Novalis élete és irodalmi munkássága

Novalis
(1772 - 1801)

A jénaiak szemefénye, büszkesége és kedvence a fiatal Novalis (Friedrich von Hardenberg) megható szépségű alakja. Novalis élete olyan, mint egy tökéletes romantikus novella. (Nem mondunk regényt, mert ahhoz nem volt elég hosszú ez az élet.) Egészen fiatalon beleszeret egy lányba, aki úgyszólván gyermek még, akár Dante Beatricéja, és meghal, mint Dante Beatricéja. Novalis utána akar halni; nem követ el öngyilkosságot, hanem a szellem mágiája útján akar szabadulni az élet kötelékeiből, utána akar hervadni szerelmének. Úgy él, mint aki már a másik világ, az éjszaka, a halálbirodalom polgára. De az évek múlnak, az ifjúság győzedelmeskedik a legfájdalmasabb veszteségen is, Novalis újra szerelmes lesz, újra kedvet kap a munkához, a jövőhöz - és ekkor meghal, egészen fiatalon, halálos ágyán is megőrizve, Fr. Schlegel tanúsága szerint, „leírhatatlan derűjét".

Ein Kind voll Wehmut und voll Treue,
Verstossen in ein fremdes Land,
Liess gern das Glanzende und Neue
Und blieb dem Altén zugewandt.. .

Hűséggel s búval teli gyermek,
Idegen honba űzve ki,
Újat s pompást szívesen elvet,
S csak a régit szeretgeti.

így írja le magát Novalis. Mint gyermek élt az idegen országban, a felnőttek között, gondolkozása és írásai valami csodálatos, zseniálisba növekvő játék emlékei; amihez nyúlt, felragyogott körülötte, mint valami nagyon szép és fantáziagazdag gyermek körül. „Novalis mindenütt csak csodákat látott, és kedves csodákat; kihallgatta a növények beszélgetését, tudta minden fiatal rózsa titkát, azonosította magát végül is az egész természettel, és mikor ősz lett és lehullottak a levelek, meghalt" - így ír róla Heine, aki pedig nemigen érzékeny ült el, amikor más költőről beszélt. s „Azonosította magát a természettel." Az egész romantika világnézeti alapja a panteizmus; a rousseau-i természetrajongás a németeknél vallásos vagy filozófiai tanná mélyül. De ez a tan minden romantikus számára mást jelent. Novalisban különös módon keveredik az érzelmi panteizmus a természettudományért való új lelkesedéssel. Mindenekelőtt a természet titkai, törvényei érdeklik, amelyek kezdenek igazán megvilágosodni a kutató elme előtt. Még nem sejti, hogy ezeket a titkokat valamikor vegyészek és más mérnökök hada óriási ipartelepeken üzletileg fogja kiaknázni - nem lát bennük mást, mint költői anyagot, és segítségükkel költészetté akarja varázsolni az egész természetet, mert számára a költészet a világ értelme.

HIMNUSZOK AZ ÉJSZAKÁHOZ
1

Van-e olyan gondolkodó lény, aki körös-körül a tág tér valamennyi tüneményénél ne szeretné jobban a drága napvilágot - színeivel, sugaraival és felhőivel; ahogy szelíden mindenütt jelen van, mint ébresztő nappal. Mint az élet legbensőbb lelkét, lélegzi be a sosem pihenő csillagok óriásvilága, amint kék árjában táncolva úszik - lélegzi a szikrázó, sosem mozduló kő, az érző, nedvszívó növény, és a vad, izzó, sokformájú állat - de mindenekelőtt az értelmes szemű, röpke járású, gyöngéden zárt és hangban gazdag ajkú nagyszerű idegen. Mint a földi természet uralkodója, minden erőt soha nem szűnő változásra szólít, végtelen szövetségeket köt és old, és égi képe ott függ minden földi lény körül. - Egyedül jelenléte nyilatkoztatja ki a földi világ csodálatosságát.

Másfelé fordulok, a szent, kimondhatatlan és titokzatos éjszakához. Lent hever a világ - mély szakadékba merülve -, helye magányos és kopár. Mélységes honvágy sajdul a lélek húrjain. Harmatcsöppekben hullanék alá s vegyülnék el a hamuval. - Emlékezés távolai, ifjúság vágyai, gyermekkor könnyei, az egész hosszú élet kurta örömei, meddő reményei: úgy lengnek elő mind, szürke ruhában, mint esti köd naplemente után. Más tereken ütötte föl víg sátrait a fény. Hát sosem tér vissza gyermekeihez, akik ártatlan hittel várják?

