre.
De hát valójában nincs se kívül, se belül. Csak az ajtó van és mindannak 
a tagadása amit az ajtó jelenthet. Az ajtón innen és túl csak a rend és rendetlenség található, a káosz és a kozmosz: a káoszmosz.

Készült Holstebroban.
1993 és 1996 között 216 előadás.

Rendezte: Eugenio Barba

Szereplők: Kai Bredholt, Roberta Carreri, Jan Ferslev, Tina Nielsen, Iben Nagel Rasmussen, Isabel Ubeda, Julia Varley, Torgeir Wethal, Frans Winther

Vissza

copyright © László Zoltán 2001 - 2010
e-mail: Literatura.hu