Zrinyi

Zrínyi Miklós

(1620—1664)

A magyar történelem drámaciklusában a XVII. század komor tragédia: halálos őrlődés szultáni és császári között. Az előző, a XVI. századnak minden vérgőzössége mellett még volt reneszánsz csillogása is, élesztette a hitviták nagyon is politikai tartalmú izgalma, a költészet addig ismeretlen magasságokig emelkedett Balassi-val, s az utódai közül legalábbis Rimayval. Mellettük olyan neveket említhetünk, mint a humanista drámaíró Bornemisza Pétert, a műfordító-nyelvtudós Szenci Molnár Albertot, a magyar verselés egyik korai bravúrmesterét. A XVII. század derekára mindez már múlt, minden csak vérengzés és csüggedés, mögötte a császári-egyházi barokk pompával, előtérben a nép és az ország romlásával, a szakadatlan életveszéllyel, a nemzethalál nagyon is indokoltnak látszó rémképével. Erdélynek sikerült kiszakítania magát ebből a halálos nyomásból, és időleges önállóságában, virágzó fejedelemség keretén belül éli tovább a reneszánszot. Magyarország azonban félig török hódoltság, félig császári zsoldosok szabad prédája. Az ország lakosságának valamennyi osztálya — más-másképpen, de mégis együtt — éli azt a szorongásos életet, amelyből majd a század végső évtizedeire kirobban a megalázott nép és a megalázott urak közös élethalálharca: a Thökölyéktől Rákócziékig húzódó kuruc háború. Tragikus század. Ennek a tragédiának főszereplője Zrínyi Miklós.

Szakadatlanul tevékeny életében igazán csak mellékesen ,költő. De olyan színvonalon volt mellékesen költő, hogy ezzel ő a század irodalmának versenytárs nélküli főalakja. Mint ahogy főalakja a kor politikai életének, főalakja a kor hadtörténetének, előfutára a hazai hadtudománynak, megteremtője a magyar politikai publicisztikának. Olyan helyen állt, és olyan egyéniség volt, hogy lehetett volna belőle a nemzet diadalmas vezére, és lehetett volna eszméinek vértanúja. De negyvennégy éves korában vadászbaleset áldozata lett, s ezzel egész politikai-katonai elképzelése torzóvá vált. Véletlen halála oly mértékben tette teljessé a nemzeti tragédiát, hogy el sem tudták képzelni véletlen voltát. Azonnal suttogni kezdték, hogy nem is a vadkan ölte meg, hanem Bécs orgyilkos megbízottja lőtte le vadászat közben. Így lett volna szükségszerű, így kellett volna megírni egy tragédiában. De hát nem is ritkán a véletlenek végzik el a szükségszerűség munkáját. Élete töredék, de alakja teljes: erkölcstani példázat, követendő embereszmény. És teljes az irodalmi életmű, amelyet a következő évszázadokra hagyott.

