Samuel Beckett
Fried Ilona In: 77 híres dráma

SAMUEL BECKETT
(1906-1989)

Egyszer egyik kritikusa megkérdezte Beckettet, kicsoda is Godot. A szerző így válaszolt: "Ha tudtam volna, -megírom a darabban." Beckett szerint az író hivatása, hogy élményeit a maguk egységében és komplexitásában fejezze ki, akkor is, ha a lusta közönség nem érti. Dublinban született, protestáns családban. Bármennyire furcsa is a későbbi Beckett-kép alapján, de igen népszerű diák volt, jó sportoló, társaságkedvelő. 1923-ban a Trinity College-ban francia-olasz szakos, 1927-ben végez. Kiváló eredményei alapján párizsi egyetemi lektor Lesz. Párizsban közeli kapcsolatba kerül James Joyce-szal és körével. Proust- ról ír tanulmányt, költői díjat nyer. 1930-ban visszahívják a dublini Trinity College-ba tanárnak, azonban hamarosan búcsút mond az egyetemi karriernek, s későbbi hőseihez hasonlóan vándorol, alkalmi munkákat végez. Beutazza Európát, majd Párizsban települ le, itt írja Murphy című regényét (1938) . A második világháború idején részt vesz a francia ellenállásban, majd az ír Vöröskereszttel tér vissza Párizsba, ahol ismét otthonra talál. Talán legtermékenyebb évei következnek. A Godot-ra várva 1952- ben jelenik meg franciául. Mint az író vallja, a tanult nyelv nagyobb művészi fegyelemre készteti. 1953-ban mutatják be a darabot Párizsban, Roger Blin rendezésében; újszerűsége miatt akkoriban számos vita kísér- te, azonban többen már akkor is felismerték, hogy új korszakot jelez a XX. századi dráma történetében. További főbb drámái: A játszma vége (1957): egy vak ember tartózkodik egy üres szobában, mellette két másik ember egy-egy kuká- ban; Az utolsó tekercs (1958) : egy öregember újra meghallgatja fiatalkori magnófelvételeit, azonban már nem sikerül megértenie őket; Némajáték; O, azok a szép napok (1961): egy színésznő monológja, aki fokozatosan süllyed, a közelében lévő férfival párhuzamosan, a homokban, míg a darab végére már csak a feje látszik ki. . Beckett drámáit számos nyelvre lefordították, s világszerte játsszák. 1969-ben .Nobel-díjjal tüntetik ki. Amint meghal ja a hírt; összecso- magol, s ismeretlen helyre távozik: nem kíván nyilatkozni, interjúkat adni. Az abszurd dráma, ahogyan Martin Esslin nevezte el, a kritikus szerint a sokkterápiára épül, a közönséget a lét értelmetlenségével szembe- sítve, védekező erőket szabadít fel. Ezek a tragédia katarzisát helyettesí- tik. Beckett drámái egy a korábbitól eltérő dramaturgiára épülnek. Szinte nincs cselekményük, a szereplők a lét perifériáján vegetálnak, nincs igazi karakterük, s nem folytatnak a hagyományos értelemben vett párbeszédet, mivel nincs közöttük igazi kommunikáció. Műveiben gyakoriak, mint a Godot-ra várva-ban is, a komplementer figurák: Vladimir a gyakorlatias, Estragon a költő, Pozzo az úr, Lucky a szolga stb. A dráma egy statikus helyzetet ábrázol, mely számos metaforikus értelmezést megenged. A várakozás válik életük egyetlen értelmévé. A párhuzamok és az ellentétpárok, mint arra Hankiss Elemér is utal egyik tanulmányában, a darab szerkezetének alapvető részei: a két felvonás egymásnak megfeleltethető motívumokból épül fel (pl., megváltás, elkárhozás, öngyilkosság, elmenni, itt maradni stb.). A darab tragikumát gagek, bohóctréfák, komikus szituációk oldják. Az állandó feszültség a remény és a reménytelenség, az illúziók. és a valósággal való szembenézés között így marad elviselhető. Magyarországon 1965-ben mutatták be a darabot a Thália Stúdióban, Kazimir Károly rendezésében, Kolozsvári Grandpierre Emil fordításában; kiemelkedő előadása volt a kaposvári 1975-ben, rendezte: Ascher Tamás.