Mi tör föl hirtelen a szív alól olyan sejtelmesen, és nyeli el a vágyakozás lágy levegőjét? Talán te is örömödet találod, sötét Éjszaka, bennünk? Mit rejtesz köpenyed alatt, ami láthatatlan-hatalmasan a szívembe hatol? Drága balzsam csöpög kezedből, szilkédből mákony. Fölemeled a kedély béna szárnyát. Homályos és kimondhatatlan meg-indulás fog el - boldog rémülettel egy komoly arcot látok, szelíden, áhítattal hajlik felém, és végtelen folyondár fürtök alól elődereng az anya édes ifjúsága. Milyen szegényes és gyermekes előttem most a napvilág - milyen áldott, örvendetes a nap elbúcsúzása. - Tehát azért, mert az Éjszaka elfordítja tőled szolgáidat, azért szórtad tele világító golyókkal a végtelen teret, hogy hirdessék mindenható hatalmadat - visszatérésedet - eltávozásod idején. Csillogó csillagaidnál mennyeibbek nekünk a végtelen szemek, amelyeket bennünk az Éj nyitott. Messzebbre látnak, mint fönt ama számlálhatatlan seregek leghalványabbjai - fény nélkül mélyen belátnak a szerető Kedélybe, amely mondhatatlan gyönyörrel tölt be egy magasabb teret. Jutalmul a világkirálynő, szent világok magasztos híradója, a boldog szerelem istápja ad - ő küld el hozzám -, gyöngéd szerelmesem. - Éjszaka drága napja - s én fenn virrasztok - mert tiéd vagyok, és te az enyém - te rendelted életemmé az Éjt - emberré te avattál - szellemtűzzel emészd el testemet, hogy légi lényem veled mélyebben elvegyüljön, s akkor örökké tart a nászéj.

Írásai csaknem mind töredékek, legfontosabb gondolatait ő is Fragmentek, töredékek, vagyis aforizmák formájában hagyta hátra, mint Fr. Schlegel. Csak lírai költeményei zárt alkotások: a Hymnen an die Nacht-ciklusban, első szerelmének halála után, eksztatikus megrendüléssel énekli az éjszakát, a halált; szerelem és halálvágy romantikus összefonódásának egyik legszebb emléke. Vallásos dalaiban a katolikum felé hajló áhítata jut kifejezésre.

Tüdőbajban halt meg. írásai a romantika bibliájává váltak, s joggal tartotta róluk az irodalmi közvélemény, hogy egyedül belőlük rekonstruálni lehetne a romantika egész kultúráját. Ha egyáltalán lehet romantikus lelkialkatról beszélni, Novalis valóban az volt. Friedrich Schlegel egyik levelében így mutatja be az ifjú Novalist, akit még egyetemi éveiből ismert: „Még nagyon fiatal ember, karcsú termetű, finom arcú, fekete szemében csodálatos kifejezéssel, amikor tűzzel, leírhatatlanul sok tűzzel beszél valami szépről... A filozófia tanulmányozása megadta neki a buja könnyedséget, hogy szép filozófiai gondolatokat tudjon alkotni; nem az igaz a lényeges számára, hanem a szép - egy este vad tűzzel adta elő nekem azt a véleményét, hogy a világon nincs semmi rossz, s hogy minden ismét az aranykorhoz közeledik. Sohasem láttam még így az ifjúság derűjét... Nagyon vidám, nagyon puha, és most még minden formát felvesz, amit ráerőltetnek... Sejteni lehet benne azt, ami a jó, talán a nagy lírai költőt teszi: az eredeti és szép érzésmódot és fogékonyságot az érzelem minden árnyalata iránt." Ebben a kitűnő jellemzésben lényegében minden benne van, ami Novalis, az ember és a költő portréját alkotja. A „vad tűz", amelyet Schlegel megérzett a tizennyolc éves Novalisban, beragyogja egész tragikus életútját. Talán éppen azért, mert a sors oly rövid időt szabott ki számára, intenzív sűrítettséggel él és érez, felfokozott érzékenységgel fogad magába minden élményt, szenvedélyes érdeklődéssel igyekszik behatolni az emberi tudás egyre szélesebbre táruló birodalmába - egyszóval egy hosszú emberélet belső tartalmát zsúfolja be abba az egy évtizedbe, amelynek lázas lobogása felemésztette életét. Talán ezért van az, hogy Novalis lelkében minden feltétlen, korlátlan és végletes; fenntartás nélküli rajongással adja oda magát egy-egy érzésnek, eszmének vagy ideálnak.

A katolicizmus iránt való vonzódás ihleti a Die Christenheit oder Európát is. Ez a kis esszé a német romantika pálfordulásának első, úttörő és egyben legköltőibb megnyilatkozása. A romantikusok ugyanis eleinte a francia forradalomért lelkesedtek, szellemi felszabadulásukat nem is lehet elképzelni a szomszéd nagy vihar levegőtisztító hatása nélkül. Novalis közöttük az első, aki megcsömörlött a szabadságtól és kimondta nosztalgiáját a nagy kötöttségek kora, a középkor és a nagy kötöttségek vallása, a katolicizmus után. Novalis a nosztalgiánál maradt, de Friedrich Schlegel és köre levonta a gyakorlati következményeket is, és a metternichi reakció szolgálatába állt.
Novalis nagy regénye, a Heinrich von Ofterdingen is töredék maradt. A középkor virágban és dalban gazdag tájain bolyong hőse és keresi a Kék Virágot, amely az egész német romantika jelképe lett: a messzeségek és elérhetetlenségek virágát, az örökké elhívó vágynak kék virágát, az ifjúságét.

Szerb Antal

Vissza