Nagyon nagy múltú, nagyon nagy hatalmú családból származott. Legrégebbi ismert ősei az Árpádok korában vitézlő és hatalmaskodó tengerparti Brebiri grófok voltak, nyilván olasz származásúak, akik elkeveredtek a még nagyobb hatalmú horvát hűbérurakkal, a Subicokkal, a későbbi Frangepánok elődeivel. A Brebiriek és Subicok a magyar király hűbéreseiként összerokonultak a délvidéki magyar nagyurakkal, így lettek a Zrínyi grófok óriási birtokú főalakjai mind a magyar, mind a horvát történelemnek. (A horvát történelemben Zrinszky néven szerepelnek; Zrínyi Miklós a magyar költészet klasszikusa, de öccse, Zrínyi Péter, a bécsújhelyi vértanú, Zrínyi Ilona apja, horvát költő volt, és Petár Zrinszky néven a horvát irodalom klasszikusa.) A dédapa, a legendás hírű idősebb Zrínyi Miklós egyszerre volt féktelen kiskirály és a honvédelem példás bátorságú és példás halálú hőse, a „szigetvári vértanú". A hitviták korában, ahogy a főúri érdek kívánta, úgy változtatták vallásukat. Még a költő is reformátusnak született, de gyermekkorában a család császárhűsége szükségessé tette a visszakatolizálást. Mire Zrínyi Miklós még kisgyermekként árvaságra jutott, a család buzgó katolikus lett, s az apa végrendeletében Pázmány Péter gyámságára hagyta fiait. Pázmány pedig lelkiismeretes gyám volt, aki maga gondoskodott a fiúk, különösen a már kora ifjan feltűnően értelmes Miklós neveltetéséről. Grazban, Bécsben, majd Pázmány székhelyén; Nagyszombatban végezte iskoláit, korán eljutott Velencébe is, felserdült ifjúként magyarul, horvátul, latinul, olaszul, németül egyforma biztonsággal tudott beszélni, írni, olvasni. Járatos volt az ókori latin irodalomban és az itáliai reneszánsz kultúrájában. Vergilius-t ugyanolyan alaposan ismerte, mint Torquato Tassó-t, a reneszánsz nagy epikus költőjét; Tacitus műveiben ugyanolyan otthonos, mint Machiavelli politikai és hadtudományi írásaiban. De ismerte és szerette Balassi költeményeit is és a hazai krónikásénekeket. Mindezektől tanult, és senkinek sem lett szolgai utánzója. Kora szerint már a barokk ízlés körében élt, de emberi-költői egyénisége vérbelien reneszánsz volt. A barokk misztika és cikornyásság idegen volt és maradt tőle. Egyértelműség, ésszerűség, szemléletesség — ezek a reneszánsz erények jellemzők egész irodalmi munkásságára.

Művei:

Prózai művei:

Tábori kis tracta
Átfogó katonai kézikönyv egyetlen elkészült fejezete.

Vitéz hadnagy
Katonai elmélkedések laza gyűjteménye; középpontjában az ideális hadvezér tulajdonságainak megrajzolásával.

Mátyás király életéről való elmélkedése
Mátyást az ideális uralkodónak tartja, s megrajzolásánál Zrínyi sokat merít Machiavelli: A fejedelem című művéből, mely a reneszánsz politológiai gondolkodásának, a hatalom gyakorlásának máig alapvető műve. (Machiavelli: “A cél szentesíti az eszközt”)

Ne bántsd a magyart! Az török áfium ellen való orvosság
1. rész: Helyzetkép felrajzolása. Zrínyi európai-, sőt világkontextusban vizsgálja az ország helyzetét, s rámutat arra, hogy egyetlen hatalomnak sem áll érdekében a magyarság segítése (elsősorban a török elleni harcban). A belső helyzetet az önzés, a széthúzás gyengíti.
2. rész: Az önálló és állandó hadsereg felállításának igénye, mely parasztokból állna, a nemesség anyagi támogatásával. “Elfussunk? nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk, senki a maga országából barátságunkért ki nem mégyen, hogy minket helyheztessen belé. A mi nemes szabadságunk ez ég alatt sohun nincs, hanem Pannóniában. Hic nobis vel vincendum, vel moriendum est” (Livius: Ab urbe condita című művéből vette; XVI. könyv 49.: Hannibál az Alpokon átkelő seregének mondja: “Hic vincendum, aut moriendum, milites, est.”) (Ez a gondolat teljesedik ki Vörösmarty Szózatában: “Itt élned, halnod kell!”)

Verses művei:
1651-ben Bécsben jelent meg az Adriai tengernek syrenaia. A cím emblematikus és enigmatikus. A szirén a barokk esztétikában a költő jelképe (Tasso és Marino is használja); az Adriai-tenger pedig a Zrínyi birtok és Magyarország határa. A cím jelentése: Zrínyi Miklós magyar költő. Tudatos kötetkompozíció: tartalmazza első feleségéhez írt szerelmes verseit, az ún. idilliumokat, epigrammákat, a Feszületre című ódát, a Szigeti veszedelmet, s a kötetet a Peroratio (=záróbeszéd) zárja.