Beckett versei
Ferencz Győző In: Élet és irodalom

Samuel Beckett: Versek. Angol, francia, magvar nyelven. Fordította Báthori Csaba

Samuel Beckett irodalmi hírnevét drámai és prózai műveivel szerezte, de költeményei, noha jelentőségük és hatásuk a modern líra történetében korántsem mérhető egyéb teljesítményeihez, nem másodlagos teljesítmények. Báthori Csaba kiváló érzékkel választotta ki a terjedelmes életműből a szűkszavú lírai alkotásokat; az elegáns, az ír trikolor színeit bújtatottan viselő fordításkötet - a zöld épp csak elővillan a szerző fekete-fehér fényképe alól - Beckett majdnem összes versét tartalmazza. A példaszerű kiadásban a páratlan oldaton közölt magyar fordításokkal a páros oldalakon szembenéznek az eredeti szövegek. Ez az egyedüli mód, ahogyan versfordítást ki szabadna adni. Beckett életművéből sok minden hozzáférhető magyarul, vannak elhivatott és avatott fordítói. A költe- mények közül, nem meglepő, Weöres Sándor fordításában olvasható nyolc darab az Egybegyűjtött műfordításokban és, szintén magától értetődő vonzalomból, Tandori Dezső tett közzé egy nagyobb adagot Föld és vadon című műfordításkötetében, majd a Tört álmok című ír antológiában később ugyancsak az ő, helyenként átdolgozott fordításában olvasható néhány vers. Báthori Csabáé az érdem, hogy a lírai életmű javát átültette magyarra és megjelentette önálló kötetben. Beckett esetében a fordítás ténye, voltaképpen maga a fordítói tevékenység sajátos felhangot kap. Hiszen Beckett, mint az köztudott, a húszas évek végétől kisebb megszakításokkal ugyan, lényegében folyamatosan Párizsban élt és a negyvenes évektől műveit franciául írta, hogy aztán egy részüket maga fordítsa vissza angolra, majd később az olykor ismét angolul születő műveket át franciára. Ebben a kétnyelvűségben, ahol a szerző önmagát fordítja ide-oda, kétségessé válik, hogy egyáltalán mi tekinthető eredetinek. Hiszen bármelyik nyelvet használja, az elhagyottat vagy a választottat, ahogy Beckett a nyelvhez fordul, az már eredetileg maga is fordítás. Ugyanis azért mondott le az angol nyelvről, pontosabban azért választotta a kétnyelvűséget (még akkor is, ha egyes művei csak egy nyelven léteznek), hogy hazugság nélkül szembenézhessen a nyelvnek jellegéből fakadó menthetetlenül hazug voltával. Minthogy eleve önáltatás bármit is kimondani, ő nem vetette magát bele anyanyelvébe, nem lubickolt benne, amint a szerzett nyelvet sem írói nyelvének gazdagí- tására használta. Inkább ellenkezőleg, eltávolító eszköznek, szűrőnek. De nem redukálta nyelvi anyagát, nem olyanféle nyelvi "szegénység"- ből alkot irodalmat, amilyenről Pilinszky János beszélt. Hanem a nyelvi kérdés az írás értelmetlenségének metaforája lett, ez pedig az emberi létezés értelmességével kapcsolatos súlyos és megalapozott kételyek metaforájává. A kétnyelvűség valójában nyelvtelenség felé közelít. Mégha igen bőbeszédűen is. Ennek tükörjátéknak epikai és drámai megfogal- mazásai mellé-sorakoznak fel Beckett versei ebben az új kötetben angol, francia és magyar nyelven. A magyarországi kritika és olvasóközönség érthető okokból, de nem teljes joggal, Beckett írásait gyakran filozófiai szövegekként olvassa és értelmezi. Holott, noha maga Beckett nem ritkán utal filozófusokra. mindjárt a talán legismertebb Whoroscope-ban Descartes-ra, mégiscsak szépíró volt és nem szakelméleti munkák szerzője. Vagyis a filozófiai indíttatású értelmezés csak egyetlen a számos egyéb megközelítési mód közül, s ha elméleti komolyságban eltekint Beckett bohóctréfáitól és a vaskos vicceknek minduntalan létel- méleti feneket kerít, megfosztja a műveket egyik legszórakoztatóbb elemüktől, tudniillik a humoruktól. Beckett nagyon sokszor, drámáiban feltétlenül, nevettetni akar. Szóvic- ceivel, sortördelési mutatványaival költeményeiben is. Báthori Csaba fordításai Beckett líráját erről az oldaláról ragadják meg. Amikor a fordítás nehézségei választás elé