John Gay (1685 - 1732)

A Scriblerus Club tagjai közül, főleg Bertolt Brecht jóvoltából, ma A koldusopera -szerzője, John Gay a legismertebb. Devonshire-ben született, első jelentős költeményében (Rural Sports, 1713 — Falusi mulatságok) a falusi élet képeit, hangjait, a folklór világát jeleníti meg. Egy évvel később bekapcsolódik a „pásztori vitába", Alexander Pope oldalán harcolva hat burleszk pasztoralban (The Shepherd's Week, 1714 — A pásztor hétköznapjai) gúnyolja ki Ambrose Philipsnek, Addison és a whigek pártfogoltjának mesterkélt pásztorkölteményeit. Új hangot üt meg „városi eklogájában" (Trivia, or The Art of Walking the Streets of London, 1716 — Apróságok, avagy a londoni utcákon való barangolás művészete); a nagyvárosi élet árnyoldalainak realista ábrázolása itt a komikus eposz kereteibe épül. Egy évvel később Pope és Arbuthnot társszerzője egy bohózatban (Three Hours after Marriage, 1717 — Három órával a mennyegző után), majd burleszk hangnemben dolgozza át Acis és Galatea ovidiusi történetét, melyet Handel zenésít meg. 1727-ben jelenteti meg fordulatos, enyhén szatirikus zamatú Meséinek első gyűjteményét; a következő évben viszi színpadra azt a darabot, amellyel halhatatlanná tette nevét (The Beggar's Opera, 1728).
A koldusopera alapötlete Swift-től ered; ő említette Gay-nek, milyen furcsa, mulatságos téma volna egy „newgate-i pasztoral", amely a börtöntöltelékek, a szajhák és tolvajok világából merít. Gay kapott az ötleten, amelyből a burleszk és a társadalmi szatíra komplex remekművét kovácsolta.

A cselekmény egyik szála az olasz opera divatja ellen irányul. Gay felhasználja a kor népszerű zenei műfajának nagyszabású gépezetét, mesterkélt konvencióit, látványos konfliktusait — de a cselekmény színhelyét a börtönbe, a bűnözők világába helyezi: Peachum orgazda, de egyben rendőrspicli is; lányát, Pollyt a vakmerő útonálló, Macheath csábítja el és veszi feleségül, de ugyanezt teszi a börtönőr lányával, Lucyval is; a két hites feleség veszekedése burleszk képe annak a híres jelenetnek, amikor a londoni opera két olasz énekesnője, Cuzzoni és Faustina a nyílt színen hajba kapott. Az irodalmi paródia egyik megnyilvánulása, hogy a végkifejlésben a darabot szerző koldus Macheath-t fel akarja akasztatni, mert ezt kívánja a költői igazságszolgáltatás, de a színész a közönség ízlésére hivatkozva tiltakozik, hiszen nem tragédiát adnak elő, hanem operát, s ennek mindig szerencsésen kell végződnie. A koldus foglalja össze a darab központi mondanivalóját is: a felső tízezer és az alvilág szokásaiban annyi a hasonlóság, hogy nehéz volna eldönteni, vajon a finom úriemberek utánozzák-e az útonálló urakat, vagy fordítva. Gay a politikai „nagyság" és a bűnözés összefonódását pellengérezi ki, mint tizenöt évvel később Fielding a Jonathan Wildben. Merészségére jellemző, hogy A koldusopera politikai szatírája egyenesen a miniszterelnököt, Sir Robert Walpole-t veszi célba. A végjelenetben Macheath összes szajháítól körülvéve dicsőül meg, átlátszó célzással Walpole közismert nőügyeire, de az azonosítás már a kezdő jelenetekben nyilvánvaló, amikor Peachum tolvajlistájában a díszhelyen szerepel „Robin of Bagshot, alias Gorgon, alias Bluff Bob, alias Carbuncle, alias Bob Booty" — vagyis Sir Robert, játékos névvariációkban.
II. György uralkodása alatt a korrupció az államigazgatás bevett eszközévé vált, híven Walpole ismert aforizmájához: „Minden embernek megvan az ára." A koldusopera olyan társadalmat mutat be, ahol pénzért minden kapható. Gay leplezte le a legkíméletlenebbül a polgári-nemesi társadalom képmutatását, ő mutatta meg a csillogó felszín alatt lapuló vadállati, bűnöző ösztönöket — mindezt régi dallamokra írt, gyakran kupiészerű dalok kíséretében, az alvilági alakoknak a felső osztályok társalgását majmoló, szellemes párbeszédeiben. A koldusopera elsöprő közönségsikert aratott, de folytatását (Polly, 1729) a cenzúra betiltotta forradalmi szelleme miatt. Századunkban A koldusopera újra megkezdte diadalútját a világ színpadain, részint eredeti alakjában, részint Bertolt Brecht kongeniális átdolgozásában.
Az eddig tárgyalt, jellegzetesen klasszicista írók, különösen a tory szatirikusok (Pope, Gay), elsősorban nacionalista hadállásokból, a gúny, a paródia, a burleszk fegyvereivel támadják az embertelen társadalmi berendezkedést, az emberi elme tévelygéseit, ferde nézeteit, ítélkezésük normája végső fokon mindig a józan ész, még akkor is, ha belátják, hogy az emberi természetben a racionális elv csak tökéletlenül, részlegesen testesül meg. De ezzel a racionalista jellegű irányzattal párhuzamosan, gyakran vele összefonódva megfigyelhető egy másik áramlat is, amely a polgári ízlésre és értelemre támaszkodva az érzelem világában látja az emberi természet lényegét, a társadalom átalakulását az érzések nemesedésétől reméli, s ezért elsősorban az emóciókra igyekszik hatni.
Szobotka Tibor

Vissza

copyright © László Zoltán 2012
e-mail: Literatura.hu