Szigeti veszedelem

(1645–46 tele)

A megírás körülményeiről a 9. ének első négy versszakában számol be, hivatkozva arra, hogy a műalkotáshoz szükséges nyugalmat állandóan megzavarja a kanizsai török.

Műfaja: eposz

Miért az eposzt választotta?

A Scaligerig visszanyúló barokk esztétikai értékítélet ezt tartja a legmagasabb rendűnek.

Dédapja emlékének, az elérendő esztétikai, poétikai és morális célnak a nagyformátumú műfaj felel meg.

Rájátszások, átvételek, eposzi kellékek:
1. versszak:

a.) Vergilius Aeneisének egyik középkori másolatában szintén hivatkozik a korábban írt szerelmes versekre.

b.) Tudatos kötetkompozícióra vall, Zrínyi elhelyezi művét a kötet egészében.

c.) Jellemzi saját költői természetét, mikor önmagát Vénusz és Mars fiának vallja, s a feladat erkölcsi súlya kényszeríti Mars mellé.

2. versszak:
A propozíció első sora Vergilius magyarítása: “Arma virumque cano”. A további sorok az eposz konkretizálása.

3. versszak:
Invokáció. Megszólítás: Musa! (Kalliopé, az eposzírás múzsája); a stellárium (=csillagkoszorú) már a Szűzanyára utal.
Miért a Szűzanya?
a.) Tasso Megszabadított Jeruzsálemében szintén hozzá fordul (barokk konvenció átvétele).
b.) Magyarország védőszentje (akihez Szent István felajánlotta az országot).

Enumeráció (=seregszemle):
A tudatos szerkesztés folytán távol kerül egymástól a két sereg bemutatása: 1. ének – török, 5. ének – magyar.

Isteni gépezet:
A politeista antik eposzban az istenek mozgatása könnyen megoldható (sok van). A monoteista vallásban problémákat vet föl. A műben a keresztény mitológia alakjai a meghatározóak, s csupán színezőelemként van jelen a Vergiliusnál is szereplő Alecto fúria ill. Alderán a török varázsló.

Epitheton ornans:
A hagyományos értelemben nincs állandó vagy eposzi jelző, szereplői azonban megőrzik az eposzi hősök egytömbből-faragottságát. Jellembeli változás csupán a két főhős esetében figyelhető meg. Zrínyi és Szulejmán azonos erkölcsi szintről indulnak, a török vezérből azonban zsarnok lesz, Zrínyi viszont megdicsőül.

Verselés:
Vitatott. Zrínyi maga is mentegetőzik a horatiusi fordulattal az esetleges hibákért. Horváth János véleménye szerint a felező tizenkettesnek szabadon kezelt változata; e változások funkcionális vizsgálata még nem feldolgozott.

Ovidius hatását mutatja a mű 15 énekre bontása (Metamorphoses). Vergiliustól veszi át Juranics és Radivoj tragikus kalandjának motívumát (Nisus és Eurialus). Tassótól a szerelmi szálak szövését, a kétféle szerelemfelfogást, -szembeállítást veszi át.

Történelem		Eposz
A Bécs felé vezető hadjárat része – egy közjáték – a szigetvári ostrom csupán.		A kereszténység és pogányság élet-halál harca, ahol a tét Magyarország és Európa megmaradása.
Szulejmán halála megtöri ill. gyengíti a törökök hatalmát; bár folytatódnak a török harcok, a birodalom nem nyeri már vissza régi fényét.		Ez a mozzanat segíti Zrínyit, hogy a tárgy megfeleljen az eposzi konvencióknak (nagy formátumú tárgy). Zrínyi kezétől hal meg Szulejmán.
A belső vár is kigyulladt (a szárazság miatt).		A pokol tüzeként jelenik meg, a túlvilági erők bekapcsolásával.
Zrínyi halála a kitörés miatt.		Nem végezhet vele emberi kéz, egy távoli golyó teríti le.

Zrínyinek a műben több paradoxont kellett hitelesítenie:

Egy küzdelemnek csak akkor van tétje, hitele, ha a szembenálló felek megközelítően azonos nagyságrendűek. (itt hatalmas túlerő: 100000 U 2500)

A magyar vereség átalakítása erkölcsi győzelemmé.