állítják, a szöveg váratlanságának és érdekességének hangsúlyozása mellett dönt. Válasz- tás elé nem is annyira a szókincs állítja, fordítói tehetségét nem a sz választás teszi próbára. Báthori Csaba fordítói nyelve gazdag és leleményes, a "branded moon" kifejezés például az ő nyelvén "billogos hold" (Alba). Sokkal nehezebb feladat azonban a versmondatok szintaktikai megvalósítása magyarul. A versmondat többek között azért más, mint a prózai mondat, mert a sortördelés miatt, főleg ha a költő nem használ központozási jeleket, a folyamatos értelmi olvasat módosulhat, egy-egy sor mintegy önálló élet re kelhet és ez az önálló részjelentése esetleg a teljes mondatbeli értelem ellen hathat. A magyar illetve az angol és francia nyelvek morfológiájának eltérése gyakran éles döntéshelyzetbe kényszeríti a fordítót. Az úgynevezett flektáló és agglutináó nyelvek közti különbség a fordítás gyakorlatában itt azt jelenti, hogy például a magyar ige személyraggal és időjellel ellátott alakja nem lebeg olyan szabadon, a sortördelés kiemelése folytán elvont önmagára vonatkoztatva, mint az angol esetleg tőalakú igéje. A magyar versmondatot tagolatlanabbá kell csinálni, hogy érzékeltesse az eredeti szokatlanságát, vagy kénytelenül földközelibb értelmezéssé válik, aminek azonban levegősen több értelműnek kellene lennie. A Cascan- do című vers második részében mindkét esetre találni példát, ami azt mutatja, hogy a fordító a nyelvek szorításában is arányosságra törekedett. Ezek a sorok: "mondani ismét / ha te nem tanítasz én nem tanulok / mondani ismét van egy utolsó / a legvégső időkben is / utolsót koldulni / utolsót szeretni" angolul így hangzanak: "saying again / if you do not teach me I shall not learn / saying again there is a last / even of last limes / last limes of begging / last limes og loving", vagyis az angol szöveg ismétléseken előremozduló, de szabályos mondatszerkezetét a magyar változat grammatikailag töredezettebben adja vissza. Valamivel később ezek a sorok: "terrified again / of not loving / of loving and not you / of being loved and not by you / of knowing pretending / pretending" magyarul így szólnak: újra a borzalom / hogy nem lehet szeretni / vagy szeretni de nem téged szeretni / szeretetet kapni de nem tőled / tudni nem tudni színlelni / színlelni"; tehát a részlet elején Báthori Csaba nagyon is ép szintaktikai szerkezetet használ, hogy a végére merészebben oldhassa el a szakasz zárlatát. Néhol a fordítások Weöres hangját intonálják, például a francia versek ciklusának első darabjában (amit egyébként Beckett angolra is lefordított): "jön mind a nő / más- más és ugyanaz / más mind és ugyanaz / mind más-más szerelemhiány / mind egyforma szerelemhiány". A fordító itt például szabadon elrugaszkodik az eredeti versek szokványosabb szófűzésétől és kötőjeles összetétel elvontabbá változtatja a szöveget. De mintának csaku- gyan Weörest lehet elgondolni, elsősorban az 1976-os Áthallások hangját. A fenti vers persze a magyar olvasó számára Borges alakját is felidézheti, aki a hatvanas évek elején Beckettel egyszerre tört be a nemzetközi irodalomba és akinek Somlyó György épp A másik, aki ugyanaz című kötetcímét választotta a magyar válogatás címéül. Beckett költészete, bizonyos olva- satban, maga is áthallás. És ezúttal nem az önfordítás problematikája miatt. Életrajzának ismerői tudják; hogy a húszas évek végétől James Joyce legbelsőbb köréhez tartozott, afféle titkára, a szemgyengeségtől szenvedő írónak felolvasója volt. Joyce hatása vitathatatlan a fiatal Beckettre. Beckett, akárcsak Joyce, először költészettel próbálkozott, és van olyan monográfusa, aki szerint a harmincas években, amikor is költőtermésének javát produkálta, egyenesen a nagy mester szájíze szerint írt, hogy jóindulatát elnyerje. Az Enueg ilymódon Joyce-i szerkezetet követ, a narrátor Dublin egy bizo- nyos részét járja be, a város leírásába saját lelkiállapotát