"Buchanan pályája bizonyítja: nem a díjaktól válik valaki kiváló zenésszé."
"Buchanan pályája bizonyítja: nem a díjaktól válik valaki kiváló zenésszé."
| Amerikai gitáros, basszusgitáros, dalszerző. Eredeti neve: Leroy Buchanan 1939. szeptember 23. Ozark, Arkansas. 1988. augusztus 14. Fairfax, Virginia. |
 |
Roy Buchanan blues- és rockgitárosként a szakma általános
elismerését kivívta, még ha a közönség gyakorlatilag alig ismerte.
Elnevezték őt ezért a „legjobb ismeretlen gitárosnak” is. Viszonylag későn
kezdte rendszeres lemezkiadását, de közülük több is a Billboard listájára
került, még ha nem is a legjobb pozíciókba. Beválasztotta a Rolling Stone
magazin minden idők 100 legjobb gitárosa közé, míg a Guitar Player hasonló
50-es listájára is felvette. Hívta őt a
Rolling Stones együttes
és John Lennon is, de
volt bátorsága mindkettejüknek nemet mondani.
Apja lelkész volt,
muzikalitását anyjától „örökölte” – később gyakran emlegette, hogy olyan
hangja volt, mint Billie Holiday. Ő maga 15 éves korában elhagyta a szülői
házat, hogy Los Angelesben és San Franciscóban szerencsét próbáljon. Még
húszéves sem volt, amikor a híres James Burtont váltva csatlakozott Dale
Hawkins zenekarához. Megismerkedett a
Band együttes későbbi tagjaival, Levon Jelmmel és Robbie
Robertsonnal a The Hawks együttesben, de voltak közös fellépései Freddie
Cannonnal, a rock ad roll korszak ismert énekesével is. 1959-ben vette
lemezre az After Hours című legendás bluest.
A hatvanas években Roy
Buchanan megnősült, gyermekei születtek. Washington államban éltek.
Klubokban zenélt, gyerekeket tanított gitározni. Miután zenészkörökben egyre
jobb lett a híre, egyre több meghívást kapott. a Rolling Stones 1969-ben
Brian Jones helyre csábította. Valamivel később John Lennon a Plastic Ono
Bandbe hívta, de egyik felkérést sem vállalta, mert nem akart a sztárok
világába kerülni.
Rövid ideig zenélt az évtized során a country világából
jól ismert Charlie Danielsszel.
Viszonylag ismeretlenül – szakmai
hírnevének köszönhetően – 1971-ben felléphetett a Carnegie Hallban. A nevét
viselő első albuma csak ezután jelent meg, amelyet hamarosan követett a The
Second Album, amely aranylemez lett, félmilliónál többet adtak el belőle.
Sokan úgy tartották, hogy ez volt pályájának legjobbja,
1973-ban
Angliában koncertezett, Sweet Dreams című kislemeze listára került.
Londonban fellépett a blueszenészek által kedvelt Marquee klubban.
Az
ugyancsak 1973-ban megjelent harmadik albuma, a That’s What I am Here For,
amelyet általában valamivel gyengeébbnek tartottak. A következő, az 1974-es
In The Beginning ismét jó osztályzatokat kapott.
A nyolcvanas éveket a
My Babe lemezzel indította, ez is sikert aratott, akárcsak az 1986-ban
megjelent When a Guitar Plays The Blues. Életének utolsó albuma 1988-ban a
Hot Wires volt. Ezt mindjárt a következő évben az Early Roy Buchanan
követte.
A kitűnő gitárosról szerencsére halála után sem feledkeztek meg
a kiadók, összesen több mint húsz lemezét jelentették meg posztumusz. Az
elsősorban bluesban és bluesrockban otthonos, de a rockot is kiválóan művelő
Buchanannal a legjobb kiadók dolgoztak, lemezei a Polydor, az Atlantic és az
Alligator jelentették meg. Nem feledkeztek meg róla halála után sem, hiszen
tucatnál több korongja jelent meg.
Roy Buchanan életében hadilábon állt
az alkohollal és a droggal is. Ittas vezetésért 1988. augusztusában
bebörtönözték, s a fogdában felakasztotta magát.
| Nagylemezek: Roy Buchanan (1972) The Second Album (1973) That’s What I Am Here for (1973) Rescue Me (1974) In The Beginning (1974) Lieve Stock (1975) A Street Called Straight (1976) Loading Zone (1977) Live In Japan (1977) You’re Not Alone (1978) My Babe (1981) When a Guitar Play The Blues (1985) Dancing On Tehe Edge (1986) Hot Wires (1987) Early Years (1989) Sweet Dreams - The Anthology (1992) Malaguena (1997) The World Greatest Unknown Guitarist (2000) The Prophet – The Unrealesed First Polydor album (2004) |
  |
A CD-k online megvásárolhatók, csupán a lemezborítóra kell kattintani!
 |
 |
 |
copyright ©
László Zoltán 2015
e-mail: Literatura.hu