Hitelesíti:

Erkölcsi, eszmei szinten:
Zrínyi és a magyarság összeforrott, erkölcsös közösség; a mű végére széthúzóvá váló török sereg ellentéte. De ellentétei az író Zrínyi korának magyarságának is, és megvalósítói is azoknak az eszméknek, melyeket a költő–hadvezér prózai munkáiban kifejt.

Tartalmilag, szerkezetileg:
Kisebb epizódokra bontja a történetet, ahol a szembenálló felek létszáma megegyezik. Az első ostromot csak a tizedik énekben írja le.
Az eposzi konvencióknak megfelelően szereplőket rendel egymás mellé a két táborból: Zrínyi – Szulejmán; Deli Vid – Demirhám
A mű legnagyobb előnye a rendkívül tudatos kompozíció:

– expozíció: 1–6. ének Három szálon indítja a cselekményt:
– Isten haragja az égben
– Arszlán budai basa vállalkozása
– Zrínyi imája
A három szálat a harmadik énekben fogja össze Zrínyi.

– fő cselekmény: 7–13. ének
Az átgondoltan elhelyezett epizódok felerősítik egymást: A 10. ének nagy magyar sikerét egyszerre ellenpontozza és előrevetíti Juranics és Radivoj tragikus kalandja. A 12. énekben történik a török sereg lázadása, ezt előzi meg Delimán és Cumilla tragikus szerelme, ezt ellenpontozza Deli Vid és Borbála házastársi hűségen alapuló szerelme. Az ismétlődő mozzanatok ritmikusan tagolják a művet: török haditanács (8., 13. ének); Deli Vid és Demirhám párviadalai (8., 11., 15. ének) Szerkezeti és világképi szükségszerűség a galamb elfogása, hiszen a véletlen, a szerencse forgandósága a barokk világkép egyik központi gondolata.

– befejezés: 14–15. ének
A 14. énekben az alvilág, a pokol erői kapcsolódnak be a küzdelembe, a 15-ben a mennyei légió is, s ez nem csupán a kötelező isteni gépezet szerepeltetése a műben, hanem ezzel Zrínyi a barokk egyik legfőbb kompozíciós eljárását, a fény és árnyék, fény és sötétség elvét alkalmazza. A barokk világképének megfelelően Zrínyi és a magyar sereg apoteózisával (=mennybemenetel) ér véget az eposz.

Zrínyi politikai és erkölcsi értékrendje az eposzban:
Az első énekben megfogalmazza Zrínyi a magyarok bűnhődésének okait. Zrínyi saját ítéletét Istennel ill. a törökökkel mondatja ki:

– Isten:
A magyarok elfordultak Istentől, ennek következtében megsértik az erkölcsi normákat. Az alapvetően vallásos jellegű érvelésben nyoma sincs a korra oly jellemző felekezeti egymásramutogatásnak; bár a mű egésze a katolicizmus szellemiségét sugallja, a büntetés jogosságát sugalló érveket a protestáns prédikátoroktól veszi át Zrínyi. Ily módon Zrínyi azt is érzékelteti, hogy a kereszténység ill. az ország védelme érdekében túl kell emelkedni a felekezeti vitákon.

– Szelim (Szulejmán apja):
A büntetés politikai, társadalmi vetületét, okát adja meg:
– az egység hiánya
– a magáramaradottság
– a vezérnélküliség

Az értékrend csúcsán az Istennek tetsző élet ill. az ezt megvédő hős áll (“miles Christi”). A hírnév, mely a véges emberi életet a halál után is élteti. A közösségért felelősséget vállaló, a közösséget szolgáló ember.