oltja, a filológusok szerint az Ulysses Próteusz című fejezetének mintájára. A lefordítha- tatlan című Whoroscope, amit Tandori először Poroszkóhnak, másodszor Huriszkópnak, Báthori Csaba pedig Kúroszkópnak fordít, szójátéka szerkezetében Joyce kicsavart Pomes Penyeach-ére emlékeztet. Kevéssé közismert adat, de ugyan- csak azt igazolja, hogy a versírást ko- molyan művelte ifjúkorában, hogy a Joyce-i ironikus írástechnikát, írség és irodalomszemléletet Beckett nem magányosan követte. Volt az ír modernistáknak egy kisebb csoportja, amelyből egyedül Beckett művészetét kapta szárnyra a világhír, de akik együtt indultak és felismerve törek- véseik rokonságát, egy darabig együtt haladtak: Közülük például Thomas McGreevy, akinek a neve ma éppúgy ismeretlenül cseng, mint alkotói delén, szintén Joyce párizsi köréhez tartozott. Közös volt ezekben a fiatal költőkben, hogy az ír hagyományt meglehetős kritikával és iróniával kezelték, Yeats irá- nyát pedig múltba forduló tévútnak tartották, amellyel szemben az Ulysses felszabadító erővel hatott. De Joyce mellett számos egyéb hatás is kimutatható a versekben. Ott van mindenekelőtt Ezra Pound. Az Enueg verscím már önmagában is nagyon poundi, a provanszál költészetet az amerikai költő hozta divatba a modernisták között. A cím maga ófranciául bosszúságot, nyűgöt jelent, és voltaképpen egy műfajt jelöl, amelyben a költő mindazt elpanaszolja, ami bántja. Szintén a középkori provanszál trubadúrlíra hatására, akárcsak Poundnak, Beckett- nek is van egy Alba című hajnalkö- szöntő verse. Az a hallatlanul gazdag allúziós háló pedig, ami ezeket az amúgy kisterjedelmű költeményeket átfogja, ugyancsak Pound újrafelfedezése volt. Nehéz nem gondolni olykor T. S. Eliot-ra. A Whoroscope-ot például 1930 nyarán írta, egy bizonyos Nancy Cunard tíz font díjazású köl- tői versenyére, melynek témája az idő volt. (A vers egyébként háromszáz példányban meg is jelent.) A vershez jegyzeteket csatolt, Eliot Átokföldjére emlékeztető módon, igaz, Richard Aldington javaslatára, aki imagista korszakukban-Poundék köréhez tartozott. De a vers utolsó szakaszának kérdéseiben a jó fülű olvasó a J Alfred Prufrock szerelmes éneke című Eliot-vers egyes jeleneteire hall, ami Beckettnél a "halvilla", az a híres prufrocki "kávéskanál", mellyel életét mérte ki. Szintúgy az elioti narrációs technikára gondolhat a jellemzetlen, üres térben monologizáló hangokat hallván. Beckett versei üres térben hangzanak el. Sem drámai feszültség, sem megformált szerep, sem elbeszélő cselekmény vagy jellemrajz nem segíti az olvasó tájékozódását. A minimalista költeményekben azonban a drámák és prózai művek építőelemeit kapjuk. Ilyen szövegegységekből rakja össze a nagyobb formákat, amelyekben mindig van valami költői, amennyiben a drámájáról és epikájáról is lehántja a műfaji külsőségeit. A nyelv Beckett verseiben csupaszon, magára maradva jelenik meg. Valószínűleg kevésbé emlékezetesen, mint a Murphy, a Trilógia, a Godot-ra várva vagy Az utolsó tekercs oldalain. Hogy miért, az műfaji kérdésnek tűnik. Beckett egész nyelvkezelése és művészetfel- fogása kételyekkel kezdte ki a lírai mű sűrítéstechnikáját. A költői elem ugyan szüntelen átszövi írásait, de a lebontott költészet sugárzó anyagai hatásosabbak a többi műfaj- ba oltva, mint önmagukban. A mini malista, nyelvvesztő líra óhatatlanul a hallgatásba torkollik. Az a jellegzetes locsogás, a semmitmondó mellébeszélés, kocsmai duma, a blarney, ami oly jellemző az ír irodalomra, aligha valósítható meg néhány sorban. Ahhoz terjedelem kell, a "semmi szövegek" kiterjedése mérhetetlen ugyan, de éppen nem a zéruspont felé tart. Beckett maga is felismerte mindezt, amikor az ifjúkori kísérletek után, ritka alkalomtól eltekintve, felhagyott a költészettel. Költői életműve azonban, épp ezért, egy bátor művészet fontos dokumentuma.

Vissza

cipyright © László Zoltán 2005 - 2015
e-mail: Literatura.hu