Kora ifjúkorától fogva versel. Húsz- és huszonöt éves kora közt tölti be életét elsősorban a költészet. A későbbi években történelmet kell csinálnia. Később politikus, hadvezér, hadtudományi író, publicista, a nemzet élesztője. A későbbi években alig-alig ír verseket. Költői műveinek gyűjteményes kötete, az Adriai Tengernek Syrenaia 1651-ben jelenik meg, a költő ekkor harmincegy éves. Tudtunkkal ezek után már csak egyetlen fiának halálára írt elégiája és a magyar királyokról tervezett epigrammaciklus néhány darabja készült el. A fegyverek közt benne is elhallgattak a múzsák. Ezzel az egyetlen verseskötettel és benne a Szigeti veszedelemmel azonban ő a század irodalmi főalakja.

Szerelmes verseit idilliumoknak nevezi. Példaképei az antik idillek és azoknak barokk utánzatai voltak, de Zrínyi idilliumai sehogyan sem emlékeztetnek sem az epikus jellegű vergiliusi idillekre, sem a mesterkélt barokk idillekre. Szívből jövő lírai hangjuk, gazdag képviláguk — habár más formában — inkább rokon Balassi költészetével. Szerelmes versei mind későbbi feleségéhez, Draskovich Eusebiához szólnak, ot nevezi Violának, a virágénekek példaadása szerint. Boldog házasságával meg is szűnik szerelmes költészete — az ábránd valósággá vált, minek tovább epekedni? Ezután már csak az elégia számára van lírai hangja, hiszen elveszti kisfiát, és elveszti fiatal feleségét is. Kevés boldogság adatott életében. Politikai és hadvezéri terveit is szüntelenül akadályozza az az udvar, amelyet szolgálni kíván, míg végül belátja, hogy csakis az udvar ellenében érhetők el a nemzet céljai. Hanem amikor erre az útra lép, következik a tragikus véletlen formájában megjelenő szükségszerű halál.

Politikai szándékait azonban előbb költészetében, majd elméleti írásaiban hagyta reánk. Ez a politikai szándék íratta vele az első magyar nemzeti eposzt, a Szigeti veszedelmet. Bizonyítani és lelkesíteni akart vele. Azt hirdette a költészet nyelvén, hogy elérkezett a győzedelmes háború ideje a törökök ellen. Felidézte a három nemzedékkel azelőtti történelmet, saját dédapjának küzdelmét és vitézi halálát. Vergilius-tól és Tassó-tól tanult módszerekkel beleépítette művét a nagy eposzok világtörténetébe. Verselése ugyan méltóságteljesen nehézkes, de szerkesztése mintaszerű, szemléletessége, emberábrázolása, gondolatgazdagsága nemcsak igazi remekművé, hanem a mi számunkra is érdekes olvasmánnyá teszi a fülünknek oly ódon négyes rímelésű, a sormetszetekkel nem törődő tizenkettes sorok áradását.

És azután következtek a hadtudományi munkák a korszerű hadsereg megteremtése érdekében: a Tábori kis tracta meg a Vitéz hadnagy. Majd megírta politikai eszményének kifejezésére Mátyás király történetét, és végül publicisztikai irodalmunk első remekét, a Ne bántsd a magyart avagy Az török Áfium ellen való orvosságot. Ez a vitázó könyv eszmei alapja lehetett volna a nemzet önvédelmi harcának.

Valójában azonban a költő Zrínyit ugyanúgy alig ismerték a kortársak, mint a politikai írót. Az a nemesség, amelyhez szólni akart, alig-alig olvasott. Az nép, amelynek fegyvert akart adni a kezébe, javarészt nem is tudott olvasni. A barokk papoknak pedig nem kellett az, amit az egyre veszélyesebbnek felismert Zrínyi ír. Így a maga korában a kevesek költője volt, hogy majd csak másfél évszázaddal később, a felvilágosodás ismerje fel benne a nagy elődöt. Csokonai már olvasta és becsülte, de igazából Kazinczy fedezte fel, ő adta ki újra. Ő nevezi el a Szigeti veszedelmet Zrínyiásznak, ahogy olykor mi is említeni szoktuk. Ez a nagy költő és nagy vitatkozó tulajdonképpen nem hatott a maga korára, s amikor nyilvánvalóvá vált nagysága, már régi klasszikusként foglalta el a helyét a magyar irodalom történetében.

Vissza